Inspiráció és jóga - amikor a Lélek előtör belőled

Voltál már úgy, hogy megnéztél egy videót, egy képet, olvastál egy gondolatot, és utána úgy érezted: De hiszen erre én is képes vagyok?
Biztos voltál már így, hiszen ha valaki valamit nagyon profin csinál, akkor egyszerű azt gondolni, hogy gyerekjáték, amit csinál és ez nekem is megy, ezt én is akarom.
De aztán ki is próbálod? Vagy rögtön hagyod magad meggyőzni a belső folyamatos kétely által, hogy "Áááá, ez nekem úgyse megy?".

Én mostanában nagyon sokat inspirálódtam. Egyszerűen ilyen periódusban vagyok. Imádom azt a folyamatot, ahogy teljesen váratlanul, spontán rámtalálnak youtube videók, érdekes gondolatok, vagy cikkek, érdekes emberek. És miután tetszik és lenyűgöz az, amit csinálnak, és ráadásul olyan egyszerűnek is tűnik pl. énekelni, zongorázni, vagy kézenállni rögtön magam is kipróbálom a dolgot.

És tudjátok mit, döbbenetes, de miután például megnéztem múltkor egy Imogen Heap videót, amiben zongorázik az énekesnő, leültem én is a rég elhanyagolt pianínóm mellé és közel fél órán át olyan improvizatív (és félreértés ne essék, még élvezhető is:) zene robbant ki belőlem, hogy magam is meglepődtem.
Aztán másik alkalommal rábukkantam a Tina Turner mantrázós (!) dalára (Om Sarvesham Svastir Bhavatu), és úgy éreztem, hogy bennem is egy énekes veszett el. Bevallom, mostanában kacérkodom az énekléssel és meglepő, hogy nem is megy rosszul.
Vagy itt van az a Briohny Smith videó, amit mostanában minden reggel többször is beállítok és közben gyakorolom a kézenállást. No ez a legérdekesebb, hiszen miután legeslegelőször megnéztem ezt a videót, valamire rájöttem, valamit megláttam, valami átkattanat bennem és utána a jógaszőnyegen tökéletesen megismételtem a páros lábbal pici lendülésből felhúzott kézenállást minden bizonytalankodás és támaszték nélkül. Wow, gondoltam, és csodálatos érzés volt.

Az inspiráció nagyon fontos. De nem elég nézni, csinálni is kell. És rögtön. Ugyanis, amikor valami ennyire megérint, és legyen most ez bármi, amikor úgy érzed, az isteni szikra benned is ott van, akkor tessék csinálni. Nem véletlenül kaptál egy motivációt. Ez egy lehetőség, élj vele és in-spirálódj, vagyis töltődj fel a Lélekkel, a Purusha tudatával, azzal a mindenki által elérhető és hozzáférhető tudással, ami mindannyiunkat összeköt. Használd a LÉLEK erejét, és tapasztald meg, hogy tényleg már minden most a tiéd. Meg fogsz lepődni, mire vagy képes! 

Prana Vashya – transformation in body and soul

I am sitting on the floor in padmasana. It is hot outside, the cows are lowing, the street is full of noises. In the smaller room I am sitting with another eight in silence. Oooone, twooooo, threeee...I hear the annoyingly slow counts. Vinay's calm but ruthless commands dictate my breath. I feel I am suffocating, I cannot breathe so slowly. On top of that, my body wants to boil from the inside. I thought that with two Indian TTCs and years of practice under my belt, I can do yoga, but I start to understand that this is the beginning of the real practice.

“For true practice to occur, you must give justice to every breath”, says Vinay and he means it. There are no excuses, you must follow his breath choreography not only during the pranayama class, but also during asana practice.

There is no yoga without conscious breathing. This information has been coded into my cells during the months I spent with him. Prana Vashya, prana control, in other words the extension of consciousness and the life force to our every part. This makes the system of Prana Vashya truly unique. It creates such a focus in the practitioner, that leads to an elevated level of consciousness where physical and internal transformation can take place.

I learned it through my own experience. During the months in India, I acquired such an incredible physical strength and stamina that was wowed by my fellow students. Though the most important change happened on the inside. The eye is the mirror of the soul and funnily enough I also recognized that my look has changed in India this time. It became more powerful, meaningful and determined. I grew up and found the way back to myself.

I started teaching Prana Vashya here in Hungary. I think that this type of yoga, according to its level of innovation, is on a par with Ashtanga yoga of Patthabi Jois and the yoga of Iyengar. Vinay is one of the greatest contemporary masters in yoga, and I am sure that international recognition and fame will come to him, although slowly but surely. There are signs already, because despite his little focus on advertising, he keeps attracting outstanding students from all corners of the world. His teaching style is unique, for he only takes one teacher's training student at a time and he likes to push his students to the end of their limits and even beyond. As he explained to me, his goal is not simply to train teachers but to form such great leading characters who are able to guide people on the path of yoga.

He expects the highest level of dedication and precision of his teacher candidates and he is hard on them, because he wants to make the best out of them.

This approach caused me a “little suffering”, since there were moments during the training when I thought this is beyond my limits. Vinay continuously kept me in his famous state of “optimal stress”, so that I don't loose my determination, not even for a moment. Thanks to this, I gained such a physical and mental strength that helped me in all various life situations ever since.

Why is Prana Vashya so transformational? Now, that I am teaching it on a regular basis, I can observe people with the eyes of a teacher. The practice of Prana Vashya is physically so hard, and because of the intensive breathing it is so focused, that besides the practice a practitioner has not much chance to wonder about. Psychically, it takes you to such a concentrated state of mind where physical and mental blockages can come forth and get released. Due to the intensive ujjayi breath, the heat created from the inside starts to work in the deep to “burn out” the toxins. An excessive sweating starts which is internally generated, without any unnecessary external influence burdening the organism. So the heart is not stressed, but through the sweating we get rid of the “loosened up” toxins.

It is no coincidence that during a Prana Vashya class, the room reminds us of a battlefield. People get very sweaty, some produce a smaller water stain around them, but the greatest battle is fought on the inside. I see it on their face as they fight with themselves: with the loudly hammering thoughts, their anger, and their swirling emotions. You cannot escape yourself during Prana Vashya.

Being a very fiery practice, it also works with water energies and also moves the emotions, the part of the psyche representing water. Breathing in this process is like a crutches. You can and should use it. Vinay's “optimal stress” is great to understand and experience in this situation that stress can be calmed through breathing. You can also learn how your daily worries fade away in light of the importance of the current challenge: Can I perform utthita kurmasana today or not?

Such as we are: we love the challenge, the hard situations, we crave for every drop of catarsis. Because we know that only tough ideas worth realizing, for where is difficulty there lies also opportunity.

Prana Vashya is a kind of yoga where this change can happen. This is what I see on the faces and I hear from the feedback. I observe, watch the “movies” on the faces, I see the struggle, the hardship of existence in the facial expressions. And at the end I see tranquility, release and purification.

At the end of a class I love to watch the liveliness of the people. It seems everyone had put on a large amount of moisturizer.

Two hours of struggle, breathing, catarsis and total refreshment. For me this is Prana Vashya.

Prana Vashya - átalakulás testben és lélekben

Ülök a földön padmasanában. Meleg van, kint bőgnek a tehenek, zajlik az utcán a hangos valóság. A kisebb teremben még vagy nyolcadmagammal ülünk csöndben. Ooonne, Twoooo, Threeee... hallom a lassú számolást. Vinay nyugodt, de kíméletlen vezényszavai diktálják a lélegzetemet. Úgy érzem megfulladok, nem tudok ennyire lassan lélegezni. Ráadásul belülről szinte felforr a testem. Azt hittem eddig, hogy tudok jógázni két Indiában szerzett oktatói diplomával és számtalan év gyakorlásával a hátam mögött, de rá kell jönnöm, hogy még csak most kezdtem bele az igazi gyakorlásba. 

"Az igazi gyakorláshoz meg kell adni az igazságot minden egyes lélegzetnek".- mondja Vinay, és komolyan is gondolja. Nincs nála mentség semmire, a légzés koreográfiáját követni kell nemcsak a pranayama órán, de az ászanagyakorlás közben is. 

Nincs jóga, ha nincs hozzá tudatos légzés. Ezt nagyon is húsba vágóan megtanultam a vele töltött hónapok alatt. Prana Vashya, prána kontroll, vagyis a tudatosság, az életenergia kiterjesztése minden egyes porcikánkba. Ebben áll a Prana Vashya jóga rendszerének egyedisége. Olyan fókuszt teremt a gyakorlóban, amely olyan fokú tudatossághoz vezet, amelynél létrejöhet a fizikai és a belső átalakulás is. Megtapasztaltam ezt a saját példámon is. A kint töltött hónapok alatt olyan elképesztő fizikai teljesítményre lettem képes, amelyen a társaim is megdöbbentek. De a legfőbb változás belül történt meg. A szem a lélek tükre, és érdekes módon már nekem is feltűnt, hogy Indiában megváltozott a tekintetem, sokkal acélosabb, céltudatosabb és elszántabb lett. Felnőttem és magamra találtam. 

Most végre itthon is elkezdtem tanítani ezt a csodálatos jógafajtát, amely szerintem innovációs szintjét tekintve olyan potenciállal rendelkezik, mint a Pattabhi Jois féle Ashtanga, vagy az Iyengar jóga. Vinay kétségtelenül a modern idők egyik legnagyobb mestere, és biztos vagyok benne, hogy a nemzetközi ismertség és elismertség, ha lassan is, de biztosan meg fogja találni. Ennek már vannak jelei, mert szerénysége és annak dacára, hogy alig hirdeti magát, Vinay már most is vonzza a legkiválóbb tanítványokat a világ minden tájáról. Oktatási stílusa is egyedülálló, hiszen egyszerre csak egy emberrel foglalkozik és a tanítványait szereti elvinni a teljesítőképességük határaihoz, sőt azon túlra. Ahogy nekem magyarázta, neki nem az a lényeg, hogy tanárokat képezzen, hanem az, hogy olyan vezető személyiségeket formáljon, akik képesek másokat a jóga útján kalauzolni. A legmagasabb értelmű elhivatottságot és precizitást várja el a tanáraitól és nem kíméli őket, mert a legjobbat akarja kihozni belőlük. 

Ez nekem is okozott "némi" szenvedést, hiszen voltak olyan pontok a tréning során, hogy azt gondoltam, ez túl sok nekem. Vinay folyamatosan általa "optimálisnak nevezett" stresszben tartott, hogy egy pillanatra se veszítsem el a harci kedvemet. És ennek köszönhetően olyan fizikai és lelki erőre tettem szert, ami azóta az élet többi területén is a hasznomra válik. 

De hogy miért is olyan átalakító erejű a Prana Vashya? Most, hogy tanítom, egyre inkább kívülről látom az embereket, egyre jobban a tanár szemével. A Prana Vashya gyakorlása fizikailag annyira nehéz, sőt a hozzá kapcsolódó légzés miatt annyira fókuszált, hogy mellette egyszerűen nem nagyon lehet másra figyelni. Pszichésen egy olyan koncentrált tudatállapotba visz el, ahol egyszerűen fel tudnak jönni és ki tudnak oldódni a fizikai és lelki blokkok. Az intenzív ujjayi miatt fellépő belső hő egészen mélyen, sejt szinten kezdi el a "kiégetést", a méreganyagok kioldását. Olyan intenzív izzadás lép fel, amely belülről indult be, minden felesleges és a szervezetet megterhelő külső befolyás nélkül. Így nem terheljük meg a szívet, viszont izzadás formájában megszabadulunk a "kioldódó" toxinoktól. 

Nem véletlen, hogy Prana Vashya közben a jógaterem néha egy csatatérre emlékeztet. Az emberek csatakosak, van, hogy egy kisebb tócsa is felgyülemlik körülöttük, de a legnagyobb harc mégis belül van. Látom az arcokon, ahogy küzdenek magukkal: a belül egyre hangosabban lüktető gondolatokkal, a felszabaduló dühvel, a kavargó érzelmeikkel. A Prana Vashyát tényleg "nem lehet megúszni szárazon". Amellett, hogy egy nagyon tüzes gyakorlás, rengeteg vízzel is dolgozik és megmozgatja a tudat szintjén a vizes elemet hordozó érzelmeinket is. A légzés ebben a folyamatban olyan, mint egy mankó. Lehet és kell is bele kapaszkodni. A Vinay-féle optimális stressz arra jó, hogy ebben a helyzetben megértsük és megéljük, hogy a stresszt lélegzéssel le lehet csillapítani, illetve hogy az adott helyzetben minden hétköznapi gondunk el tud törpülni annak jelentősége mellet, hogy most sikerül-e megcsinálni az Utthita Kurmasanát vagy sem. 

Ilyen az ember, szereti a kihívást, szereti a határhelyzeteket, issza magába a katarzis minden cseppjét. Mert tudja, hogy csak a nehéz vállalkozásokat érdemes megvalósítani, mert ahol a nehézség, ott a lehetőség.  

A Prana Vashya egy olyan műfaj, ahol megtörténik ez a változás. Ezt látom az arcokon és ezt hallom a visszajelzésekből. Látom, nézem a "mozit" az arcokon, látom a küzdelmet, a létezés nehézségeit az arckifejezésekben. És a végén látom a megnyugvást, az elengedést és a tisztulást. 

Az óra végén öröm nézni a pirospozsgás, eleven arcokat. Olyan mintha mindenki egy nagy adag hidratálókrémet kent volna fel.

Két óra küzdés, légzés, katarzis és teljes kikapcsolás. Nekem ez a Prana Vashya. 

Ingyenjóga, trendi jóga

“Neked is ugye Manduka matracod van? Vagy legalább Jade vagy egyéb jó, messziről jött márka, aminek az ára minimum meghaladta a 10.000 forintot? NeeeeM? És nem is hordasz sem Prana nacit, vagy Yogint, vagy Be present-et, Agoy-t vagy Lululemont? Vagy még csak nem is hallottál ezekről? Na ne már! Ez nagyon ciki, nem érzed?

És tanítasz és nem branded yoga mat-en nyomod? Ember, te milyen tanár vagy?”

Manduka clothing line

Hát igen. Kábé olyan mint egy rémálom, pedig egészen valósnak tűnik. Egyre jobban látom mennyire terjed nemzetközileg és kishazánkban is a furcsa kór, a “yogafashionism”, vagyis saját szóhasználattal a jógadivatláz. Lassan tényleg megkérdőjelezem magamban, hogy ilyen lovat akartam e, amikor elkezdtem követni a jóga útját. Tényleg ennyire minden csak a külsőségről szól még a jógában is?

Minimum akkor vagy jó tanár, ha legalább 20.000 Ft-ba, vagy még többe kerül az a két részes kis, árát erősen negatív arányban meghaladó anyagmennyiség, amely a testedet takarja.

Valóban, a jógához szükség van némi alapfelszerelésre, úgymint egy matrac és egy kényelmes ruha, esetleg tégla vagy szíj, amivel segíted magad (bár én személy szerint nem szorgalmazom ilyesmik használatát), de ezek ára sem kellene, hogy ilyen magas legyen. Jó, ma vettem egy jobb, márkásabb matracot, de csak azért, mert le volt engedve féláron és úgy gondoltam, hogy megérdemlek ennyi év gyakorlása után valami igazán minőségit. Még így sem volt az ára különösebben vészes, 7500 Ft volt, de ez még jógamatracoknál az alsó kategória. Viszont eléggé meglepődtem a választékon. A kedvencem a Manduka Black mat, amelynek az ára kb. 30.000 forint körül mozog. A jógasznobizmus netovábbja. Pedig ez sem tökéletes. Kint Vinaynek is Mandukája volt, nem a black mat, csak valami egyszerűbb, de amikor belemelegedtünk a napüdvözlésbe, akkor ráterített egy vacak anyagot. Ugyanis a híresen ügyes matrac nem bírta az izzasztást és csúszott. Már másoktól is hallottam, hogy drága matracok csúsztak. De hát ez egy ilyen műfaj, ha csak nem ragasztják oda, egy izzadt kéz mindig csúszkálni fog. Éppen ezért én maradok a klasszikus indiai Mysore szőnyeg híve. Pamutból készült kis szőnyegecske, amit bármilyen vacak matracra is rá lehet teríteni, és remekül működik. A legizzasztóbb helyzeteket is kibírja és nekem már három éve megvan, eddig még a legnagyobb megelégedésemre. Ki lehet mosni, nem foszlik, bőrbarát és természetes.

De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy miközben egyre drágábbak a jógakiegészítők, és ráadásul egyre nagyobb a kereslet is rájuk (vannak sznobok, akiknek csak a drága a jó meg a hot yoga), közben pedig egyre terjed az ingyen jógaórák száma. Itt egy ingyenkedés, ott egy ingyenkedés. Mindenki felvonul manduka kulacsostul, drága matracostul, prána nacistul, de a jógatanárt, és annak a tudását egyre kevesebben hajlandóak valóban megbecsülni és értékelni. Már hallottam, hogy vannak kifejezett jóga turisták, akik az ingyen alkalmakra utaznak. A stúdióvezetők részéről elvárás, hogy a tanár ingyen tanítson, nem egyszer, hanem sokszor. Ingyenfesztivál, ingyenóra, ingyenbemutató. Az emberek meg észre sem veszik, hogy mihez asszisztálnak, ők csak élvezik az ingyen jött lehetőséget. Pedig falatnyi ingyenkóstolókból senki sem fog jóllakni.

Értem én, hogy az embereknek nincs sok pénze, bár nem, szerintem mindig arra van, amire akarják. De ha mindenhonnan az árad, hogy a külsőség (drága cuccok, meg drága hírességek), akkor a végén semmire sem becsülik az elmélyült, valódi jógát. Az túl unalmas, nem hatékony, nem ingyen van, nem trendi, meg kell dolgozni érte, van benne küzdés, haladás is, de annak is ára van, ráadásul még némi időbeli és pénzbeli elköteleződést is igényel. Ez nem szimpatikus. Ez a nehezebb út. Nem lehet benne villogni, versenyezni, nem lehet hirtelen eredményeket felmutatni (“hú, a tanár ma eddig meg eddig nyomott le, belehúzva egy pózba”, “ma a hanyas sorozatot toltuk le, de kemények vagyunk”, “meg a melegben így kinyúltam meg úgy megnyúltam”). Itt mindenért meg kell küzdeni, és türelemmel kell előrehaladni, ahogy valószínűleg az ilyen tanárnak is mindenért meg kellett küzdenie és lelkileg és meg kellett érnie.

Egy igazi tanárrá válási folyamat ugyanis nem egyszerű. A folyamat azzal kezdődik, hogy az ember rászánja a pénzét és az idejét, no meg a drága energiáit és elmegy megcsinál egy jógaoktatói képzést. Netalántán pont Indiába megy e célból, mert hiteles, eredeti forrásból akar táplálkozni. India messze van, nagy vállalás ott huzamosabb időt eltölteni. Nagyon értékes idő ez, de ennek is ára van. Aztán a legtöbb tanár meg sem áll egy képzésnél, hanem megcsinál tipikusan időről-időre még egyet-egyet. Olyan mint a kezdő zeneszerző, festő vagy író, még bontogatja a szárnyait és keresi a saját hangját. Mert igazi jógatanár csak az lesz, aki rátalál a saját jógájára, a magával és az általa képviselttel való összhangra. Ez az inspirációs időszak is sok workshopból áll (ó és ráadásul milyen drága külföldi tanáros workshopokból!) és egyéb akár utazással is egybekötött tapasztalásról szól. Jó lenne, ha el tudnánk hinni, hogy bennünk már kezdettől fogva minden megvan, de az emberi természetből fakad a természetes kíváncsiság és a visszajelzés iránti igény. Szóval maradnak a workshopok és a képződések.

Az igazi fejlődés és segítség vagy gyógyítás nincs ingyen, sosem és sehol. Ez olyan mintha elvárnánk az orvostól vagy a pszichológustól, hogy ingyen operáljon, ingyen ápolja a lelkünket. Minden energia. Ez a jóga nagy törvénye. Minden energia, fény és tömeg, Rajas, Sattva és Tamas. Ha nem engedjük, hogy ez az energia oda-vissza áramoljon, akkor blokkoljuk a saját kiteljesedésünket. Akkor nem lesz sem fény, sem tömeg. Sem spirituális fejlődés, sem materiális gyarapodás. Az egész ránk hat vissza, akkor is ha tudatosan cselekedtünk, akkor is, ha nem. Ha nem mersz áldozni arra, aki neked értéked ad, akkor egyre jobban elpazarolod a saját energiádat is. Olyan mint amikor meg akarod őrizni a víztartalékaidat, de ha nincs mozgás a közegben, a víz egy idő után beposhad.

Hagyd áramolni az energiákat és becsüld meg azokat, akiket érdemes. Inkább elégedj meg szerényebb dolgokkal, kevesebb külsőséggel, de tudj különbséget tenni az érték és a csillogás között. Viveka, vagyis diszkrimináció, a megkülönböztetés készsége, ez visz el az intelligenciához, a buddhi-hoz, a valódi bölcsességhez a jógában.

Karrierváltás, egészség és jóga

Manapság általános népbetegség lett a fiatal felnőttek körében a munkával és hivatással való elégedetlenség. Talán pont Te is ezzel a dilemmával küzdesz: szereted a munkád adta kényelmet, de nem igazán élvezed azt, amit csinálsz. Van, aki csak elvan, mint a befőtt, de van olyan is, akit napról-napra, hétről-hétre, vagy akár évről-évre foglalkoztat a kérdés: hogyan váltsak?

Csak emlékezz vissza, gyerekkorodban mi szerettél volna lenni? Azt csinálod ma is? Ha szeretsz énekelni, rajzolni, tervezni, kreatívan alkotni, akkor arra ad most lehetőséget a jelenlegi munkahelyed? Legszívesebben virágkötészettel foglalkoznál, vagy gyerekekkel festenél, vagy kályhákat terveznél, vagy egy farmon élnél és biogazdálkodnál? Ugye te is szövögetsz még mindig hasonló álmokat és vágyakat, csak aztán mindig jön a lesújtó valóság, hogy „de hát ebből nem lehet megélni”?

Ezt zengi körülötted mindenki, a család, a barátok, a „közvélemény”. Pedig néha azért te is irigykedve veszed észre, hogy azért vannak olyanok, akik „megcsinálták”. Ilyenkor még mérgesebb vagy magadra, hogy Te miért nem tudsz így élni. Ördögi kör és lehúzó örvény. Ebbe csak belebetegedni lehet.

Az Ayurvéda egyik, az egészség szempontjából meghatározó fogalma a Vihara. A szó maga annyit jelent, hogy tevékenység, vagyi olyan cselekedetek, amelyek meghatározóak az egészség szempontjából. Az Ayurvédikus szakzsargon tehát vihara alatt tárgyalja azokat az alapvető életmódbeli tanácsokat, illetve megfelelő külső, fizikai gyakorlatokat, amelyek elengedhetetlenek az egészség megőrzéséhez. Ezek a külső tevékenységek magukba foglalják az ayurvédikus elvek szerinti napirend követését (dinacharya), a megfelelő testmozgás beépítését a mindennapjainkba (yoga). Ha ezeket követjük, akkor összhangban leszünk a természettel, a saját belső ritmusunkkal és az elménk is kiegyensúlyozott állapotba kerül. Ez az egészség alapja. Ellenben a nem megfelelő környezet, illetve a nem megfelelő testmozgás megbetegít bennünket.

A mai életmód alapvetően mozgásszegény. Aki ábrándos szemmel tekintget kifele az üvegpalotára emlékeztető irodaház ablakán, valószínűleg olyan álommunkáról álmodozik, ahol nincs egy asztalhoz, és főleg nincs egy vibráló lelketlen képernyőhöz láncolva.

Ha neked egy ilyen környezet megfelel és kielégít, ha szereted, amit csinálsz, akkor természetesen nincs probléma, hiszen a belső világod összhangban van a külsővel. Egységben vagy azzal, amit csinálsz. De ha nem ez a helyzet, akkor csak bátorítani tudlak, hogy változtass, minél előbb, ugyanis a testi és lelki egészséged van veszélyben.

Váltani nem könnyű, viszont már unalomig rágott csontként ismerjük azokat az univerzális tételeket, mely szerint aki kér, az kap, aki rááll a karmikus útjára, annak igenis megjön a segítség a céljai eléréséhez. Számtalan könyv és elmélet beszél erről a jelenségről, de hányan hisszük el és alkalmazzuk valójában.

Indiában van egy mondás: ha valaki sikeres az életben, akkor arra azt mondják, hogy elérte a yoga bhogát, vagyis a jóga eredményeként a földi élvezeteket. Ez a mondás is jelzi, hogy Indiában a jóga fogalmát mennyire általánosan és univerzális értelemben használják. Ebben a kontextusban a jóga nem arról szól, hogy valaki mennyit ászanázott, pránajámázott, vagy meditált. A mondás pusztán arra utal, hogy valaki teljesen egységbe került azzal, amit csinál. Egy a külső tevékenységével, és senki meg sem kérdőjelezi, hogy neki mást kellene csinálnia.

Érdekes foglalkozások vannak ebben a világban. Én például nagyon szerettem volna mindig is David Attenborough lenni, de akár mondhattam volna Ken Robinsont vagy Kepes Andrást is. Mert ezek az emberek egyek azzal, amit csinálnak. Nincs is meghatározás a foglalkozásukra igazán, mert ők csak élik a saját belső valóságukat és ez egészen különös külső tevékenységekben jelentkezik. Nincs arra igazán recept sem, hogy ők hogyan váltak azzá, amivé. Talán csak annyi, hogy nem hagyták magukat lebeszélni az álmaikról és nem hallgattak mások véleményére. Ahogy Steve Jobs, amikor a közvéleménykutatás fontosságáról faggaták megjegyezte: „Nem kutatni akarom a közvéleményt, hanem formálni.”

Az ilyen emberek mindig a saját belső zenéjükre táncolnak, és hagyják, hogy a lelkük intuíciója irányítsa a döntéseiket. Egységben, unióban, jógában léteznek a saját belső, felső énükkel.Nem engednek utat a kételynek, hanem csak „teszik a dolgukat”.

Dönts, megbetegíted-e magadat egy szánalmas középszerű élettel, vagy pedig a neked legmegfelelőbb életmódot választod az ahhoz leginkább igazodó tevékenyéggel (vihara). A helyes étkezés (amit magunkba engedünk – ahara) után a vihara, a helyes életmód és helyes tevékenység, a hozzánk illő hivatás választása az egészségünk legfontosabb pillére. 

Belső világom a külvilágban

A jóga lényege a belső folyamatok kontrollálása, és a mentális történések tökéletes uralása. Rengetegszer találkozunk ezzel a meghatározással, valamint a kint és bent megfeleltetésével.

Ha legközelebb ászanákat gyakorolsz, figyeld meg mennyire össze van kötve a belső világod a külső eseményekkel.

Ma reggel csak ennek a megfigyelésnek szenteltem a gyakorlásomat. llletve, nem is volt az elején ez ennyire tudatos, pontosabban tehát a gyakorlás vezetett el a megfigyeléshez. A napüdvözléseknél még őriztem a fókuszt, nem nagyon gondoltam másra csak a számolásra, meg a légzésre. Ahogy aztán azonban nehezedett a sor, egyre inkább izgága lettem, egyre több gondolat jutott eszembe, s hirtelen azon kaptam magam, hogy annyira nem vagyok a testemben, hogy ki is hagytam néhány ászanát a sorozatból. Egy pillanatra megálltam, megállapítottam, hogy hol siklottam félre, és onnan újra kezdtem az egészet. Ahogy megint belemerültem a gyakorlásba, egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy egészen elcsendesedett körülöttem minden. Elültek a zajok az utcán, nem bőgött sem a tehén, nem ricsajoztak a gyerekek sem, nem dudált senki csak a madarak maradtak kellemes csicsergésükkel. Egészen nyugodt volt a levegő kint is, bent is. A lélegzésem egyenletes, fókuszom a testemen és a gyakorlatokon.

Hirtelen átvillant a fejemen, hogy Vinay-nél is hányszor volt olyan, hogy főleg pránajáma közben elképesztően felerősödtek a zajok. A kedvencem az volt, amikor iszonyatos tehénbőgés hallatszódott. Csak állt a szegény jószág a ház előtt és keservesen követelte a reggelijét. Hát ilyen öntudatosak az itteni tehenek. De pont a vizsgám napján is érdekes volt, ahogy ott küzdöttem az izgalmaimmal és erre végigdübörgött az utcán valami zenés-dobos alakulat, akik éktelen hangzavar közepette ünnepeltek valami indiai helyi ünnepet. Meg voltak persze olyan pillanatok is, amikor teljes csend volt kint, és bent is ment az elmélyült gyakorlás.

Vinay volt többször is, hogy leszólta a csapatot pont egy-egy „hangzavaros” óra után. „Túl sok volt a gondolat, láttam a szemetek rebbenésén. Látszik, hogy kinél maradt ki egy napig a pránajáma.”

Hát igen, ha az ember nem figyel, pláne, ha nem gyakorol, akár egy nap is elég ahhoz, hogy kiessen a figyelemből.

Ma miután helyreállt belül is és kívül is a csend, elhatároztam, hogy megfigyelem, befolyással vannak e a gondolataim az utca történéseire. A kísérlethez csak annyi kellett, hogy megint elengedtem a fókuszt, és nem is kellett sokat várni, megint jöttek a gondolatok. Csak hagytam, hagy folyjanak, mindössze arra törekedtem, hogy közben megtartsam valamelyest a tudatos szemlélődést is. És beigazolódott a feltevés, ahogy egyre több teljesen oda nem illő gondolat töltötte meg a tudatomat, egyre hangosabb lett megint a kint. Megnövekedett a forgalom, irdatlan hangú autók és motorok vonultak át az egyébként teljesen csendes kis gokulami utcán és még feltűnt egy virgonc iskolásokból álló csapat is. Belül csak mosolyogtam és most a következő kihívás az volt, hogy vissza tudom e tudatosan állítani a belső és külső nyugalmat. Tudtam, hogy mi a módszer, csak ugye a tudásnak a gyakorlatba való átültetése a valódi művészet, vagy ahogy mondani szokás: Yoga is skill in action, vagyis a jóga az akcióba lendült készség, a mozgósított tudás.

A figyelem egy pontra való koncentrálása természetesen magával hozza a tudat lecsendesülését. Ez a gyakorlás ászanázás közben is megvalósítható. A külső történések remek visszacsatolásként mutatják a belső lelkiállapotunkat és a gondolataink letisztultságát.

Figyeld mi történik kint, figyeld mi történik bent, és leginkább figyeld az összefüggéseket. Jó gyakorlást!

Jóga és sérülések

Mióta megérkeztem Indiába valahogy folyamatosan kísért ez a téma. Delhiben még a jógatanár barátnőm mutatott egy a közelmúltban nagy vihart kavart New York Times cikket, melynek már a címe is riasztó: „Yoga can wreckyour body”, vagyis a jóga tönkreteheti a testedet. Nem túl jó üzenet, pláne amikor éppen a harmadik jógatanári képzésem elvégzésére készülök.

A cikk valamiért azt sugallta egész tartalmában, hogy a jóga egy rendkívül veszélyes dolog és már az elején azzal indított, hogy bemutatott egy jógaterapeutát, akinek a jógarehab óráin elnyúzott testű jógatanárok próbálták helyrehozni elrongált tagjaikat. Ez az információ legalább még annyiban bíztató volt, hogy azért talán vannak, akik mégis csak jól csinálják, bár a cikk még ezt a hajszálnyi reményfoszlányt is darabjaira tépte azzal, hogy beszámolt arról, hogy a végén ez a szakértőbbnek gondolt tanár is lesérült és műtétre szorult.

Aztán megérkeztem Mysoreba Vinay-hez, és egyre több nyűgöt láttam. Az egyik lány éppen abbahagyni kényszerült az órákat, mivel fájdalmasan becsípődött az egyik bordaközi izma és emiatt még a lélegzetvétel is nehézséget okozott számára. De nem volt egyedül, mert a többiek is küszködtek kisebb-nagyobb sérülésekkel, kellemetlenségekkel. Volt, aki most húzta meg magát valamivel, volt akinek pedig kiújultan jelentkezett valami korábbi nyavalyája.

Emlékszem, ahogy egyből elgondolkodtam, hogy vajon mennyiben okozója a sérüléseknek az adott ember hozzáállása. Be kell vallanom egy kis előítélet is keveredett a gondolataimba. A bordaközi izommal küzdő lányról ugyanis sajnos egyből meg volt a véleményem, amikor az első óra előtt az öltözőben várakoztunk és közben akaratlanul is fültanúja lettem a beszélgetésének. „Today is the day”, vagyis ejött a napja, tudniillik a supta kurmasana, egy nehezebb póz megvalósításának. Körülbelül úgy hergelte magát egy másik lánnyal együtt, mintha valami létfontosságú sporteseményre készülnének. Meglepett ez a harci szellem, és óhatatlanul arra gondoltam, ez nem igazán az, amit én jóga szellemiségnek gondolok. Aztán amikor lesérült a lány és hisztérikus sírós kirohanások után végül abba kellett, hogy hagyja a  jógázást, akkor végképp kicsúszott a számon, hogy hát biztos, hogy magának okozta ezt a sérülést.

Gergő nagyon bölcsen már akkor figyelmeztetett, hogy nem szabad senkit sem elítélni vagy megítélni, pláne nem a sérülésekkel kapcsolatban, mert az bárkivel megeshet. El is szégyelltem magam, de akkorra sajnos már ezzel sikerült megteremtenem a saját karmámat is.

A következő hetekben nagyon kemény kiképzésen mentem keresztül, ami leginkább mentálisan volt nehéz. De a testem is szépen kezdte megmutatni a saját gyengeségeimet. Minden odafigyelésem és koncentrációm ellenére, engem is megtaláltak az apróbb húzódások és megerőltetések. Ezek nem voltak igazán súlyosak, de annál kellemetlenebbek. Gergő a blogjában szépen számba is veszi ezeket.  A legdöbbenetesebb az volt, amikor a végén csak engem is megtalált a bordaközi izomhúzódás. Nem is emlékeztem, hogy milyen mozdulatnál történhetett, csak egyszer a pránajáma alatt kezdtem érezni valami furcsa kellemetlen feszülést a szívem felett. Olyan érzés volt, mintha megrepedt volna a tüdőm, még akkor is, ha fejben megértettem, hogy biztos nem ez a helyzet. Érdekes volt ez az állapot, mert ászanák közben nem mutatkozott, csak a pránajámánál, de ott viszont annyira elviselhetetlen nyomást okozott a mellkasomon, hogy egyik nap Vinay már összekötözött egy vastag pánttal, hogy ne tudjon a mellkasom nagyon tágulni.

Nagyon érdekes volt, ahogy a testi problémák csak jöttek-mentek egymás után. Épp kijöttem egy kicsit az egyikből, máris jött a másik. Vinay mindig közölte velem, hogy az éppen aktuális mennyi ideig fog tartani, és mindig be is jöttek a jóslatai. Én kicsit ijedten figyeltem a testem evolúcióját, az viszont mindig megnyugtatott, hogy biztos kezekben éreztem magam. Végülis ezek közül egyik sem volt komoly sérülés, csak inkább jelzés értékű figyelmeztetések.

Egyedül a bordaközi húzódás varázsolt némi aggodalmat Vinay arcára, és végül ezért előbbre is hozta az utolsó vizsgáimat. Az egyik ezek közül az volt, hogy az anyukája előtt kellett végigcsinálnom a kétórás sorozatot. Vinay anyukája maga is jógaversenyző, sőt még bíró is volt anno. Ez csak fokozta az izgalmakat, mintha nem lett volna elég az, hogy minden lélegzetem számít, nem vehetek sehol sem egy lélegzettel sem többet, egy szusszanás sem megengedett és minden testi panaszommal dacolva csakis tökéletesen szabad megcsinálnom a sorozatot. Csak ennyi volt az elvárás.

 A vizsgára összeszedtem minden figyelmemet. Belül számoltam magamnak minden lélegzetet és folyamatosan adtam magamnak az instrukciókat. Igyekeztem elfeledkezni az éhségről, a szomjúságról, a szédülésről, a bordaközi izomról, és csak arra figyeltem, ami éppen történik. Tudtam, hogy csak ez az egyetlen esélyem van és nincs második lehetőség. Most vagy soha. Különben is Vinay már eddigi is megacélozta az elszántságomat és ez a vizsga ennek az utolsó próbája volt.

Miközben csináltam, egyre inkább élvezni is kezdtem és lassan szinte kívülről és egyszerre furcsán belülről is figyeltem az „előadást”, ahogy a test szépen tette a dolgát és az adrenalinnak köszönhetően még rugalmasabban és dinamikusabban mozgott. A légzésem is kiegyensúlyozott maradt, és noha a bordaközi izom néha bejelentkezett, tudatilag nem engedtem meg magamnak azt, hogy most bármi is kibillentsen ebből az állapotból. Az egész egy nagyon tudatos mozgó meditációvá vált.

Vinay anyukája a végén megtapsolt. Utána meg még izomlázam sem volt, csak egy kellemes lebegős könnyedség áradt végig a testemen.

A kurzus szépen végződött és a bordaközi izom is néhány nap alatt elcsendesült, csakúgy ahogyan a többi kis nyűg is gyorsan az emlékezet homályába merült.

Vinay azzal bíztatott, hogy azok a problémák, amelyek most megmutatták magukat többet már az életben nem fognak előjönni. Reméljük így lesz. Viszont a sérülésekkel kapcsolatban nagy tanulság, hogy nem megijedni kell tőlük, hanem megérteni azokat. Nem szükséges rosszak ugyanis, hanem tanítómesterek és a biztonságos határaink jelzőoszlopai.

 A másik dolog meg az, hogy az ember csak abban tud megsérülni, amit éppen csinál. Tehát az informatikus a szemét fogja elrongálni meg a gerincét, a gyári munkás a tüdejét, az ügyeletes orvos talán krónikus álmatlanságban fog szenvedni, vagy bárki más egyszerűen csak cukorbeteg, szívbeteg, idegbeteg vagy egyszerűen kimerült lesz a sok stressztől, ami a munkája során éri. A jógával rendszeresen foglalkozó ember a testén keresztül tudatosan tapasztalja a saját belső folyamatait.

Az én problémáim gyakorlatilag mind 8 napon belül gyógyultak, de valószínűleg könnyen rosszabbodhattak volna, ha nem tanulok belőlük. A test tanít, te meg tanulj tőle. Örülj neki, ha jön a visszacsatolás és ha világossá válik előtted, hogy hol kell jobban odafigyelned.

Ez a tudatosság és a test feletti mentális kontrollhoz is ez az út vezet.

Hogyan lélegezzünk? - Jóga és légzés

Gyerekkoromban utáltam a testnevelés órákat. Mindig csak róttuk az iskolaköröket a kutyakakis utcán, vagy éppen focizni, röpizni vagy jobb esetben kosarazni kellett. Emlékszem, a futástól mindig szúrt az oldalam, úgy éreztem leszakad a combon, sőt olyan is volt, hogy úgy éreztem megmerevedett és felmondta a szolgálatot minden izmom. De ha nem iskolakör volt, hanem egyéb tornatermi kínzások, akkor meg még most is bennem van az az érzés, ahogy felhevült, csatakos testtel és ziháló mellkassal beestem az öltözőbe. Még órákkal utána is éreztem a torkomat, ahogy kiszáradt, meg néha be is . Olyan volt belül az érzés, mintha túlságosan kiszárítottak volna.

De a feketeleves java mindig csak másnap jelentkezett: reggel már ébredéskor éreztem, hogy fáj minden tagom és nincs kedvem megmozdulni sem. Nem véletlen hát, hogy amint tudtam, felmentettem magam tesiből és utána évekre jó messzire elkerültem a tornatermek izzadt műbőr szagát (hurekedtemh, mert ugye emlékszünk még a medicinlabdára, meg a borzadalmas szekrényugrásra).

Nem tudom manapság milyen az iskolai testnevelés, de az biztos, hogy velünk anno nem nagyon sikerült megszerettetni ezt a foglalkozást.

Érdekes hogy én 22 éves koromtól kezdtem megint mozogni. Akkor a jógával kezdtem. Rögtön megtetszett, mert nem hajszoltak benne és testem természetes hajlékonysága nagyon hamar visszaköszönhetett, hála a törődésnek. És közben még jól is éreztem magam. Izomlázam sosem volt, inkább mindig csak egy kellemes lebegős érzéssel távoztam a jógaóráról, kipihenten és felfrissült aggyal.

Most jógatanárként különösen fontosnak tartom a légzéssel összekoordinált mozgást. Már ebben a blogban is többször leírtam, hogy milyen fontos szerepe van a légzésnek a pózok kivitelezésénél. Mert tulajdonképpen a légzés, illetve még pontosabban a megfelelő pránaáramlás segíti elő a pózok megvalósulását. Ha nincs a fókusz a légzésen gyakorlás közben, akkor nem is igazán beszélhetünk jógáról.

Ellenben a légzésre való koncentrálás nem merül ki abban, hogy a tanár diktálja, hogy „Belégzés, Kilégzés”. A külső instrukció mindig csak egy iránymutatás maradhat, de neked kell arra figyelned, hogy ászanázás közben hogyan is lélegzel.

A Más jógában egyszerűen annyit szoktam kérni, hogy figyeljünk arra, hány légzésig tartjuk a pozíciót. Ez azt jelenti, hogy ha bármikor valaki megkérdezné, akkor mindig tudd, hogy éppen hol tartottál. A személyes tapasztalatom az, hogy ha a figyelmünket számolással folyamatosan a légzésen tartjuk, akkor gyakorlatilag minden különösebb erőlködés nélkül a test egy könnyed és elmélyült Ujjayi légzést fog felvenni. Valószínűleg könnyebb erre a fajta légzésre gyakorlás közben egyszerűen ráérezni, mintsem azt mesterségesen erőltetni.

Voltam már olyan jóga workshopon, ahol amint a gyakorlás megkezdődött egy fura zúgást hallottam. Először azt gondoltam, valami légkavaró berendezést kapcsoltak be, de aztán rá kellett jöjjek, hogy csak az „ujjayi gépek” indultak be. Néhányan elképesztő hangerővel „tolták” ki a levegőt a torkukon keresztül. Aztán láttam egy David Swenson you tube videót, ahol az elismert ashtanga tanár ki is figurázta rendesen a toroklégzés bajnokait.

Magam ezt a fajta erőltetett légzést mindig fárasztónak tartottam, ellenben a természetesen megtörténő ujjayival, ami nem fáraszt, hanem inkább tölt és segít megőrizni a türelmet

Most, hogy Vinay-vel gyakorolok minden nap a fő fókuszt a légzésre fordítom. Saját bőrömön tapasztalom, hogy valóban bizonyos pózokat légzéssel meg tudok csinálni, de ha akár egy pillanatra is elvesztem a figyelmemet, akkor a legegyszerűbb vinyasa kivitelezése is megterhelőbb lesz.

A minap nagyon megkínzott. A legrosszabb ászanáimat gyakoroltuk: Utthita Trikonasana, Parshvakonasana, Parivritta Trikona, Parivritta Parshvakona és Parsvottanasana. Ezek mind a kislabdadobással vetekedő nem szeretem pózok nálam. Ugyanis nagyon lazák a térdeim és nehéz magamat megtartanom, hogy ne csússzanak ki a lábaim alólam. Megvannak már a sajátos kis védelmi mechanizmusaim, amikkel meg tudom oldani a dolgot, de ő most olyan dolgokra kért, amikre eddig úgy gondoltam, hogy egyszerűen anatómiailag alkalmatlan vagyok. Azt akarta, hogy tökéletesen csináljam meg az ászanát. Csak nevettem, hogy hisz erre én képtelen vagyok. Ő meg elővette a szigort, hogy ha nevetek, meg kijövök a pózból, akkor még tízszer megcsináljuk.

Végül minden erőmet összeszedve megtartottam a nekem legnehezebb Parivritta Parshvakonasanat hátul összefont kezekkel és leszorított sarkakkal, ahogy kérte 8 mély légzésig. „5, 6, …úristen nem bírom tovább, de gyerünk hééééééét, és nyolccccc.” Megcsináltam. „There! This is what I wanted to see.” „Ez az, ezt akartam látni”- ujjongott Vinay. Hát csak kihozta belőlem az ászanát olyan formában, ahogy az a nagy könyvben meg van írva.

Két órán át csak ezekkel az ászanákkal szenvedtünk, csak velem, és hihetetlen érzések kavarogtak a testemben. Nagyon elfáradtam és arra gondoltam, hogy másnapra most biztos hogy lesz izomlázam. Eddig még sosem volt, de most majd lesz.

De nem lett, minden tökéletesen laza volt másnap reggel. A légzés, a könnyed és erőlködésmentes, türelmesen kivárt természetes ujjayi könnyűvé tette a gyakorlást is. Valóban megtapasztaltam, hogy a Prána hozza létre a pózt, még akkor is, ha abban a pillanatban a testem nem hitte el, hogy mennyivel többre is képes.

A tanítványaimon is meg szoktam figyelni, hogy ha nem figyelnek a légzésükre és a kis kellemetlenségeknek engedve elvesztik a türelmüket, akkor előbb utóbb fel is fogják adni a gyakorlást. Összeesnek, ledőlnek, nyűglődnek egy sort. De akárcsak az általános iskolai élményekből kiindulva, magamon is megfigyeltem már, hogy ha nincs ott folyamatosan a tudatom a légzésen, akkor kifáradok és tele leszek izomgörcsökkel. A ziháló légzés felhevít, pláne ha szájon át kapkodjuk a levegőt, és ilyenkor az agy úgy érzi elfáradtunk és ennek megfelelő hormonok kiválasztását rendeli el. Az eredmény a letargia és az izmok láza és lázadása.

Jóga után nem lesz izomláz és fáradtság, legyen szó akármilyen nehéz ászanasorról is, ha a gyakorlást megfelelő precizitással és a légzésre való teljes odafigyeléssel végzed. A kifáradás és a torokszáradás megelőzése végett mindig lélegezz csak és kizárólag az orron át. Ha megtartod a légzésed egyenletes ütemét és ezáltal a türelmedet, akkor lassan és pontosan fogod kivitelezni az ászanákat, és a kapkodásból eredő sérülések kockázatát is a nullára csökkented.

Mindenkinek jó gyakorlást!

A változás közelebb van, mint gondolnád: avagy nehézlégzés után fellélegzésem Indiában

Most vagyok másodszor Indiában. Korábban már volt részem mindenben: megtapasztaltam a meleget, a zajt, a levegőszennyezést, az általános felfordulást, a teheneket, a keményvonalas jógatanárokat, a nehéz körülményeket, a fegyelmezettséget és az elszántságot. Itt a tudatosságodnak mindig résen kell lennie, az utakon, az utcán, egyáltalán a mindennapi létezésben.

Tudom, hogy itt sosem lehet hátradőlni és azt mondani, ó, már mindent láttam és most már hozzászoktam. India az a hely, amely mindig kihívások elé állít. A változás és a meglepetések jelentik itt az egyetlen kiszámítható dolgot.

Például ez alkalommal az ittlétem egészen könnyedén indult: már barátok vártak a reptéren, akik elkalauzoltak minket Delhiben. Nagyszerű napokat töltöttünk együtt és remek lakomákat csaptunk. Már kezdtem tűnődni, hogy is van ez, hogy most minden ennyire simán alakul. Az Indiába való megérkezés mindig tartogat meglepetéseket. És mihelyst erre gondoltam, egy nap múlva meg is volt a baj: lekéstük a gépünket és az utolsó pillanatban kellett venni még egy repülőjegyet Delhiből Bangalore-ba. Ideges voltam és borzasztóan tehetetlennek éreztem magamat. De gyorsan hozzá kellett idomuljak a szituációhoz, hiszen a pánikolás és az idegösszeroppanás luxus egy valóban kritikus élethelyzetben.

Hasonlóképpen, magam haladó jógagyakorló vagyok és teljesen hozzá vagyok szokva a fegyelemhez és az elszánt erőfeszítéshez, amelyre szükség van a gyakorláshoz. Elég jól tolerálom a fájdalmat és már volt nem kis részem a keménykezű indiai tanítási stílusban is.

De az élet mindig tartogat meglepetéseket. 

Elkezdtem az oktatói tanfolyamot  Vinay Kumarral. A Prana Vashya rendszerről azt szokták mondani, hogy nehezebb, mint az Ashtanga jóga. És a pletyka egyre jobban úgy tűnik, hogy igaz, ez valóban egy nagyon nehéz gyakorlás. A Prana Vashyában kulcsfontosságú a légzés, van egy nagyon speciális légzési koreográfia a gyakorlatsorhoz, amihez érdemes ragaszkodni, ellenkező esetben könnyen elveszítheted a lélegzetedet és egyszerűen megtörténhet, hogy képtelen leszel megtartani a haladó gyakorlatok kivitelezéséhez szükséges fókuszt. Ha kiesel a légzésből, elveszíted a figyelmedet és abban a helyzetben fogod találni magad, hogy belelovallod magad a pózokba, siettetve azokat, ami akár még sérüléshez is vezethet. Tehát ez a fajta gyakorlás rengeteg türelmet és koncentrációt igényel, többet, mint bármely eddigi rendszer, amivel valaha is találkoztam. Viszont a tanár annyira bíztató. Vinay egy igazi tradicionális mester, nagyon sokat követel, de ugyanakkor nagyon kedves is. Úgy érzem, hogy a kedvében szeretnék járni és ezért is akarom magamból kihozni a maximumot. Nekem a kedves, de szigorú stílus sokkal jobban bejön, mint a keménykezű és egó-irtó tanítás. Már kaptam abból eleget, és most már azt is tudom, hogy eddig még sose dolgoztam ilyen keményen a jógával. Vinay abszolút feszegeti a határaimat. Jelen pillanatban úgy érzem, hogy körülbelül olyan mértékben vagyok fizikai kihívások elé állítva, mint egy az Olimpiára készülő élsportoló.

Ellenben sosem gondoltam volna, hogy egy fizikailag ennyire nehéz gyakorlás mellett, a Pránajáma óra lesz a legnehezebb. A második óra után már rettenetesen éreztem magamat. Az ülésből eredő végtagfájdalmakat el tudtam viselni, akárcsak a hasogató hátfájást, vagy a karokban mutatkozó fáradtságot, ami annak köszönhető, hogy rengeteg ideig kell őket tartani a váltott orrlukas légzéshez, de egy dolgot képtelen voltam elfogadni: a légszomjat. Fuldokoltam, és azon gondolkodtam, hogy a többiek hogyan képesek olyan nyugodtan ülni kb. 90 percig és követni Vinay lassú számolását. Én majd belepusztultam.

Tudtam, hogy az előző fél éves tartózkodásom során megtanultam, hogy hogyan üljek nyugodtan minden izgés-mozgás nélkül úgy jó 45 percig. Nem is értettem, hogy most miért is tűnt a Pránajáma ekkora nehézségnek. Otthon ugyanis pránajámát is gyakoroltam, igaz, hogy általában sosem tovább mint 20 perc és itt az elvárás most egyből ennek több mint a duplája volt és sokkal, de sokkal lassabb számolás mellett.

Megkérdeztem Vinayt, hogy mi lehet az oka a fulladásos tapasztalatomnak. Ő csak elmosolyodott és azt mondta: ”Hát igen, mert csak az orrlukakon keresztül próbálsz lélegezni ahelyett, hogy a hasadnál figyelnéd a lélegzetet.” Még azt is hozzátette, hogy a Pránajámának nehéznek kell lennie, különben nincsen eredménye. Az embernek ugyanis edzenie kell az idegrendszerét azáltal, hogy folyamatosan többet és többet követel tőle, mivel egyedül ezúton lehet azt kellőképpen megerősíteni.

Nem voltam biztos benne, hogy pontosan megértettem, amit mondott, de mégis elhatároztam, hogy megpróbálom a hallottakat átültetni a másnapi gyakorlásomba. Csak annyit csináltam, hogy a figyelmemet a hasamhoz vittem és arra gondoltam, hogy innen befolyásolom a légzésem ritmusát. És ez csodát tett. Végre megfelelően tudtam lélegezni, nagyon lassan és még a kumbakákat, a légzésvisszatartásokat is meg tudtam csinálni. Ahogy kiléptem a teremből az óra után, Vinay megállított: „Ma nagyon mély volt a gyakorlásod”.

És igen, valóban, nem is gondoltam, hogy változni tudok ezen a területen, pláne nem ilyen gyorsan.

A pránajáma, és a pránára alapuló jógagyakorlás alapja a türelem és az összpontosítás. Ha megerősíted az elmédet, akkor az csodákra képes…ráadásul elképesztően gyorsan.

Most azt gondolom, hogy mivel a jóga az átalakulásról szól, és arról, hogy meghaladjuk a testet és az elmét, hogy egyesülhessünk a mindenséggel, tényleg szükségünk van erőteljes és kihívásokkal teljes gyakorlásra, másként sosem leszünk képesek keresztülhaladni a mentális gátjainkon és a kényszerképzeteinken. A legviccesebb az, hogy mindez csak addig fog nehéznek tűnni, amíg rá nem jövünk, hogy mennyire könnyű is lehet az egész, ha alázattal, megadással és türelemmel közelítünk felé.

Ha végre sikerül lecsillapítanod az elmét és csak megengeded, hogy a lélegzet tegye a dolgát, akkor az majd megmutatja az utat és a dolgok egyszerűen csak megtörténnek. 

Change is closer than you think – my easy breathing in India

This is my second time in India. Previously, I had been through it all: the hot weather, the noise, the pollution, the turmoil, the cows, the tough yoga teachers, harsh conditions, discipline and determination. Here your awareness always has to be high, on the road, on the streets, just in everyday being.

I know that here you can never lie back and say, oh I have seen it all, and now I am used to it. India is the place that will always put you to a test. Change and surprises are the only thing you can take for granted.

For example, this time my stay started so smoothly: friends were welcoming at the airport, guiding us in Delhi. We had great time and great meals together. I started to wonder, how come things were so easy this time. Arriving to India always brings its challenges. Once I thought of it, in a day we had it: we missed our flight and had to buy a last minute ticket from Delhi to Bangalore. I was nervous and felt terribly helpless. But I had to adjust quickly to the situation. Panicking and having a nervous breakdown are luxury in a truly critical situation.

The same way, I am also an advanced practitioner, I am also used to the discipline and determination needed for the practice. I can tolerate pain quite well and I am accustomed to the harsh Indian methods of teaching.

But you can always be surprised.  

I started my teacher’s training with Vinay Kumar. Prana Vashya is a system said to be harder than Ashtanga yoga. And the rumours might actually be true, it is a very hard practice. Breathing is the key in this practice, you have a very special breathing „coreography” for the sequence that you should stick to otherwise you can easily loose your breath and be just unable to keep the focus to do the very advanced positions. If you loose your breath, you loose your awareness and you will find yourself rushing into the positions risking even injuries. So this practice requires a lot of patience and focus, more than any other practice I have done so far. But the teacher is so encouraging. Vinay is a very traditional master, so he is very demanding, but also very kind. I feel like I want to please him and I want to do my best. For me kind but serious is more helpful than a harsh and „ego-beating” approach. I had enough of that, but now I know that I have never been working so hard in Yoga. He is really pushing me to my limits. At the moment I feel so determined and so physically challenged like a top athlete preparing for the Olympics.

But I never though that besides this hard physical practice, the Pranayama class will be the hardest for me. After the second class I felt terrible. I could tolerate the pain in my limbs from sitting, the tormenting backache, the tiredness in the arms from holding them so long to block the nostrils, but there was once thing I could not accept: being breathless. I was suffocated, and I wondered how all the other people were able to sit there calmly for about an hour and a half and how could they follow Vinay’s slow counts. It was just killing me.

I knew that last time I was here, by the end of the sixth month I Iearned how  to sit silently with no movements for about 45 minutes.  So I did not really understand why pranayama proved to be so difficult this time. I was practising pranayama at home too, but never longer than about 20 minutes, and here I was asked to do immediately more than double of this lenght of time and on much much slower counts.

I went to Vinay and I told him about my suffocating experience. He just smiled and said: ”Yes,because you are trying to breathe through the nostrils instead of wathching the breath at the abdomen.”  He also added that Pranayama had to be hard otherwise there would be no results, one had to train the nerves by demanding more and more from them, that was the only way to make them strong.

I was not sure if I understood but, I tried to apply this information in next day’s practice. I just moved my awareness to the abdomen and thought of controlling the breath from there. And it worked like a wonder. I could breathe properly, very slowly, and even keep the kumbakas, the breath locks. As I was leaving the room after practice, Vinay stopped me: „Today, you had a deep practice.”

Yes, indeed. I did not think change was possible in this area, and so quickly.

Pranayama, and prana based yoga practice are also based on patience and focus. If you keep your mind strong it will work wonders… and pretty fast.

Now, I think that since yoga is about Transformation, and going beyong the body and the mind to become one with the all, we do need hard and challenging practices otherwise we will never be able to go beyong our mental limitations and misbeliefs. And the funny thing is that all this hard work seems only hard until we have not realized how easy they could be if they were done with surrender and patience. Once we calm the mind and just allow the breath to work, it will show the way and let it happen. 

How could acro yoga be spiritual?

I love acro yoga. Since I got into it and started practicing, I am a fan. It is unbelievable how much progress I made and funnily enough, I know already how much I am going to laugh in a year's time at the level I am at the moment. To put it simply, in this practice the only thing you can do is to Progress and get better.

Why? Because, acro yoga not only includes phyisical liftings but it really takes you high mentally and spiritually as well. Indeed, it is an adrenalin booster, that is why so many get hooked real quick. But if you do it without a spiritual “extra”, it remains a funny and spontaneous exercise. Acro yoga puts you to incredible challenges and possibilities, even spiritually for you need to go beyond your boundaries, fears, mental inflexibilities from class to class. This kind of inner transformation can only happen though, if full attention, focus and mutual care are present.

In experienced hands and when the appropriate attitude and love is there, acro yoga can absolutely become a spiritual practice and it might bring wonders.

The Ego is the frame itself with which we identify ourselves day after day: our physical appearance, beliefs, limitations, obsessions, the Cogito ergo sum, that we think we are what we think. Acro yoga hits exactly on these weak points and it takes you to far away lands where thinking has not much value.

For example, in the air you need a completely different body awareness. Once you are lifted high hanging down in an inversion, you might not be able to simply realize such simple things like where are your legs and your arms. But you might need to act swiftly using your instinctive body intelligence, otherwise you could hit yourself. On top of that you have to cooperate with another person who is also struggling with his own fears, burdens, thought patterns.

Meeting a difficulty always implies that you are ready for the solution, you have got a chance to evolve. Hardship is an opportunity. A chance to move beyond your limits and to trust in your wholeness and the divine. It is an opportunity to experience Your Self. To see that you are that limitless creature who can learn to do a handstand over 30, or even get younger despite the passage of time. To understand your unlimitedness and to get a taste of how it is when you let your creative energies flow through you.

My favorite story is about our student, a girl fighting with her agoraphobia. She can't stand the crowds, and for her 6 people is already a crowd. She gets nervous and lost when we put in a bit more upbeat music and there are also some movements that put her totally off and she panics. There are moments, when I see her struggling with her internal turmoil, crying a little, but she continues to come to the class with an unshakable determination. And every time we look at her, we are so happy to see her expanding her “frame”. And on the horizon you see that her sky is clear, she could be fearless and free. I hope we can accompany her to arrive this far, but in the meantime I feel gratitude that she puts so much trust in us and we are lucky to be able to work with such people in Akrokommando.

Not to mention, that she is soon performing a perfect handstand, only after a few months of practice. She is getting more and more confident and self-assured. She is a pleasure to watch.

The ego always feeds on negative feelings and especially on that it makes you feel you are small, impotent, you are closed into this body and this mental design. For you got a slap in the face when you were six, therefore you know you are such and such and you blame all to it. But don' t let this rule you, you are more.

When I see myself performing acro on the videos, I cannot believe that the woman I see is really me. The half-blind premature kid who was always way underweight and the whole time exempted from PE class. And it is not even the broken back brain woman lawyer that smiles back to me, but a completely different being.

Watch me here to check it for yourself:

Akrokommando 2011 summary video

And you can also watch this mini documentary on who we are in Akrokommando:

I change, and acro yoga brings new dimensions into my physical and mental being, and it greatly helps me in my creative self-expression.

Yesterday we were practicing with Gergo, and in a euphoric moment we flew with the music and we did such an amazing improvisation that even we were suprised. Harmony and accord, a wonderful experience to live it. I feel that body consciousness permeates me, I almost see myself from the outside, see what limb will arrive where, and I am already there. And we read in each other's mind. In our way, we live the unity of consciousness.

I wish the same for everyone for the new year.

Come on Akrokommando! Acro yoga for All!

www.facebook.com/groups/akrokommando

Miért spirituális az Akro jóga?

Én imádom az akro jógát. Amióta csak kapcsolatba kerültem vele és elkezdtem gyakorolni rajongó vagyok. Elmondhatatlan, hogy a két év alatt mennyit fejlődtem, és az a legviccesebb, hogy tudom, egy év múlva már azon a szinten is nevetni fogok, ahol ma állok. Egyszerűen ebben csak fejlődni lehet és jobbá válni.
Miért? Mert az Akro jóga nemcsak fizikailag emel fel, de mentálisan és spirituálisan is. Igen, növeli az adrenalin szintet, ezért könnyű gyorsan beleszeretni, de ha spirituális töltet nélkül csináljuk akkor csak egy spontán, jópofa testgyakorlásról marad. Pedig az akro jóga elképesztő kihívások és lehetőségek elé állít, akár spirituálisan is, mivel az ember alkalomról-alkalomra meg kell hogy haladja benne a saját határait, félelmeit, gondolati merevségeit. Ez a fajta lelki transzformáció viszont csak a teljes figyelem és a kölcsönös odafigyelés jegyében történhet meg.

Az akro jóga  avatott kezekben és megfelelő hozzállás és szeretet mellett valóban spirituális gyakorlattá válhat és csodákra képes.

Az egó maga a keret, amivel naponta azonosulunk, a fizikai adottságaink, a hiedelmeink, a korlátaink, a megrögződéseink, a Cogito ergo sum, hogy azt hisszük, attól vagyunk, amit gondolunk. Az akro jóga nagy lendülettel támadja be pont ezeket a korlátokat, és olyan területekre visz, ahol a gondolkodásnak, az agyalásnak nem mindig veszzük hasznát.

A levegőben például egy egészen más testtudatra van szükségünk. Amint felemelnek és fejjel lefele lógsz, máris nem olyan könnyű megállapítani még oly egyszerű dolgokat sem, mint például hogy merre van a kezed vagy a lábad. Viszont adott esetben gyors cselekvésre van szükség, ösztönös test-intelligenciára, különben akár könnyen le is fordulhatsz. Ráadásul együtt kell működni egy másik emberrel, aki szintén hordozza a saját félelmeit, nehézségeit, gondolati mintáit.

Amikor akadályokba ütközöl, az mindig azt jelzi, hogy készen állsz a megoldásra, esélyt kaptál éppen a  fejlődésre. A nehézség egy lehetőség. Lehetőség a határaidon való felülemelkedésre, a bizalomra a teljességben és a gondviselésben. Lehetőség arra, hogy megtapasztald, ki vagy valójában. Hogy az a határtalan lény vagy, aki akár harmincon felül is képes megtanulni kézenállni, sőt dacolva az idő múlásával egyre fiatalabbá válni. Aki képes megérteni a saját korlátlanságát és megtapasztalni milyen az, amikor hagyod hogy a kreatív energiák rajtad átáramoljanak.

A kedvencem az egyik pánikbeteg tanítványunk, aki agoraphobiában szenved. Nem bírja a tömeget, és nála hat ember már annak számít, illetve azt, ha tempósabb zene szól, sőt vannak olyan mozdulatok, amelyeknél kifejezetten érzelmi pánikrohamok törnek rá. Néha egészen sírós állapotokkal küszködik nálunk, de mégis jön rendíthetetlenül és mi minden alkalommal boldogan nézzük, ahogy egyre jobban tologatja szélesebbre a határait. És a határokon túl már látszódik a szabad ég is, a teljes félelemmentes, szabad állapot. Remélem sikerül ide is elkísérnünk, mindenesetre addig is mély hálát érzek, hogy ilyen bizalmat kaptunk és ilyen nagyszerű emberekkel foglalkozhatunk az Akrokommandón.
Ráadásul pont ez a tanítványunk lassan tökéletesen áll kézen, mindössze néhány hónap gyakorlással a háta mögött. Egyre magabiztosabb és határozottabb.
Öröm nézni.

Az egó mindig negatív érzelmekből táplálkozik és főleg abból, hogy elhiteti kicsi vagy és be vagy zárva ebbe a testbe, ebbe a pszichés alkatba. Mert kaptál egy pofont hat évesen és tudod hogy emiatt vagy ilyen meg ilyen és hát erre mindent rá is fogsz. De ne hagyd magad, te nem ez vagy.

Amikor nézem magamról az akrós felvételeket, el sem hiszem, hogy ez én vagyok. A félvakon született nyeszlett kis koraszülött cérnagyerek, aki anno végig fel volt mentve testnevelésből. És mégcsak nem is a görnyedthátú, agyember jogásznő néz vissza rám, hanem valami egészen más lény.

Csak nézz meg itt:
Akrokommando 2011 összefoglaló

Dokumentumfilm rólunk

Én is változom, az akrózás egészen új dimenziókat hoz nemcsak a fizikai létezésembe, de a mentális, főleg a  kreatív önkifejezésem terén is.

Ma reggel gyakorultunk Gergővel és egy eufórikus pillanatban olyat impróztunk egy számra hogy magunk is meglepődtünk. Harmónia és összhang, elmondhatatlan érzés ezt megélni. Érzem hogy közben áthat a testtudatosság is, szinte kívülről látom, hogy mi hova fog érni és már benne is vagyok. És olvassuk egymás gondolatát. A magunk módján megéljük az Egység tudatát.

Kívánok mindenkinek hasonlókat
Hajrá Akrokommandó! Akro jógát mindenkinek!
www.facebook.com/groups/akrokommando

Santosha és a Lázas jóga

Mostanában furcsa nyughatatlanság gyötör. Tulajdonképpen nincs semmi baj, minden végülis jól megy, és mégis....szinte napi rendszerességgel elfog a kétely és hirtelen olyan morgolódós hangulatban találom magam. Annyira sűrűek a napok, hogy sokszor nehéz rápillantani kívülről magamra. Pedig érzem, hogy valami nincs rendben. Valami nagyon kibillent belül. Semmivel sem vagyok elégedett, egyfajta önmarcangoló maximalizmus vesz erőt rajtam.

Santosha, mondja a második Niyama. A Niyamak az Ashtanga jóga Patandzsali által összefoglalt rendszerében azokat a pozitív előírásokat, vagy magatartásmintákat jelentik, amelyek valójában a mentálhigiéniés egészségünk alapelemei. Tisztaság (sauca), Megelégedés (santosha), Önfegyelem (tapas), Öntanulmányozás (svadhyaya), és a felsőbb akarat, az isteni tisztelete (Ishwara Pranidhana). Ezek hiányában képtelen az ember kiteljesedni. Miért? Hiszen ezek nélkül annyi kosz, füst, kiéégés, kuszaság és sötétség lesz benne, amely mellett elhomályosul a lényeg. Amely mellett képtelenség meglelni azt a fajta belső nyugalmat, amely alapvető fontosságú nemcsak a spirituális élethez, de elsősorban a fizikai egészség megőrzéséhez. A betegségek nagy részét lelki okokra lehet visszavezetni. Még egy olyan egyszerű dolog mint egy influenza sem olyan egyszerű képlet. Nem, nem az van, hogy jön a baci vagy a csúnya vírus és Te bekapod és kémia és ennyi. Normális esetben a szervezetünk teljesen tökéletesen meg tud küzdeni az ilyenfajta nemkívánatos betolakodókkal. Ellenben legyengült szervezettel sokkal nehezebb lesz megbírkózni az ilyen kórokozókkal.

A legyengült immunrendszer felelős a legtöbb betegség kialakulásáért, annak meggyegyüngélése pedig alapvetően két dologra vezethető vissza: a helytelen étkezésre és/vagy a nem megfelelő pszichés állapotra (stressz és pszichoszomatikus megbetegedések).

Én már nagyon régen voltam beteg. Alapvetően helyesen és tisztán táplálkozom, a lehető legtöbbször magam készítem el az ételeimet és minőségi alapanyagokat használok. Ennek ellenére most mégis megbetegedtem. Csúnyán. Elkapott az influenza. Mentem persze töretlenül tanítani, mert ugye nem állhat meg az élet. A jógatanár nem beteg, és egyáltalán általában kiegyensúlyozott és boldog ember “kell” legyen. Ez az image. Ennek kell megfelelni. Illetve hajtom magam, mert olyan vagyok, hogy csak adok és adok. De az élet néha leállít, ha nem értünk a szép szóból.

Meg kell jegyeznem, hogy legalább a tanítványaim nagyon kedvesen megnyugtattak, hogy csak legyek olyan, amilyen vagyok, meg nyugodtan vállaljam azt ami van, legyek velük őszinte, abban meg pláne támogattak, hogy inkább gyógyuljak meg.

Pár napot követően nem is bírtam tovább, egy hét lázas jóga után a szombati órámat lemondtam. Pihentem, illetve még az is nehezen ment, mert mindig pörgött az agyam a teendőkön. A beteg napjaimat is relatíve sok aktivitással töltöttem. A lázas állapotok közötti nyugodtabb időszakok rögtön feledtették velem a kór okozta kínt, de amint megint rámtört az egész testre kiterjedő végtagfájás és a szédülős láz, rögtön sajnáltam magam és azt kérdeztem: Mikor lesz ennek már vége?

Annyira “magamon kívül” voltam, illetve annyira elfeledtem a központomat, hogy még arra sem nagyon szakítottam időt, hogy egy kicsit reiki energiával gyógyítgassam magam energetikai szinten. Pedig egyébként nagyon jól reagálok a reikire és már nagyobb betegségeknél is rendbe hozott. Egyszerűen nem tudtam odafigyelni semmire. Illetve csak arra, hogy lázasan kerestem az okát: Miért betegedtem meg?

Mostanra már elmúlt a láz, de egy dologra figyelmes lettem. Hiába nincsenek fizikai tünetei, de a lázas-fájós és a nyugodt-lelkes állapotok váltakozása valahogy mentális szinten megmaradt. Mostanában rengeteg jó, sőt rendkívüli dolog történik velem, mégis, amint egy kicsit is enyhül ez a “jól vagyok, minden csodás” érzés, máris rámtör az elégedetlenkedés. Még akkor is, ha éppen nem tudom szavakba ölteni, ott van mint egy furcsa hangulat, ami csak úgy előjön.

Megelégedés, talán az egyik legnehezebbike a niyamaknak. Most a betegség nálam jelzés volt, és legalább kinyitotta a szemem. Az elégedetlenkedés okozta legbelül a megbetegedésemet, és most ugyanott folytatom? Nem! Tanulni kell a betegségekből. Pláne, ha sikerült megfejtenem az okát.

Néha kell egy kis szünet. Ha jön valami elragadó érzelem, nem árt, ha az ember kicsit ki tud állni. Egy pillanatra magára pillantani, kívülről, felülről. És meglátni, hogy mi történik. Az elégedetlenkedés füstölgést jelent, egy olyan kellemetlen füstös réteg keletkezését az elmében, amely aztán megakadályoz a tisztánlátásban. A füstöt a tűzbe hulló méreganyagok okozzák, a mérgek, a mérgelődés pedig maga az elégedetlenség. A jóga és az Ayurvéda célja a bennünk lobogó tűz, a lélek tüzének illetve a test és elme különböző tüzeinek (különféle agnik) a tisztán tartása. Ezáltal mehetünk az emberi kiteljesedés felé, és ezáltal őrizhetjük meg egészségünket.

Ha rámtör most ez a rosszul érzem magam hangulat, amit nem is tudok megmagyarázni, akkor csak ezt suttogom: Santosha. Veszek egy nagy levegőt, és egy pillanatra számba veszem miért is tudok hálát adni a napomban. Elkezdek gyönyörködni a dolgaimban, a sikereimben, abban ami körbevesz. Az elégedetlenkedés beteggé tesz. Hagyd el a morcoskodást. A méltatlankodás legjobb ellenszere a hálaadás. Nemrég volt a Hálaadás napja. Én pont akkortájt betegedtem meg. Ez az én konklúzióm ebből a betegségből. Legyetek okosak, és tanuljatok a más kárán.

Santosha, Santosha, Santosha.  

World meditation day: the first Sunday of each month, 7 pm local time

Inspired by the international initiative, first time in my life I wrote a message to all my Facebook friends. I thought it was high time to act and if I managed to sit down for meditation with at least one other person, I would  have been satisfied.

On FB many people answered my call from all corners of the world, but at the end five of us could get down on the grass on the Marguarite island last Sunday. After many cold days, we were finally blessed with a great weather, sunshine, a light breeze and summer warmth. At 7 pm sharp we were sitting and ready for meditation.

Openness and diversity being our core principles, everyone could meditate the way they wanted, or if someone never meditated before, their aim was just observation. We started in a seated posture, but agreed to allow any movement or stretching as needed, the only rule was to keep silence for an hour.

The meditation started. The first few minutes were a bit uncertain, everyone was trying to settle as the situation was new to all of us for we had never meditated together as a group. Slowly, a certain dynamics had set in. When I participate in a group meditation I always feel that after a while a kind of attraction, magnetism starts between the participants which leads us to stillness and inner silence. To Oneness. With my eyes closed, I could feel my friends around me and gradually I forgot about myself. I felt the fresh grass underneath, the touch of the wind on the body, I gently resisted the nuisances of the little insects and got more immersed in what was happening.

I left behind the idea that around the globe, many and more were also stilling their minds in that moment to join the wave of consciousness as it surfed through the various time zones.  I simply was, there, with the others, then as one with the whole. Meditation experiences are always personal, so I prefer to keep them to myself, but it is worth noting that I felt that meditating in a group was definitely more intense. Interestingly, at start there was a lot of noise, the field was full of people, but by the end the air got calmer and the space was cleared. Stillness reigned the whole place.

Why is all this so important? I think we all know a lot about the importance of getting in touch with the universal consciousness and experiencing our unity consciousness, or in yoga language the idea that all is One, or in Christian terminology to see our neighbours as thyself. We all know that if we give a free flow to this consciousness our inner and outer worlds will be transformed positively. Sometimes, I have the feeling that the majortity of today’s youngsters are so educated in spirituality that they are almost bored with all such information. Many are reading Eckhart Tolle, and Osho books count almost as antique on the bookshelves. Most of us in their thirties have done at least one spiritual course in e.g. reiki, yoga, or other mind techniques, healing, or meditation. Thanks to the internet and youtube we have access to the latest scientific information on awareness and consciousness.

Yet the question is ever compelling: Do you LIVE all this? Nodding your head in awe you read another book or watch another Eckhart Tolle video on stillness or you decide to take personal action? Are you ready to put into practice all what you have learned? It is so simple to agree with great pearls of wisdom but it is so hard to realize them in your everydays. Be truly conscious and live your spirituality. Stand up and walk....and come to meditate with us on the next world meditation day.

Világmeditációs nap – minden hónap első vasárnapján helyi idő szerint 7-kor

Felbuzdulva a nemzetközi kezdeményezésen, életemben először egyszerre üzentem az összes Facebook-os ismerősömnek. Úgy gondoltam, itt az ideje végre a tettek mezejére lépni és ha sikerül akár magamon kívül még egy emberrel aznap leülni és meditálni, akkor már nyert ügyem van. 

A FB oldalon egész sokan visszaírtak a világ minden tájáról nekem, de végül élőben öten tudtunk leülni vasárnap a Margit-szigeten a fűbe. Napok után végre remek idő volt, napsütés, lágy szél, kellemes meleg. És pontban hétkor már ültünk és megkezdtük a meditálást.

A nyitottságot és a sokszínűséget szem előtt tartva mindenki úgy meditált ahogy tudott, vagy ha még nem meditált soha, akkor csak a szemlélődés volt a cél. Bár ülésben kezdtük, megegyeztünk, hogy  bármikor meg lehet mozdulni, egyet nyújtózni, de a lényeg az, hogy a csöndet őrizd meg.

Elkezdtük a meditációt. Az első percekre talán egy pici bizonytalanság volt jellemző, izgés-mozgás, hiszen mindannyiunknak új volt a helyzet, mert így együtt még sose meditáltunk. Viszont szépen lassan kezdett beállni valamiféle dinamika. Amikor ilyen csoportos meditálás van, mindig érzem, hogy beáll egyre jobban az a vonzás a résztvevők között, ami elvezet a nyugalomhoz és a csendhez. Az Egy-séghez. Csukott szemmel is éreztem a körülöttem levőket, aztán egyre jobban magamba feledkeztem. Éreztem a friss füvet magam alatt, a szellő érintését, ellenálltam a bogarak piszkálódásának és egyre jobban figyeltem, hogy mi történik.

Már arra sem gondoltam, hogy most a földön hullám-szerűen a különféle időzónákban egyszerre meditálnak sokan és még többen. Szépen lassan csak voltam, ott a többiekkel, majd egyként a mindennel, hacsak pillanatokra is. A meditációs élmények mindig nagyon személyesek, így azokat inkább megőrzöm magamnak, de azt mégis el kell mondanom, hogy így együtt egészen más volt. Érdekes, hogy míg az elején nagy volt még a zsongás körülöttünk/bennünk, a rét tele volt emberekkel, a végére teljesen elültek a neszek, s teljesen kitisztult a tér. Rétből lett tér.

Hogy mi a lényege mindennek? Hát már rengeteg mindent tudunk arról, hogy milyen fontos az, hogy rákapcsolódjunk az egyetemes tudatosságra és hogy megéljük az egység-tudatunkat, a jóga szerinti minden egy tudatát vagy másként a felebarátunkat mint Tenmagunkat. Azt is tudjuk, hogy ha engedjük ezt a tudatosságot áramolni, akkor ettől pozitívan fog változni a külső és a belső világunk. Néha az az érzésem, hogy a mai fiatalok nagy része már annyira „iskolázott” a spiritualitásban, hogy nekik már a könyökükön jön ki minden ilyen információ. Ma már rengetegen olvasnak Eckhart Tollét, mindennaposak, sőt lassan archívak az Osho könyvek a könyvespolcokon. A legtöbb harmincéves már részt vett valamiféle spirituális kurzuson, vagy reiki tanfolyamon vagy legalább agykontrollon. Hihetetlen információval bírunk ma már az internetnek meg a youtubenak hála a tudatossággal kapcsolatos legújabb tudományos hírekről. 

De a kérdés még mindig éget: Éled is e mindezt? Nagy bólogatásokkal olvasol még egy könyvet, vagy meghallgatsz még egy Eckhart Tolle videót például a csendről meg a tudatosságról, vagy teszel-e érte valamit személyesen is? Átülteted-e már végre mindazt a gyakorlatba, amit tanultál? Olyan egyszerű elfogadni a nagy bölcsességeket, mégis olyan nehéz megélni azokat. Légy hát valóban tudatos, és éld meg a spiritualitásodat. Kelj fel és járj...gyere velünk a következő világmeditációs napra.

Stress relief and Yoga – Vata balancing series for all who suffer from anxiety

This mornining I woke up very tired and nervous. I had nightmares, therefore I could not get a proper sleep. My head was in pain and I felt tense everywhere. Anxiety, inquietude and flying thoughts were all signs that my Vata dosha went out of balance. I could feel the stress in all my pores and I knew that I had to „yoga it out” immediately.

Surely, you all had such moments when stress invaded your body completely, so I thought I will share today this Vata balancing series inspired by my morning practice.

First of all, when all your movements are erratic, your mind is running in all directions and you are simply unable to stay still, it is best to start practice with a little soothing pranayama. I suggest the alternate nostril breathing through the left nostril called Chandra Bhedana breathing. For this, sit in vajrasana on your heels and prepare your hands. Block your right nostril and then breathe in through the left nostril. If it feels comfortable you can hold the breath for a short period, then exhale on the right side. Switch and block again the right nostril and inhale on the left side. Left right, left right. Repeat at least ten times and then do five full yogic breaths. This morning I was just so excited that I felt unable to practice full yogic breathing. The alternate nostril breathing is a little more diverse and moving so it led me gently away from the rajasic stir to the sattvic and wholesome full yogic breath.

To warm up I did six rounds of Surya Namaskar with Surya mantras. Mantras help to engage your mind and to turn your attention inwards. If your mind is so troubled then mantras are really helpful. They are like crutches.

I continued with three stable standing poses: Parvatasana, Utkatasana, Vrksasana. In all these postures I focused on Stability, the quality I was missing so much in that moment.

To follow up I practised some more strenuous poses to feel my grounded pillars, my legs: Virabhadrasana III, Eka pada prasaranasana, ardha hanumanasana, parsvakonasana, dwi pada prasaranasana or plank pose held with alternately raised legs, and at the end, after repeating all on both sides, I took a rest in Adho mukha svanasana, downward facing dog. While doing these poses, I repeated internally „On a firm basis, I grow high up to the sky”. Such personal mantras always help to match the practice to your individual needs. This self-knowledge based practice is the foundation of Ayurvedic yoga.

Then I did urdhva prasarita eka padasana, the standing split. You shall not be scared off by the name, there is no need to do the full pose at your first attempt, but at least start to prepare your pose with some preliminary steps. Holding this pose you can really feel the stability of the Earth touching you through the palms and the supporting sole. Inhale this grounding force and observe how it carries your legs higher as you push your hands into the floor.

Holding Malasana longer is a very useful pose for Vatas. The slow repetition of going from Malasana to Uttanasana and back a couple of times is also beneficial. Malasana helps to open the hips, which is one of the biggest bone in the body, so one of the main sites of Vata accumulation. In addition, Vata is eliminated downwards from the body which is highly promoted by this posture. From Malasana I went to Kaakasana, the Crow and then up to headstand, first with alternate legs and then into the final pose. Then I reposed in the reclining hero, or adho mukha virasana. This pose further opens the hips, takes you even closer to the earth so that you can experience its upholding, preserving power.

With this calm transition I arrived to my closing sequence: janu shirshasana, paschimottanasana, kurmasana and yoga nidrasana. These latter two I hold really long, while during the forward bends I repeated the mantra RAM. I chanted it out loud about fifteen times. The chanting helped me to deepen my breath not to mention that RAM is a very stabilizing and nurturing mantra giving you strength, stability and a brave heart. A very good choice for Vata.

Finally, I finished with nadi shodana alternate nostril breathing and then with a 20 minutes meditation. I remembered my Mysore teacher, Acharya Venkatesh giving us the instruction during the Christmas meditation to focus on the heart of Jesus. I was touched that it was possible to do devotional meditation with Christian symbols. Yoga is so universal and welcoming. All should focus on what is close to their hearts. Slightly after Easter, I thought, the love of Christ is a very appropriate choice. I imagined the love energy flowing from his heart. I opened myself and invited this energy to enter my heart. I had a beautiful meditation this morning. It is just interesting why I could never experience the same way before the validity of the say so often repeated in the church that you shall open your heart to Jesus, and let him fill your whole being. But the Divine is always knocking at your door.

Vatas, who are by nature very active and moving and who will be more inclined to do karma yoga, the yoga of action, might find it rather difficult to practice devotional meditation invoking divine qualities, the yoga of love and devotion, bhakti. On the other hand, if you feel the protective hug of the nurturing Divine Love, you will be able to balance out disturbing Vata energies and keep yourself in a healthy harmony.

At the end, I finished today’s practice with a clear mind, calm nerves and the headache caused by sleeping troubles was also gone.