Nyári Vata-Pitta hőség-bőség tál - Céklás kel

Végre megint egy főzős bejegyzés. Legalábbis ma megint olyan jót sikerült alkotnom, hogy meg kell osztanom.
Három éve még az IBS (irritábilis bél szindróma) fogságában szenvedtem, és gyakorlatilag teljesen el is ment minden ételtől a kedvem. Talán pont ezért van az, hogy amikor sikerül egy igazán jót főznöm-ennem, akkor különösen boldog vagyok.
Ez ma is így volt. Már a készülődésemet, a főzés fázisát is valamiféle örömteli várakozás kísérte, és a végeredmény "tányérnyalósra" sikeredett. Az ilyen ebédeimben az a legjobb, hogy annyira kielégítenek, hogy utána nem is nagyon leszek már éhes.

No hát akkor álljon itt a mai menü: céklás kel mozzarellával Vata-Pitta módra.

Egy kis olajon "megpattintottam", vagyis hagytam kipattogni a szokásos kömény, koriander alapot, amelyhez ma került még ánizskapor és szárított metélőhagyma is. Az ánizskaprot azért tettem, mert szerettem volna fokozni a Vatának nagyon fontos édes ízt, illetve segíteni az egyébként kicsit gázos kel emésztését, és a metélőhagyma csípőssége is ezt hívatott támogatni. Majd hozzáadtam egy kevés tökmagot és amikor már hallottam, hogy az is pattog, akkor belekevertem a lilahagymát is.
A lilahagyma amúgy is nagy kedvenc. Csípős, de egyszerre édes íz is, amely egyszerre megmozgatja a Vata és a Pitta típusú ember ízlelőbimbóit is.

Kis idő múlva hozzákevertem a kis kockákra vágott céklát is. A cékla egy olyan zöldség, amelyet az érzékeny gyomrú és váltakozó emésztő tűzzel rendelkező Vatáink is rendszeresen, heti több alkalommal is nyugodtan fogyaszthatnak. Kicsi sót tettem hozzá, de hogy egyszerre az édes íz is megmaradjon, sőt fokozódjon, tettem hozzá egy kis mazsolát is.

A következő fő összetevőnk a kelkáposzta volt. Mostanában többször éreztem már különös vonzalmat e csodálatos, a zöld paletta egész színorgiáját felvonultató virágszerű zöldség iránt. Külön íncsiklandónak tartom egyébként is azt, amikor a levél széle egy kicsit megég és olyan édeskés zamatos lesz, de egyszerre kesernyés is. Nem véletlen, hogy nem ajánlják Vata típusú embereknek, hiszen a keserű íz maga a levegő és éter keveréke, vagyis az abszolút Vata minőség. Így fogyasztása maximum hetente egyszer javallott, de legalábbis nem túl gyakran és csakis főzve vagy párolva. Persze az ayurvédában lehetőség van az egyébként nem ideális összetevők megszelidítésére is, nevezetesen a helyes fűszerezéssel. Káposztafélék esetén a gázképződés ellensúlyozására tökéletes a kömény, a bors, az édekömény, az ánizskapor, a chili vagy a garam masala. Tekintettel a kint tomboló hőségre, inkább a hűsítő verziót választottam és ezért az ánizskaprot és metélőhagymát. 

Tehát egy abszolút vata kiegyenlítő zöldséget így tudtam összepárosítani egy vata kibillentő zöldséggel, és elmondhatom, hogy nem is sikertelenül, ugyanis nem volt sem puffadásom, sem egyéb gázos sztorim  utána. 

Mikor már kezdett egész szépen összefőni az étel, tettem bele a biztonság kedvéért még egy kevés frissen reszelt gyömbért is. A gyömbér egyébként is alapvető ayurvédikus összetevő, de most nyáron, ha lehet még inkább állandó vendége az ételeimnek és italaimnak (hm azok a gyömbéres limonádék:), hogy segítse az agnit ébren maradni ebben az eszement melegben. 

Közben előkészítettem a mozzarellát. Felszeleteltem, megszórtam Maldon sóval (a legjobb só legalábbis nekem), majd ráreszeltem egy kis vegyes borskeveréket, meghintettem kevés bazsalikommal. Aztán szezámolajjal nyakonöntöttem az egészet néhány jóleső mozdulattal és spricceltem rá egy kis frissen facsart citromlevet is. A mozzarella a könnyebb sajtok közé tartozik így könnyebb az emésztése még a nyári kánikulában meggyengült agnival is. Persze azért egy kis bors mindig jót tesz neki, hogy még könnyebben befogadja a szervezetünk. 

A végén egy tányérra halmoztam a zöldségeket (hm, közben csodás színű levet is eresztettek), és betakargattam őket néhány mozzarella szelettel.

Az ételem összhatásában sós-édeskés lett, tehát a Vatát leginkább kiegyenlítő ízkombinációt sikerült elérnem, mellette megjelent egy kis kesernyés árnyalat is a kel miatt. Az össszetevők szintjén pedig amellett, hogy ízletes ételt alkottam, még nagyon egészségeset is sikerült, mert a cékla antioxidáns és méregtelenítő hatását sikerült kombinálni a kelkáposzta rákmegelőző hatásával. 

Mindenkinek jó étvágyat! 

Hőségriadó és a lélek tüze

Meleg van. Mindenki szenved a Naptól. Ingerültek az emberek és mindenkiben majd elpattan az ütő.
Az ártó tűz mindenkit megperzsel.

Tegnap felszálltam a villamosra és az a következő megállónál hatalmasat fékezett, elütött egy embert. A középkorú férfit átlökte a szerelvény a korláton és ő kizuhant a párhuzamosan futó úttestre, ahol a fejét még elkapta egy autó lökhárítója is. A férfi csak feküdt a forró aszfalton és fejéből patakokban zúdult ki a vérvörös élet. A 4-es 6-osnál megállt az élet.

Törékeny az ember, de nem áll meg a pörgés, mindenki robog tovább, siet, mert amúgy is ingerült, hogy késésben van. Én elremegek egy kis imát röptében, és igyekszem kiengedni magamból a septiben belém szállt remegést. Karma vagy sors, sose tudjuk kinek mi van megírva.
Sokszor, már szállóigeként emlegetjük, hogy a holnapra nincs garancia, de mennyiszer gondoljuk komolyan.

Nem a negatívumot akartam ezzel erősíteni, hanem a lelkesedésedet. Minden nap egy lehetőség, hiszen minden nap egy új esély. Ha csak arra gondolsz, mekkora áldás már az, hogy ma te itt vagy, emberként, annyi élet és újjászületés után. Voltál már őrjöngő láva, mely a Föld mélyében szunnyad, magában hordozva az egész életet, majd abból lettél kő, és talaj, azon növény, fű, fa, virág, fejlődtél és lettél állat, ezerarcú, ezer megoldással. Éltél, küzdöttél a fennmaradásért, a táplálékért, az utódnemzésért. De végül embernek születtél. Megkaptad az esélyt arra, hogy túllépj és meghaladd az emberi határokat.

Ha ma olvasod ezt az írást, gondold végig, mennyire hálás lehetsz már csak azért is, hogy embernek születtél, most és ide. A hála az életedért örömöt szül, felemel a mindennapok nyűgjein és tudatosítja benned, hogy több vagy mint a rohanás és a feszülés.

Néha jó megállni ebben a melegben és a tomboló tűz kapcsán arra a belső tűzre gondolni, amely minden nap hajt bennünket. Ami az életet jelenti belül, a lelkünk erejét, és amely a legdrágább számunkra.

Légy egy azzal, amit csinálsz - hivatás és jóga

A múltkor már blogoltam egyet a Karrierváltás és jóga kapcsán arról, hogy mennyire fontos, hogy rátaláljunk az igazi énünkre és hallgassunk arra a belső hangra, amit sokszor úgy emlegetnek a lélek üzenete. Hallgass a szívedre és kövesd, amit mond. Valósítsd meg az álmaidat! Légy egy azzal, amit csinálsz! Ez az igazi jóga. Amikor annyira egységben létezel a lelkeddel, hogy a külvilág sem kérdőjelezi meg azt, amit csinálsz.
Vannak ilyen emberek, akiket elsőre valószínűleg őrültnek tekintenek, de ők annyira rendíthetetlenül csinálják azt, amit a szívük sugall, ráadásul olyan lelkesedéssel, hogy aztán mindenkit csak lenyűgöznek. Sőt, ahogy árad belőlük a boldogság, mások életét is bearanyozzák.
Ez a lehetőség mindannyiunknak megadatott, mindannyiunknak van lelke és az tele van vágyakkal és iránymutatásokkal. Ne szalaszd el a mai napot, gondold át, sőt írd is le, hogy te valójában mire vágysz. Ülj le először egy csendes helyen és elmélkedj, majd hagyd folyni a gondolataidat és utána válogatás nélkül írd le azokat. Szerintem nem fog üresen maradni a papír. Majd várj. Olvasd végig, amiket írtál és csak figyeld az érzéseidet. Végül pedig találd meg azt az egy szót, ami neked a legfontosabb ebből. Ez lehet egy fogalom, egy érték, egy bármi, csak lásd meg mi motiválta belőled ezt a szóáradatot. És a végén, ha megvan ez a szó, vagy tőmondatocska, akkor ezt vésd be a szívedbe. Ez a mag elvetése.
Majd egy következő nap, akár időről-időre vedd elő ezt a gondolatot, és csak figyeld, mit üzen a lelked, mit kellene tenned, hogy az életed kinyílhasson mint egy virág. Mit kell tenned, mit kell elengedned, megengedned ahhoz, hogy elindulj a kiteljesedés felé.

Írtam már, hogy nagy kedvencem David Attenborough. Ő az aki. Megcsinálta magát, illetve csak hagyta, hogy a lelke kibontsa magát. Gyönyörű lélek és nagyon inspiráló. Csak úgy süt belőle a boldogság, a szent őrület és a kiteljesedett ember lelkesedése. Lelke - sedés. Amikor a Lélek irányít.
Ajánlom mindenkinek a róla készült dokumentumfilmet, nagyon sok tanítás és bölcsesség van benne. És nem utolsó sorban rendkívül motiváló! Pláne, hogy a beszélgetést a másik nagy kedvencem, Michael Palin vezeti. Jó szórakozást!

Ingyenjóga, trendi jóga

“Neked is ugye Manduka matracod van? Vagy legalább Jade vagy egyéb jó, messziről jött márka, aminek az ára minimum meghaladta a 10.000 forintot? NeeeeM? És nem is hordasz sem Prana nacit, vagy Yogint, vagy Be present-et, Agoy-t vagy Lululemont? Vagy még csak nem is hallottál ezekről? Na ne már! Ez nagyon ciki, nem érzed?

És tanítasz és nem branded yoga mat-en nyomod? Ember, te milyen tanár vagy?”

Manduka clothing line

Hát igen. Kábé olyan mint egy rémálom, pedig egészen valósnak tűnik. Egyre jobban látom mennyire terjed nemzetközileg és kishazánkban is a furcsa kór, a “yogafashionism”, vagyis saját szóhasználattal a jógadivatláz. Lassan tényleg megkérdőjelezem magamban, hogy ilyen lovat akartam e, amikor elkezdtem követni a jóga útját. Tényleg ennyire minden csak a külsőségről szól még a jógában is?

Minimum akkor vagy jó tanár, ha legalább 20.000 Ft-ba, vagy még többe kerül az a két részes kis, árát erősen negatív arányban meghaladó anyagmennyiség, amely a testedet takarja.

Valóban, a jógához szükség van némi alapfelszerelésre, úgymint egy matrac és egy kényelmes ruha, esetleg tégla vagy szíj, amivel segíted magad (bár én személy szerint nem szorgalmazom ilyesmik használatát), de ezek ára sem kellene, hogy ilyen magas legyen. Jó, ma vettem egy jobb, márkásabb matracot, de csak azért, mert le volt engedve féláron és úgy gondoltam, hogy megérdemlek ennyi év gyakorlása után valami igazán minőségit. Még így sem volt az ára különösebben vészes, 7500 Ft volt, de ez még jógamatracoknál az alsó kategória. Viszont eléggé meglepődtem a választékon. A kedvencem a Manduka Black mat, amelynek az ára kb. 30.000 forint körül mozog. A jógasznobizmus netovábbja. Pedig ez sem tökéletes. Kint Vinaynek is Mandukája volt, nem a black mat, csak valami egyszerűbb, de amikor belemelegedtünk a napüdvözlésbe, akkor ráterített egy vacak anyagot. Ugyanis a híresen ügyes matrac nem bírta az izzasztást és csúszott. Már másoktól is hallottam, hogy drága matracok csúsztak. De hát ez egy ilyen műfaj, ha csak nem ragasztják oda, egy izzadt kéz mindig csúszkálni fog. Éppen ezért én maradok a klasszikus indiai Mysore szőnyeg híve. Pamutból készült kis szőnyegecske, amit bármilyen vacak matracra is rá lehet teríteni, és remekül működik. A legizzasztóbb helyzeteket is kibírja és nekem már három éve megvan, eddig még a legnagyobb megelégedésemre. Ki lehet mosni, nem foszlik, bőrbarát és természetes.

De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy miközben egyre drágábbak a jógakiegészítők, és ráadásul egyre nagyobb a kereslet is rájuk (vannak sznobok, akiknek csak a drága a jó meg a hot yoga), közben pedig egyre terjed az ingyen jógaórák száma. Itt egy ingyenkedés, ott egy ingyenkedés. Mindenki felvonul manduka kulacsostul, drága matracostul, prána nacistul, de a jógatanárt, és annak a tudását egyre kevesebben hajlandóak valóban megbecsülni és értékelni. Már hallottam, hogy vannak kifejezett jóga turisták, akik az ingyen alkalmakra utaznak. A stúdióvezetők részéről elvárás, hogy a tanár ingyen tanítson, nem egyszer, hanem sokszor. Ingyenfesztivál, ingyenóra, ingyenbemutató. Az emberek meg észre sem veszik, hogy mihez asszisztálnak, ők csak élvezik az ingyen jött lehetőséget. Pedig falatnyi ingyenkóstolókból senki sem fog jóllakni.

Értem én, hogy az embereknek nincs sok pénze, bár nem, szerintem mindig arra van, amire akarják. De ha mindenhonnan az árad, hogy a külsőség (drága cuccok, meg drága hírességek), akkor a végén semmire sem becsülik az elmélyült, valódi jógát. Az túl unalmas, nem hatékony, nem ingyen van, nem trendi, meg kell dolgozni érte, van benne küzdés, haladás is, de annak is ára van, ráadásul még némi időbeli és pénzbeli elköteleződést is igényel. Ez nem szimpatikus. Ez a nehezebb út. Nem lehet benne villogni, versenyezni, nem lehet hirtelen eredményeket felmutatni (“hú, a tanár ma eddig meg eddig nyomott le, belehúzva egy pózba”, “ma a hanyas sorozatot toltuk le, de kemények vagyunk”, “meg a melegben így kinyúltam meg úgy megnyúltam”). Itt mindenért meg kell küzdeni, és türelemmel kell előrehaladni, ahogy valószínűleg az ilyen tanárnak is mindenért meg kellett küzdenie és lelkileg és meg kellett érnie.

Egy igazi tanárrá válási folyamat ugyanis nem egyszerű. A folyamat azzal kezdődik, hogy az ember rászánja a pénzét és az idejét, no meg a drága energiáit és elmegy megcsinál egy jógaoktatói képzést. Netalántán pont Indiába megy e célból, mert hiteles, eredeti forrásból akar táplálkozni. India messze van, nagy vállalás ott huzamosabb időt eltölteni. Nagyon értékes idő ez, de ennek is ára van. Aztán a legtöbb tanár meg sem áll egy képzésnél, hanem megcsinál tipikusan időről-időre még egyet-egyet. Olyan mint a kezdő zeneszerző, festő vagy író, még bontogatja a szárnyait és keresi a saját hangját. Mert igazi jógatanár csak az lesz, aki rátalál a saját jógájára, a magával és az általa képviselttel való összhangra. Ez az inspirációs időszak is sok workshopból áll (ó és ráadásul milyen drága külföldi tanáros workshopokból!) és egyéb akár utazással is egybekötött tapasztalásról szól. Jó lenne, ha el tudnánk hinni, hogy bennünk már kezdettől fogva minden megvan, de az emberi természetből fakad a természetes kíváncsiság és a visszajelzés iránti igény. Szóval maradnak a workshopok és a képződések.

Az igazi fejlődés és segítség vagy gyógyítás nincs ingyen, sosem és sehol. Ez olyan mintha elvárnánk az orvostól vagy a pszichológustól, hogy ingyen operáljon, ingyen ápolja a lelkünket. Minden energia. Ez a jóga nagy törvénye. Minden energia, fény és tömeg, Rajas, Sattva és Tamas. Ha nem engedjük, hogy ez az energia oda-vissza áramoljon, akkor blokkoljuk a saját kiteljesedésünket. Akkor nem lesz sem fény, sem tömeg. Sem spirituális fejlődés, sem materiális gyarapodás. Az egész ránk hat vissza, akkor is ha tudatosan cselekedtünk, akkor is, ha nem. Ha nem mersz áldozni arra, aki neked értéked ad, akkor egyre jobban elpazarolod a saját energiádat is. Olyan mint amikor meg akarod őrizni a víztartalékaidat, de ha nincs mozgás a közegben, a víz egy idő után beposhad.

Hagyd áramolni az energiákat és becsüld meg azokat, akiket érdemes. Inkább elégedj meg szerényebb dolgokkal, kevesebb külsőséggel, de tudj különbséget tenni az érték és a csillogás között. Viveka, vagyis diszkrimináció, a megkülönböztetés készsége, ez visz el az intelligenciához, a buddhi-hoz, a valódi bölcsességhez a jógában.

Karrierváltás, egészség és jóga

Manapság általános népbetegség lett a fiatal felnőttek körében a munkával és hivatással való elégedetlenség. Talán pont Te is ezzel a dilemmával küzdesz: szereted a munkád adta kényelmet, de nem igazán élvezed azt, amit csinálsz. Van, aki csak elvan, mint a befőtt, de van olyan is, akit napról-napra, hétről-hétre, vagy akár évről-évre foglalkoztat a kérdés: hogyan váltsak?

Csak emlékezz vissza, gyerekkorodban mi szerettél volna lenni? Azt csinálod ma is? Ha szeretsz énekelni, rajzolni, tervezni, kreatívan alkotni, akkor arra ad most lehetőséget a jelenlegi munkahelyed? Legszívesebben virágkötészettel foglalkoznál, vagy gyerekekkel festenél, vagy kályhákat terveznél, vagy egy farmon élnél és biogazdálkodnál? Ugye te is szövögetsz még mindig hasonló álmokat és vágyakat, csak aztán mindig jön a lesújtó valóság, hogy „de hát ebből nem lehet megélni”?

Ezt zengi körülötted mindenki, a család, a barátok, a „közvélemény”. Pedig néha azért te is irigykedve veszed észre, hogy azért vannak olyanok, akik „megcsinálták”. Ilyenkor még mérgesebb vagy magadra, hogy Te miért nem tudsz így élni. Ördögi kör és lehúzó örvény. Ebbe csak belebetegedni lehet.

Az Ayurvéda egyik, az egészség szempontjából meghatározó fogalma a Vihara. A szó maga annyit jelent, hogy tevékenység, vagyi olyan cselekedetek, amelyek meghatározóak az egészség szempontjából. Az Ayurvédikus szakzsargon tehát vihara alatt tárgyalja azokat az alapvető életmódbeli tanácsokat, illetve megfelelő külső, fizikai gyakorlatokat, amelyek elengedhetetlenek az egészség megőrzéséhez. Ezek a külső tevékenységek magukba foglalják az ayurvédikus elvek szerinti napirend követését (dinacharya), a megfelelő testmozgás beépítését a mindennapjainkba (yoga). Ha ezeket követjük, akkor összhangban leszünk a természettel, a saját belső ritmusunkkal és az elménk is kiegyensúlyozott állapotba kerül. Ez az egészség alapja. Ellenben a nem megfelelő környezet, illetve a nem megfelelő testmozgás megbetegít bennünket.

A mai életmód alapvetően mozgásszegény. Aki ábrándos szemmel tekintget kifele az üvegpalotára emlékeztető irodaház ablakán, valószínűleg olyan álommunkáról álmodozik, ahol nincs egy asztalhoz, és főleg nincs egy vibráló lelketlen képernyőhöz láncolva.

Ha neked egy ilyen környezet megfelel és kielégít, ha szereted, amit csinálsz, akkor természetesen nincs probléma, hiszen a belső világod összhangban van a külsővel. Egységben vagy azzal, amit csinálsz. De ha nem ez a helyzet, akkor csak bátorítani tudlak, hogy változtass, minél előbb, ugyanis a testi és lelki egészséged van veszélyben.

Váltani nem könnyű, viszont már unalomig rágott csontként ismerjük azokat az univerzális tételeket, mely szerint aki kér, az kap, aki rááll a karmikus útjára, annak igenis megjön a segítség a céljai eléréséhez. Számtalan könyv és elmélet beszél erről a jelenségről, de hányan hisszük el és alkalmazzuk valójában.

Indiában van egy mondás: ha valaki sikeres az életben, akkor arra azt mondják, hogy elérte a yoga bhogát, vagyis a jóga eredményeként a földi élvezeteket. Ez a mondás is jelzi, hogy Indiában a jóga fogalmát mennyire általánosan és univerzális értelemben használják. Ebben a kontextusban a jóga nem arról szól, hogy valaki mennyit ászanázott, pránajámázott, vagy meditált. A mondás pusztán arra utal, hogy valaki teljesen egységbe került azzal, amit csinál. Egy a külső tevékenységével, és senki meg sem kérdőjelezi, hogy neki mást kellene csinálnia.

Érdekes foglalkozások vannak ebben a világban. Én például nagyon szerettem volna mindig is David Attenborough lenni, de akár mondhattam volna Ken Robinsont vagy Kepes Andrást is. Mert ezek az emberek egyek azzal, amit csinálnak. Nincs is meghatározás a foglalkozásukra igazán, mert ők csak élik a saját belső valóságukat és ez egészen különös külső tevékenységekben jelentkezik. Nincs arra igazán recept sem, hogy ők hogyan váltak azzá, amivé. Talán csak annyi, hogy nem hagyták magukat lebeszélni az álmaikról és nem hallgattak mások véleményére. Ahogy Steve Jobs, amikor a közvéleménykutatás fontosságáról faggaták megjegyezte: „Nem kutatni akarom a közvéleményt, hanem formálni.”

Az ilyen emberek mindig a saját belső zenéjükre táncolnak, és hagyják, hogy a lelkük intuíciója irányítsa a döntéseiket. Egységben, unióban, jógában léteznek a saját belső, felső énükkel.Nem engednek utat a kételynek, hanem csak „teszik a dolgukat”.

Dönts, megbetegíted-e magadat egy szánalmas középszerű élettel, vagy pedig a neked legmegfelelőbb életmódot választod az ahhoz leginkább igazodó tevékenyéggel (vihara). A helyes étkezés (amit magunkba engedünk – ahara) után a vihara, a helyes életmód és helyes tevékenység, a hozzánk illő hivatás választása az egészségünk legfontosabb pillére. 

Belső világom a külvilágban

A jóga lényege a belső folyamatok kontrollálása, és a mentális történések tökéletes uralása. Rengetegszer találkozunk ezzel a meghatározással, valamint a kint és bent megfeleltetésével.

Ha legközelebb ászanákat gyakorolsz, figyeld meg mennyire össze van kötve a belső világod a külső eseményekkel.

Ma reggel csak ennek a megfigyelésnek szenteltem a gyakorlásomat. llletve, nem is volt az elején ez ennyire tudatos, pontosabban tehát a gyakorlás vezetett el a megfigyeléshez. A napüdvözléseknél még őriztem a fókuszt, nem nagyon gondoltam másra csak a számolásra, meg a légzésre. Ahogy aztán azonban nehezedett a sor, egyre inkább izgága lettem, egyre több gondolat jutott eszembe, s hirtelen azon kaptam magam, hogy annyira nem vagyok a testemben, hogy ki is hagytam néhány ászanát a sorozatból. Egy pillanatra megálltam, megállapítottam, hogy hol siklottam félre, és onnan újra kezdtem az egészet. Ahogy megint belemerültem a gyakorlásba, egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy egészen elcsendesedett körülöttem minden. Elültek a zajok az utcán, nem bőgött sem a tehén, nem ricsajoztak a gyerekek sem, nem dudált senki csak a madarak maradtak kellemes csicsergésükkel. Egészen nyugodt volt a levegő kint is, bent is. A lélegzésem egyenletes, fókuszom a testemen és a gyakorlatokon.

Hirtelen átvillant a fejemen, hogy Vinay-nél is hányszor volt olyan, hogy főleg pránajáma közben elképesztően felerősödtek a zajok. A kedvencem az volt, amikor iszonyatos tehénbőgés hallatszódott. Csak állt a szegény jószág a ház előtt és keservesen követelte a reggelijét. Hát ilyen öntudatosak az itteni tehenek. De pont a vizsgám napján is érdekes volt, ahogy ott küzdöttem az izgalmaimmal és erre végigdübörgött az utcán valami zenés-dobos alakulat, akik éktelen hangzavar közepette ünnepeltek valami indiai helyi ünnepet. Meg voltak persze olyan pillanatok is, amikor teljes csend volt kint, és bent is ment az elmélyült gyakorlás.

Vinay volt többször is, hogy leszólta a csapatot pont egy-egy „hangzavaros” óra után. „Túl sok volt a gondolat, láttam a szemetek rebbenésén. Látszik, hogy kinél maradt ki egy napig a pránajáma.”

Hát igen, ha az ember nem figyel, pláne, ha nem gyakorol, akár egy nap is elég ahhoz, hogy kiessen a figyelemből.

Ma miután helyreállt belül is és kívül is a csend, elhatároztam, hogy megfigyelem, befolyással vannak e a gondolataim az utca történéseire. A kísérlethez csak annyi kellett, hogy megint elengedtem a fókuszt, és nem is kellett sokat várni, megint jöttek a gondolatok. Csak hagytam, hagy folyjanak, mindössze arra törekedtem, hogy közben megtartsam valamelyest a tudatos szemlélődést is. És beigazolódott a feltevés, ahogy egyre több teljesen oda nem illő gondolat töltötte meg a tudatomat, egyre hangosabb lett megint a kint. Megnövekedett a forgalom, irdatlan hangú autók és motorok vonultak át az egyébként teljesen csendes kis gokulami utcán és még feltűnt egy virgonc iskolásokból álló csapat is. Belül csak mosolyogtam és most a következő kihívás az volt, hogy vissza tudom e tudatosan állítani a belső és külső nyugalmat. Tudtam, hogy mi a módszer, csak ugye a tudásnak a gyakorlatba való átültetése a valódi művészet, vagy ahogy mondani szokás: Yoga is skill in action, vagyis a jóga az akcióba lendült készség, a mozgósított tudás.

A figyelem egy pontra való koncentrálása természetesen magával hozza a tudat lecsendesülését. Ez a gyakorlás ászanázás közben is megvalósítható. A külső történések remek visszacsatolásként mutatják a belső lelkiállapotunkat és a gondolataink letisztultságát.

Figyeld mi történik kint, figyeld mi történik bent, és leginkább figyeld az összefüggéseket. Jó gyakorlást!

Jóga és sérülések

Mióta megérkeztem Indiába valahogy folyamatosan kísért ez a téma. Delhiben még a jógatanár barátnőm mutatott egy a közelmúltban nagy vihart kavart New York Times cikket, melynek már a címe is riasztó: „Yoga can wreckyour body”, vagyis a jóga tönkreteheti a testedet. Nem túl jó üzenet, pláne amikor éppen a harmadik jógatanári képzésem elvégzésére készülök.

A cikk valamiért azt sugallta egész tartalmában, hogy a jóga egy rendkívül veszélyes dolog és már az elején azzal indított, hogy bemutatott egy jógaterapeutát, akinek a jógarehab óráin elnyúzott testű jógatanárok próbálták helyrehozni elrongált tagjaikat. Ez az információ legalább még annyiban bíztató volt, hogy azért talán vannak, akik mégis csak jól csinálják, bár a cikk még ezt a hajszálnyi reményfoszlányt is darabjaira tépte azzal, hogy beszámolt arról, hogy a végén ez a szakértőbbnek gondolt tanár is lesérült és műtétre szorult.

Aztán megérkeztem Mysoreba Vinay-hez, és egyre több nyűgöt láttam. Az egyik lány éppen abbahagyni kényszerült az órákat, mivel fájdalmasan becsípődött az egyik bordaközi izma és emiatt még a lélegzetvétel is nehézséget okozott számára. De nem volt egyedül, mert a többiek is küszködtek kisebb-nagyobb sérülésekkel, kellemetlenségekkel. Volt, aki most húzta meg magát valamivel, volt akinek pedig kiújultan jelentkezett valami korábbi nyavalyája.

Emlékszem, ahogy egyből elgondolkodtam, hogy vajon mennyiben okozója a sérüléseknek az adott ember hozzáállása. Be kell vallanom egy kis előítélet is keveredett a gondolataimba. A bordaközi izommal küzdő lányról ugyanis sajnos egyből meg volt a véleményem, amikor az első óra előtt az öltözőben várakoztunk és közben akaratlanul is fültanúja lettem a beszélgetésének. „Today is the day”, vagyis ejött a napja, tudniillik a supta kurmasana, egy nehezebb póz megvalósításának. Körülbelül úgy hergelte magát egy másik lánnyal együtt, mintha valami létfontosságú sporteseményre készülnének. Meglepett ez a harci szellem, és óhatatlanul arra gondoltam, ez nem igazán az, amit én jóga szellemiségnek gondolok. Aztán amikor lesérült a lány és hisztérikus sírós kirohanások után végül abba kellett, hogy hagyja a  jógázást, akkor végképp kicsúszott a számon, hogy hát biztos, hogy magának okozta ezt a sérülést.

Gergő nagyon bölcsen már akkor figyelmeztetett, hogy nem szabad senkit sem elítélni vagy megítélni, pláne nem a sérülésekkel kapcsolatban, mert az bárkivel megeshet. El is szégyelltem magam, de akkorra sajnos már ezzel sikerült megteremtenem a saját karmámat is.

A következő hetekben nagyon kemény kiképzésen mentem keresztül, ami leginkább mentálisan volt nehéz. De a testem is szépen kezdte megmutatni a saját gyengeségeimet. Minden odafigyelésem és koncentrációm ellenére, engem is megtaláltak az apróbb húzódások és megerőltetések. Ezek nem voltak igazán súlyosak, de annál kellemetlenebbek. Gergő a blogjában szépen számba is veszi ezeket.  A legdöbbenetesebb az volt, amikor a végén csak engem is megtalált a bordaközi izomhúzódás. Nem is emlékeztem, hogy milyen mozdulatnál történhetett, csak egyszer a pránajáma alatt kezdtem érezni valami furcsa kellemetlen feszülést a szívem felett. Olyan érzés volt, mintha megrepedt volna a tüdőm, még akkor is, ha fejben megértettem, hogy biztos nem ez a helyzet. Érdekes volt ez az állapot, mert ászanák közben nem mutatkozott, csak a pránajámánál, de ott viszont annyira elviselhetetlen nyomást okozott a mellkasomon, hogy egyik nap Vinay már összekötözött egy vastag pánttal, hogy ne tudjon a mellkasom nagyon tágulni.

Nagyon érdekes volt, ahogy a testi problémák csak jöttek-mentek egymás után. Épp kijöttem egy kicsit az egyikből, máris jött a másik. Vinay mindig közölte velem, hogy az éppen aktuális mennyi ideig fog tartani, és mindig be is jöttek a jóslatai. Én kicsit ijedten figyeltem a testem evolúcióját, az viszont mindig megnyugtatott, hogy biztos kezekben éreztem magam. Végülis ezek közül egyik sem volt komoly sérülés, csak inkább jelzés értékű figyelmeztetések.

Egyedül a bordaközi húzódás varázsolt némi aggodalmat Vinay arcára, és végül ezért előbbre is hozta az utolsó vizsgáimat. Az egyik ezek közül az volt, hogy az anyukája előtt kellett végigcsinálnom a kétórás sorozatot. Vinay anyukája maga is jógaversenyző, sőt még bíró is volt anno. Ez csak fokozta az izgalmakat, mintha nem lett volna elég az, hogy minden lélegzetem számít, nem vehetek sehol sem egy lélegzettel sem többet, egy szusszanás sem megengedett és minden testi panaszommal dacolva csakis tökéletesen szabad megcsinálnom a sorozatot. Csak ennyi volt az elvárás.

 A vizsgára összeszedtem minden figyelmemet. Belül számoltam magamnak minden lélegzetet és folyamatosan adtam magamnak az instrukciókat. Igyekeztem elfeledkezni az éhségről, a szomjúságról, a szédülésről, a bordaközi izomról, és csak arra figyeltem, ami éppen történik. Tudtam, hogy csak ez az egyetlen esélyem van és nincs második lehetőség. Most vagy soha. Különben is Vinay már eddigi is megacélozta az elszántságomat és ez a vizsga ennek az utolsó próbája volt.

Miközben csináltam, egyre inkább élvezni is kezdtem és lassan szinte kívülről és egyszerre furcsán belülről is figyeltem az „előadást”, ahogy a test szépen tette a dolgát és az adrenalinnak köszönhetően még rugalmasabban és dinamikusabban mozgott. A légzésem is kiegyensúlyozott maradt, és noha a bordaközi izom néha bejelentkezett, tudatilag nem engedtem meg magamnak azt, hogy most bármi is kibillentsen ebből az állapotból. Az egész egy nagyon tudatos mozgó meditációvá vált.

Vinay anyukája a végén megtapsolt. Utána meg még izomlázam sem volt, csak egy kellemes lebegős könnyedség áradt végig a testemen.

A kurzus szépen végződött és a bordaközi izom is néhány nap alatt elcsendesült, csakúgy ahogyan a többi kis nyűg is gyorsan az emlékezet homályába merült.

Vinay azzal bíztatott, hogy azok a problémák, amelyek most megmutatták magukat többet már az életben nem fognak előjönni. Reméljük így lesz. Viszont a sérülésekkel kapcsolatban nagy tanulság, hogy nem megijedni kell tőlük, hanem megérteni azokat. Nem szükséges rosszak ugyanis, hanem tanítómesterek és a biztonságos határaink jelzőoszlopai.

 A másik dolog meg az, hogy az ember csak abban tud megsérülni, amit éppen csinál. Tehát az informatikus a szemét fogja elrongálni meg a gerincét, a gyári munkás a tüdejét, az ügyeletes orvos talán krónikus álmatlanságban fog szenvedni, vagy bárki más egyszerűen csak cukorbeteg, szívbeteg, idegbeteg vagy egyszerűen kimerült lesz a sok stressztől, ami a munkája során éri. A jógával rendszeresen foglalkozó ember a testén keresztül tudatosan tapasztalja a saját belső folyamatait.

Az én problémáim gyakorlatilag mind 8 napon belül gyógyultak, de valószínűleg könnyen rosszabbodhattak volna, ha nem tanulok belőlük. A test tanít, te meg tanulj tőle. Örülj neki, ha jön a visszacsatolás és ha világossá válik előtted, hogy hol kell jobban odafigyelned.

Ez a tudatosság és a test feletti mentális kontrollhoz is ez az út vezet.