Jóga és sérülések

Mióta megérkeztem Indiába valahogy folyamatosan kísért ez a téma. Delhiben még a jógatanár barátnőm mutatott egy a közelmúltban nagy vihart kavart New York Times cikket, melynek már a címe is riasztó: „Yoga can wreckyour body”, vagyis a jóga tönkreteheti a testedet. Nem túl jó üzenet, pláne amikor éppen a harmadik jógatanári képzésem elvégzésére készülök.

A cikk valamiért azt sugallta egész tartalmában, hogy a jóga egy rendkívül veszélyes dolog és már az elején azzal indított, hogy bemutatott egy jógaterapeutát, akinek a jógarehab óráin elnyúzott testű jógatanárok próbálták helyrehozni elrongált tagjaikat. Ez az információ legalább még annyiban bíztató volt, hogy azért talán vannak, akik mégis csak jól csinálják, bár a cikk még ezt a hajszálnyi reményfoszlányt is darabjaira tépte azzal, hogy beszámolt arról, hogy a végén ez a szakértőbbnek gondolt tanár is lesérült és műtétre szorult.

Aztán megérkeztem Mysoreba Vinay-hez, és egyre több nyűgöt láttam. Az egyik lány éppen abbahagyni kényszerült az órákat, mivel fájdalmasan becsípődött az egyik bordaközi izma és emiatt még a lélegzetvétel is nehézséget okozott számára. De nem volt egyedül, mert a többiek is küszködtek kisebb-nagyobb sérülésekkel, kellemetlenségekkel. Volt, aki most húzta meg magát valamivel, volt akinek pedig kiújultan jelentkezett valami korábbi nyavalyája.

Emlékszem, ahogy egyből elgondolkodtam, hogy vajon mennyiben okozója a sérüléseknek az adott ember hozzáállása. Be kell vallanom egy kis előítélet is keveredett a gondolataimba. A bordaközi izommal küzdő lányról ugyanis sajnos egyből meg volt a véleményem, amikor az első óra előtt az öltözőben várakoztunk és közben akaratlanul is fültanúja lettem a beszélgetésének. „Today is the day”, vagyis ejött a napja, tudniillik a supta kurmasana, egy nehezebb póz megvalósításának. Körülbelül úgy hergelte magát egy másik lánnyal együtt, mintha valami létfontosságú sporteseményre készülnének. Meglepett ez a harci szellem, és óhatatlanul arra gondoltam, ez nem igazán az, amit én jóga szellemiségnek gondolok. Aztán amikor lesérült a lány és hisztérikus sírós kirohanások után végül abba kellett, hogy hagyja a  jógázást, akkor végképp kicsúszott a számon, hogy hát biztos, hogy magának okozta ezt a sérülést.

Gergő nagyon bölcsen már akkor figyelmeztetett, hogy nem szabad senkit sem elítélni vagy megítélni, pláne nem a sérülésekkel kapcsolatban, mert az bárkivel megeshet. El is szégyelltem magam, de akkorra sajnos már ezzel sikerült megteremtenem a saját karmámat is.

A következő hetekben nagyon kemény kiképzésen mentem keresztül, ami leginkább mentálisan volt nehéz. De a testem is szépen kezdte megmutatni a saját gyengeségeimet. Minden odafigyelésem és koncentrációm ellenére, engem is megtaláltak az apróbb húzódások és megerőltetések. Ezek nem voltak igazán súlyosak, de annál kellemetlenebbek. Gergő a blogjában szépen számba is veszi ezeket.  A legdöbbenetesebb az volt, amikor a végén csak engem is megtalált a bordaközi izomhúzódás. Nem is emlékeztem, hogy milyen mozdulatnál történhetett, csak egyszer a pránajáma alatt kezdtem érezni valami furcsa kellemetlen feszülést a szívem felett. Olyan érzés volt, mintha megrepedt volna a tüdőm, még akkor is, ha fejben megértettem, hogy biztos nem ez a helyzet. Érdekes volt ez az állapot, mert ászanák közben nem mutatkozott, csak a pránajámánál, de ott viszont annyira elviselhetetlen nyomást okozott a mellkasomon, hogy egyik nap Vinay már összekötözött egy vastag pánttal, hogy ne tudjon a mellkasom nagyon tágulni.

Nagyon érdekes volt, ahogy a testi problémák csak jöttek-mentek egymás után. Épp kijöttem egy kicsit az egyikből, máris jött a másik. Vinay mindig közölte velem, hogy az éppen aktuális mennyi ideig fog tartani, és mindig be is jöttek a jóslatai. Én kicsit ijedten figyeltem a testem evolúcióját, az viszont mindig megnyugtatott, hogy biztos kezekben éreztem magam. Végülis ezek közül egyik sem volt komoly sérülés, csak inkább jelzés értékű figyelmeztetések.

Egyedül a bordaközi húzódás varázsolt némi aggodalmat Vinay arcára, és végül ezért előbbre is hozta az utolsó vizsgáimat. Az egyik ezek közül az volt, hogy az anyukája előtt kellett végigcsinálnom a kétórás sorozatot. Vinay anyukája maga is jógaversenyző, sőt még bíró is volt anno. Ez csak fokozta az izgalmakat, mintha nem lett volna elég az, hogy minden lélegzetem számít, nem vehetek sehol sem egy lélegzettel sem többet, egy szusszanás sem megengedett és minden testi panaszommal dacolva csakis tökéletesen szabad megcsinálnom a sorozatot. Csak ennyi volt az elvárás.

 A vizsgára összeszedtem minden figyelmemet. Belül számoltam magamnak minden lélegzetet és folyamatosan adtam magamnak az instrukciókat. Igyekeztem elfeledkezni az éhségről, a szomjúságról, a szédülésről, a bordaközi izomról, és csak arra figyeltem, ami éppen történik. Tudtam, hogy csak ez az egyetlen esélyem van és nincs második lehetőség. Most vagy soha. Különben is Vinay már eddigi is megacélozta az elszántságomat és ez a vizsga ennek az utolsó próbája volt.

Miközben csináltam, egyre inkább élvezni is kezdtem és lassan szinte kívülről és egyszerre furcsán belülről is figyeltem az „előadást”, ahogy a test szépen tette a dolgát és az adrenalinnak köszönhetően még rugalmasabban és dinamikusabban mozgott. A légzésem is kiegyensúlyozott maradt, és noha a bordaközi izom néha bejelentkezett, tudatilag nem engedtem meg magamnak azt, hogy most bármi is kibillentsen ebből az állapotból. Az egész egy nagyon tudatos mozgó meditációvá vált.

Vinay anyukája a végén megtapsolt. Utána meg még izomlázam sem volt, csak egy kellemes lebegős könnyedség áradt végig a testemen.

A kurzus szépen végződött és a bordaközi izom is néhány nap alatt elcsendesült, csakúgy ahogyan a többi kis nyűg is gyorsan az emlékezet homályába merült.

Vinay azzal bíztatott, hogy azok a problémák, amelyek most megmutatták magukat többet már az életben nem fognak előjönni. Reméljük így lesz. Viszont a sérülésekkel kapcsolatban nagy tanulság, hogy nem megijedni kell tőlük, hanem megérteni azokat. Nem szükséges rosszak ugyanis, hanem tanítómesterek és a biztonságos határaink jelzőoszlopai.

 A másik dolog meg az, hogy az ember csak abban tud megsérülni, amit éppen csinál. Tehát az informatikus a szemét fogja elrongálni meg a gerincét, a gyári munkás a tüdejét, az ügyeletes orvos talán krónikus álmatlanságban fog szenvedni, vagy bárki más egyszerűen csak cukorbeteg, szívbeteg, idegbeteg vagy egyszerűen kimerült lesz a sok stressztől, ami a munkája során éri. A jógával rendszeresen foglalkozó ember a testén keresztül tudatosan tapasztalja a saját belső folyamatait.

Az én problémáim gyakorlatilag mind 8 napon belül gyógyultak, de valószínűleg könnyen rosszabbodhattak volna, ha nem tanulok belőlük. A test tanít, te meg tanulj tőle. Örülj neki, ha jön a visszacsatolás és ha világossá válik előtted, hogy hol kell jobban odafigyelned.

Ez a tudatosság és a test feletti mentális kontrollhoz is ez az út vezet.