Hogyan lélegezzünk? - Jóga és légzés

Gyerekkoromban utáltam a testnevelés órákat. Mindig csak róttuk az iskolaköröket a kutyakakis utcán, vagy éppen focizni, röpizni vagy jobb esetben kosarazni kellett. Emlékszem, a futástól mindig szúrt az oldalam, úgy éreztem leszakad a combon, sőt olyan is volt, hogy úgy éreztem megmerevedett és felmondta a szolgálatot minden izmom. De ha nem iskolakör volt, hanem egyéb tornatermi kínzások, akkor meg még most is bennem van az az érzés, ahogy felhevült, csatakos testtel és ziháló mellkassal beestem az öltözőbe. Még órákkal utána is éreztem a torkomat, ahogy kiszáradt, meg néha be is . Olyan volt belül az érzés, mintha túlságosan kiszárítottak volna.

De a feketeleves java mindig csak másnap jelentkezett: reggel már ébredéskor éreztem, hogy fáj minden tagom és nincs kedvem megmozdulni sem. Nem véletlen hát, hogy amint tudtam, felmentettem magam tesiből és utána évekre jó messzire elkerültem a tornatermek izzadt műbőr szagát (hurekedtemh, mert ugye emlékszünk még a medicinlabdára, meg a borzadalmas szekrényugrásra).

Nem tudom manapság milyen az iskolai testnevelés, de az biztos, hogy velünk anno nem nagyon sikerült megszerettetni ezt a foglalkozást.

Érdekes hogy én 22 éves koromtól kezdtem megint mozogni. Akkor a jógával kezdtem. Rögtön megtetszett, mert nem hajszoltak benne és testem természetes hajlékonysága nagyon hamar visszaköszönhetett, hála a törődésnek. És közben még jól is éreztem magam. Izomlázam sosem volt, inkább mindig csak egy kellemes lebegős érzéssel távoztam a jógaóráról, kipihenten és felfrissült aggyal.

Most jógatanárként különösen fontosnak tartom a légzéssel összekoordinált mozgást. Már ebben a blogban is többször leírtam, hogy milyen fontos szerepe van a légzésnek a pózok kivitelezésénél. Mert tulajdonképpen a légzés, illetve még pontosabban a megfelelő pránaáramlás segíti elő a pózok megvalósulását. Ha nincs a fókusz a légzésen gyakorlás közben, akkor nem is igazán beszélhetünk jógáról.

Ellenben a légzésre való koncentrálás nem merül ki abban, hogy a tanár diktálja, hogy „Belégzés, Kilégzés”. A külső instrukció mindig csak egy iránymutatás maradhat, de neked kell arra figyelned, hogy ászanázás közben hogyan is lélegzel.

A Más jógában egyszerűen annyit szoktam kérni, hogy figyeljünk arra, hány légzésig tartjuk a pozíciót. Ez azt jelenti, hogy ha bármikor valaki megkérdezné, akkor mindig tudd, hogy éppen hol tartottál. A személyes tapasztalatom az, hogy ha a figyelmünket számolással folyamatosan a légzésen tartjuk, akkor gyakorlatilag minden különösebb erőlködés nélkül a test egy könnyed és elmélyült Ujjayi légzést fog felvenni. Valószínűleg könnyebb erre a fajta légzésre gyakorlás közben egyszerűen ráérezni, mintsem azt mesterségesen erőltetni.

Voltam már olyan jóga workshopon, ahol amint a gyakorlás megkezdődött egy fura zúgást hallottam. Először azt gondoltam, valami légkavaró berendezést kapcsoltak be, de aztán rá kellett jöjjek, hogy csak az „ujjayi gépek” indultak be. Néhányan elképesztő hangerővel „tolták” ki a levegőt a torkukon keresztül. Aztán láttam egy David Swenson you tube videót, ahol az elismert ashtanga tanár ki is figurázta rendesen a toroklégzés bajnokait.

Magam ezt a fajta erőltetett légzést mindig fárasztónak tartottam, ellenben a természetesen megtörténő ujjayival, ami nem fáraszt, hanem inkább tölt és segít megőrizni a türelmet

Most, hogy Vinay-vel gyakorolok minden nap a fő fókuszt a légzésre fordítom. Saját bőrömön tapasztalom, hogy valóban bizonyos pózokat légzéssel meg tudok csinálni, de ha akár egy pillanatra is elvesztem a figyelmemet, akkor a legegyszerűbb vinyasa kivitelezése is megterhelőbb lesz.

A minap nagyon megkínzott. A legrosszabb ászanáimat gyakoroltuk: Utthita Trikonasana, Parshvakonasana, Parivritta Trikona, Parivritta Parshvakona és Parsvottanasana. Ezek mind a kislabdadobással vetekedő nem szeretem pózok nálam. Ugyanis nagyon lazák a térdeim és nehéz magamat megtartanom, hogy ne csússzanak ki a lábaim alólam. Megvannak már a sajátos kis védelmi mechanizmusaim, amikkel meg tudom oldani a dolgot, de ő most olyan dolgokra kért, amikre eddig úgy gondoltam, hogy egyszerűen anatómiailag alkalmatlan vagyok. Azt akarta, hogy tökéletesen csináljam meg az ászanát. Csak nevettem, hogy hisz erre én képtelen vagyok. Ő meg elővette a szigort, hogy ha nevetek, meg kijövök a pózból, akkor még tízszer megcsináljuk.

Végül minden erőmet összeszedve megtartottam a nekem legnehezebb Parivritta Parshvakonasanat hátul összefont kezekkel és leszorított sarkakkal, ahogy kérte 8 mély légzésig. „5, 6, …úristen nem bírom tovább, de gyerünk hééééééét, és nyolccccc.” Megcsináltam. „There! This is what I wanted to see.” „Ez az, ezt akartam látni”- ujjongott Vinay. Hát csak kihozta belőlem az ászanát olyan formában, ahogy az a nagy könyvben meg van írva.

Két órán át csak ezekkel az ászanákkal szenvedtünk, csak velem, és hihetetlen érzések kavarogtak a testemben. Nagyon elfáradtam és arra gondoltam, hogy másnapra most biztos hogy lesz izomlázam. Eddig még sosem volt, de most majd lesz.

De nem lett, minden tökéletesen laza volt másnap reggel. A légzés, a könnyed és erőlködésmentes, türelmesen kivárt természetes ujjayi könnyűvé tette a gyakorlást is. Valóban megtapasztaltam, hogy a Prána hozza létre a pózt, még akkor is, ha abban a pillanatban a testem nem hitte el, hogy mennyivel többre is képes.

A tanítványaimon is meg szoktam figyelni, hogy ha nem figyelnek a légzésükre és a kis kellemetlenségeknek engedve elvesztik a türelmüket, akkor előbb utóbb fel is fogják adni a gyakorlást. Összeesnek, ledőlnek, nyűglődnek egy sort. De akárcsak az általános iskolai élményekből kiindulva, magamon is megfigyeltem már, hogy ha nincs ott folyamatosan a tudatom a légzésen, akkor kifáradok és tele leszek izomgörcsökkel. A ziháló légzés felhevít, pláne ha szájon át kapkodjuk a levegőt, és ilyenkor az agy úgy érzi elfáradtunk és ennek megfelelő hormonok kiválasztását rendeli el. Az eredmény a letargia és az izmok láza és lázadása.

Jóga után nem lesz izomláz és fáradtság, legyen szó akármilyen nehéz ászanasorról is, ha a gyakorlást megfelelő precizitással és a légzésre való teljes odafigyeléssel végzed. A kifáradás és a torokszáradás megelőzése végett mindig lélegezz csak és kizárólag az orron át. Ha megtartod a légzésed egyenletes ütemét és ezáltal a türelmedet, akkor lassan és pontosan fogod kivitelezni az ászanákat, és a kapkodásból eredő sérülések kockázatát is a nullára csökkented.

Mindenkinek jó gyakorlást!

A változás közelebb van, mint gondolnád: avagy nehézlégzés után fellélegzésem Indiában

Most vagyok másodszor Indiában. Korábban már volt részem mindenben: megtapasztaltam a meleget, a zajt, a levegőszennyezést, az általános felfordulást, a teheneket, a keményvonalas jógatanárokat, a nehéz körülményeket, a fegyelmezettséget és az elszántságot. Itt a tudatosságodnak mindig résen kell lennie, az utakon, az utcán, egyáltalán a mindennapi létezésben.

Tudom, hogy itt sosem lehet hátradőlni és azt mondani, ó, már mindent láttam és most már hozzászoktam. India az a hely, amely mindig kihívások elé állít. A változás és a meglepetések jelentik itt az egyetlen kiszámítható dolgot.

Például ez alkalommal az ittlétem egészen könnyedén indult: már barátok vártak a reptéren, akik elkalauzoltak minket Delhiben. Nagyszerű napokat töltöttünk együtt és remek lakomákat csaptunk. Már kezdtem tűnődni, hogy is van ez, hogy most minden ennyire simán alakul. Az Indiába való megérkezés mindig tartogat meglepetéseket. És mihelyst erre gondoltam, egy nap múlva meg is volt a baj: lekéstük a gépünket és az utolsó pillanatban kellett venni még egy repülőjegyet Delhiből Bangalore-ba. Ideges voltam és borzasztóan tehetetlennek éreztem magamat. De gyorsan hozzá kellett idomuljak a szituációhoz, hiszen a pánikolás és az idegösszeroppanás luxus egy valóban kritikus élethelyzetben.

Hasonlóképpen, magam haladó jógagyakorló vagyok és teljesen hozzá vagyok szokva a fegyelemhez és az elszánt erőfeszítéshez, amelyre szükség van a gyakorláshoz. Elég jól tolerálom a fájdalmat és már volt nem kis részem a keménykezű indiai tanítási stílusban is.

De az élet mindig tartogat meglepetéseket. 

Elkezdtem az oktatói tanfolyamot  Vinay Kumarral. A Prana Vashya rendszerről azt szokták mondani, hogy nehezebb, mint az Ashtanga jóga. És a pletyka egyre jobban úgy tűnik, hogy igaz, ez valóban egy nagyon nehéz gyakorlás. A Prana Vashyában kulcsfontosságú a légzés, van egy nagyon speciális légzési koreográfia a gyakorlatsorhoz, amihez érdemes ragaszkodni, ellenkező esetben könnyen elveszítheted a lélegzetedet és egyszerűen megtörténhet, hogy képtelen leszel megtartani a haladó gyakorlatok kivitelezéséhez szükséges fókuszt. Ha kiesel a légzésből, elveszíted a figyelmedet és abban a helyzetben fogod találni magad, hogy belelovallod magad a pózokba, siettetve azokat, ami akár még sérüléshez is vezethet. Tehát ez a fajta gyakorlás rengeteg türelmet és koncentrációt igényel, többet, mint bármely eddigi rendszer, amivel valaha is találkoztam. Viszont a tanár annyira bíztató. Vinay egy igazi tradicionális mester, nagyon sokat követel, de ugyanakkor nagyon kedves is. Úgy érzem, hogy a kedvében szeretnék járni és ezért is akarom magamból kihozni a maximumot. Nekem a kedves, de szigorú stílus sokkal jobban bejön, mint a keménykezű és egó-irtó tanítás. Már kaptam abból eleget, és most már azt is tudom, hogy eddig még sose dolgoztam ilyen keményen a jógával. Vinay abszolút feszegeti a határaimat. Jelen pillanatban úgy érzem, hogy körülbelül olyan mértékben vagyok fizikai kihívások elé állítva, mint egy az Olimpiára készülő élsportoló.

Ellenben sosem gondoltam volna, hogy egy fizikailag ennyire nehéz gyakorlás mellett, a Pránajáma óra lesz a legnehezebb. A második óra után már rettenetesen éreztem magamat. Az ülésből eredő végtagfájdalmakat el tudtam viselni, akárcsak a hasogató hátfájást, vagy a karokban mutatkozó fáradtságot, ami annak köszönhető, hogy rengeteg ideig kell őket tartani a váltott orrlukas légzéshez, de egy dolgot képtelen voltam elfogadni: a légszomjat. Fuldokoltam, és azon gondolkodtam, hogy a többiek hogyan képesek olyan nyugodtan ülni kb. 90 percig és követni Vinay lassú számolását. Én majd belepusztultam.

Tudtam, hogy az előző fél éves tartózkodásom során megtanultam, hogy hogyan üljek nyugodtan minden izgés-mozgás nélkül úgy jó 45 percig. Nem is értettem, hogy most miért is tűnt a Pránajáma ekkora nehézségnek. Otthon ugyanis pránajámát is gyakoroltam, igaz, hogy általában sosem tovább mint 20 perc és itt az elvárás most egyből ennek több mint a duplája volt és sokkal, de sokkal lassabb számolás mellett.

Megkérdeztem Vinayt, hogy mi lehet az oka a fulladásos tapasztalatomnak. Ő csak elmosolyodott és azt mondta: ”Hát igen, mert csak az orrlukakon keresztül próbálsz lélegezni ahelyett, hogy a hasadnál figyelnéd a lélegzetet.” Még azt is hozzátette, hogy a Pránajámának nehéznek kell lennie, különben nincsen eredménye. Az embernek ugyanis edzenie kell az idegrendszerét azáltal, hogy folyamatosan többet és többet követel tőle, mivel egyedül ezúton lehet azt kellőképpen megerősíteni.

Nem voltam biztos benne, hogy pontosan megértettem, amit mondott, de mégis elhatároztam, hogy megpróbálom a hallottakat átültetni a másnapi gyakorlásomba. Csak annyit csináltam, hogy a figyelmemet a hasamhoz vittem és arra gondoltam, hogy innen befolyásolom a légzésem ritmusát. És ez csodát tett. Végre megfelelően tudtam lélegezni, nagyon lassan és még a kumbakákat, a légzésvisszatartásokat is meg tudtam csinálni. Ahogy kiléptem a teremből az óra után, Vinay megállított: „Ma nagyon mély volt a gyakorlásod”.

És igen, valóban, nem is gondoltam, hogy változni tudok ezen a területen, pláne nem ilyen gyorsan.

A pránajáma, és a pránára alapuló jógagyakorlás alapja a türelem és az összpontosítás. Ha megerősíted az elmédet, akkor az csodákra képes…ráadásul elképesztően gyorsan.

Most azt gondolom, hogy mivel a jóga az átalakulásról szól, és arról, hogy meghaladjuk a testet és az elmét, hogy egyesülhessünk a mindenséggel, tényleg szükségünk van erőteljes és kihívásokkal teljes gyakorlásra, másként sosem leszünk képesek keresztülhaladni a mentális gátjainkon és a kényszerképzeteinken. A legviccesebb az, hogy mindez csak addig fog nehéznek tűnni, amíg rá nem jövünk, hogy mennyire könnyű is lehet az egész, ha alázattal, megadással és türelemmel közelítünk felé.

Ha végre sikerül lecsillapítanod az elmét és csak megengeded, hogy a lélegzet tegye a dolgát, akkor az majd megmutatja az utat és a dolgok egyszerűen csak megtörténnek. 

Change is closer than you think – my easy breathing in India

This is my second time in India. Previously, I had been through it all: the hot weather, the noise, the pollution, the turmoil, the cows, the tough yoga teachers, harsh conditions, discipline and determination. Here your awareness always has to be high, on the road, on the streets, just in everyday being.

I know that here you can never lie back and say, oh I have seen it all, and now I am used to it. India is the place that will always put you to a test. Change and surprises are the only thing you can take for granted.

For example, this time my stay started so smoothly: friends were welcoming at the airport, guiding us in Delhi. We had great time and great meals together. I started to wonder, how come things were so easy this time. Arriving to India always brings its challenges. Once I thought of it, in a day we had it: we missed our flight and had to buy a last minute ticket from Delhi to Bangalore. I was nervous and felt terribly helpless. But I had to adjust quickly to the situation. Panicking and having a nervous breakdown are luxury in a truly critical situation.

The same way, I am also an advanced practitioner, I am also used to the discipline and determination needed for the practice. I can tolerate pain quite well and I am accustomed to the harsh Indian methods of teaching.

But you can always be surprised.  

I started my teacher’s training with Vinay Kumar. Prana Vashya is a system said to be harder than Ashtanga yoga. And the rumours might actually be true, it is a very hard practice. Breathing is the key in this practice, you have a very special breathing „coreography” for the sequence that you should stick to otherwise you can easily loose your breath and be just unable to keep the focus to do the very advanced positions. If you loose your breath, you loose your awareness and you will find yourself rushing into the positions risking even injuries. So this practice requires a lot of patience and focus, more than any other practice I have done so far. But the teacher is so encouraging. Vinay is a very traditional master, so he is very demanding, but also very kind. I feel like I want to please him and I want to do my best. For me kind but serious is more helpful than a harsh and „ego-beating” approach. I had enough of that, but now I know that I have never been working so hard in Yoga. He is really pushing me to my limits. At the moment I feel so determined and so physically challenged like a top athlete preparing for the Olympics.

But I never though that besides this hard physical practice, the Pranayama class will be the hardest for me. After the second class I felt terrible. I could tolerate the pain in my limbs from sitting, the tormenting backache, the tiredness in the arms from holding them so long to block the nostrils, but there was once thing I could not accept: being breathless. I was suffocated, and I wondered how all the other people were able to sit there calmly for about an hour and a half and how could they follow Vinay’s slow counts. It was just killing me.

I knew that last time I was here, by the end of the sixth month I Iearned how  to sit silently with no movements for about 45 minutes.  So I did not really understand why pranayama proved to be so difficult this time. I was practising pranayama at home too, but never longer than about 20 minutes, and here I was asked to do immediately more than double of this lenght of time and on much much slower counts.

I went to Vinay and I told him about my suffocating experience. He just smiled and said: ”Yes,because you are trying to breathe through the nostrils instead of wathching the breath at the abdomen.”  He also added that Pranayama had to be hard otherwise there would be no results, one had to train the nerves by demanding more and more from them, that was the only way to make them strong.

I was not sure if I understood but, I tried to apply this information in next day’s practice. I just moved my awareness to the abdomen and thought of controlling the breath from there. And it worked like a wonder. I could breathe properly, very slowly, and even keep the kumbakas, the breath locks. As I was leaving the room after practice, Vinay stopped me: „Today, you had a deep practice.”

Yes, indeed. I did not think change was possible in this area, and so quickly.

Pranayama, and prana based yoga practice are also based on patience and focus. If you keep your mind strong it will work wonders… and pretty fast.

Now, I think that since yoga is about Transformation, and going beyong the body and the mind to become one with the all, we do need hard and challenging practices otherwise we will never be able to go beyong our mental limitations and misbeliefs. And the funny thing is that all this hard work seems only hard until we have not realized how easy they could be if they were done with surrender and patience. Once we calm the mind and just allow the breath to work, it will show the way and let it happen. 

Felfázás és boróka

Ha tél, akkor sok nőnek ez a megfázással egyenlő, sőt annak különösen gonosz fajtájával a felfázással.
Nálunk nőknél lent úgy minden "egybefolyik", és ennek következtében a felfázás kellemetlen hüvelyi és/vagy húgyúti problémákat okozhat.

Te is érezted már biztos a kellemetlen viszketést odalent, a gyakori vizelést, és a hólyagidegességet. Az ember lánya folyton aggódik ilyenkor, hogy hogyan is jut el A-ból B-be és levedlődve magáról a száz és egy réteget, harisnyát, derékmelegítőt, miegyebet mikor is tud végre ellazulni a helyen ahova a király is gyalog jár. Arról nem is beszélve, hogy a felfázós téma még a hálószobánkba is befészkelheti magát, megnehezítve a téli összebújásokat. Pláne mintha nem mennénk így is a pasink agyára a folytonos pisi parával és izgulással, hogy hogyan fogok még jobban felfázni, ha két percen belül nem jön a busz.

Az ilyen jellegű témákra mindenki a tőzegáfonyát ajánlja. Én még mindig Vata alkatú vagyok és elgondolkodtatott, hogy ha a tőzegáfonyának olyan fanyar az íze, vagyis a levegős és éteri minőségeket hordozza magában, akkor az mennyire lenne jó az én, betegség által még jobban elbillent Vatámnak. Kutyaharapást szőrével? Hát nem biztos. Ha valahol sok a szél, meg a tér, akkor nem biztos hogy azt még fokozni kellene. És láss csodát, a tőzegáfonya nem is használt, semmit sem javultam tőle. Azt meg mondanom sem kell, hogy mennyire elegem van már a százféle táplálékkiegészítőből. Mégha bio is meg hú de egészséges, de akkor is csak zselatinos kis bogyó marad, amiben a jó ég tudja még mi van, ami talán nem is szerepel a címkén.

Szóval utánanéztem, hogy mivel lehetne orvosolni a felfázásomat anélkül, hogy növelném magamban a szelet.

És rábukkantam a Borókabogyóra (juniperus communis). Érdekes, mert pont egy-két nappal a felfedezés előtt tettem be a bevásárló kosaramba a közértben. Még sose használtam borókát, gondoltam ideje lesz egy kísérletet tenni. És akkor még nem is tudtam, hogy a megoldást tartom a kezemben. A borókabogyó kiváló húgyúti fertőtlenítő, vizelethajtó, vese- és epekőoldó. Fokozza az étvágyat és jótékonyan hat az emésztési panaszokra is. Hatékony a nőgyógyászati gombás fertőzések kezelésénél is.

Ajánlott teát készíteni belőle: Három, négy szem bogyót forrázzunk le és hagyjuk állni 5 percig. Ez a főzetet igyuk meg napi háromszor. Nekem végül ez segített.
Sőt végül az ételembe is belekevertem és a szegfűszeg gyulladáscsökkentő hatásával kombinálva remek kis főzeléket készítettem magamnak.

Mindenkinek jó étvágyat kívánok és gyógyulást a téli női nyavalyákból!

Borókás felfázós főzelék:

 – gyulladáscsökkentő, ártó tűz és vízhajtó

Olajban elkészítjük a fűszeralapot borókabogyó, kömény, koriandermag, kurkuma, szegfűszeg hozzáadásával. Majd ha a koriander kipattogott, akkor hozzáadjuk rántás helyett az instant rizspelyhet és egy kis vizet. Majd hozzáadjuk a zöldségeket: az apróra vágott sárgarépát, a reszelt tököt és egy kis sót. 

Addig főzzük, amíg a sárgarépa finomra megpuhul.

How could acro yoga be spiritual?

I love acro yoga. Since I got into it and started practicing, I am a fan. It is unbelievable how much progress I made and funnily enough, I know already how much I am going to laugh in a year's time at the level I am at the moment. To put it simply, in this practice the only thing you can do is to Progress and get better.

Why? Because, acro yoga not only includes phyisical liftings but it really takes you high mentally and spiritually as well. Indeed, it is an adrenalin booster, that is why so many get hooked real quick. But if you do it without a spiritual “extra”, it remains a funny and spontaneous exercise. Acro yoga puts you to incredible challenges and possibilities, even spiritually for you need to go beyond your boundaries, fears, mental inflexibilities from class to class. This kind of inner transformation can only happen though, if full attention, focus and mutual care are present.

In experienced hands and when the appropriate attitude and love is there, acro yoga can absolutely become a spiritual practice and it might bring wonders.

The Ego is the frame itself with which we identify ourselves day after day: our physical appearance, beliefs, limitations, obsessions, the Cogito ergo sum, that we think we are what we think. Acro yoga hits exactly on these weak points and it takes you to far away lands where thinking has not much value.

For example, in the air you need a completely different body awareness. Once you are lifted high hanging down in an inversion, you might not be able to simply realize such simple things like where are your legs and your arms. But you might need to act swiftly using your instinctive body intelligence, otherwise you could hit yourself. On top of that you have to cooperate with another person who is also struggling with his own fears, burdens, thought patterns.

Meeting a difficulty always implies that you are ready for the solution, you have got a chance to evolve. Hardship is an opportunity. A chance to move beyond your limits and to trust in your wholeness and the divine. It is an opportunity to experience Your Self. To see that you are that limitless creature who can learn to do a handstand over 30, or even get younger despite the passage of time. To understand your unlimitedness and to get a taste of how it is when you let your creative energies flow through you.

My favorite story is about our student, a girl fighting with her agoraphobia. She can't stand the crowds, and for her 6 people is already a crowd. She gets nervous and lost when we put in a bit more upbeat music and there are also some movements that put her totally off and she panics. There are moments, when I see her struggling with her internal turmoil, crying a little, but she continues to come to the class with an unshakable determination. And every time we look at her, we are so happy to see her expanding her “frame”. And on the horizon you see that her sky is clear, she could be fearless and free. I hope we can accompany her to arrive this far, but in the meantime I feel gratitude that she puts so much trust in us and we are lucky to be able to work with such people in Akrokommando.

Not to mention, that she is soon performing a perfect handstand, only after a few months of practice. She is getting more and more confident and self-assured. She is a pleasure to watch.

The ego always feeds on negative feelings and especially on that it makes you feel you are small, impotent, you are closed into this body and this mental design. For you got a slap in the face when you were six, therefore you know you are such and such and you blame all to it. But don' t let this rule you, you are more.

When I see myself performing acro on the videos, I cannot believe that the woman I see is really me. The half-blind premature kid who was always way underweight and the whole time exempted from PE class. And it is not even the broken back brain woman lawyer that smiles back to me, but a completely different being.

Watch me here to check it for yourself:

Akrokommando 2011 summary video

And you can also watch this mini documentary on who we are in Akrokommando:

I change, and acro yoga brings new dimensions into my physical and mental being, and it greatly helps me in my creative self-expression.

Yesterday we were practicing with Gergo, and in a euphoric moment we flew with the music and we did such an amazing improvisation that even we were suprised. Harmony and accord, a wonderful experience to live it. I feel that body consciousness permeates me, I almost see myself from the outside, see what limb will arrive where, and I am already there. And we read in each other's mind. In our way, we live the unity of consciousness.

I wish the same for everyone for the new year.

Come on Akrokommando! Acro yoga for All!

www.facebook.com/groups/akrokommando

Miért spirituális az Akro jóga?

Én imádom az akro jógát. Amióta csak kapcsolatba kerültem vele és elkezdtem gyakorolni rajongó vagyok. Elmondhatatlan, hogy a két év alatt mennyit fejlődtem, és az a legviccesebb, hogy tudom, egy év múlva már azon a szinten is nevetni fogok, ahol ma állok. Egyszerűen ebben csak fejlődni lehet és jobbá válni.
Miért? Mert az Akro jóga nemcsak fizikailag emel fel, de mentálisan és spirituálisan is. Igen, növeli az adrenalin szintet, ezért könnyű gyorsan beleszeretni, de ha spirituális töltet nélkül csináljuk akkor csak egy spontán, jópofa testgyakorlásról marad. Pedig az akro jóga elképesztő kihívások és lehetőségek elé állít, akár spirituálisan is, mivel az ember alkalomról-alkalomra meg kell hogy haladja benne a saját határait, félelmeit, gondolati merevségeit. Ez a fajta lelki transzformáció viszont csak a teljes figyelem és a kölcsönös odafigyelés jegyében történhet meg.

Az akro jóga  avatott kezekben és megfelelő hozzállás és szeretet mellett valóban spirituális gyakorlattá válhat és csodákra képes.

Az egó maga a keret, amivel naponta azonosulunk, a fizikai adottságaink, a hiedelmeink, a korlátaink, a megrögződéseink, a Cogito ergo sum, hogy azt hisszük, attól vagyunk, amit gondolunk. Az akro jóga nagy lendülettel támadja be pont ezeket a korlátokat, és olyan területekre visz, ahol a gondolkodásnak, az agyalásnak nem mindig veszzük hasznát.

A levegőben például egy egészen más testtudatra van szükségünk. Amint felemelnek és fejjel lefele lógsz, máris nem olyan könnyű megállapítani még oly egyszerű dolgokat sem, mint például hogy merre van a kezed vagy a lábad. Viszont adott esetben gyors cselekvésre van szükség, ösztönös test-intelligenciára, különben akár könnyen le is fordulhatsz. Ráadásul együtt kell működni egy másik emberrel, aki szintén hordozza a saját félelmeit, nehézségeit, gondolati mintáit.

Amikor akadályokba ütközöl, az mindig azt jelzi, hogy készen állsz a megoldásra, esélyt kaptál éppen a  fejlődésre. A nehézség egy lehetőség. Lehetőség a határaidon való felülemelkedésre, a bizalomra a teljességben és a gondviselésben. Lehetőség arra, hogy megtapasztald, ki vagy valójában. Hogy az a határtalan lény vagy, aki akár harmincon felül is képes megtanulni kézenállni, sőt dacolva az idő múlásával egyre fiatalabbá válni. Aki képes megérteni a saját korlátlanságát és megtapasztalni milyen az, amikor hagyod hogy a kreatív energiák rajtad átáramoljanak.

A kedvencem az egyik pánikbeteg tanítványunk, aki agoraphobiában szenved. Nem bírja a tömeget, és nála hat ember már annak számít, illetve azt, ha tempósabb zene szól, sőt vannak olyan mozdulatok, amelyeknél kifejezetten érzelmi pánikrohamok törnek rá. Néha egészen sírós állapotokkal küszködik nálunk, de mégis jön rendíthetetlenül és mi minden alkalommal boldogan nézzük, ahogy egyre jobban tologatja szélesebbre a határait. És a határokon túl már látszódik a szabad ég is, a teljes félelemmentes, szabad állapot. Remélem sikerül ide is elkísérnünk, mindenesetre addig is mély hálát érzek, hogy ilyen bizalmat kaptunk és ilyen nagyszerű emberekkel foglalkozhatunk az Akrokommandón.
Ráadásul pont ez a tanítványunk lassan tökéletesen áll kézen, mindössze néhány hónap gyakorlással a háta mögött. Egyre magabiztosabb és határozottabb.
Öröm nézni.

Az egó mindig negatív érzelmekből táplálkozik és főleg abból, hogy elhiteti kicsi vagy és be vagy zárva ebbe a testbe, ebbe a pszichés alkatba. Mert kaptál egy pofont hat évesen és tudod hogy emiatt vagy ilyen meg ilyen és hát erre mindent rá is fogsz. De ne hagyd magad, te nem ez vagy.

Amikor nézem magamról az akrós felvételeket, el sem hiszem, hogy ez én vagyok. A félvakon született nyeszlett kis koraszülött cérnagyerek, aki anno végig fel volt mentve testnevelésből. És mégcsak nem is a görnyedthátú, agyember jogásznő néz vissza rám, hanem valami egészen más lény.

Csak nézz meg itt:
Akrokommando 2011 összefoglaló

Dokumentumfilm rólunk

Én is változom, az akrózás egészen új dimenziókat hoz nemcsak a fizikai létezésembe, de a mentális, főleg a  kreatív önkifejezésem terén is.

Ma reggel gyakorultunk Gergővel és egy eufórikus pillanatban olyat impróztunk egy számra hogy magunk is meglepődtünk. Harmónia és összhang, elmondhatatlan érzés ezt megélni. Érzem hogy közben áthat a testtudatosság is, szinte kívülről látom, hogy mi hova fog érni és már benne is vagyok. És olvassuk egymás gondolatát. A magunk módján megéljük az Egység tudatát.

Kívánok mindenkinek hasonlókat
Hajrá Akrokommandó! Akro jógát mindenkinek!
www.facebook.com/groups/akrokommando

Ayurvedic cooking – winter delights for the three doshas

The Ayurvedic kitchen is often identified with Indian cuisine or vegetarian cooking. But Ayurvedic cooking, in my interpretation, is more like a cooking style, a kitchen where the ingredients and the basic cooking materials are selected according to Ayurvedic principles and where the natural constitution of the guests, in other terms the Prakriti of those invited, is also considered.

In our continental climate, we shall find vegetables, spices and grains to our menu which are naturally appropriate for us. The Indian kitchen is very tasty, however it might not be an obvious choice for a Hungarian or a European person. By nature, we are not used to those flavours, condiments, and our bodies might not react to them the same way as that of a native Indian.

Another concern is the correlation between Ayurvedic and vegetarian cooking. Ayurveda follows the principles of Nature, and it does not necessarily exclude the consumption of animal products, although it mainly promotes a vegetarian and sattvic diet.

Among others, such questions were in focus during our weekend cooking course where we also discussed the system of the six tastes and we prepared a menu catering to the specialities of all three doshas.

In Ayurvedic cooking, it is always a high priority to match the Prakriti, the individual mental and pshysical nature of a person. Therefore, in our mini course, althought we prepared basically one meal, we varied it in three different ways. The principle was the same as during our summer veg burger parade, so the ingredients and the preparation varied according to the doshas.

To start the day and to prepare for the Ayurvedic cooking seminar, I prepared some welcome grain balls, or as my Indian brother put it, 'you sis made some ladoos'.

During winter, a warm breakfast is preferable, and I love to make a sort of porridge which wonderfully balances the growing forces of Vata, so this was the inspiration for the grain balls (ladoo).

Vata ladoo: I roasted some sunflower seeds on a little sesame oil and then added the wheat flakes and the spices, some cinnamon, cloves, green cardamom seeds and fennel seeds. I boiled them with some milk and then added the dried grapes and some plums cut into cubes. The flakes were boiled quickly, I let them cool down for a while and then mixed them with some honey and formed some balls from this mixture. At the end I covered the balls with chopped walnuts.

Pitta ladoo: Similarly to the Vata balls, they are prepared with wheat flakes, dried grapes and plums, but here I added some coconut too and spiced it with aniseed, cinnamon, fennel and stevia. Some dried figs were also added to the mix. Again I let the mixture to cool a little, then added the honey and covered the ladoos with grated coconut.

Kapha ladoo: On a little oil I popped some coriander seeds, added the cinammon, cloves, a pinch of nutmeg and a little chili. Instead of milk, I cooked the ingredients in water, the barley flakes and the dried cranberries. There was no need for added honey, since the barley flakes soak up water very nicely and they get sticky by themselves. At the end again, I rolled the balls in coconut mixed with grated lemon skin just to make it more extravagant.

For main course, we prepared veggie winter pies. The Vata and Kapha versions were prepared of commercial puff-pastry, but for the Pitta version we prepared a home-made pastry with no eggs.

To adjust it to the doshas, we used three different fillings and of course it was also important to note how we prepared the various vegetables before they landed in the pie.

For the Vata pie, we used warming and sweet ingredients and spices. On a little butter, I prepared a masala of coriander, cumin, garam masala, pepper and turmeric. Then cooked the purple onion slices and then added the thinly sliced carrots, the beetroots cut into smaller cubes and with time we also mixed it with the pumpkin cubes. This mixture became our tasty-sweet-juicy Vata filling. In a wok we roasted some pumpkin seeds and sprinkled the pie with them on the inside and outside. To make it perfect, we finished our job with a nutmeg bechamel (egg and cream).

For the Pitta pie, I chose some cooler vegetables and flavoring. We steamed the cauliflower, brokkoli and the Brussel's sprouts with asian lemongrass, dill and some sea salt. Then we mixed the tofu and the lemon with water, and we mixed the half raw vegetables with this low-fat egg free bechamel. The pastry here was home-made, and it got covered with fennel slices, thinly sliced non-salty mozzarella and some fennel seeds. We poured our tofu-green veggies sauce on top of it and off it went to the oven.

The filling of the Kapha's pie was prepared in a Wok. We started with some purple onions, then added the celery, the eggplant and a little carrot. We spiced it with warm spices like garam masala, nutmeg, allspice, turmeric and then we put the vegetables into the puff-pastry with a slightly lighter bechamel than the one used for the Vatas. We covered the top with another layer of puff-pastry.

The final result was really pleasing, especially that all the participants, funnily enough, preferred the pie that was intended to balance their very doshas.

Ayurvedic cooking is not so difficult as it might seem at first sight. If you integrate Ayurvedic thinking into your daily routine, and if you go next time shopping you observe the food items through this “Ayurvedic spectacles” (the five elements and the six tastes), then all the ingredients will gradually unfold their properties. At the beginning it will be of a little work, but then you will realize that ayurvedic cooking is not so complicated, but it helps you to achieve the meals that are best suited to your nature, and which will help you to keep fit and healthy in the best possible way.

I wish everyone a wonderful journey on this interesting road of discoveries.