Nehéz elhinni, nehéz hinni

Mostanában Paramhansa Jogananda, Egy jógi életrajza  c. könyvét olvasgatom.
Számomra már az is érdekes, hogy hogy került ez a könyv a birtokomba. Még Goában egyik nap betértem a könyvesboltba, már említettem, hogy Indiában ez volt az egyik legkedvesebb hobbim, és a használt könyvek között ott volt ez a kis kék vastag könyv, mindössze néhány rupiért. Nem tudom megmagyarázni, de valahogy vonzott magához ez a kissé megviselt könyv, és amint kézbe vettem, tudtam hogy e nélkül nem mehetek tovább. Valahogy a borító gyűröttsége, meg az hogy az oldalak olyan könnyen pördültek benne, méltón egy már rendszeresen forgatott könyvhöz, mind mind azt jelezték nekem, hogy ezt már valaki más, vagy mások is érdeklődéssel falták. És hát az oly remek intuícióm ezúttal sem csalt meg, azóta is mindenkinek csak ajánlani tudom a könyvet, elképesztően érdekes. Én angolul olvasom, de biztos megjelent már magyarul is.

Az egész könyv tele van szinte hihetetlen parafenomén jelenségekkel meg mesébe illő történetekkel. De az egészben az a legviccesebb, hogy mindez valójában megtörtént. Nekem annyira hiteles az író modern stílusa meg elfogulatlan és egészen nyugatiasan kritikus elbeszélései, hogy még ha egyes részeket meghökkentőnek tartok is, egyszerűen próbálom magam minél inkább megnyitni, és elfogadni, hogy miért is ne, végülis így is eshetett.

Az a legcsodálatosabb az egészben, hogy a lapokról lerí Jogananda határtalan hite, ami gyerekkorától már annyi mindenben kisegítette. Most csak röviden leírnám itt az egyik történetet. Jogananda bátyja jóval idősebb volt fiatalabb testvérénél és mindig próbálta józan észre téríteni "vakbuzgó" öcsikéjét meg eltántorítani attól a jógi-szent ember életmódtól, amit Jogananda már zsenge kora óta maga elé célul tűzött ki. Amikor Jogananda 18 éves lett és érettségi után bejelentette hogy nem kíván ostoba időpocsékolásként továbbtanulni, bátyja nagyon cinikusan felvázolta előtte, hogy noha eddig szerencsésen megsegítette az élet, de mi lesz, ha majd egyszer a "láthatatlan tenyérbe" kell néznie kenyérért, vagy mi lesz, ha koldusbotra jut?
No erre meg Jogananda felhördült, hogy ő aztán sose jutna koldusbotra, mert hisz abban hogy az Isten gondoskodik az övéiről és így ő csak az Istentől akar függeni, nem pedig akárki járókelő jóakaratától. Tehát nagy szükségben sem koldulna, hiszen az az Istenbe vetett hitét kérdőjelezné meg. No erre meg a bátyja kitalált neki meg a hasonló korú siheder barátjának egy fogadást tesztelendő ezt a hatalmas isteni potenciált. A feladat abból állt, hogy Joganandának a barátjával együtt minden pénz nélkül meg kell járniuk Brindavant, ahol nem mulaszthatnak el egy rendes étkezést sem, nem koldulhatnak illetve nem fedhetik fel a fogadás jellegét senki előtt, meg kell nézniük a város nevezetességeit és éjjelre meg vissza kell érniük a családi házba Agrába. A bátyja finanszírozta az odaútjukat, de a többiről maguknak kellett gondoskodniuk. A fogadás tétje pedig az volt, hogy ha sikerül minden szabályt betartva éjjel előtt hazaérniük, akkor a bátyja lesz Jogananda első tanítványa. Ez nagy tét volt, hiszen a klasszikus indiai családban a legidősebb fiú rangja megkérdőjelezhetetlen volt.

No most a részleteket meghagyva a könyvet elolvasni kívánóknak, a hogyan helyett álljon itt csak bizonyságul annyi, hogy valóban csodálatos véletlenek (!?!) sorozataként, de Jogananda természetesen megnyerte a fogadást. A barátjával ellentétben, akit az út során végig kétségek gyötörtek, ő rendületlen és töretlen hittel vett minden akadályt és határtalan bizalommal. Végül pedig eredménnyel is járt.

Most mondhatjuk, hogy ez biztos csak mese, de amint a bevezetőben említettem, szerintem abszolút nem az. Sőt az egészet tulajdonképpen azért meséltem el, hogy a spirituális úton az egyik első fontos lépcső az kell, hogy legyen hogy az ember bízzon. Nem is csak Istenben, hanem leginkább magában. A mondás is azt tartja, "Segíts magadon, az Isten is megsegít". A korábbiakban is volt szó róla, hogy mennyire nagy átformáló ereje van a gondolatoknak, de ez aztán duplán igaz a hittel kapcsolatban. Aki elhiszi, hogy valami sikerülhet neki, annak sikerülni is fog. És igen, mindig ott lesznek a huhogók, hogy ez nem fog menni, meg ez így lehetetlen meg úgy lehetetlen, de hát a történelem számos példát mutat arra, hogy akik valami nagyot alkottak végül azokat elsőre mekkora őrültnek tartották, de aztán a kitartásuk meg az elszántságuk vállalkozásaikat mégis sikerrel koronázta.

Tehát a legfontosabb, hogy merjük elhinni, minden lehetséges, nincsenek akadályok, csak magunk állhatunk a saját boldogulásunk-boldogágunk útjába.
Mindenkinek bátor szép napot kívánok!