Nézegetem a szekrényemben a ruhákat. Ott hevernek egymás mellett a brüsszeli kiskosztümjeim, az indiai hippi ruhák, a kurtáim és a lengő lábú thai nadrágok. No meg a mostanság kedvenc szűkszárú farmerom és az a néhány póló, amit unalomig hordok.
Belebújok az egyik régi kedvenc blézerembe és elgyönyörködök magamban a tükörben. Ez is én vagyok, wow, mintha egy egészen más ember lennék. Még a tartásom is más. Pedig ez is hozzám tartozik, vagy inkább tartozott. De a jelenlegi életembe nem illenek ezek a cuccok, mostani énem más külső formát kíván magának. Ennyi énem volna? Ennyi bőröm, amit folyamatosan képes vagyok levedleni? Ennyi forma, ennyi változás?
Kint vagyok a kertben és ülök a fűben. Éled körülöttem a természet. Tavasz van. Minden változik, alakul, formálódik. A napsütésben minden és mindenki új formát ölt, átalakul, gubójából vagy téli álmából előmerészkedik. A víz és a föld erői, a Kapha dosha hatásai érvényesülnek mindenhol. Megáradnak a folyók, a nedves földből friss zöldek dugják elő a fejüket, és árad az érzelem is, turbékolnak a madarak, az emberek. A tavasz a megújhodás és a szerelem évszaka.
Minden és mindenki változik, alakul, folyamatosan áramlanak életünk eseményei is. Vedd észre, hogy mennyi formát tudsz ölteni, a kreativitásodnak, a megújuló képességednek csak a végtelen szab határt. Én is gondolkodok, hogy mi voltam, mi vagyok, hol tartok és vajon merre haladok. Ebben a sok átalakulásban hol van az állandóság. Hol vagyok én? Ha mindenem, az életem, a körbevevő külső környezet, de még az emberi kapcsolataim is ennyire képesek folytonosan változni és formálódni, akkor végső soron ki is vagyok én? Ki az, aki úszik az árral? Ki az, aki minden tapasztaláson át újabb lépéseket tesz előre? Ki az aki talán egyszer pillangóvá válhat?
Vagyok aki vagyok. So Ham, avagy „Az vagyok”, mondja a mantra. Ezt tartják az egyik legtermészetesebb mantrának, amely folytonosan, állandóan zúg az emberi fülben. Maga a be- és kilégzés keltette kis légáram adja ezt a finom hangot. Belégzéssel So, kilégzéssel Ham. So-Ham. So-Ham. Az vagyok. Ki? Az. A mindenség, vagy a semmiség. A legnagyobb és a legkisebb. A makrokozmosz és a mikrokozmosz. Felesleges definiálnom magam. Formát számtalant magamra ölthetek. Lehet ezer bőröm. A legfontosabb, hogy amíg ezt a mantrát hallom belül természetesen megtörténni, addig létezem. Itt ebben a földi világban legalábbis. A formát csak elfogadom, santosha vagyis megelégedéssel. Jó, ha megtanulom minden helyzetben jól érezni, vagy legalábbis elengedni magam, mint a gyermek. Akkor is ha szép a ruhám, és akkor is ha sáros, mert a fűben hemperegtem. Az egyetlen, ami számít, az a belső öröm, hogy létezem, és a hála, hogy minden reggel itt az újabb lehetőség: Köszönöm, hogy vagyok.
Tavasz van, ilyenkor a természet is arra hív hogy csodáljuk szépségét, és azt a természetességet, amellyel az állatok és a növények is tudomásul veszik létezésüket. Hagyd, hogy ez a boldogság áramoljon először belül benned, majd engedd, hogy új formákat és kapcsolatokat hozzon az életedbe. Élvezd a formában rejlő kreativitást és engedd áramolni a szeretetet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése