Teremts belülről!

Benne vagy az Univerzumban és az Univerzum benned van.

Te is ismered ezt a bölcsességet, vagy igazságot, de éled-e, alkalmazod-e? Mit is? Azt az ERŐT, amely abban rejlik, hogy ha a külvilág hat rád, mert benne vagy, akkor a tételt megfordítva Te is tudsz hatni a környezetre, ami benned is megjelenik.

Csúnya időjárás van mostanság. A Tavasz csak nem akar eljönni. Pedig érzem, hogy mindenki már pattanásig feszült. Minden várja a megújulást, de az újjáéledés évszaka egy-két reménykeltő huncut húzás dacára eddig mindig elmaradt.

Néztem a minap a hózivatart így március végén, és azon gondolkoztam, hogy én emberként, tudnám e befolyásolni az idő alakulását. A meg nem születő tavasz miatt mindannyian frusztráltak és kedvetlenek vagyunk. Azon gondolkoztam, hogy talán belülről kellene elindítani a változást.

Ha elkezdjünk belül megélni a Tavasz érzetét, a melegséget a szívben, a megújulást, az újjászületést a lélekben. Képzeld el a Tavasz zöld színkavalkádját, az egész a Remény színe. Miért nem használod a Teremtő erődet? Miért nem vagy magad a változás, amit a világban szeretnél látni?

Gandhi a cselekvés jógija volt, vagyis karma jógi. Az ő szájából hangzott el az emblematikus mottó: Légy a változás, amit a világban látni akarsz!

Tegnap a jógaórámon sok figyelmet szenteltünk ennek a belső teremtő folyamatnak. Ha a teremtő erőnket (kriya shakti) kell használni, ez azt jelenti, hogy egy olyan készséget próbálunk csipkerózsika álmából felébreszteni, ami mindig is ott volt, csak egyszerűen be volt fagyasztva. Pláne egy ilyen hideg és hosszú tél által.

Nehéz előrehaladni, amikor az ember valami lehetetlen dologba vág. Megváltoztatni az időjárást a tudat erejével? Kollektív összefogással és tudati energiahullámokkal?

De jusson eszedbe a kis csíra, aki kibújik a magból. Vastag és átláthatatlan földréteg van felette és nincs iránytűje, de még a Napot sem használhatja a tájékozódáshoz. Egyedül a “génjeiben”, az “ösztöneiben” és a “megérzéseiben” bízhat, illetve csak aszerint cselekedhet. És megy előre, nem áll meg, elképesztő erőfeszítéssel próbál kitörni a sötét és hideg földből. Pedig nincs semmilyen garancia a sikerre, sőt talán azt sem tudja, hogy az, hogy kibújt a földből csak az első lépcső lesz az önmegvalósítás felé, a kivirágzás útján. De megy és csinálja.

Van a szobámban egy kis ashwagandha palánta. Indiából hoztam a magját és nagy nehezen végre kikelt. Úgy óvom, mint egy kisgyereket, támogatom és szeretgetem, hogy nőjön. Reggel a meditáció után a szemem előtt csupa fehérséget láttam, a falakat, a táj fehérjét. De a nagy fehéret áttörte egy élénk zöld szín, a kis palántám levelei.

Ültess egy kis magot, tápláld, szeresd és növeszd magadban a Tavasz érzetét. Már ma naposabb volt. Ki tudja mi lesz, ha mind összefogunk?  

Inspiráció és jóga - amikor a Lélek előtör belőled

Voltál már úgy, hogy megnéztél egy videót, egy képet, olvastál egy gondolatot, és utána úgy érezted: De hiszen erre én is képes vagyok?
Biztos voltál már így, hiszen ha valaki valamit nagyon profin csinál, akkor egyszerű azt gondolni, hogy gyerekjáték, amit csinál és ez nekem is megy, ezt én is akarom.
De aztán ki is próbálod? Vagy rögtön hagyod magad meggyőzni a belső folyamatos kétely által, hogy "Áááá, ez nekem úgyse megy?".

Én mostanában nagyon sokat inspirálódtam. Egyszerűen ilyen periódusban vagyok. Imádom azt a folyamatot, ahogy teljesen váratlanul, spontán rámtalálnak youtube videók, érdekes gondolatok, vagy cikkek, érdekes emberek. És miután tetszik és lenyűgöz az, amit csinálnak, és ráadásul olyan egyszerűnek is tűnik pl. énekelni, zongorázni, vagy kézenállni rögtön magam is kipróbálom a dolgot.

És tudjátok mit, döbbenetes, de miután például megnéztem múltkor egy Imogen Heap videót, amiben zongorázik az énekesnő, leültem én is a rég elhanyagolt pianínóm mellé és közel fél órán át olyan improvizatív (és félreértés ne essék, még élvezhető is:) zene robbant ki belőlem, hogy magam is meglepődtem.
Aztán másik alkalommal rábukkantam a Tina Turner mantrázós (!) dalára (Om Sarvesham Svastir Bhavatu), és úgy éreztem, hogy bennem is egy énekes veszett el. Bevallom, mostanában kacérkodom az énekléssel és meglepő, hogy nem is megy rosszul.
Vagy itt van az a Briohny Smith videó, amit mostanában minden reggel többször is beállítok és közben gyakorolom a kézenállást. No ez a legérdekesebb, hiszen miután legeslegelőször megnéztem ezt a videót, valamire rájöttem, valamit megláttam, valami átkattanat bennem és utána a jógaszőnyegen tökéletesen megismételtem a páros lábbal pici lendülésből felhúzott kézenállást minden bizonytalankodás és támaszték nélkül. Wow, gondoltam, és csodálatos érzés volt.

Az inspiráció nagyon fontos. De nem elég nézni, csinálni is kell. És rögtön. Ugyanis, amikor valami ennyire megérint, és legyen most ez bármi, amikor úgy érzed, az isteni szikra benned is ott van, akkor tessék csinálni. Nem véletlenül kaptál egy motivációt. Ez egy lehetőség, élj vele és in-spirálódj, vagyis töltődj fel a Lélekkel, a Purusha tudatával, azzal a mindenki által elérhető és hozzáférhető tudással, ami mindannyiunkat összeköt. Használd a LÉLEK erejét, és tapasztald meg, hogy tényleg már minden most a tiéd. Meg fogsz lepődni, mire vagy képes! 

Lélekünnep 2012 - amikor a Lélek ünnepel

Felkérést kaptunk Gergővel, hogy tartsunk Akrokommandót, vagyis akrobatikus jógafoglalkozást az első magyar Lélekünnep fesztiválon. Ígéretesnek tűnt a program már elöljáróban is, sok színvonalas spirituális zenésszel és mindenféle jóga programokkal (ashtanga, vinyasa flow). Ami mondjuk az egyik nagy érdekessége volt a programnak, az az volt, hogy a fesztivált eleve alkoholmentesnek és vegetáriánusnak hirdették. Fesztivál pia és jó nagy húsos kaják nélkül? Lehet itt egyáltalán jól érezni magunkat?

Az emberek többsége valószínűleg a húst még el tudná engedni a szórakozáshoz, de az alkoholt? Bevett tétel, hogy a mulatozáshoz inni kell. Ez olyan virtus is a férfiak között főleg, hogy egy nagy parti során ki bír többet.

Érdekes, hogy egy ideje én személy szerint egyre rosszabbul bírom az alkoholt. Nem mintha valaha is egy nagy ivós lettem volna, de mostanság hogy már egy jó ideje vega vagyok, meg nagyon sokat jógázok intenzíven, egyszerűen azt vettem észre, hogy a múltkor, amikor kaptam egy üveg sört, alig bírtam egy fél pohárnyit is meginni, annyira nem kívánta a testem.

De ez én vagyok, viszont vajon mennyire tudják magukat az emberek jól érezni alkohol nélkül?

Hát ez a fesztivál bemutatta, hogy nagyon is jól. Elképesztő volt nézni, hogy itt csak úgy cikáztak az emberek át az egyik mozgásos programról a másikra. Reggel 8-kor már sokan kint jógáztak, hogy aztán   a reggelit követően akro jógázzanak velünk, aztán meg már szaladt át a társaság Niázni a fűbe. Fantasztikus élmény volt ez a konstans transz, amely teljesen spontán jött. Lélek ünnep, milyen találó a név. A név kötelez, és a fesztivál valóban lélekemelő is lett. Kézzelfogható volt az öröm energia a népekben.

Emlékszem, éppen még emésztgettem az ebédemet, de annyira áradt az öröm a füvön táncoló Niázó csapatból, hogy amikor megszólalt egy kicsit pörgősebb szám, én sem bírtam már magammal, csak rohantam oda, ledobtam a szandálomat és beálltam a mezítlábas táncolókhoz. Ég és föld között, mint egy kisgyerek úgy ugrándoztam. A Niát vezető hölgy a végén széles mosollyal megjegyezte, hogy milyen ügyesek vagyunk, mert most nekünk egy abszolút haladó órát tartott és máskülönben csak egy szabad táncot szokott beletenni, de most látva a felszabadultságunkat négyet is betett. Hát igen, a felszabaduló energiák ezt simán elviselték:) Sőt én azt láttam az embereken, hogy nemhogy elfáradtak volna, hanem éppen hogy töltődtek.

Az is nagyon érdekes volt, ahogy második nap délelőtt a reggeli után az Életfa Mantra kör koncertet adott, és bevontak mindenkit a táncolásba. Engem húztak be először és nem is tudom mi lelt, de semmi gátlás nem maradt bennem, csak hagytam hogy a zene mozgasson, hogy a Lajos bácsi, a kis házi sámánuk "megbűvöljön" a sámándobjával és a fiatalos lelkesedésével. Aztán már mindenki bent volt és egyszerre énekeltük egy szinte rituálissá alakuló körtáncban "Áldás, áldás.. jöjjön, jöjjön, jöjjön...". Fantasztikus pillanat volt. Felülről egy vékony vászontetőn keresztül sütött a nap és egyszerre lüktetett mindenkiben a Lélek. Egy pillanatra megélhettük az egységet, önmagunkkal, másokkal, a Nappal, a természettel, a mindennel.

Az Akrokommandó órái is nagyon jól sikerültek. Fantasztikus volt hallgatni, ahogy valaki elmesélte, hogy nem is hitte volna, hogy itt ezekre képes lesz, meg hogy mennyire merev volt itt-ott, de most a közösség ereje által a workshop végére úgy érezte kilazult az évek óta merev csipője.


A közösség és a közös szándék az ami a legjobban tölt. A jó társaság, a megfelelő emberi környezet az Ayurvéda szerint az egészség alapfeltétele. Ha ilyen közegben vagyunk tényleg nem kell sem alkohol, sem bármilyen más szerek. A lélek önmagától feltöltődik, ha lelkes környezetbe kerül.

Kívánom mindenkinek, hogy velünk tudjon tartani jövőre.
Addig is keressétek a jó társaságokat, és tapasztaljátok meg, hogy az igazi emelkedett hangulathoz csupán lélekemelő emberekre és programokra van szükség, semmi másra. 

Hőségriadó és a lélek tüze

Meleg van. Mindenki szenved a Naptól. Ingerültek az emberek és mindenkiben majd elpattan az ütő.
Az ártó tűz mindenkit megperzsel.

Tegnap felszálltam a villamosra és az a következő megállónál hatalmasat fékezett, elütött egy embert. A középkorú férfit átlökte a szerelvény a korláton és ő kizuhant a párhuzamosan futó úttestre, ahol a fejét még elkapta egy autó lökhárítója is. A férfi csak feküdt a forró aszfalton és fejéből patakokban zúdult ki a vérvörös élet. A 4-es 6-osnál megállt az élet.

Törékeny az ember, de nem áll meg a pörgés, mindenki robog tovább, siet, mert amúgy is ingerült, hogy késésben van. Én elremegek egy kis imát röptében, és igyekszem kiengedni magamból a septiben belém szállt remegést. Karma vagy sors, sose tudjuk kinek mi van megírva.
Sokszor, már szállóigeként emlegetjük, hogy a holnapra nincs garancia, de mennyiszer gondoljuk komolyan.

Nem a negatívumot akartam ezzel erősíteni, hanem a lelkesedésedet. Minden nap egy lehetőség, hiszen minden nap egy új esély. Ha csak arra gondolsz, mekkora áldás már az, hogy ma te itt vagy, emberként, annyi élet és újjászületés után. Voltál már őrjöngő láva, mely a Föld mélyében szunnyad, magában hordozva az egész életet, majd abból lettél kő, és talaj, azon növény, fű, fa, virág, fejlődtél és lettél állat, ezerarcú, ezer megoldással. Éltél, küzdöttél a fennmaradásért, a táplálékért, az utódnemzésért. De végül embernek születtél. Megkaptad az esélyt arra, hogy túllépj és meghaladd az emberi határokat.

Ha ma olvasod ezt az írást, gondold végig, mennyire hálás lehetsz már csak azért is, hogy embernek születtél, most és ide. A hála az életedért örömöt szül, felemel a mindennapok nyűgjein és tudatosítja benned, hogy több vagy mint a rohanás és a feszülés.

Néha jó megállni ebben a melegben és a tomboló tűz kapcsán arra a belső tűzre gondolni, amely minden nap hajt bennünket. Ami az életet jelenti belül, a lelkünk erejét, és amely a legdrágább számunkra.

Légy egy azzal, amit csinálsz - hivatás és jóga

A múltkor már blogoltam egyet a Karrierváltás és jóga kapcsán arról, hogy mennyire fontos, hogy rátaláljunk az igazi énünkre és hallgassunk arra a belső hangra, amit sokszor úgy emlegetnek a lélek üzenete. Hallgass a szívedre és kövesd, amit mond. Valósítsd meg az álmaidat! Légy egy azzal, amit csinálsz! Ez az igazi jóga. Amikor annyira egységben létezel a lelkeddel, hogy a külvilág sem kérdőjelezi meg azt, amit csinálsz.
Vannak ilyen emberek, akiket elsőre valószínűleg őrültnek tekintenek, de ők annyira rendíthetetlenül csinálják azt, amit a szívük sugall, ráadásul olyan lelkesedéssel, hogy aztán mindenkit csak lenyűgöznek. Sőt, ahogy árad belőlük a boldogság, mások életét is bearanyozzák.
Ez a lehetőség mindannyiunknak megadatott, mindannyiunknak van lelke és az tele van vágyakkal és iránymutatásokkal. Ne szalaszd el a mai napot, gondold át, sőt írd is le, hogy te valójában mire vágysz. Ülj le először egy csendes helyen és elmélkedj, majd hagyd folyni a gondolataidat és utána válogatás nélkül írd le azokat. Szerintem nem fog üresen maradni a papír. Majd várj. Olvasd végig, amiket írtál és csak figyeld az érzéseidet. Végül pedig találd meg azt az egy szót, ami neked a legfontosabb ebből. Ez lehet egy fogalom, egy érték, egy bármi, csak lásd meg mi motiválta belőled ezt a szóáradatot. És a végén, ha megvan ez a szó, vagy tőmondatocska, akkor ezt vésd be a szívedbe. Ez a mag elvetése.
Majd egy következő nap, akár időről-időre vedd elő ezt a gondolatot, és csak figyeld, mit üzen a lelked, mit kellene tenned, hogy az életed kinyílhasson mint egy virág. Mit kell tenned, mit kell elengedned, megengedned ahhoz, hogy elindulj a kiteljesedés felé.

Írtam már, hogy nagy kedvencem David Attenborough. Ő az aki. Megcsinálta magát, illetve csak hagyta, hogy a lelke kibontsa magát. Gyönyörű lélek és nagyon inspiráló. Csak úgy süt belőle a boldogság, a szent őrület és a kiteljesedett ember lelkesedése. Lelke - sedés. Amikor a Lélek irányít.
Ajánlom mindenkinek a róla készült dokumentumfilmet, nagyon sok tanítás és bölcsesség van benne. És nem utolsó sorban rendkívül motiváló! Pláne, hogy a beszélgetést a másik nagy kedvencem, Michael Palin vezeti. Jó szórakozást!

Hogyan lélegezzünk? - Jóga és légzés

Gyerekkoromban utáltam a testnevelés órákat. Mindig csak róttuk az iskolaköröket a kutyakakis utcán, vagy éppen focizni, röpizni vagy jobb esetben kosarazni kellett. Emlékszem, a futástól mindig szúrt az oldalam, úgy éreztem leszakad a combon, sőt olyan is volt, hogy úgy éreztem megmerevedett és felmondta a szolgálatot minden izmom. De ha nem iskolakör volt, hanem egyéb tornatermi kínzások, akkor meg még most is bennem van az az érzés, ahogy felhevült, csatakos testtel és ziháló mellkassal beestem az öltözőbe. Még órákkal utána is éreztem a torkomat, ahogy kiszáradt, meg néha be is . Olyan volt belül az érzés, mintha túlságosan kiszárítottak volna.

De a feketeleves java mindig csak másnap jelentkezett: reggel már ébredéskor éreztem, hogy fáj minden tagom és nincs kedvem megmozdulni sem. Nem véletlen hát, hogy amint tudtam, felmentettem magam tesiből és utána évekre jó messzire elkerültem a tornatermek izzadt műbőr szagát (hurekedtemh, mert ugye emlékszünk még a medicinlabdára, meg a borzadalmas szekrényugrásra).

Nem tudom manapság milyen az iskolai testnevelés, de az biztos, hogy velünk anno nem nagyon sikerült megszerettetni ezt a foglalkozást.

Érdekes hogy én 22 éves koromtól kezdtem megint mozogni. Akkor a jógával kezdtem. Rögtön megtetszett, mert nem hajszoltak benne és testem természetes hajlékonysága nagyon hamar visszaköszönhetett, hála a törődésnek. És közben még jól is éreztem magam. Izomlázam sosem volt, inkább mindig csak egy kellemes lebegős érzéssel távoztam a jógaóráról, kipihenten és felfrissült aggyal.

Most jógatanárként különösen fontosnak tartom a légzéssel összekoordinált mozgást. Már ebben a blogban is többször leírtam, hogy milyen fontos szerepe van a légzésnek a pózok kivitelezésénél. Mert tulajdonképpen a légzés, illetve még pontosabban a megfelelő pránaáramlás segíti elő a pózok megvalósulását. Ha nincs a fókusz a légzésen gyakorlás közben, akkor nem is igazán beszélhetünk jógáról.

Ellenben a légzésre való koncentrálás nem merül ki abban, hogy a tanár diktálja, hogy „Belégzés, Kilégzés”. A külső instrukció mindig csak egy iránymutatás maradhat, de neked kell arra figyelned, hogy ászanázás közben hogyan is lélegzel.

A Más jógában egyszerűen annyit szoktam kérni, hogy figyeljünk arra, hány légzésig tartjuk a pozíciót. Ez azt jelenti, hogy ha bármikor valaki megkérdezné, akkor mindig tudd, hogy éppen hol tartottál. A személyes tapasztalatom az, hogy ha a figyelmünket számolással folyamatosan a légzésen tartjuk, akkor gyakorlatilag minden különösebb erőlködés nélkül a test egy könnyed és elmélyült Ujjayi légzést fog felvenni. Valószínűleg könnyebb erre a fajta légzésre gyakorlás közben egyszerűen ráérezni, mintsem azt mesterségesen erőltetni.

Voltam már olyan jóga workshopon, ahol amint a gyakorlás megkezdődött egy fura zúgást hallottam. Először azt gondoltam, valami légkavaró berendezést kapcsoltak be, de aztán rá kellett jöjjek, hogy csak az „ujjayi gépek” indultak be. Néhányan elképesztő hangerővel „tolták” ki a levegőt a torkukon keresztül. Aztán láttam egy David Swenson you tube videót, ahol az elismert ashtanga tanár ki is figurázta rendesen a toroklégzés bajnokait.

Magam ezt a fajta erőltetett légzést mindig fárasztónak tartottam, ellenben a természetesen megtörténő ujjayival, ami nem fáraszt, hanem inkább tölt és segít megőrizni a türelmet

Most, hogy Vinay-vel gyakorolok minden nap a fő fókuszt a légzésre fordítom. Saját bőrömön tapasztalom, hogy valóban bizonyos pózokat légzéssel meg tudok csinálni, de ha akár egy pillanatra is elvesztem a figyelmemet, akkor a legegyszerűbb vinyasa kivitelezése is megterhelőbb lesz.

A minap nagyon megkínzott. A legrosszabb ászanáimat gyakoroltuk: Utthita Trikonasana, Parshvakonasana, Parivritta Trikona, Parivritta Parshvakona és Parsvottanasana. Ezek mind a kislabdadobással vetekedő nem szeretem pózok nálam. Ugyanis nagyon lazák a térdeim és nehéz magamat megtartanom, hogy ne csússzanak ki a lábaim alólam. Megvannak már a sajátos kis védelmi mechanizmusaim, amikkel meg tudom oldani a dolgot, de ő most olyan dolgokra kért, amikre eddig úgy gondoltam, hogy egyszerűen anatómiailag alkalmatlan vagyok. Azt akarta, hogy tökéletesen csináljam meg az ászanát. Csak nevettem, hogy hisz erre én képtelen vagyok. Ő meg elővette a szigort, hogy ha nevetek, meg kijövök a pózból, akkor még tízszer megcsináljuk.

Végül minden erőmet összeszedve megtartottam a nekem legnehezebb Parivritta Parshvakonasanat hátul összefont kezekkel és leszorított sarkakkal, ahogy kérte 8 mély légzésig. „5, 6, …úristen nem bírom tovább, de gyerünk hééééééét, és nyolccccc.” Megcsináltam. „There! This is what I wanted to see.” „Ez az, ezt akartam látni”- ujjongott Vinay. Hát csak kihozta belőlem az ászanát olyan formában, ahogy az a nagy könyvben meg van írva.

Két órán át csak ezekkel az ászanákkal szenvedtünk, csak velem, és hihetetlen érzések kavarogtak a testemben. Nagyon elfáradtam és arra gondoltam, hogy másnapra most biztos hogy lesz izomlázam. Eddig még sosem volt, de most majd lesz.

De nem lett, minden tökéletesen laza volt másnap reggel. A légzés, a könnyed és erőlködésmentes, türelmesen kivárt természetes ujjayi könnyűvé tette a gyakorlást is. Valóban megtapasztaltam, hogy a Prána hozza létre a pózt, még akkor is, ha abban a pillanatban a testem nem hitte el, hogy mennyivel többre is képes.

A tanítványaimon is meg szoktam figyelni, hogy ha nem figyelnek a légzésükre és a kis kellemetlenségeknek engedve elvesztik a türelmüket, akkor előbb utóbb fel is fogják adni a gyakorlást. Összeesnek, ledőlnek, nyűglődnek egy sort. De akárcsak az általános iskolai élményekből kiindulva, magamon is megfigyeltem már, hogy ha nincs ott folyamatosan a tudatom a légzésen, akkor kifáradok és tele leszek izomgörcsökkel. A ziháló légzés felhevít, pláne ha szájon át kapkodjuk a levegőt, és ilyenkor az agy úgy érzi elfáradtunk és ennek megfelelő hormonok kiválasztását rendeli el. Az eredmény a letargia és az izmok láza és lázadása.

Jóga után nem lesz izomláz és fáradtság, legyen szó akármilyen nehéz ászanasorról is, ha a gyakorlást megfelelő precizitással és a légzésre való teljes odafigyeléssel végzed. A kifáradás és a torokszáradás megelőzése végett mindig lélegezz csak és kizárólag az orron át. Ha megtartod a légzésed egyenletes ütemét és ezáltal a türelmedet, akkor lassan és pontosan fogod kivitelezni az ászanákat, és a kapkodásból eredő sérülések kockázatát is a nullára csökkented.

Mindenkinek jó gyakorlást!

A változás közelebb van, mint gondolnád: avagy nehézlégzés után fellélegzésem Indiában

Most vagyok másodszor Indiában. Korábban már volt részem mindenben: megtapasztaltam a meleget, a zajt, a levegőszennyezést, az általános felfordulást, a teheneket, a keményvonalas jógatanárokat, a nehéz körülményeket, a fegyelmezettséget és az elszántságot. Itt a tudatosságodnak mindig résen kell lennie, az utakon, az utcán, egyáltalán a mindennapi létezésben.

Tudom, hogy itt sosem lehet hátradőlni és azt mondani, ó, már mindent láttam és most már hozzászoktam. India az a hely, amely mindig kihívások elé állít. A változás és a meglepetések jelentik itt az egyetlen kiszámítható dolgot.

Például ez alkalommal az ittlétem egészen könnyedén indult: már barátok vártak a reptéren, akik elkalauzoltak minket Delhiben. Nagyszerű napokat töltöttünk együtt és remek lakomákat csaptunk. Már kezdtem tűnődni, hogy is van ez, hogy most minden ennyire simán alakul. Az Indiába való megérkezés mindig tartogat meglepetéseket. És mihelyst erre gondoltam, egy nap múlva meg is volt a baj: lekéstük a gépünket és az utolsó pillanatban kellett venni még egy repülőjegyet Delhiből Bangalore-ba. Ideges voltam és borzasztóan tehetetlennek éreztem magamat. De gyorsan hozzá kellett idomuljak a szituációhoz, hiszen a pánikolás és az idegösszeroppanás luxus egy valóban kritikus élethelyzetben.

Hasonlóképpen, magam haladó jógagyakorló vagyok és teljesen hozzá vagyok szokva a fegyelemhez és az elszánt erőfeszítéshez, amelyre szükség van a gyakorláshoz. Elég jól tolerálom a fájdalmat és már volt nem kis részem a keménykezű indiai tanítási stílusban is.

De az élet mindig tartogat meglepetéseket. 

Elkezdtem az oktatói tanfolyamot  Vinay Kumarral. A Prana Vashya rendszerről azt szokták mondani, hogy nehezebb, mint az Ashtanga jóga. És a pletyka egyre jobban úgy tűnik, hogy igaz, ez valóban egy nagyon nehéz gyakorlás. A Prana Vashyában kulcsfontosságú a légzés, van egy nagyon speciális légzési koreográfia a gyakorlatsorhoz, amihez érdemes ragaszkodni, ellenkező esetben könnyen elveszítheted a lélegzetedet és egyszerűen megtörténhet, hogy képtelen leszel megtartani a haladó gyakorlatok kivitelezéséhez szükséges fókuszt. Ha kiesel a légzésből, elveszíted a figyelmedet és abban a helyzetben fogod találni magad, hogy belelovallod magad a pózokba, siettetve azokat, ami akár még sérüléshez is vezethet. Tehát ez a fajta gyakorlás rengeteg türelmet és koncentrációt igényel, többet, mint bármely eddigi rendszer, amivel valaha is találkoztam. Viszont a tanár annyira bíztató. Vinay egy igazi tradicionális mester, nagyon sokat követel, de ugyanakkor nagyon kedves is. Úgy érzem, hogy a kedvében szeretnék járni és ezért is akarom magamból kihozni a maximumot. Nekem a kedves, de szigorú stílus sokkal jobban bejön, mint a keménykezű és egó-irtó tanítás. Már kaptam abból eleget, és most már azt is tudom, hogy eddig még sose dolgoztam ilyen keményen a jógával. Vinay abszolút feszegeti a határaimat. Jelen pillanatban úgy érzem, hogy körülbelül olyan mértékben vagyok fizikai kihívások elé állítva, mint egy az Olimpiára készülő élsportoló.

Ellenben sosem gondoltam volna, hogy egy fizikailag ennyire nehéz gyakorlás mellett, a Pránajáma óra lesz a legnehezebb. A második óra után már rettenetesen éreztem magamat. Az ülésből eredő végtagfájdalmakat el tudtam viselni, akárcsak a hasogató hátfájást, vagy a karokban mutatkozó fáradtságot, ami annak köszönhető, hogy rengeteg ideig kell őket tartani a váltott orrlukas légzéshez, de egy dolgot képtelen voltam elfogadni: a légszomjat. Fuldokoltam, és azon gondolkodtam, hogy a többiek hogyan képesek olyan nyugodtan ülni kb. 90 percig és követni Vinay lassú számolását. Én majd belepusztultam.

Tudtam, hogy az előző fél éves tartózkodásom során megtanultam, hogy hogyan üljek nyugodtan minden izgés-mozgás nélkül úgy jó 45 percig. Nem is értettem, hogy most miért is tűnt a Pránajáma ekkora nehézségnek. Otthon ugyanis pránajámát is gyakoroltam, igaz, hogy általában sosem tovább mint 20 perc és itt az elvárás most egyből ennek több mint a duplája volt és sokkal, de sokkal lassabb számolás mellett.

Megkérdeztem Vinayt, hogy mi lehet az oka a fulladásos tapasztalatomnak. Ő csak elmosolyodott és azt mondta: ”Hát igen, mert csak az orrlukakon keresztül próbálsz lélegezni ahelyett, hogy a hasadnál figyelnéd a lélegzetet.” Még azt is hozzátette, hogy a Pránajámának nehéznek kell lennie, különben nincsen eredménye. Az embernek ugyanis edzenie kell az idegrendszerét azáltal, hogy folyamatosan többet és többet követel tőle, mivel egyedül ezúton lehet azt kellőképpen megerősíteni.

Nem voltam biztos benne, hogy pontosan megértettem, amit mondott, de mégis elhatároztam, hogy megpróbálom a hallottakat átültetni a másnapi gyakorlásomba. Csak annyit csináltam, hogy a figyelmemet a hasamhoz vittem és arra gondoltam, hogy innen befolyásolom a légzésem ritmusát. És ez csodát tett. Végre megfelelően tudtam lélegezni, nagyon lassan és még a kumbakákat, a légzésvisszatartásokat is meg tudtam csinálni. Ahogy kiléptem a teremből az óra után, Vinay megállított: „Ma nagyon mély volt a gyakorlásod”.

És igen, valóban, nem is gondoltam, hogy változni tudok ezen a területen, pláne nem ilyen gyorsan.

A pránajáma, és a pránára alapuló jógagyakorlás alapja a türelem és az összpontosítás. Ha megerősíted az elmédet, akkor az csodákra képes…ráadásul elképesztően gyorsan.

Most azt gondolom, hogy mivel a jóga az átalakulásról szól, és arról, hogy meghaladjuk a testet és az elmét, hogy egyesülhessünk a mindenséggel, tényleg szükségünk van erőteljes és kihívásokkal teljes gyakorlásra, másként sosem leszünk képesek keresztülhaladni a mentális gátjainkon és a kényszerképzeteinken. A legviccesebb az, hogy mindez csak addig fog nehéznek tűnni, amíg rá nem jövünk, hogy mennyire könnyű is lehet az egész, ha alázattal, megadással és türelemmel közelítünk felé.

Ha végre sikerül lecsillapítanod az elmét és csak megengeded, hogy a lélegzet tegye a dolgát, akkor az majd megmutatja az utat és a dolgok egyszerűen csak megtörténnek. 

Change is closer than you think – my easy breathing in India

This is my second time in India. Previously, I had been through it all: the hot weather, the noise, the pollution, the turmoil, the cows, the tough yoga teachers, harsh conditions, discipline and determination. Here your awareness always has to be high, on the road, on the streets, just in everyday being.

I know that here you can never lie back and say, oh I have seen it all, and now I am used to it. India is the place that will always put you to a test. Change and surprises are the only thing you can take for granted.

For example, this time my stay started so smoothly: friends were welcoming at the airport, guiding us in Delhi. We had great time and great meals together. I started to wonder, how come things were so easy this time. Arriving to India always brings its challenges. Once I thought of it, in a day we had it: we missed our flight and had to buy a last minute ticket from Delhi to Bangalore. I was nervous and felt terribly helpless. But I had to adjust quickly to the situation. Panicking and having a nervous breakdown are luxury in a truly critical situation.

The same way, I am also an advanced practitioner, I am also used to the discipline and determination needed for the practice. I can tolerate pain quite well and I am accustomed to the harsh Indian methods of teaching.

But you can always be surprised.  

I started my teacher’s training with Vinay Kumar. Prana Vashya is a system said to be harder than Ashtanga yoga. And the rumours might actually be true, it is a very hard practice. Breathing is the key in this practice, you have a very special breathing „coreography” for the sequence that you should stick to otherwise you can easily loose your breath and be just unable to keep the focus to do the very advanced positions. If you loose your breath, you loose your awareness and you will find yourself rushing into the positions risking even injuries. So this practice requires a lot of patience and focus, more than any other practice I have done so far. But the teacher is so encouraging. Vinay is a very traditional master, so he is very demanding, but also very kind. I feel like I want to please him and I want to do my best. For me kind but serious is more helpful than a harsh and „ego-beating” approach. I had enough of that, but now I know that I have never been working so hard in Yoga. He is really pushing me to my limits. At the moment I feel so determined and so physically challenged like a top athlete preparing for the Olympics.

But I never though that besides this hard physical practice, the Pranayama class will be the hardest for me. After the second class I felt terrible. I could tolerate the pain in my limbs from sitting, the tormenting backache, the tiredness in the arms from holding them so long to block the nostrils, but there was once thing I could not accept: being breathless. I was suffocated, and I wondered how all the other people were able to sit there calmly for about an hour and a half and how could they follow Vinay’s slow counts. It was just killing me.

I knew that last time I was here, by the end of the sixth month I Iearned how  to sit silently with no movements for about 45 minutes.  So I did not really understand why pranayama proved to be so difficult this time. I was practising pranayama at home too, but never longer than about 20 minutes, and here I was asked to do immediately more than double of this lenght of time and on much much slower counts.

I went to Vinay and I told him about my suffocating experience. He just smiled and said: ”Yes,because you are trying to breathe through the nostrils instead of wathching the breath at the abdomen.”  He also added that Pranayama had to be hard otherwise there would be no results, one had to train the nerves by demanding more and more from them, that was the only way to make them strong.

I was not sure if I understood but, I tried to apply this information in next day’s practice. I just moved my awareness to the abdomen and thought of controlling the breath from there. And it worked like a wonder. I could breathe properly, very slowly, and even keep the kumbakas, the breath locks. As I was leaving the room after practice, Vinay stopped me: „Today, you had a deep practice.”

Yes, indeed. I did not think change was possible in this area, and so quickly.

Pranayama, and prana based yoga practice are also based on patience and focus. If you keep your mind strong it will work wonders… and pretty fast.

Now, I think that since yoga is about Transformation, and going beyong the body and the mind to become one with the all, we do need hard and challenging practices otherwise we will never be able to go beyong our mental limitations and misbeliefs. And the funny thing is that all this hard work seems only hard until we have not realized how easy they could be if they were done with surrender and patience. Once we calm the mind and just allow the breath to work, it will show the way and let it happen. 

Santosha és a Lázas jóga

Mostanában furcsa nyughatatlanság gyötör. Tulajdonképpen nincs semmi baj, minden végülis jól megy, és mégis....szinte napi rendszerességgel elfog a kétely és hirtelen olyan morgolódós hangulatban találom magam. Annyira sűrűek a napok, hogy sokszor nehéz rápillantani kívülről magamra. Pedig érzem, hogy valami nincs rendben. Valami nagyon kibillent belül. Semmivel sem vagyok elégedett, egyfajta önmarcangoló maximalizmus vesz erőt rajtam.

Santosha, mondja a második Niyama. A Niyamak az Ashtanga jóga Patandzsali által összefoglalt rendszerében azokat a pozitív előírásokat, vagy magatartásmintákat jelentik, amelyek valójában a mentálhigiéniés egészségünk alapelemei. Tisztaság (sauca), Megelégedés (santosha), Önfegyelem (tapas), Öntanulmányozás (svadhyaya), és a felsőbb akarat, az isteni tisztelete (Ishwara Pranidhana). Ezek hiányában képtelen az ember kiteljesedni. Miért? Hiszen ezek nélkül annyi kosz, füst, kiéégés, kuszaság és sötétség lesz benne, amely mellett elhomályosul a lényeg. Amely mellett képtelenség meglelni azt a fajta belső nyugalmat, amely alapvető fontosságú nemcsak a spirituális élethez, de elsősorban a fizikai egészség megőrzéséhez. A betegségek nagy részét lelki okokra lehet visszavezetni. Még egy olyan egyszerű dolog mint egy influenza sem olyan egyszerű képlet. Nem, nem az van, hogy jön a baci vagy a csúnya vírus és Te bekapod és kémia és ennyi. Normális esetben a szervezetünk teljesen tökéletesen meg tud küzdeni az ilyenfajta nemkívánatos betolakodókkal. Ellenben legyengült szervezettel sokkal nehezebb lesz megbírkózni az ilyen kórokozókkal.

A legyengült immunrendszer felelős a legtöbb betegség kialakulásáért, annak meggyegyüngélése pedig alapvetően két dologra vezethető vissza: a helytelen étkezésre és/vagy a nem megfelelő pszichés állapotra (stressz és pszichoszomatikus megbetegedések).

Én már nagyon régen voltam beteg. Alapvetően helyesen és tisztán táplálkozom, a lehető legtöbbször magam készítem el az ételeimet és minőségi alapanyagokat használok. Ennek ellenére most mégis megbetegedtem. Csúnyán. Elkapott az influenza. Mentem persze töretlenül tanítani, mert ugye nem állhat meg az élet. A jógatanár nem beteg, és egyáltalán általában kiegyensúlyozott és boldog ember “kell” legyen. Ez az image. Ennek kell megfelelni. Illetve hajtom magam, mert olyan vagyok, hogy csak adok és adok. De az élet néha leállít, ha nem értünk a szép szóból.

Meg kell jegyeznem, hogy legalább a tanítványaim nagyon kedvesen megnyugtattak, hogy csak legyek olyan, amilyen vagyok, meg nyugodtan vállaljam azt ami van, legyek velük őszinte, abban meg pláne támogattak, hogy inkább gyógyuljak meg.

Pár napot követően nem is bírtam tovább, egy hét lázas jóga után a szombati órámat lemondtam. Pihentem, illetve még az is nehezen ment, mert mindig pörgött az agyam a teendőkön. A beteg napjaimat is relatíve sok aktivitással töltöttem. A lázas állapotok közötti nyugodtabb időszakok rögtön feledtették velem a kór okozta kínt, de amint megint rámtört az egész testre kiterjedő végtagfájás és a szédülős láz, rögtön sajnáltam magam és azt kérdeztem: Mikor lesz ennek már vége?

Annyira “magamon kívül” voltam, illetve annyira elfeledtem a központomat, hogy még arra sem nagyon szakítottam időt, hogy egy kicsit reiki energiával gyógyítgassam magam energetikai szinten. Pedig egyébként nagyon jól reagálok a reikire és már nagyobb betegségeknél is rendbe hozott. Egyszerűen nem tudtam odafigyelni semmire. Illetve csak arra, hogy lázasan kerestem az okát: Miért betegedtem meg?

Mostanra már elmúlt a láz, de egy dologra figyelmes lettem. Hiába nincsenek fizikai tünetei, de a lázas-fájós és a nyugodt-lelkes állapotok váltakozása valahogy mentális szinten megmaradt. Mostanában rengeteg jó, sőt rendkívüli dolog történik velem, mégis, amint egy kicsit is enyhül ez a “jól vagyok, minden csodás” érzés, máris rámtör az elégedetlenkedés. Még akkor is, ha éppen nem tudom szavakba ölteni, ott van mint egy furcsa hangulat, ami csak úgy előjön.

Megelégedés, talán az egyik legnehezebbike a niyamaknak. Most a betegség nálam jelzés volt, és legalább kinyitotta a szemem. Az elégedetlenkedés okozta legbelül a megbetegedésemet, és most ugyanott folytatom? Nem! Tanulni kell a betegségekből. Pláne, ha sikerült megfejtenem az okát.

Néha kell egy kis szünet. Ha jön valami elragadó érzelem, nem árt, ha az ember kicsit ki tud állni. Egy pillanatra magára pillantani, kívülről, felülről. És meglátni, hogy mi történik. Az elégedetlenkedés füstölgést jelent, egy olyan kellemetlen füstös réteg keletkezését az elmében, amely aztán megakadályoz a tisztánlátásban. A füstöt a tűzbe hulló méreganyagok okozzák, a mérgek, a mérgelődés pedig maga az elégedetlenség. A jóga és az Ayurvéda célja a bennünk lobogó tűz, a lélek tüzének illetve a test és elme különböző tüzeinek (különféle agnik) a tisztán tartása. Ezáltal mehetünk az emberi kiteljesedés felé, és ezáltal őrizhetjük meg egészségünket.

Ha rámtör most ez a rosszul érzem magam hangulat, amit nem is tudok megmagyarázni, akkor csak ezt suttogom: Santosha. Veszek egy nagy levegőt, és egy pillanatra számba veszem miért is tudok hálát adni a napomban. Elkezdek gyönyörködni a dolgaimban, a sikereimben, abban ami körbevesz. Az elégedetlenkedés beteggé tesz. Hagyd el a morcoskodást. A méltatlankodás legjobb ellenszere a hálaadás. Nemrég volt a Hálaadás napja. Én pont akkortájt betegedtem meg. Ez az én konklúzióm ebből a betegségből. Legyetek okosak, és tanuljatok a más kárán.

Santosha, Santosha, Santosha.  

Acro Yoga – Tanulj a testedtől!

Idén megint megajándékoztam magamat egy öt napos Acro Yoga kiruccanással. Ez alkalommal az Akrobatikus tréningre (Acrobatic Immersion Berlin) jelentkeztem, ami valószínűleg a legnehezebb a három lehetséges kurzus közül (Általános, Terápiás és Akrobatikus www.acroyoga.org). Mivel egész életemben felmentett voltam testnevelésből már a gondolat is büszkévé tett, hogy egyáltalán idáig jutottam. Örömmel töltötte el a lelkemet, amikor a szervezők az első nap azzal kezdték: „Örüljetek, hogy a népesség azon kis százalékához tartoztok, akik egyáltalán megkísérelhetik ezen gyakorlatok végrehajtását.”

Okés, én itt vagyok és kész vagyok megpróbálni mindent, de valóban meg is fogom tudni csinálni? Főleg a flyer, vagyis a repülő ember szerepét játszottam a tréning alatt, tehát az én mantrám az volt hogy csak „Szoríts és bízz”. Ez azt jelenti, hogy repülőként alapvetően az a legfontosabb, hogy mindig tartsd feszesen a testedet, hogy azt a tartó embernek (base) könnyebb legyen támogatnia és hogy legyen egy kis ellenállás amivel dolgozni lehet. Ok, rendben, akkor én szorítok és bízok, de mégis egyfolytában azt éreztem, hogy csak kattog a fejem. Minden helyzetben reménytelenül meg akartam érteni, hogy éppen merre is állnak a tagjaim és hogy valójában mi is történik velem. Ugyanakkor nagyon nehéz követni ezeket az aprócska részleteket, amikor éppen hirtelen a fejed tetejére fordítanak, akár meg is csavarnak, vagy a testsúlyodat egyik pontból egy váratlan másikba helyezik át és mindezt magasan a levegőben. Lelki szemeimmel képtelen voltam meglátni, hogy éppen hol is vagyok és ez igencsak meghaladta a komfortzónámat. Volt egy olyan pillanat, amikor azt éreztem, hogy a testem egyszerűen elválik az elmémtől, és a teljes döbbenet állapotába kerültem. Az elmémmel egyszerűen nem tudtam befogni, hogy mit művel a test, képtelen voltam megérteni az irányokat és a pozitúrát, ellenben a testem egyszerűen csak végrehajtotta a feladatot. És mindezt ráadásul szépen és teljesen tökéletesen. 

Úgy tűnik, hogy a testem talán intelligensebb mint a fejem?

Egész életemben bal agyféltekés beállítottságú voltam. Erre nevelt a jogi képzettségem és neveltetésem. Arra is emlékszem, hogy amikor elkezdtem táncolni, mennyire nehezemre esett a koreográfiák elsajátítása. Először mindig is meg akartam érteni a legapróbb részletekig a mozdulatok és a lépések pontos sorrendjét, mert úgy gondotam, hogy csak akkor fogom tudni végrehajtani a mozdulatsort. Számomra mindig nehezebb volt a testemre hallgatni. A jóga segített valamelyest feloldódni, de mégis ezen a mostani kurzuson megint szembejött velem a régi probléma. Azonban ez a kezdeti élmény, amikor csak hagytam hogy a testem csinálja, arra vezetett hogy mantrát gyártottam magamnak a tréning fennmaradó részére: „Tanulok a testemtől.” Ettől kezdve a segítőimet is arra kértem, hogy inkább csak érintéssel vezessenek, mintsem a hangjukkal, hogy jobb vagy bal, kéz vagy láb, terpesz vagy össze. Úgy tűnt ugyanis, hogy fent a magasban ezeknek az instrukcióknak nem sok értelme volt számomra. Fontosabb volt, hogy megérezzem a helyzeteket a testemben. Szerencsés is voltam, mert egy nagyon biztos és türelmes tartó embert kaptam, aki kellőképpen kemény volt hozzám, de aki kész volt némi légzésszünetet is megengedni mielőtt egy nehezebb emelést hajtottunk volna végre.  Ha megkértem, akkor ahelyett, hogy megbeszéltük volna a technikai részleteket, inkább vettünk három mély lélegzetet, kicsit befele koncentráltunk, beengedtünk egy kis pránát, majd megismételtük a feladatot, emelést, ugrást vagy miegyebet, de immáron sokkal nagyobb odafigyeléssel. Szükségtelen talán megemlítem, de amikor ezt a kis rögtönzött pránajámát alkalmaztuk, annak mindig sokkal jobb eredménye lett. Amikor Phill, a tartóm azt mondta „Nice”, vagyis "remek" azon az eksztatikus hangon, no akkor én végül nemcsak szó szerint, de átvitt értelemben is az égbe röpültem.

Lélegzet, prána, test. Annyit halljuk ezeket a szavakat a jóga világában, de csak ritkán értjük meg azok valós kapcsolatát. Igen, mindannyian tudjuk hogy ezek egymással összefüggnek, ellenben nem mindig vagyunk tisztában azok kölcsönhatásaival. Viszont mindenkinek legalábbis törekednie kellene arra, hogy megtapasztalja, hogy a test nemcsak a csontok, az izmok és a szövetek tömege, hanem az tulajdonképpen a Prána alkotása. Ez egy tudatos létező, a Lélek temploma, amit az életenergia hoz létre. A tény hogy mozgunk, hogy egyenesen tudjuk tartani a gerincünket, hogy vannak alapvető testfunkcióink, amelyek az akaratunktól függetlenek, ezek mind a Prána működésének az eredményei. Amikor abban a furcsa fejjel lefele lógó elképesztő pozitúrában az elmém egy pillanatra elvált a testemtől, megértettem, hogy a Prána képes mozgatni a testemet, akkor is, ha az elmém és az akaraterőm teljesen ki vannak kapcsolva. A Prána hozza létre a pózokat nem a test vagy az elme. Ezek az utóbbiak csak a Prána megtestesülésének az eszközei. 

A Prána ez a magasabb tudatosság, amelyet Shiva szimbolizál és ezért hallhatjuk sok jógaórán az Om Namah Shivaya mantrát. Ez a mantra egy tisztelgés a Magasabb Tudatosság előtt, a Prána legfelsőbb szintű megtestesülése előtt, amely létrehozza a világunkat és benne magunkat. A Prána ez az intelligens, kreatív alkotó erő, amely új dolgokat, eredményeket, változásokat képes létrehozni. Az én példámban most csodálatos akrobatikus testmozgást hívott életre, amelyről álmodni sem mertem volna, hogy ez számomra elérhető. De a Prána megcsinálta. A légzőgyakorlat segített összpontosítani a Prána ezen alkotó erejére. 

Elég vicces ugyanakkor, hogy ez egy annyira természetes reakció az életünkben. Mert vedd észre, hogy amikor megkísérelsz valami fontos dolgot, mint pl. húzol egy kérdést a vizsgán, meghozol egy döntést, vagy akár fizikai vagy mentális erőfeszítésre készülsz, akkor először ösztönösen veszel egy jó nagy levegőt. Sóhajtasz. Természetesen is több Pránát szeretnél magadba szívni és tudat alatt is megengeded ennek a magasabb tudatosságnak hogy rajtad keresztül működjön. Szemmel láthatóan, a tested már megint jobban tudja, hogy mit kell tenni.

Csak lélegezz, légy és engedd a kreativitást előbukkanni. Vagy ahogy az én tartó emberem, Phill mondaná a maga tömör stílusában: „Gondolkozz kevesebbet és tégy többet.”

Acro yoga – an opportunity to learn from your body

I treated myself this year again with a 5 day immersion in Acro yoga. This time I took the Acrobatic immersion in Berlin which is probably the most challenging out of the three immersions on offer (General, Therapeutic, Acrobatic, for more info check www.acroyoga.org). Since all my life I was exempted from PE classes, I was quite proud of myself that I made it this far. I was very glad when the organizers said on day no.1 , ‘Be happy that you belong to that small percentage of the population who can actually attempt these exercises’.

Yes, I am here and I attempt, but can I actually do it? I was mostly doing the job of the flyer, so my mantra was just ‘Squeeze and trust’.  This means that you just basically need to keep a good tightness in your body so that your base can support you and that you have some resistance that we can work with. So ok, I squeeze and trust but still I had this constant thinking going on. I desperately wanted to UNDERSTAND in all positions where I was and what was happening. Although it is very hard to follow such details when your are suddenly turned upside down, maybe even twisting and shifting your body weight from one point to another in the air. I could not ‘see’ with my imaginary eyes where I was and this was rather discomforting. There was even a moment when I felt my mind and body separating, a complete friction. My mind simply could not follow what the body was doing, nor could it understand the directions and the posture, but my body just did it. And it did it beautifully and perfectly correctly.   

It seems that maybe my body is more intelligent than my mind?

All my life I was a left brained person. My legal training and education was pushing me to this direction. I remember that also when I started dancing it was so hard for me to pick up choreography. I always wanted to understand first the steps and the moves, down to the smallest details, and then I thought I would be ready to realize it. For me it was always harder to listen to the body. Yoga helped me to soften up to a certain extent, but still at this immersion I was faced with this old problem. However, after this initial experience of letting the body do it, I created myself a mantra for the rest of the training: “I learn from my body”. From then onwards, I even asked my helpers to just give me little touches rather than telling me left or right, hand or legs, pike or straddle. It seemed that up in the air these instructions did not mean that much to me. I just needed to feel the positions in my body. I was also lucky to have a very stable and patient Base, who was hard enough on me but who would give me some moments of breaths before we attempted a harder pose. When I asked, we just stopped and instead of trying to discuss the technical details, we posed for three deep breaths focusing inside, bringing more prana in, and then attempted the exercise, lift, jump or whatever, with a greater focus. Needless to say, when we applied this little “pranayama”, we had very good results. When Phill, my base said ‘Nice’ with that ecstatic voice, I was not just literally but also figuratively in the sky.

Breath, prana, body. We hear these words so often in the yoga world, but we rarely realize their real connection. Yes, we all know that there is a link, but we are not perfectly aware of the nature of their interplay. We should all strive to experience the fact that the body is not just a mass of bones, muscles and tissues, but it is in fact a creation of Prana. It is a conscious entity, the temple of our Soul that is created by the life force. The fact that we can move, keep our spine erect and walk, that we have bodily functions irrespective of our will, these are all the results of the operations of the Prana. The body is made of Prana and also our yoga practice or any other bodily posture is a product of Prana. When in that crazy upside down posture  my mind separated from my body, I understood how the Prana can move my body even if the mind and my will power are completely switched off. The Prana makes the poses not the body or the mind. These latter are just a vehicle for the Prana to manifest.

Prana is this greater consciousness, symbolized by Lord Shiva and that is also why we hear in many yoga class the mantra Om Namah Shivaya. This mantra is a reverence to this Higher Consciousness, the highest manifestation of the Prana that creates our world and us therein. Prana is this intelligent, creative force that can bring about new things, achievements, change. In my example it created some beautiful acrobatic bodily movements that I thought I was not capable of performing. But Prana did it. The breathing exercise helped to get focused on this creative power of Prana.

Funnily enough, it is such a natural reaction in our life. Just watch that when you want to attempt something important, like pulling a question at an exam, taking a decision, making an effort be it physical or mental, you first take a deep breath in. You sigh. You naturally want to take more Prana in and unconsciously let this higher consciousness work through you. Seemingly, your Body again knows it better what to do.

Just breathe, be and let creativity come forth. Or as my base, Phill would say in his succinct manner, ‘Think less, do more’.

Varietas Delectat - Variety is the spice of life

Yesterday I took a tram drive. I struggled my way through the crammed coach to find a little empty spot in the middle. Normally, I am almost blind in these moments, I am intimidated by all the curious looks staring at me. But as soon as I gained my place next to a four seater, a girl attracted my attention. She was a sort of high school student, sitting by the window in the morning sunlight, sleeping. Her eyes were resting under her long eyelashes and her face seemed velvety soft. She looked ethereal like a fairy. So delicate and fine, I could not take me eyes off her. She was a real beauty. Immediately, I felt the seeds of jealousy sprouting in me. But somehow the feel had changed.

At once, the idea came to my mind, why is that I don’t pay attention to anyone else, the by-standers are invisible, I can see no other but this girl. Beauty is attractive and we seem to have a propensity to notice only those who are more good looking, more clever or skilled than us. And then we just sulk or grudge. It is no incident, because our ego continuously tries to convince us of our vulnerability once we „loose out” in the comparison with someone else. But this time it happened differently for me. I thought that God created this beautiful girl in one of his good moments, and he was delighted. He was happy over his creation. He gave yet another form to the Spirit, which proved to be masterly this time. I could also find an inspiration in this to be happy, right? If he was glad? On top of that, variety itself deserves to be praised or as the latin says, Varietas Delectat or ’Variety is the spice of life’.

With this thought I started to peek around. I consciously observed all the others standing by. And again, I was reminded how good it is if I am able to wonder at the diversity of life. According to Samkhya philosophy we all come from the same, big, common soul, the Purusha. This is also the essence of Yoga, to lead us back to this Unity. Yoga takes us to the realization that all is One. However, the Soul, as soon as it is born into a body, gets influenced by the forces of Prakriti, the gunas and the five elements and it may take up various physical embodiments. None is better than the other, it is just a new form, a new vehicle for experience. This is why the embodied Soul is called Rashi Purusha, or Karma Purusha (Karma meaning action) since through our actions, our experiences we all have another chance to explore the laws of the world and the unmanifest and through our encounters we may finally recognize the union of our True Self with the Purusha.

I looked around. How many different faces we have, how much diversity is expressed in the Rashi Purusha. There was a thin, bony man with glasses and tie, a middle-aged, modest looking short-haired housewife, an obese, snoring big bear with a mustache, some rosy-cheeked teenagers, an older posh lady and for contrast some homeless people. And all is a container for the same Soul. For a second I toyed with the idea of being any of them, and then with a grin on my face I got comfy in my mortal coil.

I took off the tram and when I stepped outside into the light and felt the rays of the sun on my face, somehow my Soul cheered up. I was filled with a careless childlike happiness. I remembered Eckhart Tolle who sitting on a bench admired this dance of the Forms for some years. I guess, I got to understand him a little better now.

I wish everyone wonderful moments of gazing:)

Varietas delectat - a változatosság gyönyörködtet

Felszálltam tegnap a villamosra. A tömött szerelvényben beljebb furakodtam, hogy legyen egy kis helyem. Ilyenkor nem nagyon szoktam látni, mert zavar egyszerre az a sok tekintet. De amint sikerült megkapaszkodnom a négyes ülés mellett, a figyelmemet rögtön magára vonzotta egy lány. Olyan gimnazista forma lehetett, ült az ablaknál a napfényben és szendergett. Szemei hosszú szempillái alatt pihentek, arca pedig bársony módjára kisimult. Gyönyörű volt, mint egy tündér. Finom és lágy jelenség, egyszerűen nem tudtam levenni róla a szemem. Nagyon bájos volt. Rögtön éreztem magamban az irigység csíráit kipattogzani. De lassan valahogy átalakult ez az érzés.

Az jutott hirtelen az eszembe, hogy miért van az, hogy másra nem is figyelek, a többi ember körülötte teljesen arctalan, mást meg se látok, csak őt. A szépség vonzó és hajlamosak vagyunk csak azt meglátni, aki nálunk szebb vagy okosabb vagy valamiben ügyesebb. Aztán bosszankodunk vagy panaszkodunk. Nem véletlen, hisz az egónk folyamatosan a veszélyeztetettség érzetét kelti bennünk, amint a valaki mással való összehasonlításban „vesztesnek” bizonyulunk. De most másként történt velem. Arra gondoltam, hogy ezt a szépséges lányt valószínűleg Isten jókedvében teremtette és gyönyörködött benne. Csodálta alkotását és örömét lelte művében. A Léleknek megint egy új formát adott, ami különösen jól sikerült. Én akár örülhetnék is ennek, nem? Ha ő is örült? Ráadásul maga a sokszínűség is csodálatra méltó, vagy ahogy a latin mondja Varietas delectat, a változatosság gyönyörködtet.

Elkezdtem ezzel az új gondolattal körbe pillantgatni. Tudatosan megfigyeltem a többi embert. És megint ráébredtem, mennyire jó, ha képes vagyok rácsodálkozni a sokszínűségre. A Samkhya filozófia szerint mind ugyanabból az egy közös nagy lélekből a Purushából vagyunk. Ebben áll a jóga lényege is, hogy visszavezet bennünket ehhez az egységhez. A jóga elvezet minket a felismeréshez, hogy minden egy. De a lélek, amint leszületik és a természet erői, a Prakriti, a gúnák és az őselemek hatalmukba kerítik, számos változatos fizikai megtestesülést ölthet. Egyik sem jobb mint a másik, csak egy újabb eszköz a tapasztalásra. Ezért hívják így a leszületett lelket, hogy Rashi Purusha vagy Karma Purusha (Karma= cselekvés), mert a cselekvésen, a tapasztaláson keresztül mindannyian esélyt kapunk arra, hogy felfedezzük a világ és a lélek törvényszerűségeit, és azokat megtapasztalva felismerjük lényünk valós egységét a Purushával.

Körbenéztem. Mennyi féle az ember, vagyis mennyi formát ölt ez a Rashi Purusha. Volt ott szemüveges, szikár, magas, nyakkendős férfi, középkorú, szerény küllemű, rövid hajú nő, kövér, bajuszos, szuszogó mackó, rózsás arcú tinilányok, idősebb, flinc-flancos asszonyság, no meg kontrasztnak a hajléktalanok. És mindben ugyanaz a Lélek szunnyad. Kicsi beleéltem magam, hogy lehetnék ez is meg az is, és aztán csak jóízűen meghemperegtem a saját porhüvelyemben. 

Lassan leszálltam a villamosról és ahogy kiléptem a fénybe és éreztem a nap sugarait az arcomon, valahogy a lelkem is örvendezni kezdett. Furcsa, gyermeki boldogság öntött el. Eszembe jutott Eckhart Tolle, aki egy padon ülve csak csodálta éveken át a forma ezen táncát. Azt hiszem most egy kicsit sikerült megértenem.

Mindenkinek jó bambulászást :)

Swami Maheshananda: Yoga and creativity

Last week I got a newsletter from Asram Yoga center informing that a wandering Indian swami, Swami Maheshananda will pay a visit and give a lecture on Yoga and creativity. I got excited, and inside I said Yes, I am coming! Oupps, but the lecture was scheduled in the same time span as my regular Thursday class. Oh no. But life may surprise you rapidly and in two minutes I got a mail from the director of the yoga studio in which she asked me to be the translator for the Swami. I was very happy and truly felt honored by the request.

The great day had come and I was again travelling home from Sarospatak after a week of hard work. I did several hours of massage daily and on top of that gave 4 days yoga workshop. So physically, I was a little tired, but driven by enthusiasm I was almost “flying” back to Budapest. The sky produced some wonderful light parade again. For November the weather was unexpectedly warm and sunny and these I always consider signs that I shall continuously notice. As above, so below.

Entering the yoga center, of course the first person I saw was the Swami. He was standing in the door, undoing his laces; he just arrived a second earlier than me. I quickly introduced myself and we started conversing. Since my last post “Guru or not guru”, I felt a great desire to meet someone spiritually advanced. Therefore, I must admit that I was full of expectations as regards our meeting. I longed more than anything to be in the presence of a person with a higher vibration. And voila, here is the Swami, his being radiates with calmness, wisdom and light. It is not his words that count the most, but his pure being, his presence. I was not disappointed. He is real, and I felt gratefulness and bliss in my heart that I could get so close to him. I was consciously bathing in the energies he ushered in, thus despite my tiredness the translation went smoother than I’d anticipated.

The lecture dealt with the connection of yoga and creativity. For me this topic was of particular interest, since I wrote already about it in this blog, not to mention that I constantly feel that this subject is a definite momentum of my life. Swami Maheshananda started from the question: What is Hatha yoga? It is interesting that no matter the number of actual or would be yoga teachers present in the room, no one could answer properly. Maybe, it was just a momentarily lapse of focus, or sheer embarrassment, but anyways, it convinced me of the importance of the proverb: Repetitio est mater studiorum, in other words, Repetition/revision is the mother of learning, so it is always useful to repeat what was studied before.  So, Ha and Tha, directly translated from Sanskrit mean Sun and Moon. Hatha yoga is the balancing of Sun and Moon, male and female, active and passive, rational and emotional energies in the human body. This balance comes from the proper functioning of the three most important nadis, the Ida, the Pingala and the Sushumna. Ida on the left side represents the energies of the Moon, Pingala on the right is the energy channel of the Sun, and Sushumna in the middle comes into play once the two previous are balanced making it possible for the Kundalini energy to  rise up, towards the brain in the central channel, in the Sushumna. 

Kundalini is traditionally represented as a dormant snake coiling up at the bottom of the spine at the root chakra. As they go up on the sides of the spine, Ida and Pingala are crossing each other and their intersections form the chakras.  The Kundalini must travel through all the chakras, individually activating them and opening their elemental energies so that the nervous system gets prepared for the arrival of Kundalini to the brain.

And what happens when the Kundalini gets to the brain and opens completely the crown chakra? Well, that is the moment, when your individual soul, transitionally captured in a mortal body can finally liberate itself and unite with the universal consciousness, the Purusha, from which it was separated at its reincarnation into a human body. This is when the Unio mystica, the final Union is achieved, and the goal of Yoga is obtained. As a human being, you realize your true nature as pure consciousness.

You also need to come back to this pure consciousness, once you want to create something. If you wish to bring a new entity into this world that had not existed before. To all creation you need something divine, therefore you must find that divine sparkle within, your own way, your personal connection to the eternal consciousness. As one of the participants expressed it beautifully, creativity is when you colour the outside world from the inside. Yes, and this also starts by the balancing of the Ida and Pingala. You go beyond the emotions and feelings of the Ida, and you also calm the thoughts, reasons and activity of the Pingala. Once these have an equal share on the plates of the scale, in that perfect balance they become weightless, they become unimportant. You can focus on something else. Naturally, the energy flows into the Sushumna, and your soul opens to the Higher Self and through that to the cosmic consciousness, the Purusha.  Through this communication tunnel you gain direct knowledge. Not by thinking or sensing/feeling, but without any kind of ego distortion. And this direct knowledge will help you in creation, in art, in bringing in new qualities, in the coloring of the world from the inside.

The way to true creativity leads through yoga, through the calming of the fluctuations of the mind, and in the same time the manifestation of creativity is a meditation on its own right, it is a creative state, when your focus (dharana) gets concentrated on one point (dhyana, meditation). All sorts of actions, let them be the most simple ones  – to follow the example of the Swami e.g. sweeping the floor in an ashram – may be carried out so creatively, effortlessly and with the power of creation if you do them in this meditative state. 

Think about it, what a great opportunity, you can create in each moment of the day, and you might experience the endless power of creation of the Purusha even in the most mundane activities. Live and experience the joy of creation.

Swami Maheshananda: jóga és kreativitás

A múlt héten hírlevél érkezett az Asram jógaközponttól, hogy jön hozzánk előadást tartani a vándorló Swami Maheshananda és a téma a jóga és a kreativitás lesz. Egyből izgatott lettem, és belül rögtön kimondtam az igent, megyek! Oupss, de az előadás pont akkorra volt időzítve mint az én rendes csütörtöki  jógaórám. Ajajj. De az élet elképesztő fordulatokat kreál, két percen belül jött egy üzenet a  jógaközpont vezetőjétől, melyben felkért, hogy legyek én a tolmács. Nagyon boldog voltam és nagy megtiszteltetésnek éreztem, hogy pont engem kérnek meg.

Elérkezett a nagy nap, és én megint Sárospatakról jöttem éppen vissza, egy hét kemény munka állt a hátam mögött, minden nap több órás masszírozással és mellette még jóga workshopot is tartottam. Szóval fizikailag kicsit fáradt voltam, de a lelkesedéstől szinte röpültem hazafelé. Az égen is csodálatos fényjáték volt már megint, novemberhez képest hét ágra sütött a nap és ezek mind jelek, amelyekből folyamatosan olvasnunk kell. Ahogy fent, úgy idelent.

A jógaközpontba belépve délután naná, hogy pont a Swami állt éppen előttem. Csak egy pillanattal érkezett korábban és még éppen a cipőjével bíbelődött. Rögtön bemutatkoztam neki és máris beszélgetni kezdtünk. A legutóbbi ’Guru vagy nem guru’ írásom óta hatalmas vágy ébredezett bennem, hogy milyen jó lenne valami spirituálisan igazán haladó ember közelébe kerülni, így bevallom nagy várakozás volt a szívemben a mostani találkozóval kapcsolatban. Mindennél jobban vágytam rá, hogy egy magasabb rezgésű ember közelébe kerülhessek. És tessék itt a Swami, lényéből árad a nyugalom, a bölcsesség és a fény. Nem a szavai számítanak elsődlegesen, hanem maga a létezése, a jelenléte. És nem csalódtam. Igazi volt és hálát és örömöt éreztem a szívemben, hogy a közelébe kerülhettem. Tudatosan fürdőztem az általa behozott energiákban. És így a fáradtságom ellenére a fordítás is gördülékenyen ment.

Az előadás a jóga és kreativitás kapcsolatával foglalkozott. Ez nekem különösen érdekes volt, hiszen erről már én is írtam egyszer a blogomon, és folyamatosan úgy érzem, hogy ez a téma meghatározó eleme az életemnek. Swami Maheshananda onnan indított, hogy megkérdezte mi is az a Hatha jóga. Érdekes volt, hogy annak dacára, hogy a teremben számos jógaoktató vagy annak készülő résztvevő volt, mégis senki nem tudott válaszolni a kérdésre. Lehet, hogy pillanatnyi kihagyás volt, de ez is meggyőz arról, hogy milyen fontos a latin tétel: „Repetitio est mater studiorum”, Ismétlés a tudás anyja, így sosem árt feleleveníteni a tanultakat. Szóval Ha és Tha, vagyis szakszkritből lefordítva Nap és Hold. Vagyis a Hatha jóga az emberi szervezetben megjelenő Nap és Hold, férfi és női, aktív és passzív, racionális és emocionális energiáknak a kiegyensúlyozásáról szól. Ez az egyensúly pedig elsősorban a három legfontosabb nádi, az Ida, a Pingala és a Sushumna megfelelő működéséből áll elő. Az Ida a baloldali, a Hold energiáit megtestesítő,  a Pingala a jobboldali, a Nap aktivitását magában hordozó energiacsatorna, középen található pedig a Sushumna, amely a két előbbi egyenletes és kiegyensúlyozott működése esetén nyílik meg, hogy abban aztán felfele, az agy felé kezdhessen kúszni a Kundalini energia. 

A Kundalini energiát alvó kígyóként szokás ábrázolni, ahogy a gerincoszlop alján a gyökércsakránál összetekeredik. Az Ida és a Pingala pedig a gerinc két oldala mentén ahogy felfele haladunk folytonosan egymást keresztezik, és metszéspontjaiknál találhatóak a csakrák. A Kundalininek végig kell haladnia az összes csakrán, egyenként aktiválva azokat és megnyitva azok elementáris energiáit ahhoz, hogy az idegrendszer lassan felkészülhessen a Kundalininek az agyba jutására.

És mi történik akkor ha a Kundalini feljut az agyba és megnyitja teljesen a koronacsakrát? No hát akkor tud végre az egyéni, egyelőre testbe zárt lelked végleg kiszabadulni és egyesülni a végtelen tudatossággal,a Purushával, amiből testbe születésekor kiszakadt. Ekkor valósul meg az unio mystica, az egyesülés, vagyis a jóga célja beteljesül. Az ember felismeri valós természetét, amely maga a tiszta tudatosság.

Ehhez a tiszta tudatossághoz kell visszatérned akkor is, ha valamit teremteni, kreálni szeretnél. Ha valami olyasmit kívánsz behozni ebbe a világba, ami addig még nem létezett. Minden teremtéshez valami isteni szükséges, ezért kell, hogy megtaláld magadban az isteni szikrát, az utat, a személyes kapcsolatodat a végtelen tudatossághoz. Ahogy az egyik résztvevő gyönyörűen megfogalmazta, a kreativitás az amikor a külső világot belülről kiszínezed. Igen, és ez is azzal kezdődik, hogy az Idát és a Pingalát kiegyensúlyozod. Az Ida emociót, az érzelmeket, és a Pingala aktivitását és realizmusát, az észérveket, és gondolatokat is meghaladod, lecsillapítod. Ezek a mérleg serpenyőjén egyenlő arányban szerepelnek és ebben a tökéletes egyensúlyban már „súlytalanná”, jelentéktelenné válnak. Valami másra lehet összpontosítani. Az energia természetesen a Sushumnába tolul és megnyílik a lelked is a felsőbb éned és azon keresztül a kozmikus tudatosság, a Purusha felé. És ezen a kommunikációs csatornán keresztül direkt, közvetlen tudás birtokába jutsz. Nem a gondolkodáson vagy az érzéseken keresztül, hanem mindenfajta egótorzítás nélkül. És ez a közvetlen tudás segít téged az alkotásban, a teremtésben, valami új minőségnek a behozatalában, a világnak a belülről való kiszínezésében.

A kreativitáshoz a meditáción, a jógán, vagyis az elme hullámzásainak a lecsendesítésén keresztül vezet az út, és egyben a kreativitás megvalósulása maga is egyfajta meditáció, egy alkotó állapot, amikor a figyelem (dharana) huzamosabban egy pontra összpontosul (dhyana). Minden cselekedet - legyen az akár a legegyszerűbb foglalatosság, mint például a Swami példáját idézve az asramban a padlósúrolás, - ilyen kreatívan, könnyedén és teremtő erővel valósul meg, ha ebben a meditatív állapotban végezzük.

Gondold meg micsoda lehetőség, a nap minden pillanatában teremthetsz és a legszimplább cselekvésben is megtapasztalhatod a Purusha végtelen alkotó hatalmát. Éld meg az alkotás örömét!

Mary and Max – the love candy and forgiveness

I just saw this movie and I thought it was excellent. Every minute had something ironic yet sad. I enjoyed fishing for those little jokes hidden for example in the title of the book Mr Ravioli read in the corner or in the message board of the beggar on the street. Intelligence peppered the whole movie and the film displayed an incredible portrayal of emotions and love. It is a masterpiece.

Shortly, this movie is about the unexpected and weird relationship of a 44 year old obese, mentally disturbed jewish man in New York and an 8 year old prematurely depressed schoolgirl from Australia. They share one common goal in life: they want a friend, they want love. Well, they have other common interests too: chocolate and sweets.

Therefore it is not surprising that a candy brings the first major turn in their story. Max gets a heart-shaped candy from a kid while waiting in the bus stop, and he sends it to Mary. She just lost her father and standing by the grave she looks at the long travelled candy heart that says: “Love yourself first. “ This is a moment of transformation for the young girl and even her mood ring changes its color instantly. She is enlightened for a second and starts to see things differently. This temporary realization brings love into her life, she gets married and all seems to point towards a happy ending. It is such a commonplace, yet it is still so powerful: Love yourself first. 

As I blogged about it previously in the post on the heart chakra, it is essential for our mental and physical health, and to follow this advice is the stepping stone towards our spiritual development. Yet it is so hard to accept ourselves, especially when we see our imperfections like Mary saw her "poo-colored" birthmark on her forehead.

This leads us to the second turn in their story. Mary hurt unintentionally but deeply Max’s feelings. She needs forgiveness, but it is hard to give. Max finally decides to write her a letter: “The hurt felt like when I accidentally stapled my lips together. The reason I forgive you is because you are not perfect. You are imperfect, and so am I. All humans are imperfect, even the man outside my apartment who litters.”

This is such a wonderful explanation of the steps on the spiritual path. First you shall love yourself and accept yourself the way you are. Then you can love others, and if needed, forgive them, because you see and accept that they are not perfect either. We are all the same.

It is just grotesque that we need claymation figures to teach us.

Mary és Max – avagy a szeretet cukorka és a megbocsátás

Épp most láttam ezt a filmet és azt gondolom, hogy nagyszerű alkotás. Minden egyes pillanata iróniával és egyszerre szomorúsággal fűszerezett. Ráadásul imádtam vadászni azokra a kis extra viccekre, amelyeket például a Ravioli úr által a sarokban olvasott könyvek címében, vagy az utcai koldus kéregető tábláján rejtettek el. Intelligencia szőtte be az egész mozit és a film megrendítő hitelességgel ábrázolta az érzelmeket és a szeretetet. Ez egy valódi mestermű.

Röviden a történet egy 44 éves túlsúlyos, mentális zavarokkal küzdő New York-i öreg pasi és egy 8 esztendős, koravénen depressziós ausztrál iskoláslány váratlan és fura kapcsolatáról szól. Kettejüket egyetlen közös életcél köti össze: mindennél jobban vágynak egy barátra és egy kis szeretetre. No jó, van még más közös érdeklődési körük is: mindketten rajonganak a csokiért és az édességért.

Ennélfogva nem meglepő, hogy egy cukorka hozza az első fő fordulatot a történetükben. Max kap egy szív alakú cukrot egy gyerkőctől a buszmegállóban való várakozás közben és azt egyből el is küldi Marynek. Az immáron fiatal lány épp elvesztette az édesapját és a sír mellett állva egyszercsak ránéz a sokat utazott szíves cukira, ami azt üzeni: „Először önmagadat szeresd.” Ez az átváltozás pillanata Mary számára és még a hangulatgyűrűje is hipp hopp kiszínesedik. Megvilágosodik egy pillanatra és mindent másképpen kezd látni. Ez a pillanatnyi felismerés meghozza a szerelmet az életébe, megházasodik és minden a boldog végkifejlet felé mutat. Annyira közhelyes, és mégis mennyire erőteljes ez a mondat: „Először szeresd önmagadat.”

Amint korábban már blogoltam a szívcsakráról, mentális és fizikai egészségünkhöz elengedehetetlen ez a hozzáállás, és ha ezt a tanácsot követjük, akkor azzal egyszersmind megtettük az első lépést a spirituális úton. Mégis oly nehéz elfogadni magunkat, pláne amikor olyan nyilvánvalóan látjuk a tökéletlenségeinket akárcsak Mary látta kakiszínű anyajegyét a homlokán.

Ez pedig elvezet bennünket a történet második nagy fordulópontjához. Mary, noha akaratlanul, mégis nagyon mélyen megbántotta Max érzéseit. Megbocsátásra van ezért szüksége, de az nem megy annyira egyszerűen. Max végülis ír neki egy levelet: „A sérelem olyan érzés volt mintha véletlenül összetűztem volna az ajkaimat. Azért bocsátottam meg neked, mert nem vagy tökéletes. Tökéletlen vagy, akárcsak én. Minden ember tökéletlen, a házam előtt lévő ember is, aki szemetel.”

Ez egy olyan csodálatos magyarázata a spirituális út lépcsőfokainak. Az első az, hogy meg kell szeretned önmagadat és úgy elfogadnod, ahogy vagy. Csak ezután tudsz igazán szeretni másokat és ha kell, még meg is bocsátani nekik, mert látod és belátod, hogy ők sem tökéletesek. Mind ugyanolyan tökéletlenek vagyunk.

Mégis groteszk, hogy mindezt egy gyurmaanimáció tudja ilyen szépen megtanítani nekünk.

Self expression or the "artistic" consciousness

I am lying on the carpet listening to my favourire track these days: Everyday by the Cinematic Orchestra.
The song starts really slowly, but it sets a very contemplative tone. At the beginning I only hear a violonchello, but after a minute, other instruments join in too. The music gets denser and richer, more and more layers reveal themselves and suddenly I feel an inner pull. I cannot remain still. I begin to move my body. Gently turning from one side to the other, I start to wallow and roll around. My legs are the first to celebrate then all my limbs follow the impulse. I am curling, flowing and swimming with the music. All my parts feel the energy, the inspiration, something uplifting, there are no words, no thoughts, no feelings, just that pull, that undescribable force that dictates the moves. I open up and let it happen. I become the dance. I dissolve in the flow. I am fully present and playful as a kitten.

Do you also have those little moments? When you just feel that "pull", that something by its beauty or grandeur pulls you in, and you cannot take your eyes, ears, or other senses off of it? Maybe when you look at a masterpiece in a museum? Or when you listen to a song, or you see a beautiful dance performance and you just become one with it? Yes. I am sure. You must have it too.

Yes, those moments are when you don't even know, but you have to say "Yes" and give in. You have no other choice but to give all your attention to the source of the "pull". You have to watch it, listen to it, smell it, write about it, you cannot pass by it. You just submerge into it totally. And then you don't feel the passage of time, the minute seems infinite and ever. You are just there, in the moment, forgetting about all else. You are alive.

That is part of why we admire the genious of the artist. We love art, we appreciate it, even if it does not make "sense", still we feel something genuine and original about it, and it makes it attractive. I will never forget the moment when I first saw the paintings of Van Gogh in Amsterdam. They looked so alive, full of passion, full of sorrow and suffering, they were amazingly real. They were the mirror image of the artist's soul.

Art is undeniably a form of self expression. In its highest form it is not about the egoistic expression. If you look at the greatest works, they were not created to gain the artist fame and wealth (e.g. Van Gogh), they just had to come to life, because it was time for them. These masterpieces were created out of inspiration which is a form of higher consciousness. The true artist is like a vessel through which something precious, something truly new can come to life. A typical artist is the lonely type spending much of his time on contemplation, just looking at reality. Observing. When you see through the artist's eyes, you may enter a mode similar to pre-meditative practices. You must pour your focus naturally on something, on the music, on the subject you want to paint, on the topic of your poetry etc. Dharana, this yogic focussing naturally happens. And this kind of focus excludes all else and brings you absolutely into the present moment. And if you allow that to happen, you will be surprised, what a great artist is hidden in you. I know, because I did a drawing course for dummies, but the teacher used the method of drawing with the right side of the brain, and I was truly surprised what I did in a short period of time.

Art really helps to bring you into focus, and to live in the present moment. It is a real pity, that after a certain age we are deprived of practicing it. After 16 maybe there are no further drawing classes in school, no arts, no music, other more "practical" studies have to come forth. And then you slowly become a "grown up", who cannot play that much. Your artistic skills are in general not kept in practice, and even if you had a certain hobby, you will certainly have no or very little time to continue it.

However, art and self expression in this pure form of are great ways to learn how to be present, how to feel your true nature.
Practice art: dance, paint, sing, draw, move whenever you have the slightest chance. Keep that playfulness and that innocently open eye.

Légy szíves!

Tegnap nagyon érdekes dolgok történtek velem.

Először is reggel, ahogy siettem a jógaközpont nyílt napjára órát tartani, az esőáztatta avaron, bár nagyon szoktam figyelni, de most mégis megesett, hogy elesett... vagyis hirtelen a levegőben történő szárnyalás után hosszan elcsúsztam a járdán. Az nem is érdekelt, hogy bevertem a bal térdemet, meg a jobb medencecsontomat, inkább az bosszantott, hogy csupa kosz lett a ruhám, még az új táskám is. Ráadásul az óra után találkozni készültem egy rég nem látott fiú ismerősömmel, és most tessék. Ok, hogy jógi vagyok és felpattanok, és megtartom szemrebbenés nélkül az órámat, de ez a találka így tök ciki lesz. Morgolódtam magamban vagy tíz percig, meg dühöngtem, hogy visszamegyek Indiába, mert ott nincs nyákos őszi avar. Grrr. Jajj, nagyon jógi...

Aztán mire a központba értem, már elszállt a rossz kedvem, sőt az emberektől fellelkesültem és már nem is érdekelt, hogy hogy nézek ki. Jött a találka. A fiút már egy éve nem láttam, így kicsit meresztgetni kellett a szememet, pláne, hogy tegnap még eltört a szemüvegem is és így most végleg nem maradt más választásom, minthogy megedzzem a szemem.
No, egyszercsak látok egy tolókocsis fiút, meg mellette egy magas srácot....jaj, és már integet is, no jó még hogy másoknak legalább kicsit jobb a szeme mint az enyém. Így kerek a világ. No hát megint találkozhattunk, jó látni és egyszerre megismerem K.Z.-t is, a tolókocsiban ülő srácot. Az én barátom a templomból ismeri és most épp véletlenül összefutottak. Beszélni ugyan nem tud, de nagyon aranyos, van egy táblája amit ki tud hajtani és rá van írva, hogy "K.Z. vagyok és mindent értek, amit mondasz". Az újra megtalált barátom meg is mutatja, hogy hogyan működik a dolog. Vannak előre felírt szavak, meg egyes betűk és számok is, és K.Z. a kisujjával rábökve csodálatosan mindent el tud így magyarázni nekem, amit csak akar. Jót "beszélgetünk", igazán aranyos fiú és milyen humora van. Tényleg mindent ért, sőt nagyon is értelmes. Örülök, hogy megismerkedtünk és ő is kedvesen elmutogatja, hogy reméli, hogy találkozunk még. Aztán már négyes fokozatba kapcsolva a motoros székét suhan is tovább, mintha csak tudná, hogy most már ideje minket magunkra hagyni. Ahogy eksztatikus mosolyával tovagurul végig integet nekem és én is csápolok, és végig követem a tekintetemmel. Édes.

Már épp lépnénk, amikor az utolsó pillanatban K.Z. egy hajtűkanyarral és hatalmas taglejtésekkel visszagördül elénk. Heves mozdulatai a táblán elárulják, hogy "Nagy baj van", vagyis defekt, kilukadt a kerék. Ajajj. De nem kell kétségbe esni, van ám mobil és már csak úgy záporoznak belőle a mutogatós üzenetek, hogy kit hívjunk fel, meg mit kérdezzünk tőle és aztán még kit hívjunk, meg anyát stb. Elképesztő. És ő a segítségre várva minden egyes telefonnál hozzáteszi, hogy "Én ráérek, én nagyon ráérek", fokozva ezt a végsőkig "Kedd reggel 9-ig ráérek", akkor kell ugyanis dolgozni mennie. Ja, de ami a leginkább meghat az az, hogy mindig hozzáteszi amikor megkér minket valamire, hogy "Légyszíves".

A barátom "szíves" és intézkedik, közben meg megjelenik egy  másik kerekesszékes barát, ő már többet beszél és nagyon örülnek egymásnak. A barátom tovább telefonál, én meg jól elnevetgélek a fiúkkal, hiszen nagyon mókásak és folyton jókedvük van. Körülöttünk már kész kis nézősereg verbuválódik, csak néznek mint a moziban. Mind a négyen jó hangulatban vagyunk, pedig a helyzet közel sem rózsás. K.Z. ma este templomba igyekezett, de hát így oda már biztosan nem fog eljutni. A segítők is mind messze járnak és egyelőre mi sem nagyon látjuk a kiutat. De a zúgolódás legkisebb jeleit sem látom K.Z.-n. Ő úgy tűnik élvez minden pillanatot, a magyarázást, hogy itt vagyunk körülötte, hogy segítünk, de leginkább persze a mókát kedveli. A barátom amikor meglátja a másik kerekesszékes fiút, odaszól neki: "A csudába, látom a te kereked is nagyobb mint az övé, így nem érdemes leszerelni". A fiúk egyből veszik a lapot és artikulálatlan nevetésükből árad az öröm. Mi is kacagunk és a körénk gyűlt járókelők meg még jobban bámulnak.

Lassan a másik kerekes barátunk elrobog, mi meg eldöntjük, hogy bekísérjük K.Z.-t a Marczyba a mozgássérült otthonba, legalább ott tető alatt várakozhat, meg hátha valaki még segíteni is tud. Bár K.Z. mondta már, hogy ő "ráér", s akár az utcán is vár, s amikor meg az előbb még aggódtam, hogy de itt eshet meg megfázhat, csak röhögtek a kerekes barátjával: "Nekünk nem árt az eső sem!"

Az úton amíg bekísérjük K.Z.-t az otthonba beszélgetünk és neki meg mindenhez van hozzászólása. Például, amikor mondom, hogy voltam tegnap a szímházi évadnyitón addig kalimpál, amíg oda nem figyelek és el nem mondhatja, hogy ő is volt. Wow, ez a fiú nagykanállal eszi az életet. Vicces, hogy amikor megkérdeztem az elején, hogy hol lakik, rámutatott a Gazdag szóra majd kibetűzte, hogy R É T, vagyis Gazdagrét. Tehát K.Z. a Gazdag Rétről való. De hát kételkedne még valaki is?

Az otthon felé egyre több kerekesszékes jön szembe és még egy idősebb fickó is megkéri a barátomat, hogy "legyen szíves" emelje már feljebb a székében. Nagyon hálás, mert már éppen elgémberedett.

Elértünk a kapuig és K.Z. már pikk pakk el is intéz bennünket, hogy nagyon köszi, de ő innen már menedzseli a dolgokat egyedül is.

Elképesztő egy fazon. Eszembe jut, hogy én sokkal kisebb dolgon mit duzzogtam reggel. Öntanulmányozás, vagyis svadhyaya, a yamak egyike. No, ma sokat tanultam, hála K.Z-nek. Ő pedig maga volt a Santosha, vagyis a megelégedés magasiskolája. Ebben a kellemetlen helyzetben is mindent elfogadott úgy ahogy az volt és tessék, még milyen jól is érezte magát közben. Érdekes, hogy a tanítómester néha milyen köntösben, jelen esetben pontosabban esőkabátban érkezik.

Nekem is kár volt reggel annyit morgolódni, pláne, hogy a rég nem látott barátom így sárosan még bevallása szerint szexisebbnek is talált.:)