Fekete hó – avagy a Mákos guba/Mákos tofu rejtélye

Karácsonykor Anyukám otthon egy adag mákos gubát szolgált fel nekem. Fehérkifli, tej és egy rakás mák. Tudom, hogy ez szezonális dolog, de nem értettem sosem, hogy miért esszük ezt a lehetetlen ételt Karácsonykor. És mindig csak akkor. Pláne, ahogy megláttam a fehér lisztes kiflidarabokat, máris arra gondoltam, hogy no aztán ebben nem sok minden tápláló van. Ráadásul kiherélt tartósított tejjel készült. De legalább egy dolog létjogosultságot ad ennek az ételnek. Ez pedig a MÁK.

“Kedvenc” évszakom van megint, tél, amit ki nem állhatok. Ha lehetne, törölném az életemből. Hideg van, sötét és minden olyan komor. Meg ott az a rengeteg ruha, amit szkafanderként kell magamra öltenem, hogy egyáltalán ki bírjak menni az utcára. Ráadásul itt van még a Karácsonyi rohanás emléke, sőt nem is emlék, most év végén elképesztően sok feladat szakad rám. Amikor megpihennék, akkor is csak ideges leszek, hogy “ejj, nem érünk erre rá”. Ha nem csinálhatok semmit, hamarosan idegösszeroppanást, vagy depressziós rohamot kapok. Ha meg nincs mellettem internet, úgy érzem megszűnt a világ.

Karácsonykor megpróbáltam meghízni, de annyira túlettem magam, hogy inkább csak bedugultam az egésztől. Ejj, ejj, yogini, hol marad a tudatosság? Már aludni sem tudsz? Még álom helyett is csak a világvége utáni új kezdet izgalmai foglalkoztatnak?

Magadra ismersz a történetemben? Ha igen, akkor valószínűleg neked is éppen Vata (ártó szél) túltengésed van. Pláne ha eleve vékonycsontú, születetten izgága Vata konstitúcióval, vagyis testi-lelki alkattal rendelkezel, ráadásul még a Természet is fokozza körülötted a Vata hideg, száraz, szeles, kemény minőségeit.

Egyszóval jó lesz odafigyelni magadra, mert a Vata az egészséged kulcsa.

Ma hazamentem és este a nagy pörgés után rájöttem, hogy ennem is kéne még valamit. Gyorsan, valami finomat és táplálót, meg jó lenne, ha le is csillapítaná a magas Vatámat. Csináltam hát egy kis tofu sautée-t cukkinivel és rengeteg MÁKKAL. Ahogy a Ghín elkezdett egy picit sercegni a kipattogzó mák és jött az illata, rögtön összefojt a nyál a számban. Arany színűre pirítottam a tofut és akkora élvezettel faltam be, hogy csak na.

A ghí remekül olajoz belülről és magas az omega 3 tartalma is. De hogy ne hízzak tőle, hanem hogy inkább az agyamat olajozza, tettem hozzá egy kis kurkumát is. Ez mondjuk nálam majdnem minden ételben alap. A kurkuma ugyanis általában támogatja a tápanyagok asszimilációját. A vacsorámat melegítő hatású fűszerekkel ízesítettem, tengeri sóval, koriandermaggal, köménnyel.

A mák nyugtató hatású, nem véletlen, hogy népi gyógyászat is előszeretettel használta az idegek megnyugtatására. De az sem véletlen, hogy a Karácsonyi ételeink, a guba, a beigli, ennyi mákot tartalmaznak. Olyan mintha ösztönszerűen éreznénk, hogy a kinti éghajlat éppen elbillenti a Vata doshát és ezzel próbáljuk magunkat egy kicsit lehiggasztani. A mák melegítő hatású is és segíti az emésztést, vagyis serkenti az Agnit, az emésztő tüzet és előmozdítja a tápanyagok hatékonyabb felszívódását. Kiegyensúlyozza a növények puffasztó hatását. Összehúzó hatású, így megfogja a hasmenést, de hatékonyan alkalmazható a köhögés, a hasi fájdalom, az idegbántalmak és az álmatlanság kezelésére is.

Azért hogy tutira tudjak aludni, egy kis kamillateát is elszopogattam lefekvés előtt.

ÉS akkor a RECEPT:

Hozzávalók:

fél csomag natúr Tofu

Egy kisebb cukkini

2 evőkanál mák

fűszerek

füstölt sajt

Serpenyőben olvaszd ki a ghít, tegyél hozzá koriandermagot, kurkumát, köményt. Hagyd egy kicsit pattogni a koriandert, majd add hozzá a mákot, meg egy kis vizet (a mák összehúzza, magába zárja gyorsan a zsírt). Majd mehet hozzá a vékony csíkokra vágott tofu. Adj hozzá kis sót, még kurkumát két csipetnyit és hagyd hogy elkezdjen egy kicsit pirulni a tofu. Majd add hozzá a cukkinit. Ne várj aztán már sokat, a tofut előbb pirítsd meg, aztán a cukkini már csak puhuljon egy kicsit, de hadd maradjon meg még a friss, vizes érzete. Én a végén egy kis füstölt sajttal tálaltam magam nagy örömére:)

Jó étvágyat!

Inspiráció és jóga - amikor a Lélek előtör belőled

Voltál már úgy, hogy megnéztél egy videót, egy képet, olvastál egy gondolatot, és utána úgy érezted: De hiszen erre én is képes vagyok?
Biztos voltál már így, hiszen ha valaki valamit nagyon profin csinál, akkor egyszerű azt gondolni, hogy gyerekjáték, amit csinál és ez nekem is megy, ezt én is akarom.
De aztán ki is próbálod? Vagy rögtön hagyod magad meggyőzni a belső folyamatos kétely által, hogy "Áááá, ez nekem úgyse megy?".

Én mostanában nagyon sokat inspirálódtam. Egyszerűen ilyen periódusban vagyok. Imádom azt a folyamatot, ahogy teljesen váratlanul, spontán rámtalálnak youtube videók, érdekes gondolatok, vagy cikkek, érdekes emberek. És miután tetszik és lenyűgöz az, amit csinálnak, és ráadásul olyan egyszerűnek is tűnik pl. énekelni, zongorázni, vagy kézenállni rögtön magam is kipróbálom a dolgot.

És tudjátok mit, döbbenetes, de miután például megnéztem múltkor egy Imogen Heap videót, amiben zongorázik az énekesnő, leültem én is a rég elhanyagolt pianínóm mellé és közel fél órán át olyan improvizatív (és félreértés ne essék, még élvezhető is:) zene robbant ki belőlem, hogy magam is meglepődtem.
Aztán másik alkalommal rábukkantam a Tina Turner mantrázós (!) dalára (Om Sarvesham Svastir Bhavatu), és úgy éreztem, hogy bennem is egy énekes veszett el. Bevallom, mostanában kacérkodom az énekléssel és meglepő, hogy nem is megy rosszul.
Vagy itt van az a Briohny Smith videó, amit mostanában minden reggel többször is beállítok és közben gyakorolom a kézenállást. No ez a legérdekesebb, hiszen miután legeslegelőször megnéztem ezt a videót, valamire rájöttem, valamit megláttam, valami átkattanat bennem és utána a jógaszőnyegen tökéletesen megismételtem a páros lábbal pici lendülésből felhúzott kézenállást minden bizonytalankodás és támaszték nélkül. Wow, gondoltam, és csodálatos érzés volt.

Az inspiráció nagyon fontos. De nem elég nézni, csinálni is kell. És rögtön. Ugyanis, amikor valami ennyire megérint, és legyen most ez bármi, amikor úgy érzed, az isteni szikra benned is ott van, akkor tessék csinálni. Nem véletlenül kaptál egy motivációt. Ez egy lehetőség, élj vele és in-spirálódj, vagyis töltődj fel a Lélekkel, a Purusha tudatával, azzal a mindenki által elérhető és hozzáférhető tudással, ami mindannyiunkat összeköt. Használd a LÉLEK erejét, és tapasztald meg, hogy tényleg már minden most a tiéd. Meg fogsz lepődni, mire vagy képes! 

Mi az akro jóga?

Az akro jóga egy kreatívan fejlődő jógastílus, amely merítkezik a cirkuszművészet, az akrobatika, a kontakt tánc, a thai masszázs és a jóga elemeiből. Egy olyan felszabadító erejű gyakorlás, amely összehozza a játékosságot és a kreativitást a jóga tudatosságával és légzésfókuszával. Az akro jóga elérhetővé teszi az akrobatikát és a belső gyermekkel való kapcsolatteremtést mindenki számára kortól függetlenül.

Az akrobatika a fejben dől el, ha ott rugalmas vagy a test csak engedelmeskedik. A jóga tudatossága pedig olyan koncentrációt teremt, amellyel képes vagy felülemelkedni a test és elme korlátain.

Az akro jóga múltja dokumentálhatóan a '30-es évekre vezethető vissza, amikor is egy 1938-as felvételen láthatjuk Krishnamacharyát, a modern kori jóga “ősatyját” gyakorolni egy kisgyerekkel. Később a '80-as években elindul az akro jóga terápiás alapjainak a lefektetése, amikor az alapvető ászanákat a thai masszázs elemeivel kezdik ötvözni (Benjamin Marantz – Acrosage, és Ken Nateshvar Scott – contact yoga). Az akrobatikus vonal végül a 2000-es évek elején kapott igazán nagy lendületet a kanadai Acro Yoga Montreal (Jessica Goldberg és Eugene Poku, táncosabb, Cirque du soleil irányultságú, művészi igényességű mozgásrendszer - Acro Yoga és Acro Yoga Fusion) valamint később az amerikai Acro Yoga (Jenny Sauer-Klein és Jason Nemer, cirkuszosabb, akro-balanszos, akrobatikus vonal) megalakulásával.

Az akro jóga két alapvető irányzata és kedvező hatásai:

A gyakorlásnak alapvetően két iránya lehetséges: a terápiás és az akrobatikus repülés.

A terápiás repülés inkább lazító hatású, többnyire thai masszázsos elemekből merítkezik és remek módon dekompresszálja vagyis tehermentesíti a gerincoszlopot és lazítja a medencét. A “repülő” (flyer) ember erőfeszítés nélkül élvezheti a fordított pózok minden előnyös hatását anélkül, hogy bármilyen vértolulást, vagy kellemetlen nyomást érezne a fejben, közben a “tartó” (base) ember pedig könnyedén, szinte erőlködés nélkül, a saját csontjai erejét kihasználva mozgatja a társát. Az érzés valóban felemelő és sokan tényleg a repülés súlytalanságát és szárnyalását élik meg benne. Arról nem is beszélve, hogy ez a csontokra történő súlyadás hatékonyan hozzájárul a csontok egészségéhez, stimulációjához és a megfelelő csonttömeg kifejlődéséhez és megtartásához.

Az akrobatikus repülés a résztvevők aktív közreműködését igényli, így nagyon hatékonyan fejleszti a csapatszellemet, a kommunikációt és az együttműködési készséget. Kiváló terápia a félelmek leküzdésére. Emellett az akrobatikus irány gyakorlásával rövid idő alatt olyan speciális izomerőre teszünk szert, ami hatékonyan kiegészíti a megszokott jógagyakorlásunkat. Az akro jógát gyakorlók általában hirtelen fejlődést mutatnak a saját jógázásukban is és könnyedén megtanulják a nehezebb fordított és egyensúlyozó pózokat mint például a kézenállást. Ennél a fajta gyakorlásnál még kiemeltebb szerepe van az akro jóga harmadik szereplőjének, a “támogatónak” (spotter), aki minden egyes pillanatban készen áll, ha kell, fizikai mozdulatokkal járul hozzá a biztonságos gyakorláshoz, segíti a résztvevők közti hatékony kommunikációt és a jó hangulat megteremtését.

A két irányzat gyakorlatainak kombinálásával a testet és az idegrendszert tökéletesen karbantartó gyakorlást kapunk, amelyben egyszerre megtanulható a lazítás és a fókuszált erőfeszítés, azok összekötése és az azok közti váltás.

Mindkét irány lehetőséget biztosít a Flow érzés megtapasztalására. A mozdulatok összekapcsolása során csodálatos harmóniát tud megélni egy összeszokott páros, mert minden egyes közösen vett lélegzet alkalmat ad a teljes összehangolódásra, és a jógának, mint egységnek a megélésére.

Ha szeretnél akro jógát gyakorolni Budapesten, akkor látogasd meg az Akrokommando valamelyik óráját. Tanulj akro jógát magas szinten felkészült tanárok vezetésével. Több info: www.akrokommando.hu

Várunk szeretettel! 

Gabi és Gergő 

akro jógik:)

Prana Vashya – transformation in body and soul

I am sitting on the floor in padmasana. It is hot outside, the cows are lowing, the street is full of noises. In the smaller room I am sitting with another eight in silence. Oooone, twooooo, threeee...I hear the annoyingly slow counts. Vinay's calm but ruthless commands dictate my breath. I feel I am suffocating, I cannot breathe so slowly. On top of that, my body wants to boil from the inside. I thought that with two Indian TTCs and years of practice under my belt, I can do yoga, but I start to understand that this is the beginning of the real practice.

“For true practice to occur, you must give justice to every breath”, says Vinay and he means it. There are no excuses, you must follow his breath choreography not only during the pranayama class, but also during asana practice.

There is no yoga without conscious breathing. This information has been coded into my cells during the months I spent with him. Prana Vashya, prana control, in other words the extension of consciousness and the life force to our every part. This makes the system of Prana Vashya truly unique. It creates such a focus in the practitioner, that leads to an elevated level of consciousness where physical and internal transformation can take place.

I learned it through my own experience. During the months in India, I acquired such an incredible physical strength and stamina that was wowed by my fellow students. Though the most important change happened on the inside. The eye is the mirror of the soul and funnily enough I also recognized that my look has changed in India this time. It became more powerful, meaningful and determined. I grew up and found the way back to myself.

I started teaching Prana Vashya here in Hungary. I think that this type of yoga, according to its level of innovation, is on a par with Ashtanga yoga of Patthabi Jois and the yoga of Iyengar. Vinay is one of the greatest contemporary masters in yoga, and I am sure that international recognition and fame will come to him, although slowly but surely. There are signs already, because despite his little focus on advertising, he keeps attracting outstanding students from all corners of the world. His teaching style is unique, for he only takes one teacher's training student at a time and he likes to push his students to the end of their limits and even beyond. As he explained to me, his goal is not simply to train teachers but to form such great leading characters who are able to guide people on the path of yoga.

He expects the highest level of dedication and precision of his teacher candidates and he is hard on them, because he wants to make the best out of them.

This approach caused me a “little suffering”, since there were moments during the training when I thought this is beyond my limits. Vinay continuously kept me in his famous state of “optimal stress”, so that I don't loose my determination, not even for a moment. Thanks to this, I gained such a physical and mental strength that helped me in all various life situations ever since.

Why is Prana Vashya so transformational? Now, that I am teaching it on a regular basis, I can observe people with the eyes of a teacher. The practice of Prana Vashya is physically so hard, and because of the intensive breathing it is so focused, that besides the practice a practitioner has not much chance to wonder about. Psychically, it takes you to such a concentrated state of mind where physical and mental blockages can come forth and get released. Due to the intensive ujjayi breath, the heat created from the inside starts to work in the deep to “burn out” the toxins. An excessive sweating starts which is internally generated, without any unnecessary external influence burdening the organism. So the heart is not stressed, but through the sweating we get rid of the “loosened up” toxins.

It is no coincidence that during a Prana Vashya class, the room reminds us of a battlefield. People get very sweaty, some produce a smaller water stain around them, but the greatest battle is fought on the inside. I see it on their face as they fight with themselves: with the loudly hammering thoughts, their anger, and their swirling emotions. You cannot escape yourself during Prana Vashya.

Being a very fiery practice, it also works with water energies and also moves the emotions, the part of the psyche representing water. Breathing in this process is like a crutches. You can and should use it. Vinay's “optimal stress” is great to understand and experience in this situation that stress can be calmed through breathing. You can also learn how your daily worries fade away in light of the importance of the current challenge: Can I perform utthita kurmasana today or not?

Such as we are: we love the challenge, the hard situations, we crave for every drop of catarsis. Because we know that only tough ideas worth realizing, for where is difficulty there lies also opportunity.

Prana Vashya is a kind of yoga where this change can happen. This is what I see on the faces and I hear from the feedback. I observe, watch the “movies” on the faces, I see the struggle, the hardship of existence in the facial expressions. And at the end I see tranquility, release and purification.

At the end of a class I love to watch the liveliness of the people. It seems everyone had put on a large amount of moisturizer.

Two hours of struggle, breathing, catarsis and total refreshment. For me this is Prana Vashya.

Prana Vashya - átalakulás testben és lélekben

Ülök a földön padmasanában. Meleg van, kint bőgnek a tehenek, zajlik az utcán a hangos valóság. A kisebb teremben még vagy nyolcadmagammal ülünk csöndben. Ooonne, Twoooo, Threeee... hallom a lassú számolást. Vinay nyugodt, de kíméletlen vezényszavai diktálják a lélegzetemet. Úgy érzem megfulladok, nem tudok ennyire lassan lélegezni. Ráadásul belülről szinte felforr a testem. Azt hittem eddig, hogy tudok jógázni két Indiában szerzett oktatói diplomával és számtalan év gyakorlásával a hátam mögött, de rá kell jönnöm, hogy még csak most kezdtem bele az igazi gyakorlásba. 

"Az igazi gyakorláshoz meg kell adni az igazságot minden egyes lélegzetnek".- mondja Vinay, és komolyan is gondolja. Nincs nála mentség semmire, a légzés koreográfiáját követni kell nemcsak a pranayama órán, de az ászanagyakorlás közben is. 

Nincs jóga, ha nincs hozzá tudatos légzés. Ezt nagyon is húsba vágóan megtanultam a vele töltött hónapok alatt. Prana Vashya, prána kontroll, vagyis a tudatosság, az életenergia kiterjesztése minden egyes porcikánkba. Ebben áll a Prana Vashya jóga rendszerének egyedisége. Olyan fókuszt teremt a gyakorlóban, amely olyan fokú tudatossághoz vezet, amelynél létrejöhet a fizikai és a belső átalakulás is. Megtapasztaltam ezt a saját példámon is. A kint töltött hónapok alatt olyan elképesztő fizikai teljesítményre lettem képes, amelyen a társaim is megdöbbentek. De a legfőbb változás belül történt meg. A szem a lélek tükre, és érdekes módon már nekem is feltűnt, hogy Indiában megváltozott a tekintetem, sokkal acélosabb, céltudatosabb és elszántabb lett. Felnőttem és magamra találtam. 

Most végre itthon is elkezdtem tanítani ezt a csodálatos jógafajtát, amely szerintem innovációs szintjét tekintve olyan potenciállal rendelkezik, mint a Pattabhi Jois féle Ashtanga, vagy az Iyengar jóga. Vinay kétségtelenül a modern idők egyik legnagyobb mestere, és biztos vagyok benne, hogy a nemzetközi ismertség és elismertség, ha lassan is, de biztosan meg fogja találni. Ennek már vannak jelei, mert szerénysége és annak dacára, hogy alig hirdeti magát, Vinay már most is vonzza a legkiválóbb tanítványokat a világ minden tájáról. Oktatási stílusa is egyedülálló, hiszen egyszerre csak egy emberrel foglalkozik és a tanítványait szereti elvinni a teljesítőképességük határaihoz, sőt azon túlra. Ahogy nekem magyarázta, neki nem az a lényeg, hogy tanárokat képezzen, hanem az, hogy olyan vezető személyiségeket formáljon, akik képesek másokat a jóga útján kalauzolni. A legmagasabb értelmű elhivatottságot és precizitást várja el a tanáraitól és nem kíméli őket, mert a legjobbat akarja kihozni belőlük. 

Ez nekem is okozott "némi" szenvedést, hiszen voltak olyan pontok a tréning során, hogy azt gondoltam, ez túl sok nekem. Vinay folyamatosan általa "optimálisnak nevezett" stresszben tartott, hogy egy pillanatra se veszítsem el a harci kedvemet. És ennek köszönhetően olyan fizikai és lelki erőre tettem szert, ami azóta az élet többi területén is a hasznomra válik. 

De hogy miért is olyan átalakító erejű a Prana Vashya? Most, hogy tanítom, egyre inkább kívülről látom az embereket, egyre jobban a tanár szemével. A Prana Vashya gyakorlása fizikailag annyira nehéz, sőt a hozzá kapcsolódó légzés miatt annyira fókuszált, hogy mellette egyszerűen nem nagyon lehet másra figyelni. Pszichésen egy olyan koncentrált tudatállapotba visz el, ahol egyszerűen fel tudnak jönni és ki tudnak oldódni a fizikai és lelki blokkok. Az intenzív ujjayi miatt fellépő belső hő egészen mélyen, sejt szinten kezdi el a "kiégetést", a méreganyagok kioldását. Olyan intenzív izzadás lép fel, amely belülről indult be, minden felesleges és a szervezetet megterhelő külső befolyás nélkül. Így nem terheljük meg a szívet, viszont izzadás formájában megszabadulunk a "kioldódó" toxinoktól. 

Nem véletlen, hogy Prana Vashya közben a jógaterem néha egy csatatérre emlékeztet. Az emberek csatakosak, van, hogy egy kisebb tócsa is felgyülemlik körülöttük, de a legnagyobb harc mégis belül van. Látom az arcokon, ahogy küzdenek magukkal: a belül egyre hangosabban lüktető gondolatokkal, a felszabaduló dühvel, a kavargó érzelmeikkel. A Prana Vashyát tényleg "nem lehet megúszni szárazon". Amellett, hogy egy nagyon tüzes gyakorlás, rengeteg vízzel is dolgozik és megmozgatja a tudat szintjén a vizes elemet hordozó érzelmeinket is. A légzés ebben a folyamatban olyan, mint egy mankó. Lehet és kell is bele kapaszkodni. A Vinay-féle optimális stressz arra jó, hogy ebben a helyzetben megértsük és megéljük, hogy a stresszt lélegzéssel le lehet csillapítani, illetve hogy az adott helyzetben minden hétköznapi gondunk el tud törpülni annak jelentősége mellet, hogy most sikerül-e megcsinálni az Utthita Kurmasanát vagy sem. 

Ilyen az ember, szereti a kihívást, szereti a határhelyzeteket, issza magába a katarzis minden cseppjét. Mert tudja, hogy csak a nehéz vállalkozásokat érdemes megvalósítani, mert ahol a nehézség, ott a lehetőség.  

A Prana Vashya egy olyan műfaj, ahol megtörténik ez a változás. Ezt látom az arcokon és ezt hallom a visszajelzésekből. Látom, nézem a "mozit" az arcokon, látom a küzdelmet, a létezés nehézségeit az arckifejezésekben. És a végén látom a megnyugvást, az elengedést és a tisztulást. 

Az óra végén öröm nézni a pirospozsgás, eleven arcokat. Olyan mintha mindenki egy nagy adag hidratálókrémet kent volna fel.

Két óra küzdés, légzés, katarzis és teljes kikapcsolás. Nekem ez a Prana Vashya. 

Lélekünnep 2012 - amikor a Lélek ünnepel

Felkérést kaptunk Gergővel, hogy tartsunk Akrokommandót, vagyis akrobatikus jógafoglalkozást az első magyar Lélekünnep fesztiválon. Ígéretesnek tűnt a program már elöljáróban is, sok színvonalas spirituális zenésszel és mindenféle jóga programokkal (ashtanga, vinyasa flow). Ami mondjuk az egyik nagy érdekessége volt a programnak, az az volt, hogy a fesztivált eleve alkoholmentesnek és vegetáriánusnak hirdették. Fesztivál pia és jó nagy húsos kaják nélkül? Lehet itt egyáltalán jól érezni magunkat?

Az emberek többsége valószínűleg a húst még el tudná engedni a szórakozáshoz, de az alkoholt? Bevett tétel, hogy a mulatozáshoz inni kell. Ez olyan virtus is a férfiak között főleg, hogy egy nagy parti során ki bír többet.

Érdekes, hogy egy ideje én személy szerint egyre rosszabbul bírom az alkoholt. Nem mintha valaha is egy nagy ivós lettem volna, de mostanság hogy már egy jó ideje vega vagyok, meg nagyon sokat jógázok intenzíven, egyszerűen azt vettem észre, hogy a múltkor, amikor kaptam egy üveg sört, alig bírtam egy fél pohárnyit is meginni, annyira nem kívánta a testem.

De ez én vagyok, viszont vajon mennyire tudják magukat az emberek jól érezni alkohol nélkül?

Hát ez a fesztivál bemutatta, hogy nagyon is jól. Elképesztő volt nézni, hogy itt csak úgy cikáztak az emberek át az egyik mozgásos programról a másikra. Reggel 8-kor már sokan kint jógáztak, hogy aztán   a reggelit követően akro jógázzanak velünk, aztán meg már szaladt át a társaság Niázni a fűbe. Fantasztikus élmény volt ez a konstans transz, amely teljesen spontán jött. Lélek ünnep, milyen találó a név. A név kötelez, és a fesztivál valóban lélekemelő is lett. Kézzelfogható volt az öröm energia a népekben.

Emlékszem, éppen még emésztgettem az ebédemet, de annyira áradt az öröm a füvön táncoló Niázó csapatból, hogy amikor megszólalt egy kicsit pörgősebb szám, én sem bírtam már magammal, csak rohantam oda, ledobtam a szandálomat és beálltam a mezítlábas táncolókhoz. Ég és föld között, mint egy kisgyerek úgy ugrándoztam. A Niát vezető hölgy a végén széles mosollyal megjegyezte, hogy milyen ügyesek vagyunk, mert most nekünk egy abszolút haladó órát tartott és máskülönben csak egy szabad táncot szokott beletenni, de most látva a felszabadultságunkat négyet is betett. Hát igen, a felszabaduló energiák ezt simán elviselték:) Sőt én azt láttam az embereken, hogy nemhogy elfáradtak volna, hanem éppen hogy töltődtek.

Az is nagyon érdekes volt, ahogy második nap délelőtt a reggeli után az Életfa Mantra kör koncertet adott, és bevontak mindenkit a táncolásba. Engem húztak be először és nem is tudom mi lelt, de semmi gátlás nem maradt bennem, csak hagytam hogy a zene mozgasson, hogy a Lajos bácsi, a kis házi sámánuk "megbűvöljön" a sámándobjával és a fiatalos lelkesedésével. Aztán már mindenki bent volt és egyszerre énekeltük egy szinte rituálissá alakuló körtáncban "Áldás, áldás.. jöjjön, jöjjön, jöjjön...". Fantasztikus pillanat volt. Felülről egy vékony vászontetőn keresztül sütött a nap és egyszerre lüktetett mindenkiben a Lélek. Egy pillanatra megélhettük az egységet, önmagunkkal, másokkal, a Nappal, a természettel, a mindennel.

Az Akrokommandó órái is nagyon jól sikerültek. Fantasztikus volt hallgatni, ahogy valaki elmesélte, hogy nem is hitte volna, hogy itt ezekre képes lesz, meg hogy mennyire merev volt itt-ott, de most a közösség ereje által a workshop végére úgy érezte kilazult az évek óta merev csipője.


A közösség és a közös szándék az ami a legjobban tölt. A jó társaság, a megfelelő emberi környezet az Ayurvéda szerint az egészség alapfeltétele. Ha ilyen közegben vagyunk tényleg nem kell sem alkohol, sem bármilyen más szerek. A lélek önmagától feltöltődik, ha lelkes környezetbe kerül.

Kívánom mindenkinek, hogy velünk tudjon tartani jövőre.
Addig is keressétek a jó társaságokat, és tapasztaljátok meg, hogy az igazi emelkedett hangulathoz csupán lélekemelő emberekre és programokra van szükség, semmi másra. 

Édeskömény ágyon pirított füstölt tofu káposztás stafírunggal

Egy kis fej káposzta kb egyharmadát vékony szeletekre vágtam. Felszeleteltem az édesköményt is, felkarikáztam a répát és vékonyra vágtam a lilahagymát.

Olajon megpirítottam a koriander magokat, köményt, egy kevés szerecsendiót és garam masalát. Mehetett bele a hagyma, egy kis só, majd a káposzta. Lefedtem, s egy kis sóval meg egy pici köménnyel meghintve hagytam tovább párolódni. Majd amikor már puhult, hozzátettem a sárgarépát meg megszórtam egy fél marék mazsolával. Pici víz, és csak lefedve pároltam.

Mellette egy serpenyőben olajat hevítettem egy kis koriandermaggal meg köménnyel és egy maradék kevés ánizskaporral. Rádobtam a sercegő masalára a vékonyra szelt édesköményt, só nélkül csak szójaszósszal vadítottam. Majd kis várakozás után hozzáadtam végül a vékony darabokra vágott füstölt tofut. Ha vékonyra vágjuk a tofut, akkor jobban átsül és ízletes falattá válik nem lesz olyan gumiszerű ízetlen vacak, még akkor sem, ha elfelejtettük volna előtte beáztatni valamilyen fűszeres szószba. Közepes lángon hagytam, hogy szépen barnára piruljanak, mint a lányok a strandon.:)

A végén együtt tálaltam őket. Íme az eredmény.

A tofu leginkább a Pittáknak kitűnő étek, Vatáknál és Kapha típusoknál gázosodást vagy dugulást okozhat, de mégis a nagy fehérjetartalom miatt (közel 40%-a fehérje, ami gyakorlatilag olyan magas mintha csirkét ennénk 44%-os fehérjetartalommal) nem érdemes kihagyni az étlapunkról. Hogy megszelidítsem a tofu szeletkéket és azok könnyebben emészthetőek legyenek pláne ezen a változó időjárású, szeles (Vata) napon, édesköménnyel hűsítettem a kedélyeket, no meg egy kis ánizskaporral. Ez a két összetevő hűsítő hatása miatt még külön jól is esik ebben az egyébként füllesztő időben. Tényleg nagyon furcsa nap van, egyszerre hideg-meleg, fülledt és párás, de ködös meg szeles. Teljességel rapszódikus. Ilyenkor tényleg az a legjobb, ha az ember eszik egy nagyon finomat.

Tegnap a városban ebédeltem és megint sikerült valami teljesen ízetlen és semmilyen kaját kifognom, ma végképp ki kellett elégítenem az ízlelőbimbóimat. De sikerült is:) Mennyire más, ha én főzök, szeretettel, kreativitással és jókedvvel.

A saját ebéd elkészítéséhez való jogot még mindig fel kéne venni az emberi jogok közé.  

Nyári Vata-Pitta hőség-bőség tál - Céklás kel

Végre megint egy főzős bejegyzés. Legalábbis ma megint olyan jót sikerült alkotnom, hogy meg kell osztanom.
Három éve még az IBS (irritábilis bél szindróma) fogságában szenvedtem, és gyakorlatilag teljesen el is ment minden ételtől a kedvem. Talán pont ezért van az, hogy amikor sikerül egy igazán jót főznöm-ennem, akkor különösen boldog vagyok.
Ez ma is így volt. Már a készülődésemet, a főzés fázisát is valamiféle örömteli várakozás kísérte, és a végeredmény "tányérnyalósra" sikeredett. Az ilyen ebédeimben az a legjobb, hogy annyira kielégítenek, hogy utána nem is nagyon leszek már éhes.

No hát akkor álljon itt a mai menü: céklás kel mozzarellával Vata-Pitta módra.

Egy kis olajon "megpattintottam", vagyis hagytam kipattogni a szokásos kömény, koriander alapot, amelyhez ma került még ánizskapor és szárított metélőhagyma is. Az ánizskaprot azért tettem, mert szerettem volna fokozni a Vatának nagyon fontos édes ízt, illetve segíteni az egyébként kicsit gázos kel emésztését, és a metélőhagyma csípőssége is ezt hívatott támogatni. Majd hozzáadtam egy kevés tökmagot és amikor már hallottam, hogy az is pattog, akkor belekevertem a lilahagymát is.
A lilahagyma amúgy is nagy kedvenc. Csípős, de egyszerre édes íz is, amely egyszerre megmozgatja a Vata és a Pitta típusú ember ízlelőbimbóit is.

Kis idő múlva hozzákevertem a kis kockákra vágott céklát is. A cékla egy olyan zöldség, amelyet az érzékeny gyomrú és váltakozó emésztő tűzzel rendelkező Vatáink is rendszeresen, heti több alkalommal is nyugodtan fogyaszthatnak. Kicsi sót tettem hozzá, de hogy egyszerre az édes íz is megmaradjon, sőt fokozódjon, tettem hozzá egy kis mazsolát is.

A következő fő összetevőnk a kelkáposzta volt. Mostanában többször éreztem már különös vonzalmat e csodálatos, a zöld paletta egész színorgiáját felvonultató virágszerű zöldség iránt. Külön íncsiklandónak tartom egyébként is azt, amikor a levél széle egy kicsit megég és olyan édeskés zamatos lesz, de egyszerre kesernyés is. Nem véletlen, hogy nem ajánlják Vata típusú embereknek, hiszen a keserű íz maga a levegő és éter keveréke, vagyis az abszolút Vata minőség. Így fogyasztása maximum hetente egyszer javallott, de legalábbis nem túl gyakran és csakis főzve vagy párolva. Persze az ayurvédában lehetőség van az egyébként nem ideális összetevők megszelidítésére is, nevezetesen a helyes fűszerezéssel. Káposztafélék esetén a gázképződés ellensúlyozására tökéletes a kömény, a bors, az édekömény, az ánizskapor, a chili vagy a garam masala. Tekintettel a kint tomboló hőségre, inkább a hűsítő verziót választottam és ezért az ánizskaprot és metélőhagymát. 

Tehát egy abszolút vata kiegyenlítő zöldséget így tudtam összepárosítani egy vata kibillentő zöldséggel, és elmondhatom, hogy nem is sikertelenül, ugyanis nem volt sem puffadásom, sem egyéb gázos sztorim  utána. 

Mikor már kezdett egész szépen összefőni az étel, tettem bele a biztonság kedvéért még egy kevés frissen reszelt gyömbért is. A gyömbér egyébként is alapvető ayurvédikus összetevő, de most nyáron, ha lehet még inkább állandó vendége az ételeimnek és italaimnak (hm azok a gyömbéres limonádék:), hogy segítse az agnit ébren maradni ebben az eszement melegben. 

Közben előkészítettem a mozzarellát. Felszeleteltem, megszórtam Maldon sóval (a legjobb só legalábbis nekem), majd ráreszeltem egy kis vegyes borskeveréket, meghintettem kevés bazsalikommal. Aztán szezámolajjal nyakonöntöttem az egészet néhány jóleső mozdulattal és spricceltem rá egy kis frissen facsart citromlevet is. A mozzarella a könnyebb sajtok közé tartozik így könnyebb az emésztése még a nyári kánikulában meggyengült agnival is. Persze azért egy kis bors mindig jót tesz neki, hogy még könnyebben befogadja a szervezetünk. 

A végén egy tányérra halmoztam a zöldségeket (hm, közben csodás színű levet is eresztettek), és betakargattam őket néhány mozzarella szelettel.

Az ételem összhatásában sós-édeskés lett, tehát a Vatát leginkább kiegyenlítő ízkombinációt sikerült elérnem, mellette megjelent egy kis kesernyés árnyalat is a kel miatt. Az össszetevők szintjén pedig amellett, hogy ízletes ételt alkottam, még nagyon egészségeset is sikerült, mert a cékla antioxidáns és méregtelenítő hatását sikerült kombinálni a kelkáposzta rákmegelőző hatásával. 

Mindenkinek jó étvágyat! 

Hőségriadó és a lélek tüze

Meleg van. Mindenki szenved a Naptól. Ingerültek az emberek és mindenkiben majd elpattan az ütő.
Az ártó tűz mindenkit megperzsel.

Tegnap felszálltam a villamosra és az a következő megállónál hatalmasat fékezett, elütött egy embert. A középkorú férfit átlökte a szerelvény a korláton és ő kizuhant a párhuzamosan futó úttestre, ahol a fejét még elkapta egy autó lökhárítója is. A férfi csak feküdt a forró aszfalton és fejéből patakokban zúdult ki a vérvörös élet. A 4-es 6-osnál megállt az élet.

Törékeny az ember, de nem áll meg a pörgés, mindenki robog tovább, siet, mert amúgy is ingerült, hogy késésben van. Én elremegek egy kis imát röptében, és igyekszem kiengedni magamból a septiben belém szállt remegést. Karma vagy sors, sose tudjuk kinek mi van megírva.
Sokszor, már szállóigeként emlegetjük, hogy a holnapra nincs garancia, de mennyiszer gondoljuk komolyan.

Nem a negatívumot akartam ezzel erősíteni, hanem a lelkesedésedet. Minden nap egy lehetőség, hiszen minden nap egy új esély. Ha csak arra gondolsz, mekkora áldás már az, hogy ma te itt vagy, emberként, annyi élet és újjászületés után. Voltál már őrjöngő láva, mely a Föld mélyében szunnyad, magában hordozva az egész életet, majd abból lettél kő, és talaj, azon növény, fű, fa, virág, fejlődtél és lettél állat, ezerarcú, ezer megoldással. Éltél, küzdöttél a fennmaradásért, a táplálékért, az utódnemzésért. De végül embernek születtél. Megkaptad az esélyt arra, hogy túllépj és meghaladd az emberi határokat.

Ha ma olvasod ezt az írást, gondold végig, mennyire hálás lehetsz már csak azért is, hogy embernek születtél, most és ide. A hála az életedért örömöt szül, felemel a mindennapok nyűgjein és tudatosítja benned, hogy több vagy mint a rohanás és a feszülés.

Néha jó megállni ebben a melegben és a tomboló tűz kapcsán arra a belső tűzre gondolni, amely minden nap hajt bennünket. Ami az életet jelenti belül, a lelkünk erejét, és amely a legdrágább számunkra.

Légy egy azzal, amit csinálsz - hivatás és jóga

A múltkor már blogoltam egyet a Karrierváltás és jóga kapcsán arról, hogy mennyire fontos, hogy rátaláljunk az igazi énünkre és hallgassunk arra a belső hangra, amit sokszor úgy emlegetnek a lélek üzenete. Hallgass a szívedre és kövesd, amit mond. Valósítsd meg az álmaidat! Légy egy azzal, amit csinálsz! Ez az igazi jóga. Amikor annyira egységben létezel a lelkeddel, hogy a külvilág sem kérdőjelezi meg azt, amit csinálsz.
Vannak ilyen emberek, akiket elsőre valószínűleg őrültnek tekintenek, de ők annyira rendíthetetlenül csinálják azt, amit a szívük sugall, ráadásul olyan lelkesedéssel, hogy aztán mindenkit csak lenyűgöznek. Sőt, ahogy árad belőlük a boldogság, mások életét is bearanyozzák.
Ez a lehetőség mindannyiunknak megadatott, mindannyiunknak van lelke és az tele van vágyakkal és iránymutatásokkal. Ne szalaszd el a mai napot, gondold át, sőt írd is le, hogy te valójában mire vágysz. Ülj le először egy csendes helyen és elmélkedj, majd hagyd folyni a gondolataidat és utána válogatás nélkül írd le azokat. Szerintem nem fog üresen maradni a papír. Majd várj. Olvasd végig, amiket írtál és csak figyeld az érzéseidet. Végül pedig találd meg azt az egy szót, ami neked a legfontosabb ebből. Ez lehet egy fogalom, egy érték, egy bármi, csak lásd meg mi motiválta belőled ezt a szóáradatot. És a végén, ha megvan ez a szó, vagy tőmondatocska, akkor ezt vésd be a szívedbe. Ez a mag elvetése.
Majd egy következő nap, akár időről-időre vedd elő ezt a gondolatot, és csak figyeld, mit üzen a lelked, mit kellene tenned, hogy az életed kinyílhasson mint egy virág. Mit kell tenned, mit kell elengedned, megengedned ahhoz, hogy elindulj a kiteljesedés felé.

Írtam már, hogy nagy kedvencem David Attenborough. Ő az aki. Megcsinálta magát, illetve csak hagyta, hogy a lelke kibontsa magát. Gyönyörű lélek és nagyon inspiráló. Csak úgy süt belőle a boldogság, a szent őrület és a kiteljesedett ember lelkesedése. Lelke - sedés. Amikor a Lélek irányít.
Ajánlom mindenkinek a róla készült dokumentumfilmet, nagyon sok tanítás és bölcsesség van benne. És nem utolsó sorban rendkívül motiváló! Pláne, hogy a beszélgetést a másik nagy kedvencem, Michael Palin vezeti. Jó szórakozást!

Ingyenjóga, trendi jóga

“Neked is ugye Manduka matracod van? Vagy legalább Jade vagy egyéb jó, messziről jött márka, aminek az ára minimum meghaladta a 10.000 forintot? NeeeeM? És nem is hordasz sem Prana nacit, vagy Yogint, vagy Be present-et, Agoy-t vagy Lululemont? Vagy még csak nem is hallottál ezekről? Na ne már! Ez nagyon ciki, nem érzed?

És tanítasz és nem branded yoga mat-en nyomod? Ember, te milyen tanár vagy?”

Manduka clothing line

Hát igen. Kábé olyan mint egy rémálom, pedig egészen valósnak tűnik. Egyre jobban látom mennyire terjed nemzetközileg és kishazánkban is a furcsa kór, a “yogafashionism”, vagyis saját szóhasználattal a jógadivatláz. Lassan tényleg megkérdőjelezem magamban, hogy ilyen lovat akartam e, amikor elkezdtem követni a jóga útját. Tényleg ennyire minden csak a külsőségről szól még a jógában is?

Minimum akkor vagy jó tanár, ha legalább 20.000 Ft-ba, vagy még többe kerül az a két részes kis, árát erősen negatív arányban meghaladó anyagmennyiség, amely a testedet takarja.

Valóban, a jógához szükség van némi alapfelszerelésre, úgymint egy matrac és egy kényelmes ruha, esetleg tégla vagy szíj, amivel segíted magad (bár én személy szerint nem szorgalmazom ilyesmik használatát), de ezek ára sem kellene, hogy ilyen magas legyen. Jó, ma vettem egy jobb, márkásabb matracot, de csak azért, mert le volt engedve féláron és úgy gondoltam, hogy megérdemlek ennyi év gyakorlása után valami igazán minőségit. Még így sem volt az ára különösebben vészes, 7500 Ft volt, de ez még jógamatracoknál az alsó kategória. Viszont eléggé meglepődtem a választékon. A kedvencem a Manduka Black mat, amelynek az ára kb. 30.000 forint körül mozog. A jógasznobizmus netovábbja. Pedig ez sem tökéletes. Kint Vinaynek is Mandukája volt, nem a black mat, csak valami egyszerűbb, de amikor belemelegedtünk a napüdvözlésbe, akkor ráterített egy vacak anyagot. Ugyanis a híresen ügyes matrac nem bírta az izzasztást és csúszott. Már másoktól is hallottam, hogy drága matracok csúsztak. De hát ez egy ilyen műfaj, ha csak nem ragasztják oda, egy izzadt kéz mindig csúszkálni fog. Éppen ezért én maradok a klasszikus indiai Mysore szőnyeg híve. Pamutból készült kis szőnyegecske, amit bármilyen vacak matracra is rá lehet teríteni, és remekül működik. A legizzasztóbb helyzeteket is kibírja és nekem már három éve megvan, eddig még a legnagyobb megelégedésemre. Ki lehet mosni, nem foszlik, bőrbarát és természetes.

De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy miközben egyre drágábbak a jógakiegészítők, és ráadásul egyre nagyobb a kereslet is rájuk (vannak sznobok, akiknek csak a drága a jó meg a hot yoga), közben pedig egyre terjed az ingyen jógaórák száma. Itt egy ingyenkedés, ott egy ingyenkedés. Mindenki felvonul manduka kulacsostul, drága matracostul, prána nacistul, de a jógatanárt, és annak a tudását egyre kevesebben hajlandóak valóban megbecsülni és értékelni. Már hallottam, hogy vannak kifejezett jóga turisták, akik az ingyen alkalmakra utaznak. A stúdióvezetők részéről elvárás, hogy a tanár ingyen tanítson, nem egyszer, hanem sokszor. Ingyenfesztivál, ingyenóra, ingyenbemutató. Az emberek meg észre sem veszik, hogy mihez asszisztálnak, ők csak élvezik az ingyen jött lehetőséget. Pedig falatnyi ingyenkóstolókból senki sem fog jóllakni.

Értem én, hogy az embereknek nincs sok pénze, bár nem, szerintem mindig arra van, amire akarják. De ha mindenhonnan az árad, hogy a külsőség (drága cuccok, meg drága hírességek), akkor a végén semmire sem becsülik az elmélyült, valódi jógát. Az túl unalmas, nem hatékony, nem ingyen van, nem trendi, meg kell dolgozni érte, van benne küzdés, haladás is, de annak is ára van, ráadásul még némi időbeli és pénzbeli elköteleződést is igényel. Ez nem szimpatikus. Ez a nehezebb út. Nem lehet benne villogni, versenyezni, nem lehet hirtelen eredményeket felmutatni (“hú, a tanár ma eddig meg eddig nyomott le, belehúzva egy pózba”, “ma a hanyas sorozatot toltuk le, de kemények vagyunk”, “meg a melegben így kinyúltam meg úgy megnyúltam”). Itt mindenért meg kell küzdeni, és türelemmel kell előrehaladni, ahogy valószínűleg az ilyen tanárnak is mindenért meg kellett küzdenie és lelkileg és meg kellett érnie.

Egy igazi tanárrá válási folyamat ugyanis nem egyszerű. A folyamat azzal kezdődik, hogy az ember rászánja a pénzét és az idejét, no meg a drága energiáit és elmegy megcsinál egy jógaoktatói képzést. Netalántán pont Indiába megy e célból, mert hiteles, eredeti forrásból akar táplálkozni. India messze van, nagy vállalás ott huzamosabb időt eltölteni. Nagyon értékes idő ez, de ennek is ára van. Aztán a legtöbb tanár meg sem áll egy képzésnél, hanem megcsinál tipikusan időről-időre még egyet-egyet. Olyan mint a kezdő zeneszerző, festő vagy író, még bontogatja a szárnyait és keresi a saját hangját. Mert igazi jógatanár csak az lesz, aki rátalál a saját jógájára, a magával és az általa képviselttel való összhangra. Ez az inspirációs időszak is sok workshopból áll (ó és ráadásul milyen drága külföldi tanáros workshopokból!) és egyéb akár utazással is egybekötött tapasztalásról szól. Jó lenne, ha el tudnánk hinni, hogy bennünk már kezdettől fogva minden megvan, de az emberi természetből fakad a természetes kíváncsiság és a visszajelzés iránti igény. Szóval maradnak a workshopok és a képződések.

Az igazi fejlődés és segítség vagy gyógyítás nincs ingyen, sosem és sehol. Ez olyan mintha elvárnánk az orvostól vagy a pszichológustól, hogy ingyen operáljon, ingyen ápolja a lelkünket. Minden energia. Ez a jóga nagy törvénye. Minden energia, fény és tömeg, Rajas, Sattva és Tamas. Ha nem engedjük, hogy ez az energia oda-vissza áramoljon, akkor blokkoljuk a saját kiteljesedésünket. Akkor nem lesz sem fény, sem tömeg. Sem spirituális fejlődés, sem materiális gyarapodás. Az egész ránk hat vissza, akkor is ha tudatosan cselekedtünk, akkor is, ha nem. Ha nem mersz áldozni arra, aki neked értéked ad, akkor egyre jobban elpazarolod a saját energiádat is. Olyan mint amikor meg akarod őrizni a víztartalékaidat, de ha nincs mozgás a közegben, a víz egy idő után beposhad.

Hagyd áramolni az energiákat és becsüld meg azokat, akiket érdemes. Inkább elégedj meg szerényebb dolgokkal, kevesebb külsőséggel, de tudj különbséget tenni az érték és a csillogás között. Viveka, vagyis diszkrimináció, a megkülönböztetés készsége, ez visz el az intelligenciához, a buddhi-hoz, a valódi bölcsességhez a jógában.

Karrierváltás, egészség és jóga

Manapság általános népbetegség lett a fiatal felnőttek körében a munkával és hivatással való elégedetlenség. Talán pont Te is ezzel a dilemmával küzdesz: szereted a munkád adta kényelmet, de nem igazán élvezed azt, amit csinálsz. Van, aki csak elvan, mint a befőtt, de van olyan is, akit napról-napra, hétről-hétre, vagy akár évről-évre foglalkoztat a kérdés: hogyan váltsak?

Csak emlékezz vissza, gyerekkorodban mi szerettél volna lenni? Azt csinálod ma is? Ha szeretsz énekelni, rajzolni, tervezni, kreatívan alkotni, akkor arra ad most lehetőséget a jelenlegi munkahelyed? Legszívesebben virágkötészettel foglalkoznál, vagy gyerekekkel festenél, vagy kályhákat terveznél, vagy egy farmon élnél és biogazdálkodnál? Ugye te is szövögetsz még mindig hasonló álmokat és vágyakat, csak aztán mindig jön a lesújtó valóság, hogy „de hát ebből nem lehet megélni”?

Ezt zengi körülötted mindenki, a család, a barátok, a „közvélemény”. Pedig néha azért te is irigykedve veszed észre, hogy azért vannak olyanok, akik „megcsinálták”. Ilyenkor még mérgesebb vagy magadra, hogy Te miért nem tudsz így élni. Ördögi kör és lehúzó örvény. Ebbe csak belebetegedni lehet.

Az Ayurvéda egyik, az egészség szempontjából meghatározó fogalma a Vihara. A szó maga annyit jelent, hogy tevékenység, vagyi olyan cselekedetek, amelyek meghatározóak az egészség szempontjából. Az Ayurvédikus szakzsargon tehát vihara alatt tárgyalja azokat az alapvető életmódbeli tanácsokat, illetve megfelelő külső, fizikai gyakorlatokat, amelyek elengedhetetlenek az egészség megőrzéséhez. Ezek a külső tevékenységek magukba foglalják az ayurvédikus elvek szerinti napirend követését (dinacharya), a megfelelő testmozgás beépítését a mindennapjainkba (yoga). Ha ezeket követjük, akkor összhangban leszünk a természettel, a saját belső ritmusunkkal és az elménk is kiegyensúlyozott állapotba kerül. Ez az egészség alapja. Ellenben a nem megfelelő környezet, illetve a nem megfelelő testmozgás megbetegít bennünket.

A mai életmód alapvetően mozgásszegény. Aki ábrándos szemmel tekintget kifele az üvegpalotára emlékeztető irodaház ablakán, valószínűleg olyan álommunkáról álmodozik, ahol nincs egy asztalhoz, és főleg nincs egy vibráló lelketlen képernyőhöz láncolva.

Ha neked egy ilyen környezet megfelel és kielégít, ha szereted, amit csinálsz, akkor természetesen nincs probléma, hiszen a belső világod összhangban van a külsővel. Egységben vagy azzal, amit csinálsz. De ha nem ez a helyzet, akkor csak bátorítani tudlak, hogy változtass, minél előbb, ugyanis a testi és lelki egészséged van veszélyben.

Váltani nem könnyű, viszont már unalomig rágott csontként ismerjük azokat az univerzális tételeket, mely szerint aki kér, az kap, aki rááll a karmikus útjára, annak igenis megjön a segítség a céljai eléréséhez. Számtalan könyv és elmélet beszél erről a jelenségről, de hányan hisszük el és alkalmazzuk valójában.

Indiában van egy mondás: ha valaki sikeres az életben, akkor arra azt mondják, hogy elérte a yoga bhogát, vagyis a jóga eredményeként a földi élvezeteket. Ez a mondás is jelzi, hogy Indiában a jóga fogalmát mennyire általánosan és univerzális értelemben használják. Ebben a kontextusban a jóga nem arról szól, hogy valaki mennyit ászanázott, pránajámázott, vagy meditált. A mondás pusztán arra utal, hogy valaki teljesen egységbe került azzal, amit csinál. Egy a külső tevékenységével, és senki meg sem kérdőjelezi, hogy neki mást kellene csinálnia.

Érdekes foglalkozások vannak ebben a világban. Én például nagyon szerettem volna mindig is David Attenborough lenni, de akár mondhattam volna Ken Robinsont vagy Kepes Andrást is. Mert ezek az emberek egyek azzal, amit csinálnak. Nincs is meghatározás a foglalkozásukra igazán, mert ők csak élik a saját belső valóságukat és ez egészen különös külső tevékenységekben jelentkezik. Nincs arra igazán recept sem, hogy ők hogyan váltak azzá, amivé. Talán csak annyi, hogy nem hagyták magukat lebeszélni az álmaikról és nem hallgattak mások véleményére. Ahogy Steve Jobs, amikor a közvéleménykutatás fontosságáról faggaták megjegyezte: „Nem kutatni akarom a közvéleményt, hanem formálni.”

Az ilyen emberek mindig a saját belső zenéjükre táncolnak, és hagyják, hogy a lelkük intuíciója irányítsa a döntéseiket. Egységben, unióban, jógában léteznek a saját belső, felső énükkel.Nem engednek utat a kételynek, hanem csak „teszik a dolgukat”.

Dönts, megbetegíted-e magadat egy szánalmas középszerű élettel, vagy pedig a neked legmegfelelőbb életmódot választod az ahhoz leginkább igazodó tevékenyéggel (vihara). A helyes étkezés (amit magunkba engedünk – ahara) után a vihara, a helyes életmód és helyes tevékenység, a hozzánk illő hivatás választása az egészségünk legfontosabb pillére. 

Belső világom a külvilágban

A jóga lényege a belső folyamatok kontrollálása, és a mentális történések tökéletes uralása. Rengetegszer találkozunk ezzel a meghatározással, valamint a kint és bent megfeleltetésével.

Ha legközelebb ászanákat gyakorolsz, figyeld meg mennyire össze van kötve a belső világod a külső eseményekkel.

Ma reggel csak ennek a megfigyelésnek szenteltem a gyakorlásomat. llletve, nem is volt az elején ez ennyire tudatos, pontosabban tehát a gyakorlás vezetett el a megfigyeléshez. A napüdvözléseknél még őriztem a fókuszt, nem nagyon gondoltam másra csak a számolásra, meg a légzésre. Ahogy aztán azonban nehezedett a sor, egyre inkább izgága lettem, egyre több gondolat jutott eszembe, s hirtelen azon kaptam magam, hogy annyira nem vagyok a testemben, hogy ki is hagytam néhány ászanát a sorozatból. Egy pillanatra megálltam, megállapítottam, hogy hol siklottam félre, és onnan újra kezdtem az egészet. Ahogy megint belemerültem a gyakorlásba, egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy egészen elcsendesedett körülöttem minden. Elültek a zajok az utcán, nem bőgött sem a tehén, nem ricsajoztak a gyerekek sem, nem dudált senki csak a madarak maradtak kellemes csicsergésükkel. Egészen nyugodt volt a levegő kint is, bent is. A lélegzésem egyenletes, fókuszom a testemen és a gyakorlatokon.

Hirtelen átvillant a fejemen, hogy Vinay-nél is hányszor volt olyan, hogy főleg pránajáma közben elképesztően felerősödtek a zajok. A kedvencem az volt, amikor iszonyatos tehénbőgés hallatszódott. Csak állt a szegény jószág a ház előtt és keservesen követelte a reggelijét. Hát ilyen öntudatosak az itteni tehenek. De pont a vizsgám napján is érdekes volt, ahogy ott küzdöttem az izgalmaimmal és erre végigdübörgött az utcán valami zenés-dobos alakulat, akik éktelen hangzavar közepette ünnepeltek valami indiai helyi ünnepet. Meg voltak persze olyan pillanatok is, amikor teljes csend volt kint, és bent is ment az elmélyült gyakorlás.

Vinay volt többször is, hogy leszólta a csapatot pont egy-egy „hangzavaros” óra után. „Túl sok volt a gondolat, láttam a szemetek rebbenésén. Látszik, hogy kinél maradt ki egy napig a pránajáma.”

Hát igen, ha az ember nem figyel, pláne, ha nem gyakorol, akár egy nap is elég ahhoz, hogy kiessen a figyelemből.

Ma miután helyreállt belül is és kívül is a csend, elhatároztam, hogy megfigyelem, befolyással vannak e a gondolataim az utca történéseire. A kísérlethez csak annyi kellett, hogy megint elengedtem a fókuszt, és nem is kellett sokat várni, megint jöttek a gondolatok. Csak hagytam, hagy folyjanak, mindössze arra törekedtem, hogy közben megtartsam valamelyest a tudatos szemlélődést is. És beigazolódott a feltevés, ahogy egyre több teljesen oda nem illő gondolat töltötte meg a tudatomat, egyre hangosabb lett megint a kint. Megnövekedett a forgalom, irdatlan hangú autók és motorok vonultak át az egyébként teljesen csendes kis gokulami utcán és még feltűnt egy virgonc iskolásokból álló csapat is. Belül csak mosolyogtam és most a következő kihívás az volt, hogy vissza tudom e tudatosan állítani a belső és külső nyugalmat. Tudtam, hogy mi a módszer, csak ugye a tudásnak a gyakorlatba való átültetése a valódi művészet, vagy ahogy mondani szokás: Yoga is skill in action, vagyis a jóga az akcióba lendült készség, a mozgósított tudás.

A figyelem egy pontra való koncentrálása természetesen magával hozza a tudat lecsendesülését. Ez a gyakorlás ászanázás közben is megvalósítható. A külső történések remek visszacsatolásként mutatják a belső lelkiállapotunkat és a gondolataink letisztultságát.

Figyeld mi történik kint, figyeld mi történik bent, és leginkább figyeld az összefüggéseket. Jó gyakorlást!

Jóga és sérülések

Mióta megérkeztem Indiába valahogy folyamatosan kísért ez a téma. Delhiben még a jógatanár barátnőm mutatott egy a közelmúltban nagy vihart kavart New York Times cikket, melynek már a címe is riasztó: „Yoga can wreckyour body”, vagyis a jóga tönkreteheti a testedet. Nem túl jó üzenet, pláne amikor éppen a harmadik jógatanári képzésem elvégzésére készülök.

A cikk valamiért azt sugallta egész tartalmában, hogy a jóga egy rendkívül veszélyes dolog és már az elején azzal indított, hogy bemutatott egy jógaterapeutát, akinek a jógarehab óráin elnyúzott testű jógatanárok próbálták helyrehozni elrongált tagjaikat. Ez az információ legalább még annyiban bíztató volt, hogy azért talán vannak, akik mégis csak jól csinálják, bár a cikk még ezt a hajszálnyi reményfoszlányt is darabjaira tépte azzal, hogy beszámolt arról, hogy a végén ez a szakértőbbnek gondolt tanár is lesérült és műtétre szorult.

Aztán megérkeztem Mysoreba Vinay-hez, és egyre több nyűgöt láttam. Az egyik lány éppen abbahagyni kényszerült az órákat, mivel fájdalmasan becsípődött az egyik bordaközi izma és emiatt még a lélegzetvétel is nehézséget okozott számára. De nem volt egyedül, mert a többiek is küszködtek kisebb-nagyobb sérülésekkel, kellemetlenségekkel. Volt, aki most húzta meg magát valamivel, volt akinek pedig kiújultan jelentkezett valami korábbi nyavalyája.

Emlékszem, ahogy egyből elgondolkodtam, hogy vajon mennyiben okozója a sérüléseknek az adott ember hozzáállása. Be kell vallanom egy kis előítélet is keveredett a gondolataimba. A bordaközi izommal küzdő lányról ugyanis sajnos egyből meg volt a véleményem, amikor az első óra előtt az öltözőben várakoztunk és közben akaratlanul is fültanúja lettem a beszélgetésének. „Today is the day”, vagyis ejött a napja, tudniillik a supta kurmasana, egy nehezebb póz megvalósításának. Körülbelül úgy hergelte magát egy másik lánnyal együtt, mintha valami létfontosságú sporteseményre készülnének. Meglepett ez a harci szellem, és óhatatlanul arra gondoltam, ez nem igazán az, amit én jóga szellemiségnek gondolok. Aztán amikor lesérült a lány és hisztérikus sírós kirohanások után végül abba kellett, hogy hagyja a  jógázást, akkor végképp kicsúszott a számon, hogy hát biztos, hogy magának okozta ezt a sérülést.

Gergő nagyon bölcsen már akkor figyelmeztetett, hogy nem szabad senkit sem elítélni vagy megítélni, pláne nem a sérülésekkel kapcsolatban, mert az bárkivel megeshet. El is szégyelltem magam, de akkorra sajnos már ezzel sikerült megteremtenem a saját karmámat is.

A következő hetekben nagyon kemény kiképzésen mentem keresztül, ami leginkább mentálisan volt nehéz. De a testem is szépen kezdte megmutatni a saját gyengeségeimet. Minden odafigyelésem és koncentrációm ellenére, engem is megtaláltak az apróbb húzódások és megerőltetések. Ezek nem voltak igazán súlyosak, de annál kellemetlenebbek. Gergő a blogjában szépen számba is veszi ezeket.  A legdöbbenetesebb az volt, amikor a végén csak engem is megtalált a bordaközi izomhúzódás. Nem is emlékeztem, hogy milyen mozdulatnál történhetett, csak egyszer a pránajáma alatt kezdtem érezni valami furcsa kellemetlen feszülést a szívem felett. Olyan érzés volt, mintha megrepedt volna a tüdőm, még akkor is, ha fejben megértettem, hogy biztos nem ez a helyzet. Érdekes volt ez az állapot, mert ászanák közben nem mutatkozott, csak a pránajámánál, de ott viszont annyira elviselhetetlen nyomást okozott a mellkasomon, hogy egyik nap Vinay már összekötözött egy vastag pánttal, hogy ne tudjon a mellkasom nagyon tágulni.

Nagyon érdekes volt, ahogy a testi problémák csak jöttek-mentek egymás után. Épp kijöttem egy kicsit az egyikből, máris jött a másik. Vinay mindig közölte velem, hogy az éppen aktuális mennyi ideig fog tartani, és mindig be is jöttek a jóslatai. Én kicsit ijedten figyeltem a testem evolúcióját, az viszont mindig megnyugtatott, hogy biztos kezekben éreztem magam. Végülis ezek közül egyik sem volt komoly sérülés, csak inkább jelzés értékű figyelmeztetések.

Egyedül a bordaközi húzódás varázsolt némi aggodalmat Vinay arcára, és végül ezért előbbre is hozta az utolsó vizsgáimat. Az egyik ezek közül az volt, hogy az anyukája előtt kellett végigcsinálnom a kétórás sorozatot. Vinay anyukája maga is jógaversenyző, sőt még bíró is volt anno. Ez csak fokozta az izgalmakat, mintha nem lett volna elég az, hogy minden lélegzetem számít, nem vehetek sehol sem egy lélegzettel sem többet, egy szusszanás sem megengedett és minden testi panaszommal dacolva csakis tökéletesen szabad megcsinálnom a sorozatot. Csak ennyi volt az elvárás.

 A vizsgára összeszedtem minden figyelmemet. Belül számoltam magamnak minden lélegzetet és folyamatosan adtam magamnak az instrukciókat. Igyekeztem elfeledkezni az éhségről, a szomjúságról, a szédülésről, a bordaközi izomról, és csak arra figyeltem, ami éppen történik. Tudtam, hogy csak ez az egyetlen esélyem van és nincs második lehetőség. Most vagy soha. Különben is Vinay már eddigi is megacélozta az elszántságomat és ez a vizsga ennek az utolsó próbája volt.

Miközben csináltam, egyre inkább élvezni is kezdtem és lassan szinte kívülről és egyszerre furcsán belülről is figyeltem az „előadást”, ahogy a test szépen tette a dolgát és az adrenalinnak köszönhetően még rugalmasabban és dinamikusabban mozgott. A légzésem is kiegyensúlyozott maradt, és noha a bordaközi izom néha bejelentkezett, tudatilag nem engedtem meg magamnak azt, hogy most bármi is kibillentsen ebből az állapotból. Az egész egy nagyon tudatos mozgó meditációvá vált.

Vinay anyukája a végén megtapsolt. Utána meg még izomlázam sem volt, csak egy kellemes lebegős könnyedség áradt végig a testemen.

A kurzus szépen végződött és a bordaközi izom is néhány nap alatt elcsendesült, csakúgy ahogyan a többi kis nyűg is gyorsan az emlékezet homályába merült.

Vinay azzal bíztatott, hogy azok a problémák, amelyek most megmutatták magukat többet már az életben nem fognak előjönni. Reméljük így lesz. Viszont a sérülésekkel kapcsolatban nagy tanulság, hogy nem megijedni kell tőlük, hanem megérteni azokat. Nem szükséges rosszak ugyanis, hanem tanítómesterek és a biztonságos határaink jelzőoszlopai.

 A másik dolog meg az, hogy az ember csak abban tud megsérülni, amit éppen csinál. Tehát az informatikus a szemét fogja elrongálni meg a gerincét, a gyári munkás a tüdejét, az ügyeletes orvos talán krónikus álmatlanságban fog szenvedni, vagy bárki más egyszerűen csak cukorbeteg, szívbeteg, idegbeteg vagy egyszerűen kimerült lesz a sok stressztől, ami a munkája során éri. A jógával rendszeresen foglalkozó ember a testén keresztül tudatosan tapasztalja a saját belső folyamatait.

Az én problémáim gyakorlatilag mind 8 napon belül gyógyultak, de valószínűleg könnyen rosszabbodhattak volna, ha nem tanulok belőlük. A test tanít, te meg tanulj tőle. Örülj neki, ha jön a visszacsatolás és ha világossá válik előtted, hogy hol kell jobban odafigyelned.

Ez a tudatosság és a test feletti mentális kontrollhoz is ez az út vezet.

Hogyan lélegezzünk? - Jóga és légzés

Gyerekkoromban utáltam a testnevelés órákat. Mindig csak róttuk az iskolaköröket a kutyakakis utcán, vagy éppen focizni, röpizni vagy jobb esetben kosarazni kellett. Emlékszem, a futástól mindig szúrt az oldalam, úgy éreztem leszakad a combon, sőt olyan is volt, hogy úgy éreztem megmerevedett és felmondta a szolgálatot minden izmom. De ha nem iskolakör volt, hanem egyéb tornatermi kínzások, akkor meg még most is bennem van az az érzés, ahogy felhevült, csatakos testtel és ziháló mellkassal beestem az öltözőbe. Még órákkal utána is éreztem a torkomat, ahogy kiszáradt, meg néha be is . Olyan volt belül az érzés, mintha túlságosan kiszárítottak volna.

De a feketeleves java mindig csak másnap jelentkezett: reggel már ébredéskor éreztem, hogy fáj minden tagom és nincs kedvem megmozdulni sem. Nem véletlen hát, hogy amint tudtam, felmentettem magam tesiből és utána évekre jó messzire elkerültem a tornatermek izzadt műbőr szagát (hurekedtemh, mert ugye emlékszünk még a medicinlabdára, meg a borzadalmas szekrényugrásra).

Nem tudom manapság milyen az iskolai testnevelés, de az biztos, hogy velünk anno nem nagyon sikerült megszerettetni ezt a foglalkozást.

Érdekes hogy én 22 éves koromtól kezdtem megint mozogni. Akkor a jógával kezdtem. Rögtön megtetszett, mert nem hajszoltak benne és testem természetes hajlékonysága nagyon hamar visszaköszönhetett, hála a törődésnek. És közben még jól is éreztem magam. Izomlázam sosem volt, inkább mindig csak egy kellemes lebegős érzéssel távoztam a jógaóráról, kipihenten és felfrissült aggyal.

Most jógatanárként különösen fontosnak tartom a légzéssel összekoordinált mozgást. Már ebben a blogban is többször leírtam, hogy milyen fontos szerepe van a légzésnek a pózok kivitelezésénél. Mert tulajdonképpen a légzés, illetve még pontosabban a megfelelő pránaáramlás segíti elő a pózok megvalósulását. Ha nincs a fókusz a légzésen gyakorlás közben, akkor nem is igazán beszélhetünk jógáról.

Ellenben a légzésre való koncentrálás nem merül ki abban, hogy a tanár diktálja, hogy „Belégzés, Kilégzés”. A külső instrukció mindig csak egy iránymutatás maradhat, de neked kell arra figyelned, hogy ászanázás közben hogyan is lélegzel.

A Más jógában egyszerűen annyit szoktam kérni, hogy figyeljünk arra, hány légzésig tartjuk a pozíciót. Ez azt jelenti, hogy ha bármikor valaki megkérdezné, akkor mindig tudd, hogy éppen hol tartottál. A személyes tapasztalatom az, hogy ha a figyelmünket számolással folyamatosan a légzésen tartjuk, akkor gyakorlatilag minden különösebb erőlködés nélkül a test egy könnyed és elmélyült Ujjayi légzést fog felvenni. Valószínűleg könnyebb erre a fajta légzésre gyakorlás közben egyszerűen ráérezni, mintsem azt mesterségesen erőltetni.

Voltam már olyan jóga workshopon, ahol amint a gyakorlás megkezdődött egy fura zúgást hallottam. Először azt gondoltam, valami légkavaró berendezést kapcsoltak be, de aztán rá kellett jöjjek, hogy csak az „ujjayi gépek” indultak be. Néhányan elképesztő hangerővel „tolták” ki a levegőt a torkukon keresztül. Aztán láttam egy David Swenson you tube videót, ahol az elismert ashtanga tanár ki is figurázta rendesen a toroklégzés bajnokait.

Magam ezt a fajta erőltetett légzést mindig fárasztónak tartottam, ellenben a természetesen megtörténő ujjayival, ami nem fáraszt, hanem inkább tölt és segít megőrizni a türelmet

Most, hogy Vinay-vel gyakorolok minden nap a fő fókuszt a légzésre fordítom. Saját bőrömön tapasztalom, hogy valóban bizonyos pózokat légzéssel meg tudok csinálni, de ha akár egy pillanatra is elvesztem a figyelmemet, akkor a legegyszerűbb vinyasa kivitelezése is megterhelőbb lesz.

A minap nagyon megkínzott. A legrosszabb ászanáimat gyakoroltuk: Utthita Trikonasana, Parshvakonasana, Parivritta Trikona, Parivritta Parshvakona és Parsvottanasana. Ezek mind a kislabdadobással vetekedő nem szeretem pózok nálam. Ugyanis nagyon lazák a térdeim és nehéz magamat megtartanom, hogy ne csússzanak ki a lábaim alólam. Megvannak már a sajátos kis védelmi mechanizmusaim, amikkel meg tudom oldani a dolgot, de ő most olyan dolgokra kért, amikre eddig úgy gondoltam, hogy egyszerűen anatómiailag alkalmatlan vagyok. Azt akarta, hogy tökéletesen csináljam meg az ászanát. Csak nevettem, hogy hisz erre én képtelen vagyok. Ő meg elővette a szigort, hogy ha nevetek, meg kijövök a pózból, akkor még tízszer megcsináljuk.

Végül minden erőmet összeszedve megtartottam a nekem legnehezebb Parivritta Parshvakonasanat hátul összefont kezekkel és leszorított sarkakkal, ahogy kérte 8 mély légzésig. „5, 6, …úristen nem bírom tovább, de gyerünk hééééééét, és nyolccccc.” Megcsináltam. „There! This is what I wanted to see.” „Ez az, ezt akartam látni”- ujjongott Vinay. Hát csak kihozta belőlem az ászanát olyan formában, ahogy az a nagy könyvben meg van írva.

Két órán át csak ezekkel az ászanákkal szenvedtünk, csak velem, és hihetetlen érzések kavarogtak a testemben. Nagyon elfáradtam és arra gondoltam, hogy másnapra most biztos hogy lesz izomlázam. Eddig még sosem volt, de most majd lesz.

De nem lett, minden tökéletesen laza volt másnap reggel. A légzés, a könnyed és erőlködésmentes, türelmesen kivárt természetes ujjayi könnyűvé tette a gyakorlást is. Valóban megtapasztaltam, hogy a Prána hozza létre a pózt, még akkor is, ha abban a pillanatban a testem nem hitte el, hogy mennyivel többre is képes.

A tanítványaimon is meg szoktam figyelni, hogy ha nem figyelnek a légzésükre és a kis kellemetlenségeknek engedve elvesztik a türelmüket, akkor előbb utóbb fel is fogják adni a gyakorlást. Összeesnek, ledőlnek, nyűglődnek egy sort. De akárcsak az általános iskolai élményekből kiindulva, magamon is megfigyeltem már, hogy ha nincs ott folyamatosan a tudatom a légzésen, akkor kifáradok és tele leszek izomgörcsökkel. A ziháló légzés felhevít, pláne ha szájon át kapkodjuk a levegőt, és ilyenkor az agy úgy érzi elfáradtunk és ennek megfelelő hormonok kiválasztását rendeli el. Az eredmény a letargia és az izmok láza és lázadása.

Jóga után nem lesz izomláz és fáradtság, legyen szó akármilyen nehéz ászanasorról is, ha a gyakorlást megfelelő precizitással és a légzésre való teljes odafigyeléssel végzed. A kifáradás és a torokszáradás megelőzése végett mindig lélegezz csak és kizárólag az orron át. Ha megtartod a légzésed egyenletes ütemét és ezáltal a türelmedet, akkor lassan és pontosan fogod kivitelezni az ászanákat, és a kapkodásból eredő sérülések kockázatát is a nullára csökkented.

Mindenkinek jó gyakorlást!

A változás közelebb van, mint gondolnád: avagy nehézlégzés után fellélegzésem Indiában

Most vagyok másodszor Indiában. Korábban már volt részem mindenben: megtapasztaltam a meleget, a zajt, a levegőszennyezést, az általános felfordulást, a teheneket, a keményvonalas jógatanárokat, a nehéz körülményeket, a fegyelmezettséget és az elszántságot. Itt a tudatosságodnak mindig résen kell lennie, az utakon, az utcán, egyáltalán a mindennapi létezésben.

Tudom, hogy itt sosem lehet hátradőlni és azt mondani, ó, már mindent láttam és most már hozzászoktam. India az a hely, amely mindig kihívások elé állít. A változás és a meglepetések jelentik itt az egyetlen kiszámítható dolgot.

Például ez alkalommal az ittlétem egészen könnyedén indult: már barátok vártak a reptéren, akik elkalauzoltak minket Delhiben. Nagyszerű napokat töltöttünk együtt és remek lakomákat csaptunk. Már kezdtem tűnődni, hogy is van ez, hogy most minden ennyire simán alakul. Az Indiába való megérkezés mindig tartogat meglepetéseket. És mihelyst erre gondoltam, egy nap múlva meg is volt a baj: lekéstük a gépünket és az utolsó pillanatban kellett venni még egy repülőjegyet Delhiből Bangalore-ba. Ideges voltam és borzasztóan tehetetlennek éreztem magamat. De gyorsan hozzá kellett idomuljak a szituációhoz, hiszen a pánikolás és az idegösszeroppanás luxus egy valóban kritikus élethelyzetben.

Hasonlóképpen, magam haladó jógagyakorló vagyok és teljesen hozzá vagyok szokva a fegyelemhez és az elszánt erőfeszítéshez, amelyre szükség van a gyakorláshoz. Elég jól tolerálom a fájdalmat és már volt nem kis részem a keménykezű indiai tanítási stílusban is.

De az élet mindig tartogat meglepetéseket. 

Elkezdtem az oktatói tanfolyamot  Vinay Kumarral. A Prana Vashya rendszerről azt szokták mondani, hogy nehezebb, mint az Ashtanga jóga. És a pletyka egyre jobban úgy tűnik, hogy igaz, ez valóban egy nagyon nehéz gyakorlás. A Prana Vashyában kulcsfontosságú a légzés, van egy nagyon speciális légzési koreográfia a gyakorlatsorhoz, amihez érdemes ragaszkodni, ellenkező esetben könnyen elveszítheted a lélegzetedet és egyszerűen megtörténhet, hogy képtelen leszel megtartani a haladó gyakorlatok kivitelezéséhez szükséges fókuszt. Ha kiesel a légzésből, elveszíted a figyelmedet és abban a helyzetben fogod találni magad, hogy belelovallod magad a pózokba, siettetve azokat, ami akár még sérüléshez is vezethet. Tehát ez a fajta gyakorlás rengeteg türelmet és koncentrációt igényel, többet, mint bármely eddigi rendszer, amivel valaha is találkoztam. Viszont a tanár annyira bíztató. Vinay egy igazi tradicionális mester, nagyon sokat követel, de ugyanakkor nagyon kedves is. Úgy érzem, hogy a kedvében szeretnék járni és ezért is akarom magamból kihozni a maximumot. Nekem a kedves, de szigorú stílus sokkal jobban bejön, mint a keménykezű és egó-irtó tanítás. Már kaptam abból eleget, és most már azt is tudom, hogy eddig még sose dolgoztam ilyen keményen a jógával. Vinay abszolút feszegeti a határaimat. Jelen pillanatban úgy érzem, hogy körülbelül olyan mértékben vagyok fizikai kihívások elé állítva, mint egy az Olimpiára készülő élsportoló.

Ellenben sosem gondoltam volna, hogy egy fizikailag ennyire nehéz gyakorlás mellett, a Pránajáma óra lesz a legnehezebb. A második óra után már rettenetesen éreztem magamat. Az ülésből eredő végtagfájdalmakat el tudtam viselni, akárcsak a hasogató hátfájást, vagy a karokban mutatkozó fáradtságot, ami annak köszönhető, hogy rengeteg ideig kell őket tartani a váltott orrlukas légzéshez, de egy dolgot képtelen voltam elfogadni: a légszomjat. Fuldokoltam, és azon gondolkodtam, hogy a többiek hogyan képesek olyan nyugodtan ülni kb. 90 percig és követni Vinay lassú számolását. Én majd belepusztultam.

Tudtam, hogy az előző fél éves tartózkodásom során megtanultam, hogy hogyan üljek nyugodtan minden izgés-mozgás nélkül úgy jó 45 percig. Nem is értettem, hogy most miért is tűnt a Pránajáma ekkora nehézségnek. Otthon ugyanis pránajámát is gyakoroltam, igaz, hogy általában sosem tovább mint 20 perc és itt az elvárás most egyből ennek több mint a duplája volt és sokkal, de sokkal lassabb számolás mellett.

Megkérdeztem Vinayt, hogy mi lehet az oka a fulladásos tapasztalatomnak. Ő csak elmosolyodott és azt mondta: ”Hát igen, mert csak az orrlukakon keresztül próbálsz lélegezni ahelyett, hogy a hasadnál figyelnéd a lélegzetet.” Még azt is hozzátette, hogy a Pránajámának nehéznek kell lennie, különben nincsen eredménye. Az embernek ugyanis edzenie kell az idegrendszerét azáltal, hogy folyamatosan többet és többet követel tőle, mivel egyedül ezúton lehet azt kellőképpen megerősíteni.

Nem voltam biztos benne, hogy pontosan megértettem, amit mondott, de mégis elhatároztam, hogy megpróbálom a hallottakat átültetni a másnapi gyakorlásomba. Csak annyit csináltam, hogy a figyelmemet a hasamhoz vittem és arra gondoltam, hogy innen befolyásolom a légzésem ritmusát. És ez csodát tett. Végre megfelelően tudtam lélegezni, nagyon lassan és még a kumbakákat, a légzésvisszatartásokat is meg tudtam csinálni. Ahogy kiléptem a teremből az óra után, Vinay megállított: „Ma nagyon mély volt a gyakorlásod”.

És igen, valóban, nem is gondoltam, hogy változni tudok ezen a területen, pláne nem ilyen gyorsan.

A pránajáma, és a pránára alapuló jógagyakorlás alapja a türelem és az összpontosítás. Ha megerősíted az elmédet, akkor az csodákra képes…ráadásul elképesztően gyorsan.

Most azt gondolom, hogy mivel a jóga az átalakulásról szól, és arról, hogy meghaladjuk a testet és az elmét, hogy egyesülhessünk a mindenséggel, tényleg szükségünk van erőteljes és kihívásokkal teljes gyakorlásra, másként sosem leszünk képesek keresztülhaladni a mentális gátjainkon és a kényszerképzeteinken. A legviccesebb az, hogy mindez csak addig fog nehéznek tűnni, amíg rá nem jövünk, hogy mennyire könnyű is lehet az egész, ha alázattal, megadással és türelemmel közelítünk felé.

Ha végre sikerül lecsillapítanod az elmét és csak megengeded, hogy a lélegzet tegye a dolgát, akkor az majd megmutatja az utat és a dolgok egyszerűen csak megtörténnek. 

Change is closer than you think – my easy breathing in India

This is my second time in India. Previously, I had been through it all: the hot weather, the noise, the pollution, the turmoil, the cows, the tough yoga teachers, harsh conditions, discipline and determination. Here your awareness always has to be high, on the road, on the streets, just in everyday being.

I know that here you can never lie back and say, oh I have seen it all, and now I am used to it. India is the place that will always put you to a test. Change and surprises are the only thing you can take for granted.

For example, this time my stay started so smoothly: friends were welcoming at the airport, guiding us in Delhi. We had great time and great meals together. I started to wonder, how come things were so easy this time. Arriving to India always brings its challenges. Once I thought of it, in a day we had it: we missed our flight and had to buy a last minute ticket from Delhi to Bangalore. I was nervous and felt terribly helpless. But I had to adjust quickly to the situation. Panicking and having a nervous breakdown are luxury in a truly critical situation.

The same way, I am also an advanced practitioner, I am also used to the discipline and determination needed for the practice. I can tolerate pain quite well and I am accustomed to the harsh Indian methods of teaching.

But you can always be surprised.  

I started my teacher’s training with Vinay Kumar. Prana Vashya is a system said to be harder than Ashtanga yoga. And the rumours might actually be true, it is a very hard practice. Breathing is the key in this practice, you have a very special breathing „coreography” for the sequence that you should stick to otherwise you can easily loose your breath and be just unable to keep the focus to do the very advanced positions. If you loose your breath, you loose your awareness and you will find yourself rushing into the positions risking even injuries. So this practice requires a lot of patience and focus, more than any other practice I have done so far. But the teacher is so encouraging. Vinay is a very traditional master, so he is very demanding, but also very kind. I feel like I want to please him and I want to do my best. For me kind but serious is more helpful than a harsh and „ego-beating” approach. I had enough of that, but now I know that I have never been working so hard in Yoga. He is really pushing me to my limits. At the moment I feel so determined and so physically challenged like a top athlete preparing for the Olympics.

But I never though that besides this hard physical practice, the Pranayama class will be the hardest for me. After the second class I felt terrible. I could tolerate the pain in my limbs from sitting, the tormenting backache, the tiredness in the arms from holding them so long to block the nostrils, but there was once thing I could not accept: being breathless. I was suffocated, and I wondered how all the other people were able to sit there calmly for about an hour and a half and how could they follow Vinay’s slow counts. It was just killing me.

I knew that last time I was here, by the end of the sixth month I Iearned how  to sit silently with no movements for about 45 minutes.  So I did not really understand why pranayama proved to be so difficult this time. I was practising pranayama at home too, but never longer than about 20 minutes, and here I was asked to do immediately more than double of this lenght of time and on much much slower counts.

I went to Vinay and I told him about my suffocating experience. He just smiled and said: ”Yes,because you are trying to breathe through the nostrils instead of wathching the breath at the abdomen.”  He also added that Pranayama had to be hard otherwise there would be no results, one had to train the nerves by demanding more and more from them, that was the only way to make them strong.

I was not sure if I understood but, I tried to apply this information in next day’s practice. I just moved my awareness to the abdomen and thought of controlling the breath from there. And it worked like a wonder. I could breathe properly, very slowly, and even keep the kumbakas, the breath locks. As I was leaving the room after practice, Vinay stopped me: „Today, you had a deep practice.”

Yes, indeed. I did not think change was possible in this area, and so quickly.

Pranayama, and prana based yoga practice are also based on patience and focus. If you keep your mind strong it will work wonders… and pretty fast.

Now, I think that since yoga is about Transformation, and going beyong the body and the mind to become one with the all, we do need hard and challenging practices otherwise we will never be able to go beyong our mental limitations and misbeliefs. And the funny thing is that all this hard work seems only hard until we have not realized how easy they could be if they were done with surrender and patience. Once we calm the mind and just allow the breath to work, it will show the way and let it happen. 

Felfázás és boróka

Ha tél, akkor sok nőnek ez a megfázással egyenlő, sőt annak különösen gonosz fajtájával a felfázással.
Nálunk nőknél lent úgy minden "egybefolyik", és ennek következtében a felfázás kellemetlen hüvelyi és/vagy húgyúti problémákat okozhat.

Te is érezted már biztos a kellemetlen viszketést odalent, a gyakori vizelést, és a hólyagidegességet. Az ember lánya folyton aggódik ilyenkor, hogy hogyan is jut el A-ból B-be és levedlődve magáról a száz és egy réteget, harisnyát, derékmelegítőt, miegyebet mikor is tud végre ellazulni a helyen ahova a király is gyalog jár. Arról nem is beszélve, hogy a felfázós téma még a hálószobánkba is befészkelheti magát, megnehezítve a téli összebújásokat. Pláne mintha nem mennénk így is a pasink agyára a folytonos pisi parával és izgulással, hogy hogyan fogok még jobban felfázni, ha két percen belül nem jön a busz.

Az ilyen jellegű témákra mindenki a tőzegáfonyát ajánlja. Én még mindig Vata alkatú vagyok és elgondolkodtatott, hogy ha a tőzegáfonyának olyan fanyar az íze, vagyis a levegős és éteri minőségeket hordozza magában, akkor az mennyire lenne jó az én, betegség által még jobban elbillent Vatámnak. Kutyaharapást szőrével? Hát nem biztos. Ha valahol sok a szél, meg a tér, akkor nem biztos hogy azt még fokozni kellene. És láss csodát, a tőzegáfonya nem is használt, semmit sem javultam tőle. Azt meg mondanom sem kell, hogy mennyire elegem van már a százféle táplálékkiegészítőből. Mégha bio is meg hú de egészséges, de akkor is csak zselatinos kis bogyó marad, amiben a jó ég tudja még mi van, ami talán nem is szerepel a címkén.

Szóval utánanéztem, hogy mivel lehetne orvosolni a felfázásomat anélkül, hogy növelném magamban a szelet.

És rábukkantam a Borókabogyóra (juniperus communis). Érdekes, mert pont egy-két nappal a felfedezés előtt tettem be a bevásárló kosaramba a közértben. Még sose használtam borókát, gondoltam ideje lesz egy kísérletet tenni. És akkor még nem is tudtam, hogy a megoldást tartom a kezemben. A borókabogyó kiváló húgyúti fertőtlenítő, vizelethajtó, vese- és epekőoldó. Fokozza az étvágyat és jótékonyan hat az emésztési panaszokra is. Hatékony a nőgyógyászati gombás fertőzések kezelésénél is.

Ajánlott teát készíteni belőle: Három, négy szem bogyót forrázzunk le és hagyjuk állni 5 percig. Ez a főzetet igyuk meg napi háromszor. Nekem végül ez segített.
Sőt végül az ételembe is belekevertem és a szegfűszeg gyulladáscsökkentő hatásával kombinálva remek kis főzeléket készítettem magamnak.

Mindenkinek jó étvágyat kívánok és gyógyulást a téli női nyavalyákból!

Borókás felfázós főzelék:

 – gyulladáscsökkentő, ártó tűz és vízhajtó

Olajban elkészítjük a fűszeralapot borókabogyó, kömény, koriandermag, kurkuma, szegfűszeg hozzáadásával. Majd ha a koriander kipattogott, akkor hozzáadjuk rántás helyett az instant rizspelyhet és egy kis vizet. Majd hozzáadjuk a zöldségeket: az apróra vágott sárgarépát, a reszelt tököt és egy kis sót. 

Addig főzzük, amíg a sárgarépa finomra megpuhul.

How could acro yoga be spiritual?

I love acro yoga. Since I got into it and started practicing, I am a fan. It is unbelievable how much progress I made and funnily enough, I know already how much I am going to laugh in a year's time at the level I am at the moment. To put it simply, in this practice the only thing you can do is to Progress and get better.

Why? Because, acro yoga not only includes phyisical liftings but it really takes you high mentally and spiritually as well. Indeed, it is an adrenalin booster, that is why so many get hooked real quick. But if you do it without a spiritual “extra”, it remains a funny and spontaneous exercise. Acro yoga puts you to incredible challenges and possibilities, even spiritually for you need to go beyond your boundaries, fears, mental inflexibilities from class to class. This kind of inner transformation can only happen though, if full attention, focus and mutual care are present.

In experienced hands and when the appropriate attitude and love is there, acro yoga can absolutely become a spiritual practice and it might bring wonders.

The Ego is the frame itself with which we identify ourselves day after day: our physical appearance, beliefs, limitations, obsessions, the Cogito ergo sum, that we think we are what we think. Acro yoga hits exactly on these weak points and it takes you to far away lands where thinking has not much value.

For example, in the air you need a completely different body awareness. Once you are lifted high hanging down in an inversion, you might not be able to simply realize such simple things like where are your legs and your arms. But you might need to act swiftly using your instinctive body intelligence, otherwise you could hit yourself. On top of that you have to cooperate with another person who is also struggling with his own fears, burdens, thought patterns.

Meeting a difficulty always implies that you are ready for the solution, you have got a chance to evolve. Hardship is an opportunity. A chance to move beyond your limits and to trust in your wholeness and the divine. It is an opportunity to experience Your Self. To see that you are that limitless creature who can learn to do a handstand over 30, or even get younger despite the passage of time. To understand your unlimitedness and to get a taste of how it is when you let your creative energies flow through you.

My favorite story is about our student, a girl fighting with her agoraphobia. She can't stand the crowds, and for her 6 people is already a crowd. She gets nervous and lost when we put in a bit more upbeat music and there are also some movements that put her totally off and she panics. There are moments, when I see her struggling with her internal turmoil, crying a little, but she continues to come to the class with an unshakable determination. And every time we look at her, we are so happy to see her expanding her “frame”. And on the horizon you see that her sky is clear, she could be fearless and free. I hope we can accompany her to arrive this far, but in the meantime I feel gratitude that she puts so much trust in us and we are lucky to be able to work with such people in Akrokommando.

Not to mention, that she is soon performing a perfect handstand, only after a few months of practice. She is getting more and more confident and self-assured. She is a pleasure to watch.

The ego always feeds on negative feelings and especially on that it makes you feel you are small, impotent, you are closed into this body and this mental design. For you got a slap in the face when you were six, therefore you know you are such and such and you blame all to it. But don' t let this rule you, you are more.

When I see myself performing acro on the videos, I cannot believe that the woman I see is really me. The half-blind premature kid who was always way underweight and the whole time exempted from PE class. And it is not even the broken back brain woman lawyer that smiles back to me, but a completely different being.

Watch me here to check it for yourself:

Akrokommando 2011 summary video

And you can also watch this mini documentary on who we are in Akrokommando:

I change, and acro yoga brings new dimensions into my physical and mental being, and it greatly helps me in my creative self-expression.

Yesterday we were practicing with Gergo, and in a euphoric moment we flew with the music and we did such an amazing improvisation that even we were suprised. Harmony and accord, a wonderful experience to live it. I feel that body consciousness permeates me, I almost see myself from the outside, see what limb will arrive where, and I am already there. And we read in each other's mind. In our way, we live the unity of consciousness.

I wish the same for everyone for the new year.

Come on Akrokommando! Acro yoga for All!

www.facebook.com/groups/akrokommando