Yoga, Ayurveda and acro yoga in Budapest - classes, philosophy also in English

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Philosophy. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Philosophy. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. december 14., péntek

Inspiráció és jóga - amikor a Lélek előtör belőled

Voltál már úgy, hogy megnéztél egy videót, egy képet, olvastál egy gondolatot, és utána úgy érezted: De hiszen erre én is képes vagyok?
Biztos voltál már így, hiszen ha valaki valamit nagyon profin csinál, akkor egyszerű azt gondolni, hogy gyerekjáték, amit csinál és ez nekem is megy, ezt én is akarom.
De aztán ki is próbálod? Vagy rögtön hagyod magad meggyőzni a belső folyamatos kétely által, hogy "Áááá, ez nekem úgyse megy?".

Én mostanában nagyon sokat inspirálódtam. Egyszerűen ilyen periódusban vagyok. Imádom azt a folyamatot, ahogy teljesen váratlanul, spontán rámtalálnak youtube videók, érdekes gondolatok, vagy cikkek, érdekes emberek. És miután tetszik és lenyűgöz az, amit csinálnak, és ráadásul olyan egyszerűnek is tűnik pl. énekelni, zongorázni, vagy kézenállni rögtön magam is kipróbálom a dolgot.

És tudjátok mit, döbbenetes, de miután például megnéztem múltkor egy Imogen Heap videót, amiben zongorázik az énekesnő, leültem én is a rég elhanyagolt pianínóm mellé és közel fél órán át olyan improvizatív (és félreértés ne essék, még élvezhető is:) zene robbant ki belőlem, hogy magam is meglepődtem.
Aztán másik alkalommal rábukkantam a Tina Turner mantrázós (!) dalára (Om Sarvesham Svastir Bhavatu), és úgy éreztem, hogy bennem is egy énekes veszett el. Bevallom, mostanában kacérkodom az énekléssel és meglepő, hogy nem is megy rosszul.
Vagy itt van az a Briohny Smith videó, amit mostanában minden reggel többször is beállítok és közben gyakorolom a kézenállást. No ez a legérdekesebb, hiszen miután legeslegelőször megnéztem ezt a videót, valamire rájöttem, valamit megláttam, valami átkattanat bennem és utána a jógaszőnyegen tökéletesen megismételtem a páros lábbal pici lendülésből felhúzott kézenállást minden bizonytalankodás és támaszték nélkül. Wow, gondoltam, és csodálatos érzés volt.

Az inspiráció nagyon fontos. De nem elég nézni, csinálni is kell. És rögtön. Ugyanis, amikor valami ennyire megérint, és legyen most ez bármi, amikor úgy érzed, az isteni szikra benned is ott van, akkor tessék csinálni. Nem véletlenül kaptál egy motivációt. Ez egy lehetőség, élj vele és in-spirálódj, vagyis töltődj fel a Lélekkel, a Purusha tudatával, azzal a mindenki által elérhető és hozzáférhető tudással, ami mindannyiunkat összeköt. Használd a LÉLEK erejét, és tapasztald meg, hogy tényleg már minden most a tiéd. Meg fogsz lepődni, mire vagy képes! 

2012. szeptember 15., szombat

Prana Vashya – transformation in body and soul


I am sitting on the floor in padmasana. It is hot outside, the cows are lowing, the street is full of noises. In the smaller room I am sitting with another eight in silence. Oooone, twooooo, threeee...I hear the annoyingly slow counts. Vinay's calm but ruthless commands dictate my breath. I feel I am suffocating, I cannot breathe so slowly. On top of that, my body wants to boil from the inside. I thought that with two Indian TTCs and years of practice under my belt, I can do yoga, but I start to understand that this is the beginning of the real practice.
“For true practice to occur, you must give justice to every breath”, says Vinay and he means it. There are no excuses, you must follow his breath choreography not only during the pranayama class, but also during asana practice.

There is no yoga without conscious breathing. This information has been coded into my cells during the months I spent with him. Prana Vashya, prana control, in other words the extension of consciousness and the life force to our every part. This makes the system of Prana Vashya truly unique. It creates such a focus in the practitioner, that leads to an elevated level of consciousness where physical and internal transformation can take place.
I learned it through my own experience. During the months in India, I acquired such an incredible physical strength and stamina that was wowed by my fellow students. Though the most important change happened on the inside. The eye is the mirror of the soul and funnily enough I also recognized that my look has changed in India this time. It became more powerful, meaningful and determined. I grew up and found the way back to myself.

I started teaching Prana Vashya here in Hungary. I think that this type of yoga, according to its level of innovation, is on a par with Ashtanga yoga of Patthabi Jois and the yoga of Iyengar. Vinay is one of the greatest contemporary masters in yoga, and I am sure that international recognition and fame will come to him, although slowly but surely. There are signs already, because despite his little focus on advertising, he keeps attracting outstanding students from all corners of the world. His teaching style is unique, for he only takes one teacher's training student at a time and he likes to push his students to the end of their limits and even beyond. As he explained to me, his goal is not simply to train teachers but to form such great leading characters who are able to guide people on the path of yoga.
He expects the highest level of dedication and precision of his teacher candidates and he is hard on them, because he wants to make the best out of them.
This approach caused me a “little suffering”, since there were moments during the training when I thought this is beyond my limits. Vinay continuously kept me in his famous state of “optimal stress”, so that I don't loose my determination, not even for a moment. Thanks to this, I gained such a physical and mental strength that helped me in all various life situations ever since.

Why is Prana Vashya so transformational? Now, that I am teaching it on a regular basis, I can observe people with the eyes of a teacher. The practice of Prana Vashya is physically so hard, and because of the intensive breathing it is so focused, that besides the practice a practitioner has not much chance to wonder about. Psychically, it takes you to such a concentrated state of mind where physical and mental blockages can come forth and get released. Due to the intensive ujjayi breath, the heat created from the inside starts to work in the deep to “burn out” the toxins. An excessive sweating starts which is internally generated, without any unnecessary external influence burdening the organism. So the heart is not stressed, but through the sweating we get rid of the “loosened up” toxins.
It is no coincidence that during a Prana Vashya class, the room reminds us of a battlefield. People get very sweaty, some produce a smaller water stain around them, but the greatest battle is fought on the inside. I see it on their face as they fight with themselves: with the loudly hammering thoughts, their anger, and their swirling emotions. You cannot escape yourself during Prana Vashya.
Being a very fiery practice, it also works with water energies and also moves the emotions, the part of the psyche representing water. Breathing in this process is like a crutches. You can and should use it. Vinay's “optimal stress” is great to understand and experience in this situation that stress can be calmed through breathing. You can also learn how your daily worries fade away in light of the importance of the current challenge: Can I perform utthita kurmasana today or not?

Such as we are: we love the challenge, the hard situations, we crave for every drop of catarsis. Because we know that only tough ideas worth realizing, for where is difficulty there lies also opportunity.

Prana Vashya is a kind of yoga where this change can happen. This is what I see on the faces and I hear from the feedback. I observe, watch the “movies” on the faces, I see the struggle, the hardship of existence in the facial expressions. And at the end I see tranquility, release and purification.
At the end of a class I love to watch the liveliness of the people. It seems everyone had put on a large amount of moisturizer.
Two hours of struggle, breathing, catarsis and total refreshment. For me this is Prana Vashya.



2012. július 3., kedd

Hőségriadó és a lélek tüze

Meleg van. Mindenki szenved a Naptól. Ingerültek az emberek és mindenkiben majd elpattan az ütő.
Az ártó tűz mindenkit megperzsel.

Tegnap felszálltam a villamosra és az a következő megállónál hatalmasat fékezett, elütött egy embert. A középkorú férfit átlökte a szerelvény a korláton és ő kizuhant a párhuzamosan futó úttestre, ahol a fejét még elkapta egy autó lökhárítója is. A férfi csak feküdt a forró aszfalton és fejéből patakokban zúdult ki a vérvörös élet. A 4-es 6-osnál megállt az élet.

Törékeny az ember, de nem áll meg a pörgés, mindenki robog tovább, siet, mert amúgy is ingerült, hogy késésben van. Én elremegek egy kis imát röptében, és igyekszem kiengedni magamból a septiben belém szállt remegést. Karma vagy sors, sose tudjuk kinek mi van megírva.
Sokszor, már szállóigeként emlegetjük, hogy a holnapra nincs garancia, de mennyiszer gondoljuk komolyan.

Nem a negatívumot akartam ezzel erősíteni, hanem a lelkesedésedet. Minden nap egy lehetőség, hiszen minden nap egy új esély. Ha csak arra gondolsz, mekkora áldás már az, hogy ma te itt vagy, emberként, annyi élet és újjászületés után. Voltál már őrjöngő láva, mely a Föld mélyében szunnyad, magában hordozva az egész életet, majd abból lettél kő, és talaj, azon növény, fű, fa, virág, fejlődtél és lettél állat, ezerarcú, ezer megoldással. Éltél, küzdöttél a fennmaradásért, a táplálékért, az utódnemzésért. De végül embernek születtél. Megkaptad az esélyt arra, hogy túllépj és meghaladd az emberi határokat.

Ha ma olvasod ezt az írást, gondold végig, mennyire hálás lehetsz már csak azért is, hogy embernek születtél, most és ide. A hála az életedért örömöt szül, felemel a mindennapok nyűgjein és tudatosítja benned, hogy több vagy mint a rohanás és a feszülés.

Néha jó megállni ebben a melegben és a tomboló tűz kapcsán arra a belső tűzre gondolni, amely minden nap hajt bennünket. Ami az életet jelenti belül, a lelkünk erejét, és amely a legdrágább számunkra.

2012. június 23., szombat

Légy egy azzal, amit csinálsz - hivatás és jóga

A múltkor már blogoltam egyet a Karrierváltás és jóga kapcsán arról, hogy mennyire fontos, hogy rátaláljunk az igazi énünkre és hallgassunk arra a belső hangra, amit sokszor úgy emlegetnek a lélek üzenete. Hallgass a szívedre és kövesd, amit mond. Valósítsd meg az álmaidat! Légy egy azzal, amit csinálsz! Ez az igazi jóga. Amikor annyira egységben létezel a lelkeddel, hogy a külvilág sem kérdőjelezi meg azt, amit csinálsz.
Vannak ilyen emberek, akiket elsőre valószínűleg őrültnek tekintenek, de ők annyira rendíthetetlenül csinálják azt, amit a szívük sugall, ráadásul olyan lelkesedéssel, hogy aztán mindenkit csak lenyűgöznek. Sőt, ahogy árad belőlük a boldogság, mások életét is bearanyozzák.
Ez a lehetőség mindannyiunknak megadatott, mindannyiunknak van lelke és az tele van vágyakkal és iránymutatásokkal. Ne szalaszd el a mai napot, gondold át, sőt írd is le, hogy te valójában mire vágysz. Ülj le először egy csendes helyen és elmélkedj, majd hagyd folyni a gondolataidat és utána válogatás nélkül írd le azokat. Szerintem nem fog üresen maradni a papír. Majd várj. Olvasd végig, amiket írtál és csak figyeld az érzéseidet. Végül pedig találd meg azt az egy szót, ami neked a legfontosabb ebből. Ez lehet egy fogalom, egy érték, egy bármi, csak lásd meg mi motiválta belőled ezt a szóáradatot. És a végén, ha megvan ez a szó, vagy tőmondatocska, akkor ezt vésd be a szívedbe. Ez a mag elvetése.
Majd egy következő nap, akár időről-időre vedd elő ezt a gondolatot, és csak figyeld, mit üzen a lelked, mit kellene tenned, hogy az életed kinyílhasson mint egy virág. Mit kell tenned, mit kell elengedned, megengedned ahhoz, hogy elindulj a kiteljesedés felé.

Írtam már, hogy nagy kedvencem David Attenborough. Ő az aki. Megcsinálta magát, illetve csak hagyta, hogy a lelke kibontsa magát. Gyönyörű lélek és nagyon inspiráló. Csak úgy süt belőle a boldogság, a szent őrület és a kiteljesedett ember lelkesedése. Lelke - sedés. Amikor a Lélek irányít.
Ajánlom mindenkinek a róla készült dokumentumfilmet, nagyon sok tanítás és bölcsesség van benne. És nem utolsó sorban rendkívül motiváló! Pláne, hogy a beszélgetést a másik nagy kedvencem, Michael Palin vezeti. Jó szórakozást!


2011. június 22., szerda

Acro Yoga – Tanulj a testedtől!


Idén megint megajándékoztam magamat egy öt napos Acro Yoga kiruccanással. Ez alkalommal az Akrobatikus tréningre (Acrobatic Immersion Berlin) jelentkeztem, ami valószínűleg a legnehezebb a három lehetséges kurzus közül (Általános, Terápiás és Akrobatikus www.acroyoga.org). Mivel egész életemben felmentett voltam testnevelésből már a gondolat is büszkévé tett, hogy egyáltalán idáig jutottam. Örömmel töltötte el a lelkemet, amikor a szervezők az első nap azzal kezdték: „Örüljetek, hogy a népesség azon kis százalékához tartoztok, akik egyáltalán megkísérelhetik ezen gyakorlatok végrehajtását.”

Okés, én itt vagyok és kész vagyok megpróbálni mindent, de valóban meg is fogom tudni csinálni? Főleg a flyer, vagyis a repülő ember szerepét játszottam a tréning alatt, tehát az én mantrám az volt hogy csak „Szoríts és bízz”. Ez azt jelenti, hogy repülőként alapvetően az a legfontosabb, hogy mindig tartsd feszesen a testedet, hogy azt a tartó embernek (base) könnyebb legyen támogatnia és hogy legyen egy kis ellenállás amivel dolgozni lehet. Ok, rendben, akkor én szorítok és bízok, de mégis egyfolytában azt éreztem, hogy csak kattog a fejem. Minden helyzetben reménytelenül meg akartam érteni, hogy éppen merre is állnak a tagjaim és hogy valójában mi is történik velem. Ugyanakkor nagyon nehéz követni ezeket az aprócska részleteket, amikor éppen hirtelen a fejed tetejére fordítanak, akár meg is csavarnak, vagy a testsúlyodat egyik pontból egy váratlan másikba helyezik át és mindezt magasan a levegőben. Lelki szemeimmel képtelen voltam meglátni, hogy éppen hol is vagyok és ez igencsak meghaladta a komfortzónámat. Volt egy olyan pillanat, amikor azt éreztem, hogy a testem egyszerűen elválik az elmémtől, és a teljes döbbenet állapotába kerültem. Az elmémmel egyszerűen nem tudtam befogni, hogy mit művel a test, képtelen voltam megérteni az irányokat és a pozitúrát, ellenben a testem egyszerűen csak végrehajtotta a feladatot. És mindezt ráadásul szépen és teljesen tökéletesen. 

Úgy tűnik, hogy a testem talán intelligensebb mint a fejem?
Egész életemben bal agyféltekés beállítottságú voltam. Erre nevelt a jogi képzettségem és neveltetésem. Arra is emlékszem, hogy amikor elkezdtem táncolni, mennyire nehezemre esett a koreográfiák elsajátítása. Először mindig is meg akartam érteni a legapróbb részletekig a mozdulatok és a lépések pontos sorrendjét, mert úgy gondotam, hogy csak akkor fogom tudni végrehajtani a mozdulatsort. Számomra mindig nehezebb volt a testemre hallgatni. A jóga segített valamelyest feloldódni, de mégis ezen a mostani kurzuson megint szembejött velem a régi probléma. Azonban ez a kezdeti élmény, amikor csak hagytam hogy a testem csinálja, arra vezetett hogy mantrát gyártottam magamnak a tréning fennmaradó részére: „Tanulok a testemtől.” Ettől kezdve a segítőimet is arra kértem, hogy inkább csak érintéssel vezessenek, mintsem a hangjukkal, hogy jobb vagy bal, kéz vagy láb, terpesz vagy össze. Úgy tűnt ugyanis, hogy fent a magasban ezeknek az instrukcióknak nem sok értelme volt számomra. Fontosabb volt, hogy megérezzem a helyzeteket a testemben. Szerencsés is voltam, mert egy nagyon biztos és türelmes tartó embert kaptam, aki kellőképpen kemény volt hozzám, de aki kész volt némi légzésszünetet is megengedni mielőtt egy nehezebb emelést hajtottunk volna végre.  Ha megkértem, akkor ahelyett, hogy megbeszéltük volna a technikai részleteket, inkább vettünk három mély lélegzetet, kicsit befele koncentráltunk, beengedtünk egy kis pránát, majd megismételtük a feladatot, emelést, ugrást vagy miegyebet, de immáron sokkal nagyobb odafigyeléssel. Szükségtelen talán megemlítem, de amikor ezt a kis rögtönzött pránajámát alkalmaztuk, annak mindig sokkal jobb eredménye lett. Amikor Phill, a tartóm azt mondta „Nice”, vagyis "remek" azon az eksztatikus hangon, no akkor én végül nemcsak szó szerint, de átvitt értelemben is az égbe röpültem.
Lélegzet, prána, test. Annyit halljuk ezeket a szavakat a jóga világában, de csak ritkán értjük meg azok valós kapcsolatát. Igen, mindannyian tudjuk hogy ezek egymással összefüggnek, ellenben nem mindig vagyunk tisztában azok kölcsönhatásaival. Viszont mindenkinek legalábbis törekednie kellene arra, hogy megtapasztalja, hogy a test nemcsak a csontok, az izmok és a szövetek tömege, hanem az tulajdonképpen a Prána alkotása. Ez egy tudatos létező, a Lélek temploma, amit az életenergia hoz létre. A tény hogy mozgunk, hogy egyenesen tudjuk tartani a gerincünket, hogy vannak alapvető testfunkcióink, amelyek az akaratunktól függetlenek, ezek mind a Prána működésének az eredményei. Amikor abban a furcsa fejjel lefele lógó elképesztő pozitúrában az elmém egy pillanatra elvált a testemtől, megértettem, hogy a Prána képes mozgatni a testemet, akkor is, ha az elmém és az akaraterőm teljesen ki vannak kapcsolva. A Prána hozza létre a pózokat nem a test vagy az elme. Ezek az utóbbiak csak a Prána megtestesülésének az eszközei. 
A Prána ez a magasabb tudatosság, amelyet Shiva szimbolizál és ezért hallhatjuk sok jógaórán az Om Namah Shivaya mantrát. Ez a mantra egy tisztelgés a Magasabb Tudatosság előtt, a Prána legfelsőbb szintű megtestesülése előtt, amely létrehozza a világunkat és benne magunkat. A Prána ez az intelligens, kreatív alkotó erő, amely új dolgokat, eredményeket, változásokat képes létrehozni. Az én példámban most csodálatos akrobatikus testmozgást hívott életre, amelyről álmodni sem mertem volna, hogy ez számomra elérhető. De a Prána megcsinálta. A légzőgyakorlat segített összpontosítani a Prána ezen alkotó erejére. 
Elég vicces ugyanakkor, hogy ez egy annyira természetes reakció az életünkben. Mert vedd észre, hogy amikor megkísérelsz valami fontos dolgot, mint pl. húzol egy kérdést a vizsgán, meghozol egy döntést, vagy akár fizikai vagy mentális erőfeszítésre készülsz, akkor először ösztönösen veszel egy jó nagy levegőt. Sóhajtasz. Természetesen is több Pránát szeretnél magadba szívni és tudat alatt is megengeded ennek a magasabb tudatosságnak hogy rajtad keresztül működjön. Szemmel láthatóan, a tested már megint jobban tudja, hogy mit kell tenni.

Csak lélegezz, légy és engedd a kreativitást előbukkanni. Vagy ahogy az én tartó emberem, Phill mondaná a maga tömör stílusában: „Gondolkozz kevesebbet és tégy többet.”

Acro yoga – an opportunity to learn from your body


I treated myself this year again with a 5 day immersion in Acro yoga. This time I took the Acrobatic immersion in Berlin which is probably the most challenging out of the three immersions on offer (General, Therapeutic, Acrobatic, for more info check www.acroyoga.org). Since all my life I was exempted from PE classes, I was quite proud of myself that I made it this far. I was very glad when the organizers said on day no.1 , ‘Be happy that you belong to that small percentage of the population who can actually attempt these exercises’.

Yes, I am here and I attempt, but can I actually do it? I was mostly doing the job of the flyer, so my mantra was just ‘Squeeze and trust’.  This means that you just basically need to keep a good tightness in your body so that your base can support you and that you have some resistance that we can work with. So ok, I squeeze and trust but still I had this constant thinking going on. I desperately wanted to UNDERSTAND in all positions where I was and what was happening. Although it is very hard to follow such details when your are suddenly turned upside down, maybe even twisting and shifting your body weight from one point to another in the air. I could not ‘see’ with my imaginary eyes where I was and this was rather discomforting. There was even a moment when I felt my mind and body separating, a complete friction. My mind simply could not follow what the body was doing, nor could it understand the directions and the posture, but my body just did it. And it did it beautifully and perfectly correctly.   

It seems that maybe my body is more intelligent than my mind?

All my life I was a left brained person. My legal training and education was pushing me to this direction. I remember that also when I started dancing it was so hard for me to pick up choreography. I always wanted to understand first the steps and the moves, down to the smallest details, and then I thought I would be ready to realize it. For me it was always harder to listen to the body. Yoga helped me to soften up to a certain extent, but still at this immersion I was faced with this old problem. However, after this initial experience of letting the body do it, I created myself a mantra for the rest of the training: “I learn from my body”. From then onwards, I even asked my helpers to just give me little touches rather than telling me left or right, hand or legs, pike or straddle. It seemed that up in the air these instructions did not mean that much to me. I just needed to feel the positions in my body. I was also lucky to have a very stable and patient Base, who was hard enough on me but who would give me some moments of breaths before we attempted a harder pose. When I asked, we just stopped and instead of trying to discuss the technical details, we posed for three deep breaths focusing inside, bringing more prana in, and then attempted the exercise, lift, jump or whatever, with a greater focus. Needless to say, when we applied this little “pranayama”, we had very good results. When Phill, my base said ‘Nice’ with that ecstatic voice, I was not just literally but also figuratively in the sky.

Breath, prana, body. We hear these words so often in the yoga world, but we rarely realize their real connection. Yes, we all know that there is a link, but we are not perfectly aware of the nature of their interplay. We should all strive to experience the fact that the body is not just a mass of bones, muscles and tissues, but it is in fact a creation of Prana. It is a conscious entity, the temple of our Soul that is created by the life force. The fact that we can move, keep our spine erect and walk, that we have bodily functions irrespective of our will, these are all the results of the operations of the Prana. The body is made of Prana and also our yoga practice or any other bodily posture is a product of Prana. When in that crazy upside down posture  my mind separated from my body, I understood how the Prana can move my body even if the mind and my will power are completely switched off. The Prana makes the poses not the body or the mind. These latter are just a vehicle for the Prana to manifest.

Prana is this greater consciousness, symbolized by Lord Shiva and that is also why we hear in many yoga class the mantra Om Namah Shivaya. This mantra is a reverence to this Higher Consciousness, the highest manifestation of the Prana that creates our world and us therein. Prana is this intelligent, creative force that can bring about new things, achievements, change. In my example it created some beautiful acrobatic bodily movements that I thought I was not capable of performing. But Prana did it. The breathing exercise helped to get focused on this creative power of Prana.

Funnily enough, it is such a natural reaction in our life. Just watch that when you want to attempt something important, like pulling a question at an exam, taking a decision, making an effort be it physical or mental, you first take a deep breath in. You sigh. You naturally want to take more Prana in and unconsciously let this higher consciousness work through you. Seemingly, your Body again knows it better what to do.

Just breathe, be and let creativity come forth. Or as my base, Phill would say in his succinct manner, ‘Think less, do more’.

2011. március 24., csütörtök

Spring thaws


I look at my wardrobe collection. My elegant Brussels suits, Indian hippie outfits, traditional kurtas and Thai fisherman’s pants are living there in a peaceful democracy. Oh, and not to forget my current favorites, the tight jeans and those couple T-shirts that I wear until I get bored.

I try on my old time favourite, a  grey blazer and I admire myself in the mirror. This is me too, wow, as if I were a completely different person. My posture has suddenly changed too. Anyways, this look also belongs or belonged to me. But in my present, these types of clothes feel inappropriate, my current being requires another form. Could I have so many Me? So many skins to change? So many forms and alterations?

I am sitting in the grass outside in the garden. Nature awakens around me. It is Spring. Everything changes and transforms. In the sunshine, all and every takes upon a new form, comes out of its cocoon or its winter shelter and sleep. The forces of water and earth, the influence of the Kapha dosha are apparent everywhere. Rivers are overflowing, from the wet soil new greens stick their heads up, and there is an overflowing of emotions, birds are singing and people long for love. Spring is the season of rejuvenation and passion.



All and every are changing, altering, and the stories of our lives are in a current move too. Notice, how many forms you can take, your creativity and transformational power are only limited by the infinite. I am also thinking about my life, who was I, who am I, and where am I heading to? In all these transformations where is stability? Where am I? If all my things, my life, my outer environment including my human relationships are capable of constant change, then who am I at the end? Who is that swims with the flow? Who is that makes further steps ahead through all these experiences? Who is that one day might turn into a butterfly?

I am that I am. So Ham, or I am that, says the Mantra. This is considered to be the most natural mantra which is constantly resonating in the human ear. The little current of air created by the inhale and the exhale gives this subtle sound. Inhale So, exhale Ham. SO-HAM, SO-HAM. I am that. Who? That. All and nothing. The biggest and the smallest. Macrocosm and microcosm. It is useless to define myself. I can dress up in any form. I can have thousands of skins. The point is, that until I hear this mantra naturally inside, I do exist. In this physical world at least. I just accept this form, santosha, or with contentment. It is useful to learn to feel good or at least feel the power of letting go in each situation, just like a child. Even if I am wearing something fancy or if I am covered in mud because of playing in the grass. The only thing that matters is that inner happiness over the fact that I exist, and that every morning a new opportunity comes: Thank you that I am here.

Spring is here, and in this season Nature invites you to admire her beauty and that ease with which plants and animals are accepting their existence. Let this joy first flow in your heart and then allow it to bring new forms and relationships into your life. Enjoy the creativity inherent in the form and let love flow.

Tavaszi áradás


Nézegetem a szekrényemben a ruhákat. Ott hevernek egymás mellett a brüsszeli kiskosztümjeim, az indiai hippi ruhák, a kurtáim és a lengő lábú thai nadrágok. No meg a mostanság kedvenc szűkszárú farmerom és az a néhány póló, amit unalomig hordok.

Belebújok az egyik régi kedvenc blézerembe és elgyönyörködök magamban a tükörben. Ez is én vagyok, wow, mintha egy egészen más ember lennék. Még a tartásom is más.  Pedig ez is hozzám tartozik, vagy inkább tartozott. De a jelenlegi életembe nem illenek ezek a cuccok, mostani énem más külső formát kíván magának. Ennyi énem volna? Ennyi bőröm, amit folyamatosan képes vagyok levedleni? Ennyi forma, ennyi változás?

Kint vagyok a kertben és ülök a fűben. Éled körülöttem a természet. Tavasz van. Minden változik, alakul, formálódik. A napsütésben minden és mindenki új formát ölt, átalakul, gubójából vagy téli álmából előmerészkedik. A víz és a föld erői, a Kapha dosha hatásai érvényesülnek mindenhol. Megáradnak a folyók, a nedves földből friss zöldek dugják elő a fejüket, és árad az érzelem is, turbékolnak a madarak, az emberek. A tavasz a megújhodás és a szerelem évszaka.

Minden és mindenki változik, alakul, folyamatosan áramlanak életünk eseményei is. Vedd észre, hogy mennyi formát tudsz ölteni, a kreativitásodnak, a megújuló képességednek csak a végtelen szab határt. Én is gondolkodok, hogy mi voltam, mi vagyok, hol tartok és vajon merre haladok. Ebben a sok átalakulásban hol van az állandóság. Hol vagyok én? Ha mindenem, az életem, a körbevevő külső környezet, de még az emberi kapcsolataim is ennyire képesek folytonosan változni és formálódni, akkor végső soron ki is vagyok én? Ki az, aki úszik az árral? Ki az, aki minden tapasztaláson át újabb lépéseket tesz előre? Ki az aki talán egyszer pillangóvá válhat?

Vagyok aki vagyok. So Ham, avagy „Az vagyok”, mondja a mantra. Ezt tartják az egyik legtermészetesebb mantrának, amely folytonosan, állandóan zúg az emberi fülben. Maga a be- és kilégzés keltette kis légáram adja ezt a finom hangot. Belégzéssel So, kilégzéssel Ham. So-Ham. So-Ham. Az vagyok. Ki? Az. A mindenség, vagy a semmiség. A legnagyobb és a legkisebb. A makrokozmosz és a mikrokozmosz. Felesleges definiálnom magam. Formát számtalant magamra ölthetek. Lehet ezer bőröm. A legfontosabb, hogy amíg ezt a mantrát hallom belül természetesen megtörténni, addig létezem. Itt ebben a földi világban legalábbis. A formát csak elfogadom, santosha vagyis megelégedéssel. Jó, ha megtanulom minden helyzetben jól érezni, vagy legalábbis elengedni magam, mint a gyermek. Akkor is ha szép a ruhám, és akkor is ha sáros, mert a fűben hemperegtem. Az egyetlen, ami számít, az a belső öröm, hogy létezem, és a hála, hogy minden reggel itt az újabb lehetőség: Köszönöm, hogy vagyok.

Tavasz van, ilyenkor a természet is arra hív hogy csodáljuk szépségét, és azt a természetességet, amellyel az állatok és a növények is tudomásul veszik létezésüket. Hagyd, hogy ez a boldogság áramoljon először belül benned, majd engedd, hogy új formákat és kapcsolatokat hozzon az életedbe. Élvezd a  formában rejlő kreativitást és engedd áramolni a szeretetet.

2011. március 3., csütörtök

Non-goal oriented work brings about the blossoming of the human


These days I have been studying the Bhagavad Ghita and the following thoughts really captured my attention:
BG 2.47: You have a right to perform your prescribed duty, but you are not entitled to the fruits of action. Never consider yourself the cause of the results of your activities, and never be attached to not doing your duty.

BG 2.48: Perform your duty equipoised, O Arjuna, abandoning all attachment to success or failure. Such equanimity is called yoga.

Or in another translation the BG 2.48 says: Abiding in Yoga, do your work, renouncing attachment. Maintaining balance in succes and failure, Yoga is known as the state of balance.

Well, in other words, you only have the right to do the job, your duty is to do it without any expectations or attachments as regards to the result. Very interesting thought. So, only the job, the task, the actually performed activity shall be important, not the outcome. One commentator notes that when you only focus on the job itself, then you will give a much better performance. On the other hand, if you like what you do, and you dedicate your full attention to it, irrespective of any outcomes, then this work will be naturally well done and successful. Yoga is skill in action (BG. 2.50) and such an activity is the result of a balanced mind and conciousness, not just a talent to do something, but a broad possibility to take the right action (David Frawley).

This thought became very meaningful in my life lately and it has been a source of encouragement. Yes, exactly, that is why I gave up my legal profession and decided to teach yoga. Because I like to do this and this section of the Bhagavad Gita reinforces my idea, that I can maintain hamony and bliss only if I continue walking on this path. In my Saturday class, a nice girl, a fellow lawyer walked up to me for she saw the blog and was very surprised, ’You really gave up Law’? Oh, yes, indeed.

And now I have the right to do the task and I carry on with a brave heart. During my next yoga class, I shared these thoughts with my students, to receive more encouragement from one of them in the form of a quote from Pearl Sydenstricker Buck: „The secret of joy in work is contained in one word - excellence. To know how to do something well is to enjoy it.”

Work, work and work. This is not even the right word. I still remember, if someone inquired a couple years ago what I wanted most from an omnipotent fairy, I would have asked for Passion. It was always my idea, that only those that had a passion for what they did created great things. My favorite is Gaudi who in his late years even lived in the Sagrada Familia and continued his enormous work from there. What a beautiful image. Truly, if someone has such a job, than he needs not to fear from old age or boring retirement. This person will always feel useful and at least active, boredom will not bother him and his life will get a meaning. Thanks for God, I got this passion finally, the fire that keeps me warm and pushes me forward, for me this is Yoga and especially teaching Yoga.

In the meantime, I am watching Natalie Portman receiving the Oscar. Struggling with her tears, the first phrase that comes out of her mouth is: “I’m so grateful to get to do the job that I do. I love it so much.”

Voila, here you have this wonderful actress, who represents a real story of succes in many departments of her life right now. She could play the ballerina in the Black Swan, her childhood dream, she found her great love and now she is expecting her first child, and on top of all that comes the Oscar. Natalie Portman is glowing. Not because she is looking beautiful in her dress and make-up. She is radiating a light from within. She is happy and at her place. As a human being, she is blossoming in her full glory.

The great news is that to realize our full potential is the birthright and possibility of us all. We may all become the star of our own life. Everyone has a role in this existence. Find the activity that makes you feel truly happy, that you enjoy most, and do it without thinking about the results that it might bring. Do it with a calm mind, focusing on nothing else but the task, and perform it in perfect harmony. This is the key to fulfilment.

Az érdek nélküli munka gyümölcse: az emberi kivirágzás


A minap a Bhagavad Gítát tanulmányoztam és nagyon megragadta a figyelmemet az alábbi strófa:

BG. 2.47. Előírt kötelességed végrehajtásához jogod van, de tetteid gyümölcsére nem tarthatsz igényt. Sohase gondold, hogy te vagy az oka cselekedeteid következményének, és sohase vonzzon kötelességed elhanyagolása!
BG. 2.48. Végezd kötelességed megingathatatlanul, óh, Ardzsuna, s ne ragaszkodj se a sikerhez, se a kudarchoz! Az ilyen kiegyensúlyozottságot hívják jógának.
Vagy egy másik fordításban a BG 2.48: „Hajtsd végre kötelességeid, s ne ragaszkodj az eredményhez! Sikerben és kudarcban egyaránt légy kiegyensúlyozott, mert ezt az egyensúlyt nevezik jógának!”

Hm, magyarul egyedül a munkához van jogom, az én feladatom az, hogy azt elvégezzem, minden elvárás és kötődés nélkül, az eredményre való igény nélkül. Érdekes gondolat. Szóval csak a munka, csak a feladat, csak az éppen végzett tevékenység legyen a fontos, nem pedig az, hogy az milyen eredményre vezet. Az egyik kommentár még hozzáfűzi, hogy ha az ember csak a munkára koncentrál, akkor azt sokkal hatékonyabban fogja elvégezni . Másrészről ha szeretjük azt, amit csinálunk, és teljes figyelmet szentelünk neki, minden eredmény-orientált elvárást mellőzve, akkor az a munka mindenképpen jól fog menni és sikeres lesz. A jóga a „tettek művészete” (BG. 2.50) és az ilyen tett a kiegyensúlyozott elme és a tudatosság terméke, nemcsak tehetség valamire, hanem maga a helyes cselekvés szélesre tárt lehetősége (David Frawley).

Mostanában nekem ez a gondolat nagyon aktuálissá vált és lelkesítően hatott. Igen, én pontosan ezért választottam azt, hogy jogászkodás helyett jógát tanítok. Mert ezt szeretem csinálni és ez a BG gondolat most meg is erősít abban, hogy csak így leszek végső soron kiegyensúlyozott és boldog, ha ezt folytatom. A szombati órámon is megkeresett egy kedves, szintén jogász tanítványom mert megnézte a blogot, és teljesen elcsodálkozott, hogy én valóban otthagytam a jogot. Hát igen.

Most jogom van a feladathoz és azt csinálom is rendíthetetlenül. A következő jógaórámon meg is osztottam ezeket a gondolatokat a tanítványaimmal, mire egy újabb buzdító gondolatot kaptam az egyiküktől, egy Pearl Sydenstricker Buck idézetet: „A titok, hogyan leljünk örömet munkánkban, egyetlen szóban rejlik: kiválóság. Ha az ember tudja, hogyan csináljon valamit igazán jól, máris örömét leli benne.”  

A munka, a munka, a munka. Nem is jó szó ez. Még emlékszem, ha megkérdezték tőlem pár éve, hogy mit kívánnék, mit adjon meg nekem egy képzeletbeli jótündér, azt válaszoltam volna, a valami iránti Szenvedélyt. Mindig is úgy láttam, hogy a feladatukat szenvedéllyel végzőkből lettek a nagy művészek, alkotók, gondolkodók. Nagy kedvencem Gaudi, aki késő napjaiban már bent lakott a Sagrada Familiában és ott alkotott fáradhatatlanul. Micsoda gyönyörű kép. Igen, ha az embernek ilyen munkája van, akkor nem kell tartania a nyugdíjtól meg az öregkortól sem. Az ilyen ember mindig hasznosnak és aktívnak fogja magát érezni és az unalom elkerüli, élete értelmet nyer.  Hála az égnek, én is megkaptam ezt a passziót végre, azt a tüzet, ami hajt előre, és nekem ez a jóga és annak tanítása, az emberekkel való foglalatosság.

Közben nézem a Natalie Portmant, ahogy átveszi az Oscar díjat.  Könnyeivel küszködve az első mondat ami kijön a száján: „Annyira hálás vagyok, hogy azt a munkát végezhetem, amit csinálok. Annyira szeretem.”

Tessék, itt van ez a csodálatos színésznő, akinek egyszerre most minden vonalon egy sikertörténet az élete. Eljátszhatta a balerinát, amely szerepre kiskorában vágyott, rátalált a nagy szerelem és ráadásul a gyermekáldás, és most még mindezt megkoronázandó itt van az Oscar. És Natalie Portman ragyog. Nem azért mert szép a ruhája és a sminkje. Valami belső fény árad belőle. Boldog és a helyén van. Emberi minőségében virágba borult teljesen. 

De a jó hír az, hogy ez az emberi kiteljesedés mindenkinek születéstől való joga  és lehetősége.  Mi is lehetünk a saját életünk sztárja és ünnepeltje. Mindenkinek megvan a maga feladata ebben az életben. Találd meg azt a tevékenységet, amit igazán szeretsz és végezd azt az eredményekre való tekintet nélkül, az elme nyugalmával, nem törődve a buktatókkal és nem elvakítva a sikerek által, csak teljesen a feladatra fókuszálva és tökéletes harmóniában. Ez a kulcs a beteljesedéshez. 

2011. február 4., péntek

Vinyasa Krama – breath, the harness on the stallion of the mind


I woke up after a sleepless night. Sure you also had the experience that your body was tired and you felt that it wanted to rest, but your mind was unable to fall asleep. It just spins and exhausts you, and there is nothing to do. This mental fatigue is the worst because it affects the body as well and the next day you will feel physically and mentally torn. This inner inquietude can also creat muscle spasms.

During the night, I have no idea what happened, but a flux of strange emotions flushed through me. While lying in my bed, I thought of the Jivamukti workshop I took last weekend. It was here that I first heard of the expression Vinyasa Krama. „Vi” means intelligent order, or sequence, „nyasa” stands for conscious placement, and „krama” refers to the process: the process that takes you from one asana to the other, where you do not simply focus on the end points but also consider the transmission as equally important. To put it together, in the system of Vinyasa Krama you are performing an intelligently and consciously composed sequence of asanas while observing the whole process of movement, including the connecting movements as well. The whole practice is done with light Ujjayi breathing where the tempo of the equal inhales and exhales brings you into focus. In this system, the breath is acting as a harness, the tool of mastering the mind (Srivatsa Ramaswami).

Indeed, because yoga, beside meaning ’union’, has a second meaning which is to ’yoke’. Well, this sounds slightly coercive, so I think modern man would not be swept off his feet if someone exposed yoga to him from this aspect. Although, if we are honest, then we must admit that everyone needs certain frameworks. Inside we all feel that the monkey of the mind is constantly jumping and unless we calm it somehow down, or let’s put it more nicely, unless we give it a free but controlled playground, it might cause us troubles. It is like a cheeky kid.

For example, take insomnia, a typically modern problem. I know from experience how bad it can get, since when I was a masters student studying abroad, my mind was working 24 hours a day, and I suffered for a whole year of sleeping disorders. Last night this experience came up, but this time, a bit more wisely I tried to treat it by the means of yoga. I „yoked” my breath and just watched the inhalations and exhalations. A little night pranayama. It was not easy, but finally this way I managed to save a small portion of my night.
Today society is absolutely focused on praising the mind. Everyone goes to University to train the brain, let us be the nation of educated people. Of course, let all learn who wants to, but what exactly shall we study? We must be cautious in what we regard as true knowledge and what is only a brain game, pure reasoning. For example let’s see the Nobel price winners. That is real knowledge, isn’t it? But to write, based on a hundred previous articles, a hundred and one, that – in my opinion – is not knowledge. There is not much experience involved in that and altogether Life seems to be missing out of it. Yet both Nobel winning theories and dry academic reasonings are the products of the mind, aren’t they? Then where is the point? Is it on the mind or more precisely on its quality? Yes and no.  Of course out there you may find more clever or less clever people, but the main point lies elsewhere. What is essential is that a truly great scientific discovery requires a moment of inspiration, an insight, a little illumination, a divine idea or spark. Just think of the classic scenario of Newton and the apple. No matter how intelligent you are, if you are not given that revelation, there will be no new science. First you need that sparkle, coming from above, from pure consciousness. Here comes in the system of Yoga that places the focus on bringing man back to this pure conciousness so that the human can merge with the Oneness. But of course, to realize a great idea you will also need a trained mind, which is focused and capable of elaboration and realization.


The mind is just a tool, as the load bearing, harnessed horse. The jumping monkey will not create anything but mess and noise. The yoked, controlled mind however will do great things. Yoga yokes the mind by harnessing the breath. Therefore, slowly the events of our life will be brought into an intelligent sequence or order („Vi”), the tasks of the day will get consciously placed („nyasa”). We are not going to sleep for example during the day, and be active through the night, just to come back to the topic of insomnia. Meanwhile, gradually it will become clear, that everything is just part of a greater process, where not only the beginning and the end, but the process, the journey matters as well („krama”).

Watch your breathing during the day, whenever you remember to do so, and see consciously the link between your mental state, physical posture and the quality of the breath. Start knowing the energies inherent in you and use them for your benefit and for that of others.

Vinyasa Krama - a lélegzet mint az elme paripájának kötőféke


Álmatlan éjszakám volt és csak forgolódtam.  Biztos Te is voltál már úgy, hogy a tested fáradt és érzed is, hogy pihenni szeretne, de az elméd képtelen az alvásra. Csak pörög és megállíthatatlanul lefáraszt. Az ilyen mentális fáradtság aztán a legszörnyűbb, mert a testre is kihat, és másnap fizikailag is összetörtnek, meggyötörtnek érzed magadat. Ez a belső nyugtalanság még izomcsomókat is létrehozhat a testedben.

Éjjel nem tudom mi jött rám, de nagyon hülye érzések kavarogtak bennem. És közben eszembe jutott a hétvégi Jivamukti workshop. Ott hallottam először a Vinyasa Krama kifejezésről. „Vi” annyit jelent, hogy intelligens sorrend vagy sorozat, „nyasa” egyenlő tudatos elhelyezés, és a „krama” szó utal a folyamatra: arra ahogy eljutunk egyik ászanától a másikig közben nemcsak a két végpontra figyelve, hanem az átmeneteket is legalább ugyanannyira hangsúlyosnak tekintve. Tehát a vinyasa krama rendszerben  intelligensen és tudatosan sorozatba komponált ászanákat hajtunk végre, megfigyelve közben az egész folyamatot és abban minden egyes átvezető mozdulatot is. Mindezt könnyed Ujjayi légzéssel valósítjuk meg, ahol az egyenletes be- és kilégzés diktálta tempó segít minket fókuszban tartani. A Vinyasa Krama rendszerében a légzés olyan szerepet kap mint egy kötőfék, mint az elme megzabolázására szolgáló eszköz (Srivatsa Ramaswami).  
  
Igen, mert a jóga szó amellett, hogy azt jelenti „egyesülés”, van egy másik értelme is, amely pedig annyit tesz, hogy igába hajt, megzaboláz. Hú, ez kicsit korlátozóan hangzik, ezért a modern embernek gondolom nem is lenne túl szimpatikus, ha így kezdenék neki bemutatni  a jógát. Pedig ha őszinték vagyunk, akkor mindenki valahol vágyik a keretekre. Belül mindenki érzi, hogy az elme majma folyton ugrál és ha nem csillapítjuk le valahogy, ha nem szabunk neki egy, mondjuk inkább így, szabad és ellenőrzött játékteret, akkor képes arra, hogy romba döntsön. Olyan mint egy vásott kölyök.

Itt van például az insomnia, egy tipikusan mai tünet, és hajajj én már csak tudom, hogy mennyire kellemetlen, hiszen amikor Masters diák voltam külföldön és kábé 24 órában kattogott az agyam, egy évig ettől szenvedtem. Most éjjel is ez az élmény jött elő, de most már kicsit bölcsebben megpróbáltam magam a jógával kezelni. Megzaboláztam a lélegzetemet és csak figyeltem a ki és belégzéseket. Egy kis esti pránajáma. Nem volt könnyű, de végül ennek köszönhetően sikerült még megmenteni az éjszakámból egy kicsit.

A mai társadalom abszolút az elmét dicsőíti. Megy mindenki az egyetemre, hogy pallérozza az elméjét, hadd legyünk mi a kiművelt emberfők országa. Persze tanuljon mindenki, aki csak akar, de mit is? Vigyázni kell, hogy mit is tekintünk igazi tudásnak és mi az, ami csak okoskodás. Vegyük mondjuk a Nobel-díjasokat. Az igazán tudás, ugye? Egy száz tudományos cikkből összeollózott százegyedik cikk, az szerintem nem tudás. Nincs benne sok tapasztalat sem vélhetően, egyszerűen hiányzik belőle az élet. Pedig mind a kettő az elme szüleménye nem? Akkor az elmén illetve annak minőségén van a hangsúly? Igen is meg nem is. Persze vannak okosabb meg kevésbé okos emberek, de lényeg nem ebben rejlik. A lényeg az, hogy egy valóban nagy tudományos felfedezés alapvetően egy inspirációból, egy kis megvilágosodásból, egy ötletből, egy isteni szikrából fakad. Gondoljunk csak a klasszikus forgatókönyvre Newtonnal meg az almával. Lehet valaki bármilyen okos, de ha nem adatik meg neki ez a felismerés, akkor abból még nem lesz tudomány. Először kell a szikra, ami fentről jön , magából a tiszta tudatosságból fakad. Itt jön be a jóga, ami pont arra fekteti a hangsúlyt, hogy az ember visszataláljon ehhez a tiszta tudatossághoz és egyesülni tudjon azzal. De egy jó ötlethez kell aztán az edzett elme is, amely fókuszált és képes annak kidolgozására, megvalósítására. Az elme tehát csak egy eszköz, mint az igavonó ló, akit megzaboláztak. Az ugráló majom nem fog létrehozni semmit, csak zajt és felfordulást kelt maga körül. Az igába hajtott, kontrollált elme viszont nagy dolgokra képes.   
  
Az elmét a jóga pedig a légzés megzabolásával ragadja meg. Így szépen lassan az életünk eseményei is intelligens sorozatba rendeződhetnek (Vi), napjaink teendői és feladatai tudatos elhelyezésbe kerülhetnek (nyasa). Nem fogunk például nappal aludni és éjjel pörögni,csak hogy visszatérjek az alvászavar témájára. Közben pedig lassan kivilágosodhat, hogy minden egy nagy folyamat része, ahol nem csak a kiindulás és a végcélok a fontosak, hanem a folyamat az út is (krama).

Figyeld a légzésedet napközben, amikor csak eszedbe jut és tudatosítsd az összefüggést a mentális állapotaid, a fizikai testtartásod és a lélegzetvételed milyensége között. Lassan kezd el a benned rejlő energiákat megismerni, és állítsd őket a magad és mások szolgálatába.

2011. január 24., hétfő

Napüdvözlet mantrákkal - a rezgés és a hang hatalma

Fantasztikus érzés, amikor ti kedves olvasók írtok nekem. Ismeretlenektől is mostanában kapok megjegyzéseket, leveleket, kéréseket és ennek nagyon örülök. Folytassátok bátran, én meg igyekszem válaszolni.
A mostani bejegyzést is egy megkeresés inspirálta. Valaki azt kérdezi tőlem, hogy konkrétan mik is a Napüdvözlet mantrák és hogyan kell őket gyakorolni.

Mielőtt bővebben kifejteném, el kell mondanom nektek, hogy miért is olyan fontos a hang és a mantra. Az ayurvéda és a jóga szerint minden az éter elemből lett. Ez az első elem, a teremtés alapja. Az éter maga az űr, amelyben a dolgok manifesztálódni tudnak. Az éter a tér, amelyben a hang is terjed és éppen ezért az Ayurvéda a hallás érzékelését kapcsolja az éter elemhez (az ayurvéda szerint minden egyes érzékszervünk az egyik elemhez kapcsolható). A jóga szerint az AUM vagy OM hang is, amely maga a teremtő erő és a végtelen tudatosság, ebben a térben létezik és ebből a térből alkotta meg a mindenséget. Érdekes párhuzam, hogy a Biblia is azzal indítja a teremtés történetét, hogy "Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala Istennél, és az Isten vala az Ige. Minden ő általa lett és Nála nélkül semmi sem lett, ami lett." (János evangéliuma 1:1).
Érdekes a párhuzam az AUM, Om és az Ámen szavak között is. Olyan mintha egy dolognak a különböző vetületei lennének. Az Om maga egy nagy "Igen", ahogyan azt egy magyar hindu szerzetes magyarázta nekem. Om, Igen, ezért is nagyon jó a jógaórát ezzel nyitni és zárni. "Igen." Mondj igent. Légy jelen és abban a kilencven percben, amíg tart az óra, figyelj befele, fogadd el önmagad és teremts.
A keresztény körökben pedig ott az Ámen, vagyis "úgy legyen". Mintha ez lenne az ómegája az Ommal elindított igennek. Legyen meg a Te akaratod, Ámen, úgy legyen ... ahogy van. Csak gondolkozz el rajta, hogy érzed e az összefüggéseket és mindez mit mondd neked.
Az igének, a szónak, a hangnak hatalmas ereje van. Fizikailag is kimutatható a hang rezgése, és a rezgés pedig maga az energia. Ha pedig minden energiából van, akkor már érthető hogy miért is van akkora hatása a hangnak, nemcsak a lelkiállapotunkra, hanem az egész fizikai mivoltunkra. Ott van a japán tudós Emoto, aki bemutatta varázslatos képeivel, hogy még a leírt szavaknak is, a kimondatlan hangnak is micsoda rezgése, energiája van. A víz szerkezete a különböző szavak szerint egészen más kristályformákat öltött. Döbbenetes, nézzétek meg a mellékelt videót.

Éppen így hatnak a mantrák. Először hangosan szokták ismételgetni, hogy megtöltve a "teret" megérezzük azok rezgését, ízét, zamatát. Egyszersmind a hangos ismétlés által kialakul egy tudati képzet is a fejben, egy emlékkép, amelyet később kimondatlanul is fel tud idézni az elme. Így épül be egészen a mantra a tudatba és annak mélyebb rétegeibe és így fog téged belülről átalakítani. A belső, "hangtalan" ismételgetés kitölti a tudatot, és megállítja az elme ugrándozásait. Természetes módon fókuszálja az elmét. Látjuk szépen megvalósulni a jóga lépcsőinek egyes fokozatait: befele fordulás (pratyahara) azáltal hogy elkezded a mantrát ismételni, majd koncentráció (dharana), ahogy egyre jobban minden figyelmeddel a mantrára figyelsz, és így szépen lassan megvalósul önmagától a meditatív állapot (dhyana), az a békés helyzet, amelyben a tudat végre megtisztul, az elme lecsendesedik és a végső tudatosság a Purusha tiszta fénye és igazsága végre tündökölhet (fény, világosság, samadhi).

A Surya Namaskar, vagyis a Napüdvözlet testtartással illetve ászanák sorozatával indul, majd ahogy fejlődik a jógi egyre jobban tudja koordinálni a légzést is (pranayama). És ha már ezek jól mennek, akkor bekapcsolódik a mantra és hozzáadódik a gyakorlathoz a pratyahara, dharana és a dhyana is. Így már világos, hogy miért tartják a Surya Namaskart az egyik legteljesebb gyakorlatsornak. A jóga nyolc lépcsőjéből (yama, niyama, asana, pranayama, pratyahara, dharana, dhyana, samadhi, lásd a korábbi blogbejegyzéseket), látjuk, hogy legalább hatot érint, de akár képes mind a nyolc elemet is magába foglalni.

És akkor álljanak itt a mantrák. Két verzió lehetséges. Az egyik a Bija vagyis mag- vagy tő mantrák ismételgetése minden egyes póznál (12 póz, hat mantra kétszer elismételve) vagy a teljes mantrák használata 12 ismétléssel. Ilyenkor minden egyes tadasana megállás után és a gyakorlatsor elindítása előtt közvetlenül elzengetjük hangosan, vagy csak befele ismételve a mantrát. Ez utóbbi hat teljes kört jelent, ahol egy kör a gyakorlatnak egyszer jobbra, majd balra történő indítással való megismétlését jelenti, tehát ahol a sorozatot összesen 12-szer ismételjük meg.

Bija mantrák:
Om Hram
Om Hrim
Om Hrum
Om Hraim
Om Hraum
Om Hraha

Teljes mantrák:
Om Hram Mitraya Namaha
Om Hrim Ravaye Namaha
Om Hrum Suryaya Namaha
Om Hraim Bhanave Namaha
Om Hraum Khagaya Namaha
Om Hraha Pushne Namaha

Om Hram Hiranyagarbhaya Namaha
Om Hrim Maricaye namaha
Om Hrum Adityaya Namaha
Om Hraim Savitre Namaha
Om Hraum Arkaya Namaha
Om Hraha Bhaskaraya Namaha

Szívesen csinálnék egy videót is nektek erről hanggal. Szóljatok ha bárki tud nekem ebben segíteni.
Addig is marad az internet szörcs, no meg velem a szombat reggeli óra (9.30 Asram www.jogakozpont.hu). Ha valaki erre a blogra hivatkozva jön, szóljatok rám és ott szívesen megmutatom.

Addig is csodás napot. 

2010. december 2., csütörtök

Swami Maheshananda: Yoga and creativity

Last week I got a newsletter from Asram Yoga center informing that a wandering Indian swami, Swami Maheshananda will pay a visit and give a lecture on Yoga and creativity. I got excited, and inside I said Yes, I am coming! Oupps, but the lecture was scheduled in the same time span as my regular Thursday class. Oh no. But life may surprise you rapidly and in two minutes I got a mail from the director of the yoga studio in which she asked me to be the translator for the Swami. I was very happy and truly felt honored by the request.

The great day had come and I was again travelling home from Sarospatak after a week of hard work. I did several hours of massage daily and on top of that gave 4 days yoga workshop. So physically, I was a little tired, but driven by enthusiasm I was almost “flying” back to Budapest. The sky produced some wonderful light parade again. For November the weather was unexpectedly warm and sunny and these I always consider signs that I shall continuously notice. As above, so below.

Entering the yoga center, of course the first person I saw was the Swami. He was standing in the door, undoing his laces; he just arrived a second earlier than me. I quickly introduced myself and we started conversing. Since my last post “Guru or not guru”, I felt a great desire to meet someone spiritually advanced. Therefore, I must admit that I was full of expectations as regards our meeting. I longed more than anything to be in the presence of a person with a higher vibration. And voila, here is the Swami, his being radiates with calmness, wisdom and light. It is not his words that count the most, but his pure being, his presence. I was not disappointed. He is real, and I felt gratefulness and bliss in my heart that I could get so close to him. I was consciously bathing in the energies he ushered in, thus despite my tiredness the translation went smoother than I’d anticipated.

The lecture dealt with the connection of yoga and creativity. For me this topic was of particular interest, since I wrote already about it in this blog, not to mention that I constantly feel that this subject is a definite momentum of my life. Swami Maheshananda started from the question: What is Hatha yoga? It is interesting that no matter the number of actual or would be yoga teachers present in the room, no one could answer properly. Maybe, it was just a momentarily lapse of focus, or sheer embarrassment, but anyways, it convinced me of the importance of the proverb: Repetitio est mater studiorum, in other words, Repetition/revision is the mother of learning, so it is always useful to repeat what was studied before.  So, Ha and Tha, directly translated from Sanskrit mean Sun and Moon. Hatha yoga is the balancing of Sun and Moon, male and female, active and passive, rational and emotional energies in the human body. This balance comes from the proper functioning of the three most important nadis, the Ida, the Pingala and the Sushumna. Ida on the left side represents the energies of the Moon, Pingala on the right is the energy channel of the Sun, and Sushumna in the middle comes into play once the two previous are balanced making it possible for the Kundalini energy to  rise up, towards the brain in the central channel, in the Sushumna. 

Kundalini is traditionally represented as a dormant snake coiling up at the bottom of the spine at the root chakra. As they go up on the sides of the spine, Ida and Pingala are crossing each other and their intersections form the chakras.  The Kundalini must travel through all the chakras, individually activating them and opening their elemental energies so that the nervous system gets prepared for the arrival of Kundalini to the brain.
And what happens when the Kundalini gets to the brain and opens completely the crown chakra? Well, that is the moment, when your individual soul, transitionally captured in a mortal body can finally liberate itself and unite with the universal consciousness, the Purusha, from which it was separated at its reincarnation into a human body. This is when the Unio mystica, the final Union is achieved, and the goal of Yoga is obtained. As a human being, you realize your true nature as pure consciousness.

You also need to come back to this pure consciousness, once you want to create something. If you wish to bring a new entity into this world that had not existed before. To all creation you need something divine, therefore you must find that divine sparkle within, your own way, your personal connection to the eternal consciousness. As one of the participants expressed it beautifully, creativity is when you colour the outside world from the inside. Yes, and this also starts by the balancing of the Ida and Pingala. You go beyond the emotions and feelings of the Ida, and you also calm the thoughts, reasons and activity of the Pingala. Once these have an equal share on the plates of the scale, in that perfect balance they become weightless, they become unimportant. You can focus on something else. Naturally, the energy flows into the Sushumna, and your soul opens to the Higher Self and through that to the cosmic consciousness, the Purusha.  Through this communication tunnel you gain direct knowledge. Not by thinking or sensing/feeling, but without any kind of ego distortion. And this direct knowledge will help you in creation, in art, in bringing in new qualities, in the coloring of the world from the inside.

The way to true creativity leads through yoga, through the calming of the fluctuations of the mind, and in the same time the manifestation of creativity is a meditation on its own right, it is a creative state, when your focus (dharana) gets concentrated on one point (dhyana, meditation). All sorts of actions, let them be the most simple ones  – to follow the example of the Swami e.g. sweeping the floor in an ashram – may be carried out so creatively, effortlessly and with the power of creation if you do them in this meditative state. 

Think about it, what a great opportunity, you can create in each moment of the day, and you might experience the endless power of creation of the Purusha even in the most mundane activities. Live and experience the joy of creation.

Swami Maheshananda: jóga és kreativitás

A múlt héten hírlevél érkezett az Asram jógaközponttól, hogy jön hozzánk előadást tartani a vándorló Swami Maheshananda és a téma a jóga és a kreativitás lesz. Egyből izgatott lettem, és belül rögtön kimondtam az igent, megyek! Oupss, de az előadás pont akkorra volt időzítve mint az én rendes csütörtöki  jógaórám. Ajajj. De az élet elképesztő fordulatokat kreál, két percen belül jött egy üzenet a  jógaközpont vezetőjétől, melyben felkért, hogy legyek én a tolmács. Nagyon boldog voltam és nagy megtiszteltetésnek éreztem, hogy pont engem kérnek meg.

Elérkezett a nagy nap, és én megint Sárospatakról jöttem éppen vissza, egy hét kemény munka állt a hátam mögött, minden nap több órás masszírozással és mellette még jóga workshopot is tartottam. Szóval fizikailag kicsit fáradt voltam, de a lelkesedéstől szinte röpültem hazafelé. Az égen is csodálatos fényjáték volt már megint, novemberhez képest hét ágra sütött a nap és ezek mind jelek, amelyekből folyamatosan olvasnunk kell. Ahogy fent, úgy idelent.

A jógaközpontba belépve délután naná, hogy pont a Swami állt éppen előttem. Csak egy pillanattal érkezett korábban és még éppen a cipőjével bíbelődött. Rögtön bemutatkoztam neki és máris beszélgetni kezdtünk. A legutóbbi ’Guru vagy nem guru’ írásom óta hatalmas vágy ébredezett bennem, hogy milyen jó lenne valami spirituálisan igazán haladó ember közelébe kerülni, így bevallom nagy várakozás volt a szívemben a mostani találkozóval kapcsolatban. Mindennél jobban vágytam rá, hogy egy magasabb rezgésű ember közelébe kerülhessek. És tessék itt a Swami, lényéből árad a nyugalom, a bölcsesség és a fény. Nem a szavai számítanak elsődlegesen, hanem maga a létezése, a jelenléte. És nem csalódtam. Igazi volt és hálát és örömöt éreztem a szívemben, hogy a közelébe kerülhettem. Tudatosan fürdőztem az általa behozott energiákban. És így a fáradtságom ellenére a fordítás is gördülékenyen ment.

Az előadás a jóga és kreativitás kapcsolatával foglalkozott. Ez nekem különösen érdekes volt, hiszen erről már én is írtam egyszer a blogomon, és folyamatosan úgy érzem, hogy ez a téma meghatározó eleme az életemnek. Swami Maheshananda onnan indított, hogy megkérdezte mi is az a Hatha jóga. Érdekes volt, hogy annak dacára, hogy a teremben számos jógaoktató vagy annak készülő résztvevő volt, mégis senki nem tudott válaszolni a kérdésre. Lehet, hogy pillanatnyi kihagyás volt, de ez is meggyőz arról, hogy milyen fontos a latin tétel: „Repetitio est mater studiorum”, Ismétlés a tudás anyja, így sosem árt feleleveníteni a tanultakat. Szóval Ha és Tha, vagyis szakszkritből lefordítva Nap és Hold. Vagyis a Hatha jóga az emberi szervezetben megjelenő Nap és Hold, férfi és női, aktív és passzív, racionális és emocionális energiáknak a kiegyensúlyozásáról szól. Ez az egyensúly pedig elsősorban a három legfontosabb nádi, az Ida, a Pingala és a Sushumna megfelelő működéséből áll elő. Az Ida a baloldali, a Hold energiáit megtestesítő,  a Pingala a jobboldali, a Nap aktivitását magában hordozó energiacsatorna, középen található pedig a Sushumna, amely a két előbbi egyenletes és kiegyensúlyozott működése esetén nyílik meg, hogy abban aztán felfele, az agy felé kezdhessen kúszni a Kundalini energia. 

A Kundalini energiát alvó kígyóként szokás ábrázolni, ahogy a gerincoszlop alján a gyökércsakránál összetekeredik. Az Ida és a Pingala pedig a gerinc két oldala mentén ahogy felfele haladunk folytonosan egymást keresztezik, és metszéspontjaiknál találhatóak a csakrák. A Kundalininek végig kell haladnia az összes csakrán, egyenként aktiválva azokat és megnyitva azok elementáris energiáit ahhoz, hogy az idegrendszer lassan felkészülhessen a Kundalininek az agyba jutására.

És mi történik akkor ha a Kundalini feljut az agyba és megnyitja teljesen a koronacsakrát? No hát akkor tud végre az egyéni, egyelőre testbe zárt lelked végleg kiszabadulni és egyesülni a végtelen tudatossággal,a Purushával, amiből testbe születésekor kiszakadt. Ekkor valósul meg az unio mystica, az egyesülés, vagyis a jóga célja beteljesül. Az ember felismeri valós természetét, amely maga a tiszta tudatosság.
Ehhez a tiszta tudatossághoz kell visszatérned akkor is, ha valamit teremteni, kreálni szeretnél. Ha valami olyasmit kívánsz behozni ebbe a világba, ami addig még nem létezett. Minden teremtéshez valami isteni szükséges, ezért kell, hogy megtaláld magadban az isteni szikrát, az utat, a személyes kapcsolatodat a végtelen tudatossághoz. Ahogy az egyik résztvevő gyönyörűen megfogalmazta, a kreativitás az amikor a külső világot belülről kiszínezed. Igen, és ez is azzal kezdődik, hogy az Idát és a Pingalát kiegyensúlyozod. Az Ida emociót, az érzelmeket, és a Pingala aktivitását és realizmusát, az észérveket, és gondolatokat is meghaladod, lecsillapítod. Ezek a mérleg serpenyőjén egyenlő arányban szerepelnek és ebben a tökéletes egyensúlyban már „súlytalanná”, jelentéktelenné válnak. Valami másra lehet összpontosítani. Az energia természetesen a Sushumnába tolul és megnyílik a lelked is a felsőbb éned és azon keresztül a kozmikus tudatosság, a Purusha felé. És ezen a kommunikációs csatornán keresztül direkt, közvetlen tudás birtokába jutsz. Nem a gondolkodáson vagy az érzéseken keresztül, hanem mindenfajta egótorzítás nélkül. És ez a közvetlen tudás segít téged az alkotásban, a teremtésben, valami új minőségnek a behozatalában, a világnak a belülről való kiszínezésében.

A kreativitáshoz a meditáción, a jógán, vagyis az elme hullámzásainak a lecsendesítésén keresztül vezet az út, és egyben a kreativitás megvalósulása maga is egyfajta meditáció, egy alkotó állapot, amikor a figyelem (dharana) huzamosabban egy pontra összpontosul (dhyana). Minden cselekedet - legyen az akár a legegyszerűbb foglalatosság, mint például a Swami példáját idézve az asramban a padlósúrolás, - ilyen kreatívan, könnyedén és teremtő erővel valósul meg, ha ebben a meditatív állapotban végezzük.

Gondold meg micsoda lehetőség, a nap minden pillanatában teremthetsz és a legszimplább cselekvésben is megtapasztalhatod a Purusha végtelen alkotó hatalmát. Éld meg az alkotás örömét!

2010. november 17., szerda

Guru or not guru?

If you want to study something seriously, you know how important it is to have a good teacher, a great master. When we were at school we used to complain endlessly about bad teachers, unconsciously suggesting that by ourselves we would have been able to achieve much more, e.g. obtaining a perfect understanding of maths. Yes, mathematics, I think one of the best examples to demonstrate bad teachers, although this is supposed to be such a logical subject, yet often so badly explained.

Nowadays spirituals seekers and masters galore, there are thousands of directions in yoga too. It is excellent, when in the yoga world too, the ego comes forth and various swamijis and gurujis are preaching you the exclusive truth. Uncountable ashrams are scraping the ancient sky of India and at these places the cult of personality might get stomach-turning. Of course, not all of them are of this kind, but I think it always gets dangerous when spirituality becomes in any way institutionalized; once the human factor steps in. It is hard to distinguish the Right ones from the false prophets. But the same is true for the shelves of European bookshops. You might actually get a headache by going through the esoteric section ranging from Angels and Wiccas to the moneymaking masters. In my country previously everyone was an “expert” in football and politics, but today it seems, that all became an adept of spirituality. I know I am highly critical and that is not too positive, but sorry, I had to let this out here and now.

It is a general principle that the spiritual seeker needs the support of a Guru. Guru, the word means the “dispeller of darkness”. And they usually add that once the aspirant is ready, the master will appear. You can find a wonderful example to this in the biography of Paramhansa Jogananda (Autobiography of a Yogi, Chapter 10) where he describes the moment of his wonderfully accidental meeting with his guru, Sri Yukteswar. Check it out, I was moved to tears while reading it. I wish we could all find the guru who is so perfect for us, who loves us so infinitely and who knows better than us what methods will promote best our learning.

Unfortunately, I don’t have such a guru, I wish I had one, but maybe I am not yet ready for him to enter my life. Anyways, “in the meantime” I follow the idea of Osho which says that either you decide to follow a master without resistance, or you become your own master. It might be easier to follow a charismatic leader, but I feel unable to do so and accept things “just because”. Thus, I remain my own master and I learn from myself about myself. At the end, this is also svadhyaya, one of the niyamas, part of self-study.

Everyone who comes your way is a potential guru. But why? Because they place a mirror in front of you. They all give you the chance to see yourself through your reactions. It is usually quite tough. Especially if you don’t understand why did life burden you with certain things in a certain time? Sometimes it is impossible to understand, and maybe you don’t need to, but the point is not to miss even one single opportunity to learn. Everyone crosses your path to teach you something. And the more annoying or irritating they are, the better chance you have for personal development.

Observe your human relationships which are disturbing. Gaze into the mirror they offer you and do not look at the figure holding it, only focus on the soul you are seeing. Focus on self-study, and forget human games. Do not fight back, there is no need to, that figure is unimportant. For you, you are the most important. So watch yourself only and learn. True self-study is best achieved through meditation, but who decides what counts for a correct meditation? There is no such objective measurement. And many are those who are visioning many colorful things in the name of meditation, yet they are so far from knowing what meditation really is. I don’t know it either, I am just trying to get to that level, but I see how easy it is to mislead yourself in your „deep introspection”.

With all this, I don’t want to encourage you to quit meditation, I just wanted to suggest to remember that every time you have a clash with another person in everyday life, everything is for real. Nothing is an accident. The law of attraction works always and ever. So what your mind wants, even unconsciously, you will attract it. And the people will arrive to your life to hurt and upset you. But you just learn and see why you received them? Which inner fear, stress, imperfection are they the outer reflections of? What do they tell you? Not with their words or with their person, but by the mere fact that they came right this moment into your life.  

Be your own guru, and dispel the inner darknesses of your soul. 

Guru vagy nem guru?

Aki komolyan szeretne valamit megtanulni, elsajátítani,  az tudja milyen fontos, hogy az embernek jó tanára, jó mestere legyen. Az iskolában is mennyit panaszkodtunk anno a rossz tanárokra, kimondatlanul is azt sugallva, hogy bennünk igenis megvolt a képesség például a matematika tökéletes megértésére. Igen a Matek, szerintem az egyik legjobb példa a rossz tanárokra, pedig olyan logikus tárgyról van szó, de mégis annyira rosszul lehet magyarázni.

Manapság rengeteg a spirituális kereső és rengeteg a mester, ezerfélék az irányzatok a jógán belül is. Szép az, amikor a jógában is előtör az ego és különféle swamijik, meg gurujik osztják kizárólagos jelleggel az észt. Asramok ezrei magasodnak Indiában, ahol a személyi kultusz gyomorforgató méreteket ölthet. Persze nem mind ilyen, csak nagyon veszélyes szerintem minden, ami már valamennyire is intézményesedik. Ahol belép az emberi faktor. Elég nehéz kiszűrni, hogy ki is az Igazi és kik a hamis próféták. De ez igaz az európai könyvesboltok polcaira is. Kész fejfájás néha végignézni az ezoterikus részleget az angyaloktól a boszorkányokon át az önjelelölt mesterekig. Nálunk itt régen mindenki értett a focihoz meg a politikához, de lassan úgy tűnik, mindenki ért már a spiritualitáshoz is. Tudom, kritikus vagyok és ez nem pozitív, de bocs, ezt most itt ki kellett engednem magamból.

Általános tétel pedig, hogy Guru kell a kereső mellé. A guru szó maga annyit tesz,  hogy a sötétség eloszlatója. És ehhez még hozzá szokás tenni, hogy amikor a tanítvány kész, akkor megjelenik a mester. Csodálatos példája ennek, ahogy Paramhansa Jogananda leírja önéletrajzában (Egy jógi önéletrajza, 10. fejezet) azt a pillanatot, ahogy egészen csodás „véletlenszerűséggel” egyszercsak megismerkedett Sri Yukteswarral. Olvassátok el, én egyszerűen a könnyekig meghatódtam rajta.  Bárcsak mind megtalálhatnánk azt a gurut, aki ilyen tökéletes a számunkra, aki ennyire nagy szeretettel van irántunk és aki pontosan tudja, hogy milyen módszerekkel lesz tökéletes a tanulásunk.

Nekem sincs ilyen gurum és persze vágyom rá, de talán még nem is vagyok kész arra, hogy belépjen az életembe. Ki tudja. Mindenestre addig is követem azt az Osho féle gondolatot, hogy vagy válassz magadnak egy mestert és kövesd őt zokszó nélkül, vagy légy a magad mestere.  Könnyebb másokat követni talán, de én nem tudok „azért mert csak” elfogadni bizonyos dolgokat. Így egyelőre maradok a magam mestere és tanulok magamtól magamról. Végülis ez is a svadhyaya, vagyis az egyik niyama, az öntanulmányozás része.

Mindenki aki szembejön potenciális guru. Miért is? Mert tükröt tartanak eléd. Mind megadják neked a lehetőséget arra, hogy önmagadat meglásd a reakcióidon keresztül. Ez gyakran igen nehéz. Pláne, ha az ember nem érti, hogy most bizonyos dolgokat miért is kapott meg az élettől. Nem mindig tudjuk megérteni, hogy mi miért történik és talán nem is szükséges, az viszont fontos, hogy ne mulassz el egyetlen lehetőséget sem a tanulásra. Mindenki azért jön veled szembe, hogy valamire felhívja a figyelmedet. És minél jobban felbosszantanak vagy irritálnak annál jobban ott van a lehetősége a tanulásnak.

Figyelj azokra az emberi kapcsolataidra, amelyek idegesítenek. Nézz bele a tükörbe, amit eléd tartanak és ne a figurára koncentrálj aki azt tartja, hanem a lélekre, akit benne meglátsz.  Öntanulmányozás, nem pedig játszma. Ne vedd fel a kesztyűt a figurával, ne kezdj vele harcolni, nem kell az emberi játszma, ő nem érdekes.  Önmagad számára Te vagy a legérdekesebb. Nézd csak magadat és tanulj. Az igazi öntanulmányozás meditációval a legtökéletesebb, de hát ki ítéli meg hogy helyesen meditálunk e? Nincs objektív mérce. Rengetegen vannak akik mindenfélét összevízionálnak meditálás címén, de valóban nem tudják mi az igazi meditálás. Én sem tudom, csak próbálkozok vele, de látom, hogy mennyire könnyen félrevezetheti magát az ember nagy belső elvonulásában.

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy hagyd a meditálást, csak azt, hogy figyelj arra is, hogy ha a hétköznapokban emberekkel ütközöl ott minden élesben megy. És semmi sem véletlen. Mindig és mindenkor működik a vonzás törvénye. Amit magának megkíván az elméd, akár tudat alatt, azt fogja bevonzani.  És megjelennek azok az emberek akik bántanak, kellemetlenkednek. De Te csak tanulj, lásd meg, hogy vajon most miért kaptad őket. Milyen belső félelmed, szorongásod, tökéletlenséged külső megjelenései ők? Mit tanítanak neked? Nem azzal amit mondanak, és nem személyükben, hanem pusztán azon tény által, hogy most megjelentek az életedben.

Légy a saját gurud és oszlasd el a lelked belső sötétségeit.