Karrierváltás, egészség és jóga

Manapság általános népbetegség lett a fiatal felnőttek körében a munkával és hivatással való elégedetlenség. Talán pont Te is ezzel a dilemmával küzdesz: szereted a munkád adta kényelmet, de nem igazán élvezed azt, amit csinálsz. Van, aki csak elvan, mint a befőtt, de van olyan is, akit napról-napra, hétről-hétre, vagy akár évről-évre foglalkoztat a kérdés: hogyan váltsak?

Csak emlékezz vissza, gyerekkorodban mi szerettél volna lenni? Azt csinálod ma is? Ha szeretsz énekelni, rajzolni, tervezni, kreatívan alkotni, akkor arra ad most lehetőséget a jelenlegi munkahelyed? Legszívesebben virágkötészettel foglalkoznál, vagy gyerekekkel festenél, vagy kályhákat terveznél, vagy egy farmon élnél és biogazdálkodnál? Ugye te is szövögetsz még mindig hasonló álmokat és vágyakat, csak aztán mindig jön a lesújtó valóság, hogy „de hát ebből nem lehet megélni”?

Ezt zengi körülötted mindenki, a család, a barátok, a „közvélemény”. Pedig néha azért te is irigykedve veszed észre, hogy azért vannak olyanok, akik „megcsinálták”. Ilyenkor még mérgesebb vagy magadra, hogy Te miért nem tudsz így élni. Ördögi kör és lehúzó örvény. Ebbe csak belebetegedni lehet.

Az Ayurvéda egyik, az egészség szempontjából meghatározó fogalma a Vihara. A szó maga annyit jelent, hogy tevékenység, vagyi olyan cselekedetek, amelyek meghatározóak az egészség szempontjából. Az Ayurvédikus szakzsargon tehát vihara alatt tárgyalja azokat az alapvető életmódbeli tanácsokat, illetve megfelelő külső, fizikai gyakorlatokat, amelyek elengedhetetlenek az egészség megőrzéséhez. Ezek a külső tevékenységek magukba foglalják az ayurvédikus elvek szerinti napirend követését (dinacharya), a megfelelő testmozgás beépítését a mindennapjainkba (yoga). Ha ezeket követjük, akkor összhangban leszünk a természettel, a saját belső ritmusunkkal és az elménk is kiegyensúlyozott állapotba kerül. Ez az egészség alapja. Ellenben a nem megfelelő környezet, illetve a nem megfelelő testmozgás megbetegít bennünket.

A mai életmód alapvetően mozgásszegény. Aki ábrándos szemmel tekintget kifele az üvegpalotára emlékeztető irodaház ablakán, valószínűleg olyan álommunkáról álmodozik, ahol nincs egy asztalhoz, és főleg nincs egy vibráló lelketlen képernyőhöz láncolva.

Ha neked egy ilyen környezet megfelel és kielégít, ha szereted, amit csinálsz, akkor természetesen nincs probléma, hiszen a belső világod összhangban van a külsővel. Egységben vagy azzal, amit csinálsz. De ha nem ez a helyzet, akkor csak bátorítani tudlak, hogy változtass, minél előbb, ugyanis a testi és lelki egészséged van veszélyben.

Váltani nem könnyű, viszont már unalomig rágott csontként ismerjük azokat az univerzális tételeket, mely szerint aki kér, az kap, aki rááll a karmikus útjára, annak igenis megjön a segítség a céljai eléréséhez. Számtalan könyv és elmélet beszél erről a jelenségről, de hányan hisszük el és alkalmazzuk valójában.

Indiában van egy mondás: ha valaki sikeres az életben, akkor arra azt mondják, hogy elérte a yoga bhogát, vagyis a jóga eredményeként a földi élvezeteket. Ez a mondás is jelzi, hogy Indiában a jóga fogalmát mennyire általánosan és univerzális értelemben használják. Ebben a kontextusban a jóga nem arról szól, hogy valaki mennyit ászanázott, pránajámázott, vagy meditált. A mondás pusztán arra utal, hogy valaki teljesen egységbe került azzal, amit csinál. Egy a külső tevékenységével, és senki meg sem kérdőjelezi, hogy neki mást kellene csinálnia.

Érdekes foglalkozások vannak ebben a világban. Én például nagyon szerettem volna mindig is David Attenborough lenni, de akár mondhattam volna Ken Robinsont vagy Kepes Andrást is. Mert ezek az emberek egyek azzal, amit csinálnak. Nincs is meghatározás a foglalkozásukra igazán, mert ők csak élik a saját belső valóságukat és ez egészen különös külső tevékenységekben jelentkezik. Nincs arra igazán recept sem, hogy ők hogyan váltak azzá, amivé. Talán csak annyi, hogy nem hagyták magukat lebeszélni az álmaikról és nem hallgattak mások véleményére. Ahogy Steve Jobs, amikor a közvéleménykutatás fontosságáról faggaták megjegyezte: „Nem kutatni akarom a közvéleményt, hanem formálni.”

Az ilyen emberek mindig a saját belső zenéjükre táncolnak, és hagyják, hogy a lelkük intuíciója irányítsa a döntéseiket. Egységben, unióban, jógában léteznek a saját belső, felső énükkel.Nem engednek utat a kételynek, hanem csak „teszik a dolgukat”.

Dönts, megbetegíted-e magadat egy szánalmas középszerű élettel, vagy pedig a neked legmegfelelőbb életmódot választod az ahhoz leginkább igazodó tevékenyéggel (vihara). A helyes étkezés (amit magunkba engedünk – ahara) után a vihara, a helyes életmód és helyes tevékenység, a hozzánk illő hivatás választása az egészségünk legfontosabb pillére. 

Belső világom a külvilágban

A jóga lényege a belső folyamatok kontrollálása, és a mentális történések tökéletes uralása. Rengetegszer találkozunk ezzel a meghatározással, valamint a kint és bent megfeleltetésével.

Ha legközelebb ászanákat gyakorolsz, figyeld meg mennyire össze van kötve a belső világod a külső eseményekkel.

Ma reggel csak ennek a megfigyelésnek szenteltem a gyakorlásomat. llletve, nem is volt az elején ez ennyire tudatos, pontosabban tehát a gyakorlás vezetett el a megfigyeléshez. A napüdvözléseknél még őriztem a fókuszt, nem nagyon gondoltam másra csak a számolásra, meg a légzésre. Ahogy aztán azonban nehezedett a sor, egyre inkább izgága lettem, egyre több gondolat jutott eszembe, s hirtelen azon kaptam magam, hogy annyira nem vagyok a testemben, hogy ki is hagytam néhány ászanát a sorozatból. Egy pillanatra megálltam, megállapítottam, hogy hol siklottam félre, és onnan újra kezdtem az egészet. Ahogy megint belemerültem a gyakorlásba, egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy egészen elcsendesedett körülöttem minden. Elültek a zajok az utcán, nem bőgött sem a tehén, nem ricsajoztak a gyerekek sem, nem dudált senki csak a madarak maradtak kellemes csicsergésükkel. Egészen nyugodt volt a levegő kint is, bent is. A lélegzésem egyenletes, fókuszom a testemen és a gyakorlatokon.

Hirtelen átvillant a fejemen, hogy Vinay-nél is hányszor volt olyan, hogy főleg pránajáma közben elképesztően felerősödtek a zajok. A kedvencem az volt, amikor iszonyatos tehénbőgés hallatszódott. Csak állt a szegény jószág a ház előtt és keservesen követelte a reggelijét. Hát ilyen öntudatosak az itteni tehenek. De pont a vizsgám napján is érdekes volt, ahogy ott küzdöttem az izgalmaimmal és erre végigdübörgött az utcán valami zenés-dobos alakulat, akik éktelen hangzavar közepette ünnepeltek valami indiai helyi ünnepet. Meg voltak persze olyan pillanatok is, amikor teljes csend volt kint, és bent is ment az elmélyült gyakorlás.

Vinay volt többször is, hogy leszólta a csapatot pont egy-egy „hangzavaros” óra után. „Túl sok volt a gondolat, láttam a szemetek rebbenésén. Látszik, hogy kinél maradt ki egy napig a pránajáma.”

Hát igen, ha az ember nem figyel, pláne, ha nem gyakorol, akár egy nap is elég ahhoz, hogy kiessen a figyelemből.

Ma miután helyreállt belül is és kívül is a csend, elhatároztam, hogy megfigyelem, befolyással vannak e a gondolataim az utca történéseire. A kísérlethez csak annyi kellett, hogy megint elengedtem a fókuszt, és nem is kellett sokat várni, megint jöttek a gondolatok. Csak hagytam, hagy folyjanak, mindössze arra törekedtem, hogy közben megtartsam valamelyest a tudatos szemlélődést is. És beigazolódott a feltevés, ahogy egyre több teljesen oda nem illő gondolat töltötte meg a tudatomat, egyre hangosabb lett megint a kint. Megnövekedett a forgalom, irdatlan hangú autók és motorok vonultak át az egyébként teljesen csendes kis gokulami utcán és még feltűnt egy virgonc iskolásokból álló csapat is. Belül csak mosolyogtam és most a következő kihívás az volt, hogy vissza tudom e tudatosan állítani a belső és külső nyugalmat. Tudtam, hogy mi a módszer, csak ugye a tudásnak a gyakorlatba való átültetése a valódi művészet, vagy ahogy mondani szokás: Yoga is skill in action, vagyis a jóga az akcióba lendült készség, a mozgósított tudás.

A figyelem egy pontra való koncentrálása természetesen magával hozza a tudat lecsendesülését. Ez a gyakorlás ászanázás közben is megvalósítható. A külső történések remek visszacsatolásként mutatják a belső lelkiállapotunkat és a gondolataink letisztultságát.

Figyeld mi történik kint, figyeld mi történik bent, és leginkább figyeld az összefüggéseket. Jó gyakorlást!

Jóga és sérülések

Mióta megérkeztem Indiába valahogy folyamatosan kísért ez a téma. Delhiben még a jógatanár barátnőm mutatott egy a közelmúltban nagy vihart kavart New York Times cikket, melynek már a címe is riasztó: „Yoga can wreckyour body”, vagyis a jóga tönkreteheti a testedet. Nem túl jó üzenet, pláne amikor éppen a harmadik jógatanári képzésem elvégzésére készülök.

A cikk valamiért azt sugallta egész tartalmában, hogy a jóga egy rendkívül veszélyes dolog és már az elején azzal indított, hogy bemutatott egy jógaterapeutát, akinek a jógarehab óráin elnyúzott testű jógatanárok próbálták helyrehozni elrongált tagjaikat. Ez az információ legalább még annyiban bíztató volt, hogy azért talán vannak, akik mégis csak jól csinálják, bár a cikk még ezt a hajszálnyi reményfoszlányt is darabjaira tépte azzal, hogy beszámolt arról, hogy a végén ez a szakértőbbnek gondolt tanár is lesérült és műtétre szorult.

Aztán megérkeztem Mysoreba Vinay-hez, és egyre több nyűgöt láttam. Az egyik lány éppen abbahagyni kényszerült az órákat, mivel fájdalmasan becsípődött az egyik bordaközi izma és emiatt még a lélegzetvétel is nehézséget okozott számára. De nem volt egyedül, mert a többiek is küszködtek kisebb-nagyobb sérülésekkel, kellemetlenségekkel. Volt, aki most húzta meg magát valamivel, volt akinek pedig kiújultan jelentkezett valami korábbi nyavalyája.

Emlékszem, ahogy egyből elgondolkodtam, hogy vajon mennyiben okozója a sérüléseknek az adott ember hozzáállása. Be kell vallanom egy kis előítélet is keveredett a gondolataimba. A bordaközi izommal küzdő lányról ugyanis sajnos egyből meg volt a véleményem, amikor az első óra előtt az öltözőben várakoztunk és közben akaratlanul is fültanúja lettem a beszélgetésének. „Today is the day”, vagyis ejött a napja, tudniillik a supta kurmasana, egy nehezebb póz megvalósításának. Körülbelül úgy hergelte magát egy másik lánnyal együtt, mintha valami létfontosságú sporteseményre készülnének. Meglepett ez a harci szellem, és óhatatlanul arra gondoltam, ez nem igazán az, amit én jóga szellemiségnek gondolok. Aztán amikor lesérült a lány és hisztérikus sírós kirohanások után végül abba kellett, hogy hagyja a  jógázást, akkor végképp kicsúszott a számon, hogy hát biztos, hogy magának okozta ezt a sérülést.

Gergő nagyon bölcsen már akkor figyelmeztetett, hogy nem szabad senkit sem elítélni vagy megítélni, pláne nem a sérülésekkel kapcsolatban, mert az bárkivel megeshet. El is szégyelltem magam, de akkorra sajnos már ezzel sikerült megteremtenem a saját karmámat is.

A következő hetekben nagyon kemény kiképzésen mentem keresztül, ami leginkább mentálisan volt nehéz. De a testem is szépen kezdte megmutatni a saját gyengeségeimet. Minden odafigyelésem és koncentrációm ellenére, engem is megtaláltak az apróbb húzódások és megerőltetések. Ezek nem voltak igazán súlyosak, de annál kellemetlenebbek. Gergő a blogjában szépen számba is veszi ezeket.  A legdöbbenetesebb az volt, amikor a végén csak engem is megtalált a bordaközi izomhúzódás. Nem is emlékeztem, hogy milyen mozdulatnál történhetett, csak egyszer a pránajáma alatt kezdtem érezni valami furcsa kellemetlen feszülést a szívem felett. Olyan érzés volt, mintha megrepedt volna a tüdőm, még akkor is, ha fejben megértettem, hogy biztos nem ez a helyzet. Érdekes volt ez az állapot, mert ászanák közben nem mutatkozott, csak a pránajámánál, de ott viszont annyira elviselhetetlen nyomást okozott a mellkasomon, hogy egyik nap Vinay már összekötözött egy vastag pánttal, hogy ne tudjon a mellkasom nagyon tágulni.

Nagyon érdekes volt, ahogy a testi problémák csak jöttek-mentek egymás után. Épp kijöttem egy kicsit az egyikből, máris jött a másik. Vinay mindig közölte velem, hogy az éppen aktuális mennyi ideig fog tartani, és mindig be is jöttek a jóslatai. Én kicsit ijedten figyeltem a testem evolúcióját, az viszont mindig megnyugtatott, hogy biztos kezekben éreztem magam. Végülis ezek közül egyik sem volt komoly sérülés, csak inkább jelzés értékű figyelmeztetések.

Egyedül a bordaközi húzódás varázsolt némi aggodalmat Vinay arcára, és végül ezért előbbre is hozta az utolsó vizsgáimat. Az egyik ezek közül az volt, hogy az anyukája előtt kellett végigcsinálnom a kétórás sorozatot. Vinay anyukája maga is jógaversenyző, sőt még bíró is volt anno. Ez csak fokozta az izgalmakat, mintha nem lett volna elég az, hogy minden lélegzetem számít, nem vehetek sehol sem egy lélegzettel sem többet, egy szusszanás sem megengedett és minden testi panaszommal dacolva csakis tökéletesen szabad megcsinálnom a sorozatot. Csak ennyi volt az elvárás.

 A vizsgára összeszedtem minden figyelmemet. Belül számoltam magamnak minden lélegzetet és folyamatosan adtam magamnak az instrukciókat. Igyekeztem elfeledkezni az éhségről, a szomjúságról, a szédülésről, a bordaközi izomról, és csak arra figyeltem, ami éppen történik. Tudtam, hogy csak ez az egyetlen esélyem van és nincs második lehetőség. Most vagy soha. Különben is Vinay már eddigi is megacélozta az elszántságomat és ez a vizsga ennek az utolsó próbája volt.

Miközben csináltam, egyre inkább élvezni is kezdtem és lassan szinte kívülről és egyszerre furcsán belülről is figyeltem az „előadást”, ahogy a test szépen tette a dolgát és az adrenalinnak köszönhetően még rugalmasabban és dinamikusabban mozgott. A légzésem is kiegyensúlyozott maradt, és noha a bordaközi izom néha bejelentkezett, tudatilag nem engedtem meg magamnak azt, hogy most bármi is kibillentsen ebből az állapotból. Az egész egy nagyon tudatos mozgó meditációvá vált.

Vinay anyukája a végén megtapsolt. Utána meg még izomlázam sem volt, csak egy kellemes lebegős könnyedség áradt végig a testemen.

A kurzus szépen végződött és a bordaközi izom is néhány nap alatt elcsendesült, csakúgy ahogyan a többi kis nyűg is gyorsan az emlékezet homályába merült.

Vinay azzal bíztatott, hogy azok a problémák, amelyek most megmutatták magukat többet már az életben nem fognak előjönni. Reméljük így lesz. Viszont a sérülésekkel kapcsolatban nagy tanulság, hogy nem megijedni kell tőlük, hanem megérteni azokat. Nem szükséges rosszak ugyanis, hanem tanítómesterek és a biztonságos határaink jelzőoszlopai.

 A másik dolog meg az, hogy az ember csak abban tud megsérülni, amit éppen csinál. Tehát az informatikus a szemét fogja elrongálni meg a gerincét, a gyári munkás a tüdejét, az ügyeletes orvos talán krónikus álmatlanságban fog szenvedni, vagy bárki más egyszerűen csak cukorbeteg, szívbeteg, idegbeteg vagy egyszerűen kimerült lesz a sok stressztől, ami a munkája során éri. A jógával rendszeresen foglalkozó ember a testén keresztül tudatosan tapasztalja a saját belső folyamatait.

Az én problémáim gyakorlatilag mind 8 napon belül gyógyultak, de valószínűleg könnyen rosszabbodhattak volna, ha nem tanulok belőlük. A test tanít, te meg tanulj tőle. Örülj neki, ha jön a visszacsatolás és ha világossá válik előtted, hogy hol kell jobban odafigyelned.

Ez a tudatosság és a test feletti mentális kontrollhoz is ez az út vezet.

Hogyan lélegezzünk? - Jóga és légzés

Gyerekkoromban utáltam a testnevelés órákat. Mindig csak róttuk az iskolaköröket a kutyakakis utcán, vagy éppen focizni, röpizni vagy jobb esetben kosarazni kellett. Emlékszem, a futástól mindig szúrt az oldalam, úgy éreztem leszakad a combon, sőt olyan is volt, hogy úgy éreztem megmerevedett és felmondta a szolgálatot minden izmom. De ha nem iskolakör volt, hanem egyéb tornatermi kínzások, akkor meg még most is bennem van az az érzés, ahogy felhevült, csatakos testtel és ziháló mellkassal beestem az öltözőbe. Még órákkal utána is éreztem a torkomat, ahogy kiszáradt, meg néha be is . Olyan volt belül az érzés, mintha túlságosan kiszárítottak volna.

De a feketeleves java mindig csak másnap jelentkezett: reggel már ébredéskor éreztem, hogy fáj minden tagom és nincs kedvem megmozdulni sem. Nem véletlen hát, hogy amint tudtam, felmentettem magam tesiből és utána évekre jó messzire elkerültem a tornatermek izzadt műbőr szagát (hurekedtemh, mert ugye emlékszünk még a medicinlabdára, meg a borzadalmas szekrényugrásra).

Nem tudom manapság milyen az iskolai testnevelés, de az biztos, hogy velünk anno nem nagyon sikerült megszerettetni ezt a foglalkozást.

Érdekes hogy én 22 éves koromtól kezdtem megint mozogni. Akkor a jógával kezdtem. Rögtön megtetszett, mert nem hajszoltak benne és testem természetes hajlékonysága nagyon hamar visszaköszönhetett, hála a törődésnek. És közben még jól is éreztem magam. Izomlázam sosem volt, inkább mindig csak egy kellemes lebegős érzéssel távoztam a jógaóráról, kipihenten és felfrissült aggyal.

Most jógatanárként különösen fontosnak tartom a légzéssel összekoordinált mozgást. Már ebben a blogban is többször leírtam, hogy milyen fontos szerepe van a légzésnek a pózok kivitelezésénél. Mert tulajdonképpen a légzés, illetve még pontosabban a megfelelő pránaáramlás segíti elő a pózok megvalósulását. Ha nincs a fókusz a légzésen gyakorlás közben, akkor nem is igazán beszélhetünk jógáról.

Ellenben a légzésre való koncentrálás nem merül ki abban, hogy a tanár diktálja, hogy „Belégzés, Kilégzés”. A külső instrukció mindig csak egy iránymutatás maradhat, de neked kell arra figyelned, hogy ászanázás közben hogyan is lélegzel.

A Más jógában egyszerűen annyit szoktam kérni, hogy figyeljünk arra, hány légzésig tartjuk a pozíciót. Ez azt jelenti, hogy ha bármikor valaki megkérdezné, akkor mindig tudd, hogy éppen hol tartottál. A személyes tapasztalatom az, hogy ha a figyelmünket számolással folyamatosan a légzésen tartjuk, akkor gyakorlatilag minden különösebb erőlködés nélkül a test egy könnyed és elmélyült Ujjayi légzést fog felvenni. Valószínűleg könnyebb erre a fajta légzésre gyakorlás közben egyszerűen ráérezni, mintsem azt mesterségesen erőltetni.

Voltam már olyan jóga workshopon, ahol amint a gyakorlás megkezdődött egy fura zúgást hallottam. Először azt gondoltam, valami légkavaró berendezést kapcsoltak be, de aztán rá kellett jöjjek, hogy csak az „ujjayi gépek” indultak be. Néhányan elképesztő hangerővel „tolták” ki a levegőt a torkukon keresztül. Aztán láttam egy David Swenson you tube videót, ahol az elismert ashtanga tanár ki is figurázta rendesen a toroklégzés bajnokait.

Magam ezt a fajta erőltetett légzést mindig fárasztónak tartottam, ellenben a természetesen megtörténő ujjayival, ami nem fáraszt, hanem inkább tölt és segít megőrizni a türelmet

Most, hogy Vinay-vel gyakorolok minden nap a fő fókuszt a légzésre fordítom. Saját bőrömön tapasztalom, hogy valóban bizonyos pózokat légzéssel meg tudok csinálni, de ha akár egy pillanatra is elvesztem a figyelmemet, akkor a legegyszerűbb vinyasa kivitelezése is megterhelőbb lesz.

A minap nagyon megkínzott. A legrosszabb ászanáimat gyakoroltuk: Utthita Trikonasana, Parshvakonasana, Parivritta Trikona, Parivritta Parshvakona és Parsvottanasana. Ezek mind a kislabdadobással vetekedő nem szeretem pózok nálam. Ugyanis nagyon lazák a térdeim és nehéz magamat megtartanom, hogy ne csússzanak ki a lábaim alólam. Megvannak már a sajátos kis védelmi mechanizmusaim, amikkel meg tudom oldani a dolgot, de ő most olyan dolgokra kért, amikre eddig úgy gondoltam, hogy egyszerűen anatómiailag alkalmatlan vagyok. Azt akarta, hogy tökéletesen csináljam meg az ászanát. Csak nevettem, hogy hisz erre én képtelen vagyok. Ő meg elővette a szigort, hogy ha nevetek, meg kijövök a pózból, akkor még tízszer megcsináljuk.

Végül minden erőmet összeszedve megtartottam a nekem legnehezebb Parivritta Parshvakonasanat hátul összefont kezekkel és leszorított sarkakkal, ahogy kérte 8 mély légzésig. „5, 6, …úristen nem bírom tovább, de gyerünk hééééééét, és nyolccccc.” Megcsináltam. „There! This is what I wanted to see.” „Ez az, ezt akartam látni”- ujjongott Vinay. Hát csak kihozta belőlem az ászanát olyan formában, ahogy az a nagy könyvben meg van írva.

Két órán át csak ezekkel az ászanákkal szenvedtünk, csak velem, és hihetetlen érzések kavarogtak a testemben. Nagyon elfáradtam és arra gondoltam, hogy másnapra most biztos hogy lesz izomlázam. Eddig még sosem volt, de most majd lesz.

De nem lett, minden tökéletesen laza volt másnap reggel. A légzés, a könnyed és erőlködésmentes, türelmesen kivárt természetes ujjayi könnyűvé tette a gyakorlást is. Valóban megtapasztaltam, hogy a Prána hozza létre a pózt, még akkor is, ha abban a pillanatban a testem nem hitte el, hogy mennyivel többre is képes.

A tanítványaimon is meg szoktam figyelni, hogy ha nem figyelnek a légzésükre és a kis kellemetlenségeknek engedve elvesztik a türelmüket, akkor előbb utóbb fel is fogják adni a gyakorlást. Összeesnek, ledőlnek, nyűglődnek egy sort. De akárcsak az általános iskolai élményekből kiindulva, magamon is megfigyeltem már, hogy ha nincs ott folyamatosan a tudatom a légzésen, akkor kifáradok és tele leszek izomgörcsökkel. A ziháló légzés felhevít, pláne ha szájon át kapkodjuk a levegőt, és ilyenkor az agy úgy érzi elfáradtunk és ennek megfelelő hormonok kiválasztását rendeli el. Az eredmény a letargia és az izmok láza és lázadása.

Jóga után nem lesz izomláz és fáradtság, legyen szó akármilyen nehéz ászanasorról is, ha a gyakorlást megfelelő precizitással és a légzésre való teljes odafigyeléssel végzed. A kifáradás és a torokszáradás megelőzése végett mindig lélegezz csak és kizárólag az orron át. Ha megtartod a légzésed egyenletes ütemét és ezáltal a türelmedet, akkor lassan és pontosan fogod kivitelezni az ászanákat, és a kapkodásból eredő sérülések kockázatát is a nullára csökkented.

Mindenkinek jó gyakorlást!

A változás közelebb van, mint gondolnád: avagy nehézlégzés után fellélegzésem Indiában

Most vagyok másodszor Indiában. Korábban már volt részem mindenben: megtapasztaltam a meleget, a zajt, a levegőszennyezést, az általános felfordulást, a teheneket, a keményvonalas jógatanárokat, a nehéz körülményeket, a fegyelmezettséget és az elszántságot. Itt a tudatosságodnak mindig résen kell lennie, az utakon, az utcán, egyáltalán a mindennapi létezésben.

Tudom, hogy itt sosem lehet hátradőlni és azt mondani, ó, már mindent láttam és most már hozzászoktam. India az a hely, amely mindig kihívások elé állít. A változás és a meglepetések jelentik itt az egyetlen kiszámítható dolgot.

Például ez alkalommal az ittlétem egészen könnyedén indult: már barátok vártak a reptéren, akik elkalauzoltak minket Delhiben. Nagyszerű napokat töltöttünk együtt és remek lakomákat csaptunk. Már kezdtem tűnődni, hogy is van ez, hogy most minden ennyire simán alakul. Az Indiába való megérkezés mindig tartogat meglepetéseket. És mihelyst erre gondoltam, egy nap múlva meg is volt a baj: lekéstük a gépünket és az utolsó pillanatban kellett venni még egy repülőjegyet Delhiből Bangalore-ba. Ideges voltam és borzasztóan tehetetlennek éreztem magamat. De gyorsan hozzá kellett idomuljak a szituációhoz, hiszen a pánikolás és az idegösszeroppanás luxus egy valóban kritikus élethelyzetben.

Hasonlóképpen, magam haladó jógagyakorló vagyok és teljesen hozzá vagyok szokva a fegyelemhez és az elszánt erőfeszítéshez, amelyre szükség van a gyakorláshoz. Elég jól tolerálom a fájdalmat és már volt nem kis részem a keménykezű indiai tanítási stílusban is.

De az élet mindig tartogat meglepetéseket. 

Elkezdtem az oktatói tanfolyamot  Vinay Kumarral. A Prana Vashya rendszerről azt szokták mondani, hogy nehezebb, mint az Ashtanga jóga. És a pletyka egyre jobban úgy tűnik, hogy igaz, ez valóban egy nagyon nehéz gyakorlás. A Prana Vashyában kulcsfontosságú a légzés, van egy nagyon speciális légzési koreográfia a gyakorlatsorhoz, amihez érdemes ragaszkodni, ellenkező esetben könnyen elveszítheted a lélegzetedet és egyszerűen megtörténhet, hogy képtelen leszel megtartani a haladó gyakorlatok kivitelezéséhez szükséges fókuszt. Ha kiesel a légzésből, elveszíted a figyelmedet és abban a helyzetben fogod találni magad, hogy belelovallod magad a pózokba, siettetve azokat, ami akár még sérüléshez is vezethet. Tehát ez a fajta gyakorlás rengeteg türelmet és koncentrációt igényel, többet, mint bármely eddigi rendszer, amivel valaha is találkoztam. Viszont a tanár annyira bíztató. Vinay egy igazi tradicionális mester, nagyon sokat követel, de ugyanakkor nagyon kedves is. Úgy érzem, hogy a kedvében szeretnék járni és ezért is akarom magamból kihozni a maximumot. Nekem a kedves, de szigorú stílus sokkal jobban bejön, mint a keménykezű és egó-irtó tanítás. Már kaptam abból eleget, és most már azt is tudom, hogy eddig még sose dolgoztam ilyen keményen a jógával. Vinay abszolút feszegeti a határaimat. Jelen pillanatban úgy érzem, hogy körülbelül olyan mértékben vagyok fizikai kihívások elé állítva, mint egy az Olimpiára készülő élsportoló.

Ellenben sosem gondoltam volna, hogy egy fizikailag ennyire nehéz gyakorlás mellett, a Pránajáma óra lesz a legnehezebb. A második óra után már rettenetesen éreztem magamat. Az ülésből eredő végtagfájdalmakat el tudtam viselni, akárcsak a hasogató hátfájást, vagy a karokban mutatkozó fáradtságot, ami annak köszönhető, hogy rengeteg ideig kell őket tartani a váltott orrlukas légzéshez, de egy dolgot képtelen voltam elfogadni: a légszomjat. Fuldokoltam, és azon gondolkodtam, hogy a többiek hogyan képesek olyan nyugodtan ülni kb. 90 percig és követni Vinay lassú számolását. Én majd belepusztultam.

Tudtam, hogy az előző fél éves tartózkodásom során megtanultam, hogy hogyan üljek nyugodtan minden izgés-mozgás nélkül úgy jó 45 percig. Nem is értettem, hogy most miért is tűnt a Pránajáma ekkora nehézségnek. Otthon ugyanis pránajámát is gyakoroltam, igaz, hogy általában sosem tovább mint 20 perc és itt az elvárás most egyből ennek több mint a duplája volt és sokkal, de sokkal lassabb számolás mellett.

Megkérdeztem Vinayt, hogy mi lehet az oka a fulladásos tapasztalatomnak. Ő csak elmosolyodott és azt mondta: ”Hát igen, mert csak az orrlukakon keresztül próbálsz lélegezni ahelyett, hogy a hasadnál figyelnéd a lélegzetet.” Még azt is hozzátette, hogy a Pránajámának nehéznek kell lennie, különben nincsen eredménye. Az embernek ugyanis edzenie kell az idegrendszerét azáltal, hogy folyamatosan többet és többet követel tőle, mivel egyedül ezúton lehet azt kellőképpen megerősíteni.

Nem voltam biztos benne, hogy pontosan megértettem, amit mondott, de mégis elhatároztam, hogy megpróbálom a hallottakat átültetni a másnapi gyakorlásomba. Csak annyit csináltam, hogy a figyelmemet a hasamhoz vittem és arra gondoltam, hogy innen befolyásolom a légzésem ritmusát. És ez csodát tett. Végre megfelelően tudtam lélegezni, nagyon lassan és még a kumbakákat, a légzésvisszatartásokat is meg tudtam csinálni. Ahogy kiléptem a teremből az óra után, Vinay megállított: „Ma nagyon mély volt a gyakorlásod”.

És igen, valóban, nem is gondoltam, hogy változni tudok ezen a területen, pláne nem ilyen gyorsan.

A pránajáma, és a pránára alapuló jógagyakorlás alapja a türelem és az összpontosítás. Ha megerősíted az elmédet, akkor az csodákra képes…ráadásul elképesztően gyorsan.

Most azt gondolom, hogy mivel a jóga az átalakulásról szól, és arról, hogy meghaladjuk a testet és az elmét, hogy egyesülhessünk a mindenséggel, tényleg szükségünk van erőteljes és kihívásokkal teljes gyakorlásra, másként sosem leszünk képesek keresztülhaladni a mentális gátjainkon és a kényszerképzeteinken. A legviccesebb az, hogy mindez csak addig fog nehéznek tűnni, amíg rá nem jövünk, hogy mennyire könnyű is lehet az egész, ha alázattal, megadással és türelemmel közelítünk felé.

Ha végre sikerül lecsillapítanod az elmét és csak megengeded, hogy a lélegzet tegye a dolgát, akkor az majd megmutatja az utat és a dolgok egyszerűen csak megtörténnek. 

Change is closer than you think – my easy breathing in India

This is my second time in India. Previously, I had been through it all: the hot weather, the noise, the pollution, the turmoil, the cows, the tough yoga teachers, harsh conditions, discipline and determination. Here your awareness always has to be high, on the road, on the streets, just in everyday being.

I know that here you can never lie back and say, oh I have seen it all, and now I am used to it. India is the place that will always put you to a test. Change and surprises are the only thing you can take for granted.

For example, this time my stay started so smoothly: friends were welcoming at the airport, guiding us in Delhi. We had great time and great meals together. I started to wonder, how come things were so easy this time. Arriving to India always brings its challenges. Once I thought of it, in a day we had it: we missed our flight and had to buy a last minute ticket from Delhi to Bangalore. I was nervous and felt terribly helpless. But I had to adjust quickly to the situation. Panicking and having a nervous breakdown are luxury in a truly critical situation.

The same way, I am also an advanced practitioner, I am also used to the discipline and determination needed for the practice. I can tolerate pain quite well and I am accustomed to the harsh Indian methods of teaching.

But you can always be surprised.  

I started my teacher’s training with Vinay Kumar. Prana Vashya is a system said to be harder than Ashtanga yoga. And the rumours might actually be true, it is a very hard practice. Breathing is the key in this practice, you have a very special breathing „coreography” for the sequence that you should stick to otherwise you can easily loose your breath and be just unable to keep the focus to do the very advanced positions. If you loose your breath, you loose your awareness and you will find yourself rushing into the positions risking even injuries. So this practice requires a lot of patience and focus, more than any other practice I have done so far. But the teacher is so encouraging. Vinay is a very traditional master, so he is very demanding, but also very kind. I feel like I want to please him and I want to do my best. For me kind but serious is more helpful than a harsh and „ego-beating” approach. I had enough of that, but now I know that I have never been working so hard in Yoga. He is really pushing me to my limits. At the moment I feel so determined and so physically challenged like a top athlete preparing for the Olympics.

But I never though that besides this hard physical practice, the Pranayama class will be the hardest for me. After the second class I felt terrible. I could tolerate the pain in my limbs from sitting, the tormenting backache, the tiredness in the arms from holding them so long to block the nostrils, but there was once thing I could not accept: being breathless. I was suffocated, and I wondered how all the other people were able to sit there calmly for about an hour and a half and how could they follow Vinay’s slow counts. It was just killing me.

I knew that last time I was here, by the end of the sixth month I Iearned how  to sit silently with no movements for about 45 minutes.  So I did not really understand why pranayama proved to be so difficult this time. I was practising pranayama at home too, but never longer than about 20 minutes, and here I was asked to do immediately more than double of this lenght of time and on much much slower counts.

I went to Vinay and I told him about my suffocating experience. He just smiled and said: ”Yes,because you are trying to breathe through the nostrils instead of wathching the breath at the abdomen.”  He also added that Pranayama had to be hard otherwise there would be no results, one had to train the nerves by demanding more and more from them, that was the only way to make them strong.

I was not sure if I understood but, I tried to apply this information in next day’s practice. I just moved my awareness to the abdomen and thought of controlling the breath from there. And it worked like a wonder. I could breathe properly, very slowly, and even keep the kumbakas, the breath locks. As I was leaving the room after practice, Vinay stopped me: „Today, you had a deep practice.”

Yes, indeed. I did not think change was possible in this area, and so quickly.

Pranayama, and prana based yoga practice are also based on patience and focus. If you keep your mind strong it will work wonders… and pretty fast.

Now, I think that since yoga is about Transformation, and going beyong the body and the mind to become one with the all, we do need hard and challenging practices otherwise we will never be able to go beyong our mental limitations and misbeliefs. And the funny thing is that all this hard work seems only hard until we have not realized how easy they could be if they were done with surrender and patience. Once we calm the mind and just allow the breath to work, it will show the way and let it happen. 

Felfázás és boróka

Ha tél, akkor sok nőnek ez a megfázással egyenlő, sőt annak különösen gonosz fajtájával a felfázással.
Nálunk nőknél lent úgy minden "egybefolyik", és ennek következtében a felfázás kellemetlen hüvelyi és/vagy húgyúti problémákat okozhat.

Te is érezted már biztos a kellemetlen viszketést odalent, a gyakori vizelést, és a hólyagidegességet. Az ember lánya folyton aggódik ilyenkor, hogy hogyan is jut el A-ból B-be és levedlődve magáról a száz és egy réteget, harisnyát, derékmelegítőt, miegyebet mikor is tud végre ellazulni a helyen ahova a király is gyalog jár. Arról nem is beszélve, hogy a felfázós téma még a hálószobánkba is befészkelheti magát, megnehezítve a téli összebújásokat. Pláne mintha nem mennénk így is a pasink agyára a folytonos pisi parával és izgulással, hogy hogyan fogok még jobban felfázni, ha két percen belül nem jön a busz.

Az ilyen jellegű témákra mindenki a tőzegáfonyát ajánlja. Én még mindig Vata alkatú vagyok és elgondolkodtatott, hogy ha a tőzegáfonyának olyan fanyar az íze, vagyis a levegős és éteri minőségeket hordozza magában, akkor az mennyire lenne jó az én, betegség által még jobban elbillent Vatámnak. Kutyaharapást szőrével? Hát nem biztos. Ha valahol sok a szél, meg a tér, akkor nem biztos hogy azt még fokozni kellene. És láss csodát, a tőzegáfonya nem is használt, semmit sem javultam tőle. Azt meg mondanom sem kell, hogy mennyire elegem van már a százféle táplálékkiegészítőből. Mégha bio is meg hú de egészséges, de akkor is csak zselatinos kis bogyó marad, amiben a jó ég tudja még mi van, ami talán nem is szerepel a címkén.

Szóval utánanéztem, hogy mivel lehetne orvosolni a felfázásomat anélkül, hogy növelném magamban a szelet.

És rábukkantam a Borókabogyóra (juniperus communis). Érdekes, mert pont egy-két nappal a felfedezés előtt tettem be a bevásárló kosaramba a közértben. Még sose használtam borókát, gondoltam ideje lesz egy kísérletet tenni. És akkor még nem is tudtam, hogy a megoldást tartom a kezemben. A borókabogyó kiváló húgyúti fertőtlenítő, vizelethajtó, vese- és epekőoldó. Fokozza az étvágyat és jótékonyan hat az emésztési panaszokra is. Hatékony a nőgyógyászati gombás fertőzések kezelésénél is.

Ajánlott teát készíteni belőle: Három, négy szem bogyót forrázzunk le és hagyjuk állni 5 percig. Ez a főzetet igyuk meg napi háromszor. Nekem végül ez segített.
Sőt végül az ételembe is belekevertem és a szegfűszeg gyulladáscsökkentő hatásával kombinálva remek kis főzeléket készítettem magamnak.

Mindenkinek jó étvágyat kívánok és gyógyulást a téli női nyavalyákból!

Borókás felfázós főzelék:

 – gyulladáscsökkentő, ártó tűz és vízhajtó

Olajban elkészítjük a fűszeralapot borókabogyó, kömény, koriandermag, kurkuma, szegfűszeg hozzáadásával. Majd ha a koriander kipattogott, akkor hozzáadjuk rántás helyett az instant rizspelyhet és egy kis vizet. Majd hozzáadjuk a zöldségeket: az apróra vágott sárgarépát, a reszelt tököt és egy kis sót. 

Addig főzzük, amíg a sárgarépa finomra megpuhul.