Prana Vashya – transformation in body and soul

I am sitting on the floor in padmasana. It is hot outside, the cows are lowing, the street is full of noises. In the smaller room I am sitting with another eight in silence. Oooone, twooooo, threeee...I hear the annoyingly slow counts. Vinay's calm but ruthless commands dictate my breath. I feel I am suffocating, I cannot breathe so slowly. On top of that, my body wants to boil from the inside. I thought that with two Indian TTCs and years of practice under my belt, I can do yoga, but I start to understand that this is the beginning of the real practice.

“For true practice to occur, you must give justice to every breath”, says Vinay and he means it. There are no excuses, you must follow his breath choreography not only during the pranayama class, but also during asana practice.

There is no yoga without conscious breathing. This information has been coded into my cells during the months I spent with him. Prana Vashya, prana control, in other words the extension of consciousness and the life force to our every part. This makes the system of Prana Vashya truly unique. It creates such a focus in the practitioner, that leads to an elevated level of consciousness where physical and internal transformation can take place.

I learned it through my own experience. During the months in India, I acquired such an incredible physical strength and stamina that was wowed by my fellow students. Though the most important change happened on the inside. The eye is the mirror of the soul and funnily enough I also recognized that my look has changed in India this time. It became more powerful, meaningful and determined. I grew up and found the way back to myself.

I started teaching Prana Vashya here in Hungary. I think that this type of yoga, according to its level of innovation, is on a par with Ashtanga yoga of Patthabi Jois and the yoga of Iyengar. Vinay is one of the greatest contemporary masters in yoga, and I am sure that international recognition and fame will come to him, although slowly but surely. There are signs already, because despite his little focus on advertising, he keeps attracting outstanding students from all corners of the world. His teaching style is unique, for he only takes one teacher's training student at a time and he likes to push his students to the end of their limits and even beyond. As he explained to me, his goal is not simply to train teachers but to form such great leading characters who are able to guide people on the path of yoga.

He expects the highest level of dedication and precision of his teacher candidates and he is hard on them, because he wants to make the best out of them.

This approach caused me a “little suffering”, since there were moments during the training when I thought this is beyond my limits. Vinay continuously kept me in his famous state of “optimal stress”, so that I don't loose my determination, not even for a moment. Thanks to this, I gained such a physical and mental strength that helped me in all various life situations ever since.

Why is Prana Vashya so transformational? Now, that I am teaching it on a regular basis, I can observe people with the eyes of a teacher. The practice of Prana Vashya is physically so hard, and because of the intensive breathing it is so focused, that besides the practice a practitioner has not much chance to wonder about. Psychically, it takes you to such a concentrated state of mind where physical and mental blockages can come forth and get released. Due to the intensive ujjayi breath, the heat created from the inside starts to work in the deep to “burn out” the toxins. An excessive sweating starts which is internally generated, without any unnecessary external influence burdening the organism. So the heart is not stressed, but through the sweating we get rid of the “loosened up” toxins.

It is no coincidence that during a Prana Vashya class, the room reminds us of a battlefield. People get very sweaty, some produce a smaller water stain around them, but the greatest battle is fought on the inside. I see it on their face as they fight with themselves: with the loudly hammering thoughts, their anger, and their swirling emotions. You cannot escape yourself during Prana Vashya.

Being a very fiery practice, it also works with water energies and also moves the emotions, the part of the psyche representing water. Breathing in this process is like a crutches. You can and should use it. Vinay's “optimal stress” is great to understand and experience in this situation that stress can be calmed through breathing. You can also learn how your daily worries fade away in light of the importance of the current challenge: Can I perform utthita kurmasana today or not?

Such as we are: we love the challenge, the hard situations, we crave for every drop of catarsis. Because we know that only tough ideas worth realizing, for where is difficulty there lies also opportunity.

Prana Vashya is a kind of yoga where this change can happen. This is what I see on the faces and I hear from the feedback. I observe, watch the “movies” on the faces, I see the struggle, the hardship of existence in the facial expressions. And at the end I see tranquility, release and purification.

At the end of a class I love to watch the liveliness of the people. It seems everyone had put on a large amount of moisturizer.

Two hours of struggle, breathing, catarsis and total refreshment. For me this is Prana Vashya.

Prana Vashya - átalakulás testben és lélekben

Ülök a földön padmasanában. Meleg van, kint bőgnek a tehenek, zajlik az utcán a hangos valóság. A kisebb teremben még vagy nyolcadmagammal ülünk csöndben. Ooonne, Twoooo, Threeee... hallom a lassú számolást. Vinay nyugodt, de kíméletlen vezényszavai diktálják a lélegzetemet. Úgy érzem megfulladok, nem tudok ennyire lassan lélegezni. Ráadásul belülről szinte felforr a testem. Azt hittem eddig, hogy tudok jógázni két Indiában szerzett oktatói diplomával és számtalan év gyakorlásával a hátam mögött, de rá kell jönnöm, hogy még csak most kezdtem bele az igazi gyakorlásba. 

"Az igazi gyakorláshoz meg kell adni az igazságot minden egyes lélegzetnek".- mondja Vinay, és komolyan is gondolja. Nincs nála mentség semmire, a légzés koreográfiáját követni kell nemcsak a pranayama órán, de az ászanagyakorlás közben is. 

Nincs jóga, ha nincs hozzá tudatos légzés. Ezt nagyon is húsba vágóan megtanultam a vele töltött hónapok alatt. Prana Vashya, prána kontroll, vagyis a tudatosság, az életenergia kiterjesztése minden egyes porcikánkba. Ebben áll a Prana Vashya jóga rendszerének egyedisége. Olyan fókuszt teremt a gyakorlóban, amely olyan fokú tudatossághoz vezet, amelynél létrejöhet a fizikai és a belső átalakulás is. Megtapasztaltam ezt a saját példámon is. A kint töltött hónapok alatt olyan elképesztő fizikai teljesítményre lettem képes, amelyen a társaim is megdöbbentek. De a legfőbb változás belül történt meg. A szem a lélek tükre, és érdekes módon már nekem is feltűnt, hogy Indiában megváltozott a tekintetem, sokkal acélosabb, céltudatosabb és elszántabb lett. Felnőttem és magamra találtam. 

Most végre itthon is elkezdtem tanítani ezt a csodálatos jógafajtát, amely szerintem innovációs szintjét tekintve olyan potenciállal rendelkezik, mint a Pattabhi Jois féle Ashtanga, vagy az Iyengar jóga. Vinay kétségtelenül a modern idők egyik legnagyobb mestere, és biztos vagyok benne, hogy a nemzetközi ismertség és elismertség, ha lassan is, de biztosan meg fogja találni. Ennek már vannak jelei, mert szerénysége és annak dacára, hogy alig hirdeti magát, Vinay már most is vonzza a legkiválóbb tanítványokat a világ minden tájáról. Oktatási stílusa is egyedülálló, hiszen egyszerre csak egy emberrel foglalkozik és a tanítványait szereti elvinni a teljesítőképességük határaihoz, sőt azon túlra. Ahogy nekem magyarázta, neki nem az a lényeg, hogy tanárokat képezzen, hanem az, hogy olyan vezető személyiségeket formáljon, akik képesek másokat a jóga útján kalauzolni. A legmagasabb értelmű elhivatottságot és precizitást várja el a tanáraitól és nem kíméli őket, mert a legjobbat akarja kihozni belőlük. 

Ez nekem is okozott "némi" szenvedést, hiszen voltak olyan pontok a tréning során, hogy azt gondoltam, ez túl sok nekem. Vinay folyamatosan általa "optimálisnak nevezett" stresszben tartott, hogy egy pillanatra se veszítsem el a harci kedvemet. És ennek köszönhetően olyan fizikai és lelki erőre tettem szert, ami azóta az élet többi területén is a hasznomra válik. 

De hogy miért is olyan átalakító erejű a Prana Vashya? Most, hogy tanítom, egyre inkább kívülről látom az embereket, egyre jobban a tanár szemével. A Prana Vashya gyakorlása fizikailag annyira nehéz, sőt a hozzá kapcsolódó légzés miatt annyira fókuszált, hogy mellette egyszerűen nem nagyon lehet másra figyelni. Pszichésen egy olyan koncentrált tudatállapotba visz el, ahol egyszerűen fel tudnak jönni és ki tudnak oldódni a fizikai és lelki blokkok. Az intenzív ujjayi miatt fellépő belső hő egészen mélyen, sejt szinten kezdi el a "kiégetést", a méreganyagok kioldását. Olyan intenzív izzadás lép fel, amely belülről indult be, minden felesleges és a szervezetet megterhelő külső befolyás nélkül. Így nem terheljük meg a szívet, viszont izzadás formájában megszabadulunk a "kioldódó" toxinoktól. 

Nem véletlen, hogy Prana Vashya közben a jógaterem néha egy csatatérre emlékeztet. Az emberek csatakosak, van, hogy egy kisebb tócsa is felgyülemlik körülöttük, de a legnagyobb harc mégis belül van. Látom az arcokon, ahogy küzdenek magukkal: a belül egyre hangosabban lüktető gondolatokkal, a felszabaduló dühvel, a kavargó érzelmeikkel. A Prana Vashyát tényleg "nem lehet megúszni szárazon". Amellett, hogy egy nagyon tüzes gyakorlás, rengeteg vízzel is dolgozik és megmozgatja a tudat szintjén a vizes elemet hordozó érzelmeinket is. A légzés ebben a folyamatban olyan, mint egy mankó. Lehet és kell is bele kapaszkodni. A Vinay-féle optimális stressz arra jó, hogy ebben a helyzetben megértsük és megéljük, hogy a stresszt lélegzéssel le lehet csillapítani, illetve hogy az adott helyzetben minden hétköznapi gondunk el tud törpülni annak jelentősége mellet, hogy most sikerül-e megcsinálni az Utthita Kurmasanát vagy sem. 

Ilyen az ember, szereti a kihívást, szereti a határhelyzeteket, issza magába a katarzis minden cseppjét. Mert tudja, hogy csak a nehéz vállalkozásokat érdemes megvalósítani, mert ahol a nehézség, ott a lehetőség.  

A Prana Vashya egy olyan műfaj, ahol megtörténik ez a változás. Ezt látom az arcokon és ezt hallom a visszajelzésekből. Látom, nézem a "mozit" az arcokon, látom a küzdelmet, a létezés nehézségeit az arckifejezésekben. És a végén látom a megnyugvást, az elengedést és a tisztulást. 

Az óra végén öröm nézni a pirospozsgás, eleven arcokat. Olyan mintha mindenki egy nagy adag hidratálókrémet kent volna fel.

Két óra küzdés, légzés, katarzis és teljes kikapcsolás. Nekem ez a Prana Vashya. 

Lélekünnep 2012 - amikor a Lélek ünnepel

Felkérést kaptunk Gergővel, hogy tartsunk Akrokommandót, vagyis akrobatikus jógafoglalkozást az első magyar Lélekünnep fesztiválon. Ígéretesnek tűnt a program már elöljáróban is, sok színvonalas spirituális zenésszel és mindenféle jóga programokkal (ashtanga, vinyasa flow). Ami mondjuk az egyik nagy érdekessége volt a programnak, az az volt, hogy a fesztivált eleve alkoholmentesnek és vegetáriánusnak hirdették. Fesztivál pia és jó nagy húsos kaják nélkül? Lehet itt egyáltalán jól érezni magunkat?

Az emberek többsége valószínűleg a húst még el tudná engedni a szórakozáshoz, de az alkoholt? Bevett tétel, hogy a mulatozáshoz inni kell. Ez olyan virtus is a férfiak között főleg, hogy egy nagy parti során ki bír többet.

Érdekes, hogy egy ideje én személy szerint egyre rosszabbul bírom az alkoholt. Nem mintha valaha is egy nagy ivós lettem volna, de mostanság hogy már egy jó ideje vega vagyok, meg nagyon sokat jógázok intenzíven, egyszerűen azt vettem észre, hogy a múltkor, amikor kaptam egy üveg sört, alig bírtam egy fél pohárnyit is meginni, annyira nem kívánta a testem.

De ez én vagyok, viszont vajon mennyire tudják magukat az emberek jól érezni alkohol nélkül?

Hát ez a fesztivál bemutatta, hogy nagyon is jól. Elképesztő volt nézni, hogy itt csak úgy cikáztak az emberek át az egyik mozgásos programról a másikra. Reggel 8-kor már sokan kint jógáztak, hogy aztán   a reggelit követően akro jógázzanak velünk, aztán meg már szaladt át a társaság Niázni a fűbe. Fantasztikus élmény volt ez a konstans transz, amely teljesen spontán jött. Lélek ünnep, milyen találó a név. A név kötelez, és a fesztivál valóban lélekemelő is lett. Kézzelfogható volt az öröm energia a népekben.

Emlékszem, éppen még emésztgettem az ebédemet, de annyira áradt az öröm a füvön táncoló Niázó csapatból, hogy amikor megszólalt egy kicsit pörgősebb szám, én sem bírtam már magammal, csak rohantam oda, ledobtam a szandálomat és beálltam a mezítlábas táncolókhoz. Ég és föld között, mint egy kisgyerek úgy ugrándoztam. A Niát vezető hölgy a végén széles mosollyal megjegyezte, hogy milyen ügyesek vagyunk, mert most nekünk egy abszolút haladó órát tartott és máskülönben csak egy szabad táncot szokott beletenni, de most látva a felszabadultságunkat négyet is betett. Hát igen, a felszabaduló energiák ezt simán elviselték:) Sőt én azt láttam az embereken, hogy nemhogy elfáradtak volna, hanem éppen hogy töltődtek.

Az is nagyon érdekes volt, ahogy második nap délelőtt a reggeli után az Életfa Mantra kör koncertet adott, és bevontak mindenkit a táncolásba. Engem húztak be először és nem is tudom mi lelt, de semmi gátlás nem maradt bennem, csak hagytam hogy a zene mozgasson, hogy a Lajos bácsi, a kis házi sámánuk "megbűvöljön" a sámándobjával és a fiatalos lelkesedésével. Aztán már mindenki bent volt és egyszerre énekeltük egy szinte rituálissá alakuló körtáncban "Áldás, áldás.. jöjjön, jöjjön, jöjjön...". Fantasztikus pillanat volt. Felülről egy vékony vászontetőn keresztül sütött a nap és egyszerre lüktetett mindenkiben a Lélek. Egy pillanatra megélhettük az egységet, önmagunkkal, másokkal, a Nappal, a természettel, a mindennel.

Az Akrokommandó órái is nagyon jól sikerültek. Fantasztikus volt hallgatni, ahogy valaki elmesélte, hogy nem is hitte volna, hogy itt ezekre képes lesz, meg hogy mennyire merev volt itt-ott, de most a közösség ereje által a workshop végére úgy érezte kilazult az évek óta merev csipője.


A közösség és a közös szándék az ami a legjobban tölt. A jó társaság, a megfelelő emberi környezet az Ayurvéda szerint az egészség alapfeltétele. Ha ilyen közegben vagyunk tényleg nem kell sem alkohol, sem bármilyen más szerek. A lélek önmagától feltöltődik, ha lelkes környezetbe kerül.

Kívánom mindenkinek, hogy velünk tudjon tartani jövőre.
Addig is keressétek a jó társaságokat, és tapasztaljátok meg, hogy az igazi emelkedett hangulathoz csupán lélekemelő emberekre és programokra van szükség, semmi másra. 

Édeskömény ágyon pirított füstölt tofu káposztás stafírunggal

Egy kis fej káposzta kb egyharmadát vékony szeletekre vágtam. Felszeleteltem az édesköményt is, felkarikáztam a répát és vékonyra vágtam a lilahagymát.

Olajon megpirítottam a koriander magokat, köményt, egy kevés szerecsendiót és garam masalát. Mehetett bele a hagyma, egy kis só, majd a káposzta. Lefedtem, s egy kis sóval meg egy pici köménnyel meghintve hagytam tovább párolódni. Majd amikor már puhult, hozzátettem a sárgarépát meg megszórtam egy fél marék mazsolával. Pici víz, és csak lefedve pároltam.

Mellette egy serpenyőben olajat hevítettem egy kis koriandermaggal meg köménnyel és egy maradék kevés ánizskaporral. Rádobtam a sercegő masalára a vékonyra szelt édesköményt, só nélkül csak szójaszósszal vadítottam. Majd kis várakozás után hozzáadtam végül a vékony darabokra vágott füstölt tofut. Ha vékonyra vágjuk a tofut, akkor jobban átsül és ízletes falattá válik nem lesz olyan gumiszerű ízetlen vacak, még akkor sem, ha elfelejtettük volna előtte beáztatni valamilyen fűszeres szószba. Közepes lángon hagytam, hogy szépen barnára piruljanak, mint a lányok a strandon.:)

A végén együtt tálaltam őket. Íme az eredmény.

A tofu leginkább a Pittáknak kitűnő étek, Vatáknál és Kapha típusoknál gázosodást vagy dugulást okozhat, de mégis a nagy fehérjetartalom miatt (közel 40%-a fehérje, ami gyakorlatilag olyan magas mintha csirkét ennénk 44%-os fehérjetartalommal) nem érdemes kihagyni az étlapunkról. Hogy megszelidítsem a tofu szeletkéket és azok könnyebben emészthetőek legyenek pláne ezen a változó időjárású, szeles (Vata) napon, édesköménnyel hűsítettem a kedélyeket, no meg egy kis ánizskaporral. Ez a két összetevő hűsítő hatása miatt még külön jól is esik ebben az egyébként füllesztő időben. Tényleg nagyon furcsa nap van, egyszerre hideg-meleg, fülledt és párás, de ködös meg szeles. Teljességel rapszódikus. Ilyenkor tényleg az a legjobb, ha az ember eszik egy nagyon finomat.

Tegnap a városban ebédeltem és megint sikerült valami teljesen ízetlen és semmilyen kaját kifognom, ma végképp ki kellett elégítenem az ízlelőbimbóimat. De sikerült is:) Mennyire más, ha én főzök, szeretettel, kreativitással és jókedvvel.

A saját ebéd elkészítéséhez való jogot még mindig fel kéne venni az emberi jogok közé.  

Nyári Vata-Pitta hőség-bőség tál - Céklás kel

Végre megint egy főzős bejegyzés. Legalábbis ma megint olyan jót sikerült alkotnom, hogy meg kell osztanom.
Három éve még az IBS (irritábilis bél szindróma) fogságában szenvedtem, és gyakorlatilag teljesen el is ment minden ételtől a kedvem. Talán pont ezért van az, hogy amikor sikerül egy igazán jót főznöm-ennem, akkor különösen boldog vagyok.
Ez ma is így volt. Már a készülődésemet, a főzés fázisát is valamiféle örömteli várakozás kísérte, és a végeredmény "tányérnyalósra" sikeredett. Az ilyen ebédeimben az a legjobb, hogy annyira kielégítenek, hogy utána nem is nagyon leszek már éhes.

No hát akkor álljon itt a mai menü: céklás kel mozzarellával Vata-Pitta módra.

Egy kis olajon "megpattintottam", vagyis hagytam kipattogni a szokásos kömény, koriander alapot, amelyhez ma került még ánizskapor és szárított metélőhagyma is. Az ánizskaprot azért tettem, mert szerettem volna fokozni a Vatának nagyon fontos édes ízt, illetve segíteni az egyébként kicsit gázos kel emésztését, és a metélőhagyma csípőssége is ezt hívatott támogatni. Majd hozzáadtam egy kevés tökmagot és amikor már hallottam, hogy az is pattog, akkor belekevertem a lilahagymát is.
A lilahagyma amúgy is nagy kedvenc. Csípős, de egyszerre édes íz is, amely egyszerre megmozgatja a Vata és a Pitta típusú ember ízlelőbimbóit is.

Kis idő múlva hozzákevertem a kis kockákra vágott céklát is. A cékla egy olyan zöldség, amelyet az érzékeny gyomrú és váltakozó emésztő tűzzel rendelkező Vatáink is rendszeresen, heti több alkalommal is nyugodtan fogyaszthatnak. Kicsi sót tettem hozzá, de hogy egyszerre az édes íz is megmaradjon, sőt fokozódjon, tettem hozzá egy kis mazsolát is.

A következő fő összetevőnk a kelkáposzta volt. Mostanában többször éreztem már különös vonzalmat e csodálatos, a zöld paletta egész színorgiáját felvonultató virágszerű zöldség iránt. Külön íncsiklandónak tartom egyébként is azt, amikor a levél széle egy kicsit megég és olyan édeskés zamatos lesz, de egyszerre kesernyés is. Nem véletlen, hogy nem ajánlják Vata típusú embereknek, hiszen a keserű íz maga a levegő és éter keveréke, vagyis az abszolút Vata minőség. Így fogyasztása maximum hetente egyszer javallott, de legalábbis nem túl gyakran és csakis főzve vagy párolva. Persze az ayurvédában lehetőség van az egyébként nem ideális összetevők megszelidítésére is, nevezetesen a helyes fűszerezéssel. Káposztafélék esetén a gázképződés ellensúlyozására tökéletes a kömény, a bors, az édekömény, az ánizskapor, a chili vagy a garam masala. Tekintettel a kint tomboló hőségre, inkább a hűsítő verziót választottam és ezért az ánizskaprot és metélőhagymát. 

Tehát egy abszolút vata kiegyenlítő zöldséget így tudtam összepárosítani egy vata kibillentő zöldséggel, és elmondhatom, hogy nem is sikertelenül, ugyanis nem volt sem puffadásom, sem egyéb gázos sztorim  utána. 

Mikor már kezdett egész szépen összefőni az étel, tettem bele a biztonság kedvéért még egy kevés frissen reszelt gyömbért is. A gyömbér egyébként is alapvető ayurvédikus összetevő, de most nyáron, ha lehet még inkább állandó vendége az ételeimnek és italaimnak (hm azok a gyömbéres limonádék:), hogy segítse az agnit ébren maradni ebben az eszement melegben. 

Közben előkészítettem a mozzarellát. Felszeleteltem, megszórtam Maldon sóval (a legjobb só legalábbis nekem), majd ráreszeltem egy kis vegyes borskeveréket, meghintettem kevés bazsalikommal. Aztán szezámolajjal nyakonöntöttem az egészet néhány jóleső mozdulattal és spricceltem rá egy kis frissen facsart citromlevet is. A mozzarella a könnyebb sajtok közé tartozik így könnyebb az emésztése még a nyári kánikulában meggyengült agnival is. Persze azért egy kis bors mindig jót tesz neki, hogy még könnyebben befogadja a szervezetünk. 

A végén egy tányérra halmoztam a zöldségeket (hm, közben csodás színű levet is eresztettek), és betakargattam őket néhány mozzarella szelettel.

Az ételem összhatásában sós-édeskés lett, tehát a Vatát leginkább kiegyenlítő ízkombinációt sikerült elérnem, mellette megjelent egy kis kesernyés árnyalat is a kel miatt. Az össszetevők szintjén pedig amellett, hogy ízletes ételt alkottam, még nagyon egészségeset is sikerült, mert a cékla antioxidáns és méregtelenítő hatását sikerült kombinálni a kelkáposzta rákmegelőző hatásával. 

Mindenkinek jó étvágyat! 

Hőségriadó és a lélek tüze

Meleg van. Mindenki szenved a Naptól. Ingerültek az emberek és mindenkiben majd elpattan az ütő.
Az ártó tűz mindenkit megperzsel.

Tegnap felszálltam a villamosra és az a következő megállónál hatalmasat fékezett, elütött egy embert. A középkorú férfit átlökte a szerelvény a korláton és ő kizuhant a párhuzamosan futó úttestre, ahol a fejét még elkapta egy autó lökhárítója is. A férfi csak feküdt a forró aszfalton és fejéből patakokban zúdult ki a vérvörös élet. A 4-es 6-osnál megállt az élet.

Törékeny az ember, de nem áll meg a pörgés, mindenki robog tovább, siet, mert amúgy is ingerült, hogy késésben van. Én elremegek egy kis imát röptében, és igyekszem kiengedni magamból a septiben belém szállt remegést. Karma vagy sors, sose tudjuk kinek mi van megírva.
Sokszor, már szállóigeként emlegetjük, hogy a holnapra nincs garancia, de mennyiszer gondoljuk komolyan.

Nem a negatívumot akartam ezzel erősíteni, hanem a lelkesedésedet. Minden nap egy lehetőség, hiszen minden nap egy új esély. Ha csak arra gondolsz, mekkora áldás már az, hogy ma te itt vagy, emberként, annyi élet és újjászületés után. Voltál már őrjöngő láva, mely a Föld mélyében szunnyad, magában hordozva az egész életet, majd abból lettél kő, és talaj, azon növény, fű, fa, virág, fejlődtél és lettél állat, ezerarcú, ezer megoldással. Éltél, küzdöttél a fennmaradásért, a táplálékért, az utódnemzésért. De végül embernek születtél. Megkaptad az esélyt arra, hogy túllépj és meghaladd az emberi határokat.

Ha ma olvasod ezt az írást, gondold végig, mennyire hálás lehetsz már csak azért is, hogy embernek születtél, most és ide. A hála az életedért örömöt szül, felemel a mindennapok nyűgjein és tudatosítja benned, hogy több vagy mint a rohanás és a feszülés.

Néha jó megállni ebben a melegben és a tomboló tűz kapcsán arra a belső tűzre gondolni, amely minden nap hajt bennünket. Ami az életet jelenti belül, a lelkünk erejét, és amely a legdrágább számunkra.

Légy egy azzal, amit csinálsz - hivatás és jóga

A múltkor már blogoltam egyet a Karrierváltás és jóga kapcsán arról, hogy mennyire fontos, hogy rátaláljunk az igazi énünkre és hallgassunk arra a belső hangra, amit sokszor úgy emlegetnek a lélek üzenete. Hallgass a szívedre és kövesd, amit mond. Valósítsd meg az álmaidat! Légy egy azzal, amit csinálsz! Ez az igazi jóga. Amikor annyira egységben létezel a lelkeddel, hogy a külvilág sem kérdőjelezi meg azt, amit csinálsz.
Vannak ilyen emberek, akiket elsőre valószínűleg őrültnek tekintenek, de ők annyira rendíthetetlenül csinálják azt, amit a szívük sugall, ráadásul olyan lelkesedéssel, hogy aztán mindenkit csak lenyűgöznek. Sőt, ahogy árad belőlük a boldogság, mások életét is bearanyozzák.
Ez a lehetőség mindannyiunknak megadatott, mindannyiunknak van lelke és az tele van vágyakkal és iránymutatásokkal. Ne szalaszd el a mai napot, gondold át, sőt írd is le, hogy te valójában mire vágysz. Ülj le először egy csendes helyen és elmélkedj, majd hagyd folyni a gondolataidat és utána válogatás nélkül írd le azokat. Szerintem nem fog üresen maradni a papír. Majd várj. Olvasd végig, amiket írtál és csak figyeld az érzéseidet. Végül pedig találd meg azt az egy szót, ami neked a legfontosabb ebből. Ez lehet egy fogalom, egy érték, egy bármi, csak lásd meg mi motiválta belőled ezt a szóáradatot. És a végén, ha megvan ez a szó, vagy tőmondatocska, akkor ezt vésd be a szívedbe. Ez a mag elvetése.
Majd egy következő nap, akár időről-időre vedd elő ezt a gondolatot, és csak figyeld, mit üzen a lelked, mit kellene tenned, hogy az életed kinyílhasson mint egy virág. Mit kell tenned, mit kell elengedned, megengedned ahhoz, hogy elindulj a kiteljesedés felé.

Írtam már, hogy nagy kedvencem David Attenborough. Ő az aki. Megcsinálta magát, illetve csak hagyta, hogy a lelke kibontsa magát. Gyönyörű lélek és nagyon inspiráló. Csak úgy süt belőle a boldogság, a szent őrület és a kiteljesedett ember lelkesedése. Lelke - sedés. Amikor a Lélek irányít.
Ajánlom mindenkinek a róla készült dokumentumfilmet, nagyon sok tanítás és bölcsesség van benne. És nem utolsó sorban rendkívül motiváló! Pláne, hogy a beszélgetést a másik nagy kedvencem, Michael Palin vezeti. Jó szórakozást!