Épp most láttam ezt a filmet és azt gondolom, hogy nagyszerű alkotás. Minden egyes pillanata iróniával és egyszerre szomorúsággal fűszerezett. Ráadásul imádtam vadászni azokra a kis extra viccekre, amelyeket például a Ravioli úr által a sarokban olvasott könyvek címében, vagy az utcai koldus kéregető tábláján rejtettek el. Intelligencia szőtte be az egész mozit és a film megrendítő hitelességgel ábrázolta az érzelmeket és a szeretetet. Ez egy valódi mestermű.
Röviden a történet egy 44 éves túlsúlyos, mentális zavarokkal küzdő New York-i öreg pasi és egy 8 esztendős, koravénen depressziós ausztrál iskoláslány váratlan és fura kapcsolatáról szól. Kettejüket egyetlen közös életcél köti össze: mindennél jobban vágynak egy barátra és egy kis szeretetre. No jó, van még más közös érdeklődési körük is: mindketten rajonganak a csokiért és az édességért.
Ennélfogva nem meglepő, hogy egy cukorka hozza az első fő fordulatot a történetükben. Max kap egy szív alakú cukrot egy gyerkőctől a buszmegállóban való várakozás közben és azt egyből el is küldi Marynek. Az immáron fiatal lány épp elvesztette az édesapját és a sír mellett állva egyszercsak ránéz a sokat utazott szíves cukira, ami azt üzeni: „Először önmagadat szeresd.” Ez az átváltozás pillanata Mary számára és még a hangulatgyűrűje is hipp hopp kiszínesedik. Megvilágosodik egy pillanatra és mindent másképpen kezd látni. Ez a pillanatnyi felismerés meghozza a szerelmet az életébe, megházasodik és minden a boldog végkifejlet felé mutat. Annyira közhelyes, és mégis mennyire erőteljes ez a mondat: „Először szeresd önmagadat.”
Amint korábban már blogoltam a szívcsakráról, mentális és fizikai egészségünkhöz elengedehetetlen ez a hozzáállás, és ha ezt a tanácsot követjük, akkor azzal egyszersmind megtettük az első lépést a spirituális úton. Mégis oly nehéz elfogadni magunkat, pláne amikor olyan nyilvánvalóan látjuk a tökéletlenségeinket akárcsak Mary látta kakiszínű anyajegyét a homlokán.
Ez pedig elvezet bennünket a történet második nagy fordulópontjához. Mary, noha akaratlanul, mégis nagyon mélyen megbántotta Max érzéseit. Megbocsátásra van ezért szüksége, de az nem megy annyira egyszerűen. Max végülis ír neki egy levelet: „A sérelem olyan érzés volt mintha véletlenül összetűztem volna az ajkaimat. Azért bocsátottam meg neked, mert nem vagy tökéletes. Tökéletlen vagy, akárcsak én. Minden ember tökéletlen, a házam előtt lévő ember is, aki szemetel.”
Ez egy olyan csodálatos magyarázata a spirituális út lépcsőfokainak. Az első az, hogy meg kell szeretned önmagadat és úgy elfogadnod, ahogy vagy. Csak ezután tudsz igazán szeretni másokat és ha kell, még meg is bocsátani nekik, mert látod és belátod, hogy ők sem tökéletesek. Mind ugyanolyan tökéletlenek vagyunk.
Mégis groteszk, hogy mindezt egy gyurmaanimáció tudja ilyen szépen megtanítani nekünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése