Most vagyok másodszor Indiában. Korábban már volt részem
mindenben: megtapasztaltam a meleget, a zajt, a levegőszennyezést, az általános
felfordulást, a teheneket, a keményvonalas jógatanárokat, a nehéz
körülményeket, a fegyelmezettséget és az elszántságot. Itt a tudatosságodnak
mindig résen kell lennie, az utakon, az utcán, egyáltalán a mindennapi
létezésben.
Tudom, hogy itt sosem lehet hátradőlni és azt mondani, ó, már
mindent láttam és most már hozzászoktam. India az a hely, amely mindig
kihívások elé állít. A változás és a meglepetések jelentik itt az egyetlen
kiszámítható dolgot.
Például ez alkalommal az ittlétem egészen könnyedén indult:
már barátok vártak a reptéren, akik elkalauzoltak minket Delhiben. Nagyszerű
napokat töltöttünk együtt és remek lakomákat csaptunk. Már kezdtem tűnődni,
hogy is van ez, hogy most minden ennyire simán alakul. Az Indiába való
megérkezés mindig tartogat meglepetéseket. És mihelyst erre gondoltam, egy nap
múlva meg is volt a baj: lekéstük a gépünket és az utolsó pillanatban kellett
venni még egy repülőjegyet Delhiből Bangalore-ba. Ideges voltam és borzasztóan
tehetetlennek éreztem magamat. De gyorsan hozzá kellett idomuljak a szituációhoz,
hiszen a pánikolás és az idegösszeroppanás luxus egy valóban kritikus
élethelyzetben.
Hasonlóképpen, magam haladó jógagyakorló vagyok és teljesen
hozzá vagyok szokva a fegyelemhez és az elszánt erőfeszítéshez, amelyre szükség
van a gyakorláshoz. Elég jól tolerálom a fájdalmat és már volt nem kis részem a
keménykezű indiai tanítási stílusban is.
De az élet mindig tartogat meglepetéseket.
Elkezdtem az oktatói tanfolyamot Vinay Kumarral. A Prana Vashya rendszerről
azt szokták mondani, hogy nehezebb, mint az Ashtanga jóga. És a pletyka egyre
jobban úgy tűnik, hogy igaz, ez valóban egy nagyon nehéz gyakorlás. A Prana
Vashyában kulcsfontosságú a légzés, van egy nagyon speciális légzési
koreográfia a gyakorlatsorhoz, amihez érdemes ragaszkodni, ellenkező esetben
könnyen elveszítheted a lélegzetedet és egyszerűen megtörténhet, hogy képtelen
leszel megtartani a haladó gyakorlatok kivitelezéséhez szükséges fókuszt. Ha
kiesel a légzésből, elveszíted a figyelmedet és abban a helyzetben fogod
találni magad, hogy belelovallod magad a pózokba, siettetve azokat, ami akár
még sérüléshez is vezethet. Tehát ez a fajta gyakorlás rengeteg türelmet és
koncentrációt igényel, többet, mint bármely eddigi rendszer, amivel valaha is
találkoztam. Viszont a tanár annyira bíztató. Vinay egy igazi tradicionális
mester, nagyon sokat követel, de ugyanakkor nagyon kedves is. Úgy érzem, hogy a
kedvében szeretnék járni és ezért is akarom magamból kihozni a maximumot. Nekem
a kedves, de szigorú stílus sokkal jobban bejön, mint a keménykezű és egó-irtó
tanítás. Már kaptam abból eleget, és most már azt is tudom, hogy eddig még sose
dolgoztam ilyen keményen a jógával. Vinay abszolút feszegeti a határaimat.
Jelen pillanatban úgy érzem, hogy körülbelül olyan mértékben vagyok fizikai
kihívások elé állítva, mint egy az Olimpiára készülő élsportoló.
Ellenben sosem gondoltam volna, hogy egy fizikailag ennyire
nehéz gyakorlás mellett, a Pránajáma óra lesz a legnehezebb. A második óra után
már rettenetesen éreztem magamat. Az ülésből eredő végtagfájdalmakat el tudtam
viselni, akárcsak a hasogató hátfájást, vagy a karokban mutatkozó fáradtságot,
ami annak köszönhető, hogy rengeteg ideig kell őket tartani a váltott orrlukas
légzéshez, de egy dolgot képtelen voltam elfogadni: a légszomjat. Fuldokoltam, és
azon gondolkodtam, hogy a többiek hogyan képesek olyan nyugodtan ülni kb. 90
percig és követni Vinay lassú számolását. Én majd belepusztultam.
Tudtam, hogy az előző fél éves tartózkodásom során
megtanultam, hogy hogyan üljek nyugodtan minden izgés-mozgás nélkül úgy jó 45
percig. Nem is értettem, hogy most miért is tűnt a Pránajáma ekkora
nehézségnek. Otthon ugyanis pránajámát is gyakoroltam, igaz, hogy általában
sosem tovább mint 20 perc és itt az elvárás most egyből ennek több mint a
duplája volt és sokkal, de sokkal lassabb számolás mellett.
Megkérdeztem Vinayt, hogy mi lehet az oka a fulladásos
tapasztalatomnak. Ő csak elmosolyodott és azt mondta: ”Hát igen, mert csak az
orrlukakon keresztül próbálsz lélegezni ahelyett, hogy a hasadnál figyelnéd a
lélegzetet.” Még azt is hozzátette, hogy a Pránajámának nehéznek kell lennie,
különben nincsen eredménye. Az embernek ugyanis edzenie kell az idegrendszerét
azáltal, hogy folyamatosan többet és többet követel tőle, mivel egyedül ezúton
lehet azt kellőképpen megerősíteni.
Nem voltam biztos benne, hogy pontosan megértettem, amit
mondott, de mégis elhatároztam, hogy megpróbálom a hallottakat átültetni a
másnapi gyakorlásomba. Csak annyit csináltam, hogy a figyelmemet a hasamhoz
vittem és arra gondoltam, hogy innen befolyásolom a légzésem ritmusát. És ez
csodát tett. Végre megfelelően tudtam lélegezni, nagyon lassan és még a
kumbakákat, a légzésvisszatartásokat is meg tudtam csinálni. Ahogy kiléptem a
teremből az óra után, Vinay megállított: „Ma nagyon mély volt a gyakorlásod”.
És igen, valóban, nem is gondoltam, hogy változni tudok ezen
a területen, pláne nem ilyen gyorsan.
A pránajáma, és a pránára alapuló jógagyakorlás alapja a
türelem és az összpontosítás. Ha megerősíted az elmédet, akkor az csodákra
képes…ráadásul elképesztően gyorsan.
Most azt gondolom, hogy mivel a jóga az átalakulásról szól,
és arról, hogy meghaladjuk a testet és az elmét, hogy egyesülhessünk a
mindenséggel, tényleg szükségünk van erőteljes és kihívásokkal teljes
gyakorlásra, másként sosem leszünk képesek keresztülhaladni a mentális
gátjainkon és a kényszerképzeteinken. A legviccesebb az, hogy mindez csak addig
fog nehéznek tűnni, amíg rá nem jövünk, hogy mennyire könnyű is lehet az egész,
ha alázattal, megadással és türelemmel közelítünk felé.
Ha végre sikerül lecsillapítanod az elmét és csak
megengeded, hogy a lélegzet tegye a dolgát, akkor az majd megmutatja az utat és
a dolgok egyszerűen csak megtörténnek.
Kitartás :)
VálaszTörlés