Fel kéne venni az emberi jogok közé: Jog a saját étel elkészítéséhez

Emlékszem, közel másfél éve rettenetes élmény volt számomra minden étkezés. Ezt talán jobban megértik azok, akiknek mond valamit az IBS, vagyis az irritábilis bél szindróma. Ez egy olyan fura bélrendszeri betegség, aminél ugyan szervi változás vagy kóros anyagcserezavar nem mutatható ki, orvosilag minden úgy tűnik rendben van, mégis a páciens állandó emésztési problémákkal küszködik. Az ok természetesen pszichoszomatikus, tehát valamiféle stresszhelyzet okozza, de hogy hogyan gyógyítható, arra egyelőre nincsenek jól bevált orvosi módszerek. Mivel krónikus betegségről van szó, az embernek általában csak bele kell törődnie, hogy ezután ezzel kell együtt élnie, és jó ha a tünetekre valami ideig-óráig enyhülést adó megoldást talál.

Én annak idején már ott tartottam, hogy körülbelül egy fél év alatt teljességgel kezdtem antiszociálissá válni. A munkahelyi étkezés és annak esetleges következményei az életemet rettegéssé változtatták. Bárhova mentem állandó dilemmává vált, hogy miképpen lehet biztosítani az illemhely igénybevehetőségét, és ez az extra stressz mondanom se kell, megkeserítette a mindennapjaimat. Az ebédemet az irodámban egyedül ettem meg, hogy minél nyugodtabb környezetet teremthessek magam körül és ne kelljen még azon is stresszelnem, hogy mit fog bárki is szólni, hogy a következő pillanatban esetleg ki kell rohannom.

Ehettem a legkiválóbb, legdrágább bio ételeket, a legszebb zöldségeket, vagy akármit, garantáltam mindentől ami legurult a nyelőcsövemen rosszul voltam. Egyszerűen az étel nem akart megmaradni bennem. Ennek ráadásul nagyon tisztában voltam a pszichikai okaival, de a tudatom úgy tűnt mégsem képes változtatni a helyzetemen. Egyedül csak akkor tudtam valamennyire befogadni bármit is magamba, amikor otthon főztem, bár akkor meglepően még olyan dolgok is, amit ha máshol eszek rosszullétet okoztak volna, valahogy jól estek. Teljesen illogikus volt az egész működésem.

Aztán hála Istennek sikerült kikerülnöm ebből a helyzetből. Persze ez nem volt zökkenőmentes, ehhez ugyanis le kellett zárnom egy kapcsolatot, el kellett búcsúznom egy jól fizető állástól és otthagynom egy országot. Először rettegtem az egésztől, de mikor fokozatosan csak láttam hogy nem fordulhatok már vissza, egyre könnyebben kezdtem előrehaladni a riasztó ismeretlenbe. Hazaköltözve megint rövid időn belül kaptam egy nagyon kedvező állásajánlatot, megint külföldre, de egyszerűen sírva fakadtam, amikor megkerestek. Semmi kedvem nem volt visszamenni az office létbe, a régi életmódomba. Ez tett beteggé és tudtam, ha materiális érdekekből visszamegyek, még jobban meg fogok betegedni. Befele persze ez nagy küzdelem volt, de nem tudtam mást tenni. A belső hangom nem engedte, hogy igent mondjak, még akkor sem, ha ez mindenki más számára őrültségnek tűnt.

És itt jött be a jóga. Megint nekikezdtem az aktívabb gyakorlásnak és néhány hónapon belül rendbejöttem. Ráadásul olyannyira, hogy nyolc hónapon belül Indiában találtam magamat, ami a delhi belly gyomorrontásos történetekkel elég nagy kalandtúrának tűnt. De annyira akartam a jógát és annyira eltökéltem magamban, hogy én ide nem megbetegedni, hanem tanulni jöttem, hogy végül a repülőgépen adott űrhajóskaján kívül semmi problémám nem volt egészen fél éven keresztül. Az emésztésem nemcsak hogy megjavult, de olyan erősen ellenállóvá vált mint talán még soha. Mire képes az elme.

Ettől függetlenül most mikor hazajöttem, eltökéltem, hogy minden nap én fogok főzni anyukámnak. Eddig ő főzött rám, most már éppen ideje, hogy átvegyem a stafétabotot: Persze mondanom se kell, hogy teljesen áttértünk a vegetáriánus létre, és így minden nap egy kreatív alkotás, hogy na mit is főzzek. Sose főzök recept alapján, csak mindig napi inspirációból. Én nem is tudok főzni, csak kotyvasztok. De egyre finomabbakat. Tudom, hogy mit tettem bele, sokszor még azt is hogy az miért jó nekem, és csak egyszerűen élvezettel és szeretettel készítem el azt, ami majd az asztalra kerül. Az étel is Brahma, vagyis Isten, és mostanság nagyon istenieket is eszünk otthon. Nemcsak az összetevőktől lesz szattvikus az az étel, hanem leginkább attól a vibrálástól, amiben, amilyen légkörben és hozzáállással azt megalkották. Az ember márpedig önmagának és a szeretteinek a legjobbat szeretné adni, ezért az ilyen otthoni ebéd a legtáplálóbb és a legfinomabb.

Épp a napokban vettem észre, hogy milyen jó kedvvel eszek. Ez számomra még nem is olyan régen elképzelhetetlen lett volna. Milyen jó, hogy megválaszthatom szabadon, hogy mihez van kedvem és azt magamnak elkészíthetem. És kivételezett helyzetben vagyok, mert erre mennyi embernek nincs lehetősége. Csak próbálnak valami ehetőt bekapkodni esetleg feszélyezett munkahelyi légkörben és aztán kit érdekel ha IBS-ük lesz vagy bármi más bajuk.

Pedig nemcsak az ember szívéhez, de az egészségéhez is a gyomrán keresztül vezet az út, ezért kellene az ebédfőzéshez való jogot emberi joggá avatni.