Légy szíves!

Tegnap nagyon érdekes dolgok történtek velem.

Először is reggel, ahogy siettem a jógaközpont nyílt napjára órát tartani, az esőáztatta avaron, bár nagyon szoktam figyelni, de most mégis megesett, hogy elesett... vagyis hirtelen a levegőben történő szárnyalás után hosszan elcsúsztam a járdán. Az nem is érdekelt, hogy bevertem a bal térdemet, meg a jobb medencecsontomat, inkább az bosszantott, hogy csupa kosz lett a ruhám, még az új táskám is. Ráadásul az óra után találkozni készültem egy rég nem látott fiú ismerősömmel, és most tessék. Ok, hogy jógi vagyok és felpattanok, és megtartom szemrebbenés nélkül az órámat, de ez a találka így tök ciki lesz. Morgolódtam magamban vagy tíz percig, meg dühöngtem, hogy visszamegyek Indiába, mert ott nincs nyákos őszi avar. Grrr. Jajj, nagyon jógi...

Aztán mire a központba értem, már elszállt a rossz kedvem, sőt az emberektől fellelkesültem és már nem is érdekelt, hogy hogy nézek ki. Jött a találka. A fiút már egy éve nem láttam, így kicsit meresztgetni kellett a szememet, pláne, hogy tegnap még eltört a szemüvegem is és így most végleg nem maradt más választásom, minthogy megedzzem a szemem.
No, egyszercsak látok egy tolókocsis fiút, meg mellette egy magas srácot....jaj, és már integet is, no jó még hogy másoknak legalább kicsit jobb a szeme mint az enyém. Így kerek a világ. No hát megint találkozhattunk, jó látni és egyszerre megismerem K.Z.-t is, a tolókocsiban ülő srácot. Az én barátom a templomból ismeri és most épp véletlenül összefutottak. Beszélni ugyan nem tud, de nagyon aranyos, van egy táblája amit ki tud hajtani és rá van írva, hogy "K.Z. vagyok és mindent értek, amit mondasz". Az újra megtalált barátom meg is mutatja, hogy hogyan működik a dolog. Vannak előre felírt szavak, meg egyes betűk és számok is, és K.Z. a kisujjával rábökve csodálatosan mindent el tud így magyarázni nekem, amit csak akar. Jót "beszélgetünk", igazán aranyos fiú és milyen humora van. Tényleg mindent ért, sőt nagyon is értelmes. Örülök, hogy megismerkedtünk és ő is kedvesen elmutogatja, hogy reméli, hogy találkozunk még. Aztán már négyes fokozatba kapcsolva a motoros székét suhan is tovább, mintha csak tudná, hogy most már ideje minket magunkra hagyni. Ahogy eksztatikus mosolyával tovagurul végig integet nekem és én is csápolok, és végig követem a tekintetemmel. Édes.

Már épp lépnénk, amikor az utolsó pillanatban K.Z. egy hajtűkanyarral és hatalmas taglejtésekkel visszagördül elénk. Heves mozdulatai a táblán elárulják, hogy "Nagy baj van", vagyis defekt, kilukadt a kerék. Ajajj. De nem kell kétségbe esni, van ám mobil és már csak úgy záporoznak belőle a mutogatós üzenetek, hogy kit hívjunk fel, meg mit kérdezzünk tőle és aztán még kit hívjunk, meg anyát stb. Elképesztő. És ő a segítségre várva minden egyes telefonnál hozzáteszi, hogy "Én ráérek, én nagyon ráérek", fokozva ezt a végsőkig "Kedd reggel 9-ig ráérek", akkor kell ugyanis dolgozni mennie. Ja, de ami a leginkább meghat az az, hogy mindig hozzáteszi amikor megkér minket valamire, hogy "Légyszíves".

A barátom "szíves" és intézkedik, közben meg megjelenik egy  másik kerekesszékes barát, ő már többet beszél és nagyon örülnek egymásnak. A barátom tovább telefonál, én meg jól elnevetgélek a fiúkkal, hiszen nagyon mókásak és folyton jókedvük van. Körülöttünk már kész kis nézősereg verbuválódik, csak néznek mint a moziban. Mind a négyen jó hangulatban vagyunk, pedig a helyzet közel sem rózsás. K.Z. ma este templomba igyekezett, de hát így oda már biztosan nem fog eljutni. A segítők is mind messze járnak és egyelőre mi sem nagyon látjuk a kiutat. De a zúgolódás legkisebb jeleit sem látom K.Z.-n. Ő úgy tűnik élvez minden pillanatot, a magyarázást, hogy itt vagyunk körülötte, hogy segítünk, de leginkább persze a mókát kedveli. A barátom amikor meglátja a másik kerekesszékes fiút, odaszól neki: "A csudába, látom a te kereked is nagyobb mint az övé, így nem érdemes leszerelni". A fiúk egyből veszik a lapot és artikulálatlan nevetésükből árad az öröm. Mi is kacagunk és a körénk gyűlt járókelők meg még jobban bámulnak.

Lassan a másik kerekes barátunk elrobog, mi meg eldöntjük, hogy bekísérjük K.Z.-t a Marczyba a mozgássérült otthonba, legalább ott tető alatt várakozhat, meg hátha valaki még segíteni is tud. Bár K.Z. mondta már, hogy ő "ráér", s akár az utcán is vár, s amikor meg az előbb még aggódtam, hogy de itt eshet meg megfázhat, csak röhögtek a kerekes barátjával: "Nekünk nem árt az eső sem!"

Az úton amíg bekísérjük K.Z.-t az otthonba beszélgetünk és neki meg mindenhez van hozzászólása. Például, amikor mondom, hogy voltam tegnap a szímházi évadnyitón addig kalimpál, amíg oda nem figyelek és el nem mondhatja, hogy ő is volt. Wow, ez a fiú nagykanállal eszi az életet. Vicces, hogy amikor megkérdeztem az elején, hogy hol lakik, rámutatott a Gazdag szóra majd kibetűzte, hogy R É T, vagyis Gazdagrét. Tehát K.Z. a Gazdag Rétről való. De hát kételkedne még valaki is?

Az otthon felé egyre több kerekesszékes jön szembe és még egy idősebb fickó is megkéri a barátomat, hogy "legyen szíves" emelje már feljebb a székében. Nagyon hálás, mert már éppen elgémberedett.

Elértünk a kapuig és K.Z. már pikk pakk el is intéz bennünket, hogy nagyon köszi, de ő innen már menedzseli a dolgokat egyedül is.

Elképesztő egy fazon. Eszembe jut, hogy én sokkal kisebb dolgon mit duzzogtam reggel. Öntanulmányozás, vagyis svadhyaya, a yamak egyike. No, ma sokat tanultam, hála K.Z-nek. Ő pedig maga volt a Santosha, vagyis a megelégedés magasiskolája. Ebben a kellemetlen helyzetben is mindent elfogadott úgy ahogy az volt és tessék, még milyen jól is érezte magát közben. Érdekes, hogy a tanítómester néha milyen köntösben, jelen esetben pontosabban esőkabátban érkezik.

Nekem is kár volt reggel annyit morgolódni, pláne, hogy a rég nem látott barátom így sárosan még bevallása szerint szexisebbnek is talált.:)